Csak félig húzom fel
Csak félig húzom fel a redőnyt reggel.
Pontosabban csak az egyik ablakon félig.
Az egy szép idő, amikor besüt a fény a nappaliba, de én a másik ablaknál ülök az árnyék mögött..
Szeretek pillanatokat az életben, de csak pillanatok vannak amik jók.
Világ életemben negatív típus voltam.
Minden rosszban van valami jó, de én pont fordítva mondom. Minden jóban van valami rossz. Mégpedig az, hogy hamar vége.
Egy ismert orvos mondta egy interjúban, hogy meg kell tanulni örülni is. Mert nem mindenkinek természetes, hogy örül. Naponta legalább 10 perc jókedvet, derűt engedjen meg magának az ember. Még nem kezdtem el gyakorolni.
Az elmúlt évek eseményei csak még jobban elmélyítették bennem a rossz és szorongó érzéseket. És igen ezt a cikket egy depresszív ember írja.
Sokáig tagadtam, de amikor más sok ideje csak mellkas szorítással tudok kilépni az utcára és úgy érzem, hogy mindenki engem figyel, bámul, bántani akar akkor rá kellett jönnöm, hogy valami nem stimmel.
Nagyon nehéz számomra a létezés.
Sokszor bezárva vagyok, persze saját magam zártam be, mert már annyira bizalmatlan voltam a világgal szemben.
Ez a vírus "dolog" is kihozta még inkább a szorongást, hisz most tényleg be vagyunk zárva, ettől még jobban pánikol az az ember is, aki egyébként jól van.
Mindent elvett tőlünk ez az év. "Köszi" 2020, hogy ezt tetted velünk. Elvetted tőlünk az normális életet, a nyarat, a lehetőségeket, a reményt, mindent elvettél, elvitték sokunktól és még nincs vége. Mehetnél már igazán!
Ki tudja... Lesz-e még olyan életünk, mint régen? Amikor maszk nélkül, nem félve jársz kelsz a világban? És szabad vagy.
Írta: fiori, 2020. december 12. 13:54