Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ

Emlékek


Vannak pillanatok az Életben, amit nem mindig fogunk fel...nem mindig értjük, mi miért történik. Csak később döbbenünk rá, hogy talán abban a helyzetben másképp kellett volna viselkednünk. Nehéz az élet, de meg kell élnünk mindent...a jót is és rosszat is. Ebből tanulunk. Talán én is tanultam belőle valamit...ki tudja.
Emlékek

8 éves voltam, egy kép villan be: Édesanyám fekszik a nappaliban a kanapén, vendégek voltak nálunk… Köntösben van, nem bírta visszatartani a vizeletét. Át kellett öltöznie. Fel lettem küldve az emeletre, onnan néztem ki az ablakon. Láttam egy mentőautót és amint Édesanyámat felsegítik az autó hátuljánál. Sárga köntös volt rajta.

Aztán eltelt pár hét és a következő, amire emlékszem: végeztem az iskolában, apám jött értem Trabanttal…meg is lepődtem, mert úgy volt megbeszélve, hogy a barátnőmnél alszok aznap, de fater mondta, hogy most ez nem fog menni, szálljak be.

Én kérdezgettem, hogy most miért nem aludhatok ott, nem értettem az egészet és ki voltam akadva. Hazaértünk és elkezdte mesélni:

- Tudod kislányom, biztos tanultátok hittan órán, van olyan, hogy az ember elalszik és nem ébred fel többet. Anyuval is ez történt…

- Oké, akkor majd bemegyünk hozzá holnap délután, akkor hátha nem fog aludni

- Nem kislányom, nem érted…Anya nem ébred fel többé…


Aztán ez az emlék itt el is halványul, majd ott erősödik fel újra, hogy a temetésen állok a ravatalozóban, előttem a koporsó. Nem tudom, mi folyik körülöttem. Nem értem az egészet. Mindenki sír, mindenki szomorú. Megjelenik az osztályfőnököm, akinek én úgy örülök, hogy elkezdek egyből integetni, kiabálni neki, hogy: Szia Tündi néni! Apám visszahúzott, csendet parancsolt. Nem értettem, mi a baja…nem értettem az egészet.


Aztán teltek múltak a hónapok, egy könnycsepp sem hagyta el a szemem.

Majd az imádott kutyám Liza, aki kölyköket várt, egyszer csak elhunyt ellés közben. A kiskutyák is mind meghaltak…akkor én hetekig csak sírtam… Akkor felfogtam, hogy elveszítettem őt.

De azt, hogy Édesanyámat elveszítettem, csak sok év múlva, olyan 13-14 éves korom körül kezdtem igazán felfogni.


Elképesztő, hogy ennyire nem értettem az egészet. Elképesztő lelkiismeret furdalásom van a dolog miatt, pedig már 23 éves elmúltam…

Remélem, Édesanyám megbocsájt nekem. Nagyon hiányzik. Agydaganata volt...


A halála után apámmal maradtam kettesben évekig. Nem mondhatnám, hogy szép évek voltak azok. De talán majd egyszer azt is leírom…




Írta: Virin, 2011. január 7. 10:08
Fórumozz a témáról: Emlékek fórum (eddig 15 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook