Csalás (beszélgetés)
Ez annak jó szöveg, aki nem tud megállapodni valaki mellet.
A szeretet igenis kötelez arra, hogy minden körülmények között tisztességesen bánjunk a másikkal, figyelve a másik érzéseire.
Az ugyanis nem szeretet, amikor valakit szánt szándékkal bántunk és becsapunk. Vagy erről a fogalomról is máshogy gondolkozunk...
Az igazi szeretet nem kötelez semmire.
Az önzés,amit gyakran összetévesztenek a szeretettel,az ami leláncol és el akar kötelezni.
Külföld:
azt hiszem az átlagnál jelentősen nagyobb a tapasztalatom rálátásom a külföldön dolgozó apa-itthon a gyerekkel élő anya témakörben
nem csak érintettként hanem külső szemlélőként is
nagyon sok semmilyen semleges kapcsolatot látok és több rosszról,elrontottról van tudomásom
a válás elég kevés ennek ellenére hisz ha úgy nézzük nincs rá nagy szükség úgysem élnek együtt a szó szoros értelmében:(
nem mondom hogy jó és nem mondom hogy könnyű,nagyon nem az
ennek ellenére a kapcsolatok romlása szinte egy esetben sem a megcsalás miatt történt maximum a kapcsolat romlásának egyik következménye lett a megcsalás nem ott kezdődtek a gondok
sokkal több más ok van pl a kommunikációhiány,az hogy megszokják a felek a különélést,érdekes módon a romlás nem a távolléti idők alatt mutatkozik meg igazából....rengeteg oka van...
ez a fizikai megcsalás dolog sokkal de sokkal többször előfordul napi szinten együtt lévő pároknál mint külföldön dolgozó+itthonélő felek között
a szex nagyon fontos dolog de egy felnőtt érett kapcsolatban vannak más esetek is amikor nélkülözni kell ezt vagy pótolni mással,itt nem más emberekre gondolok!
Szeretet = TISZTA kötelék? :DDD
Na ebből menekül minden normális ember!
Szeretet = TISZTA szabadság!
Egyetértek veletek, a külföld nem lehet kifogás és pont ez az ha tényleg szeretett volna akkor nem tette volna meg! És minden rendben volt addig amíg itthon volt ez biztos.
Ő azzal jött hogy csak testi, és azzal én is egyetértek hogy az is árulás, nem fér bele, a vágyakat másképp is lehet csillapítani
Sajnos nagyon sok hasonló történeteket hallok erről, hogy külföld..... szerencsés az akinek nem tette tönkre a házzaságát ez, de nagyon sok embernek igen és ez tény
Kedves elméletbenszexelős fiatalember.....ne vedd személyeskedésnek,de sok felé feltűnik a neved,meggyőződésem hogy csak szeretnéd alakítani a kapcsolataidat és csak elméletben okoskodol mit hogyan csinálnál....engem nem győznek meg az irásaid de jó móka olvasgatni ha úgy nézzük:)
Neked simán ki kellene menni az életbe a net rád valószínűleg nincs jó hatással...nem ez a kérdés csak feltűnt hogy mindenre elmélkedve nagy szavakkal válaszolsz csak hát offoltam bevállalom:)
Hm... Szerintem a szeretet egy kötelék, ami ha igazi akkor erős. Az ösztönöket ki lehet elégíteni magányos módon is egymással.Pajzán emailek, vagy webkamera a kedvessel ha ennyire fontos a testiség a távolságban is. Ha ez a lehetőség sem adott, nézzen pornót ez esetben, vagy vegyen olyan újságot, de ne áruljon el testileg.
Én is úgy gondolom, hogy nem mentség a "kényszerű" távolság.
Mérlegelnék.Van amiért érdemes félre tenni a sértődöttséget..
Az biztos hogy önvizsgálatot is tartanék,mert senki sem tökéletes.Egy férfit megszerezni nem nehéz dolog,van akinek megtartani sem. :)
Mindent megtennék, hogy jól érezze magát és ne kerüljön sor a megcsalásra. Mind érzelmi téren, mint a "hétköznapi" egymásra számításban. Ha mindezek kevésnek bizonyulnának, és nem akarná megbeszélni velem, hanem megcsal, akkor szerintem nem adnék új esélyt.
eleve úgy alakítom ki a kapcsolataimat, hogy hangsúlyozom a kommunikáció, és a nyíltság fontosságát., valamint azt hogy mindenről beszéljünk egymásnak őszintén.
Ha probléma lépne fel köztünk és minden erőfeszítésünk ellenére sem tudnánk megoldani, és valamelyikünk már nyitott lenne kifelé, akkor kölcsönösen elvárnánk, hogy válás után, tiszta lappal kezdje mindenki.
Tehát a válasz: azonnal útilapu, mert ennél megalázóbb dolgot nem tudok elképzelni.
Köszi, örülök, hogy így gondolod.:)
Szerintem harmadik ember nem tud belépni egy "igazi" kapcsolatba.
Szerintem én nem tudnám megbocsátani hogy becsapott és elárult.Egy kapcsolat az két ember szövetsége és ha belép a harmadik akkor felborul minden.Szerintem is úgy van hogy aki egyszer megteszi az még egyszer megfogja.
Viszont Barát1-nek (10. hozzászólás) igaza van.Régen ha probléma volt azt megbeszélték és nem rögtön váltak.
az én férjem is megcsalt ráadásul terhes voltam a második gyerekünkel 7 hós, megbocsáltottam mert abban a helyzetben nem tehettem mást szülés előtt álltam, viszont azóta már eltelt 3 év és elfelejteni nem tudom amit tett. Annyira elvoltam foglalva a kicsivel, hogy nem volt időm keseregni....viszont ez később kijött és teljesen megválltozott minden, már nem szeretem nem tudok megbocsáltani
De ez emberfüggő, én alapból érzékeny tipus vagyok, nem könnyű, és bízni sem újra
Valószínű, hogy magamba néznék, hogy én mit és hol hibáztam és megpróbálnám helyrehozni a dolgokat.
A napokban egy ideillő szöveget találtam:
"Valaki megkérdezett egy idős házaspárt, hogy hogyan képesek 50 év után is elviselni egymást..
Ezt válaszolták :
Nos uram, tudja mi abban az időben nőttünk fel,
amikor ha valami nem működött,
azt megjavították, nem pedig eldobták!"
/ismeretlen/
meglepne:)
de az ellenfél az ellenfél...