Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Chloe Hercegnő születése cikk

Chloe Hercegnő születése


Mindig is (legalább) három gyereket szerettem volna, és mivel már van két kisfiúnk, ezért indulhatott is a harmadik babaprojekt.

Nem váratott sokat magára, és 2017.06.17.-én pozitívat teszteltem. Gyorsan elfutottam a közeli élelmiszerboltba, és vettem egy cumit, hogy majd ezzel jelenthessem be a férjemnek a jó hírt. Sajnos, a boltban csak olyan cumit lehetett venni, ami kettesével volt csomagolva. Gondoltam nem baj, úgyis fogyóeszköz.

Chloe Hercegnő születése

Otthon aztán a férjemnek csak annyit mondtam, hogy: "Erre hamarosan szükségünk lesz!"

Egyből egymás karjaiba borultunk örömünkben. Férjem egyszer csak megkérdezi: "Ikrek lesznek???" Mondom: "Dehogy, csak ilyen cumi volt csak a boltban!" :)

Két nappal a tesztelés után a doktornő már ultrahanggal igazolta is a terhességet. Nagyon izgatottak lettünk, és szeretettel vártuk.


Már a harmadik ultrahangon jártunk a 11+5. hétben, ami 3D-s volt, amikor bátorkodtunk megkérdezni, hogy talán látszik-e már a baba neme. A doktor úr körülbelül fél óráig vizsgálta a babánkat, de nem akart találgatásokba bocsátkozni. Látta rajtunk, hogy persze megértjük, végül is mindegy, a lényeg, hogy jól van, semmi betegségre utaló jel nincs, súlya tökéletes, ennél boldogabbak nem is lehetnénk...vagy?

Már indulni készültünk, egyszer csak azt, mondja, hogy várjunk csak, hadd nézze meg egy kicsit még... mert szerinte... de nem akar biztosat mondani, de talán,... nagy valószínűséggel, lehetséges, hogy KISLÁNY lesz! :) Hatalmas mosoly ült ki az arcunkra, mert ennél tökéletesebben nem is alakulhatott volna! Két kisfiú után lesz egy kislányunk! Egy hercegnőnk!!! :)

Persze egyből elújságoltuk mindenkinek, és a három-fiús anyuka ismerőseim bevallottan irigykedve örültek velünk! Természetesen ez még nem volt biztos, de a doktor úr nagyon tapasztalt szakember, és megbíztunk benne, biztos, hogy nem mondott volna semmit, hacsak nem látott volna már több ezer ilyen ultrahangfelvételt.

Aztán következtek a 4.-5.-6. ultrahangok, ahol minden tökéletesnek bizonyult, és aztán 2017.09.28.-án eljött a hetedik ultrahang ideje a 19+5. hétben, ahol aztán 3D-ben láthattuk a bizonyítékot arra, hogy tényleg KISLÁNY érkezik hozzánk! :)


A terhesség vége felé aztán lassan, de biztosan jöttek a "terhes" részek a terhességből: Terhességi viszketés (=véresre vakartam magam), vizesedés, jobb kar zsibbadás...

Szerencsére annyira nem viselt meg, de már kicsit kényelmetlen volt, és ezért nagyon örültem volna már a szülésnek.


Mivel tudtuk, hogy ez a szülés is császár lesz (a sajnos túl szűk csípőm miatt mind a 2 előző szülés is császár lett), ezért megpróbáltuk a szülést egy kicsit előbbre hozni. A kiírt időpont február 12.-e lett volna, de a doktornő annyival korábban nem akarta a császárt, így csak hat nappal korábban, végül is február 6.-ára írta ki a nagy napot.


Pont amiatt, hogy már kétszer átéltem a császárt, nagyon féltem tőle, és a kockázatoktól. Természetesen az orvosok ki nem hagyták volna az ijesztgetést sem, hogy harmadik császárnál még inkább veszélyes a lehetséges összenövések miatt, és hogy ne kérjem altatásban, mert akkor a babát esetleg túl későn tudják kivenni, stb stb stb.

A pozitív terhességi teszt óta minden nap a császárról álmodtam, volt, hogy egy este alatt kétszer is, úgyhogy mire tényleg eljött a napja, addigra én már körülbelül 300 császáron voltam túl, elméletileg,... és akkor még hátra volt az IGAZI!!!


Szóval 2018. február 6.-án bebattyogtunk a kórházba, bejelentkeztünk, vért vettek, infúzióra kötöttek, és egy picit hagytak várni a szobában. Tudtam, hogy ez kell, szükséges beavatkozás, mégis úgy lélekben menekültem volna az egésztől... rettegtem, hogy a babánkat időben kivegyék, hogy nehogy megvágják az arcát, hogy nehogy nálam elrepedjen valami, nehogy véletlenül belevágjanak valamibe, hogy az altatás közben nehogy feljöjjön a béltartalom, és belefulladjak, és és és... Sok minden félresikerülhet egy nagy műtét közben.

Aztán egyszer csak megjelent egy nővér, hogy mehetünk, és ágyastól kitolt a műtő felé. Férjem tartotta bennem a lelket, hogy minden jó lesz. Ezt a mondatot egyébként mindenkivel elmondattam legalább háromszor. Szegény nővérrel lehet, hogy volt az ötször is... : "Minden jó lesz?" - Hát persze, hogy minden jó lesz. Megitatott velem egy savlekötőt, meg infúziót is kaptam még egyet. Aztán a doktornő is megjelent a szoba ajtajában, és kérte, hadd kukkantsa meg az előző hegeket (heget). Azt mondta, hogy szép, de attól függetlenül lehet, hogy kapcsozni kell. Mondtam, hogy remélem nem, inkább tixózza fel! :)


Aztán egyszer csak ebbe az előkészítő szobába is jöttek értem, most már tényleg a műtőbe toltak. Férjemtől könnyes búcsút vettem, és már majdnem becsukták a műtő ajtaját, amikor szóltam, hogy az alsóneműm még rajtam van, mert nagyon szégyenlős vagyok, és az utolsó másodpercig magamon akartam tudni. Hát ez sikerült is! :)

Aztán kezdődött a már jól megszokott procedúra. Haj összeköt, másik ágyra át. Súly ismertetése miközben gondolkozok, hogy hát az orvosnak erről aztán tényleg nem szabad kamuzni. Utána ismét tűszúrás következik, ami nálam már megszokás, hogy elsőre sosem sikerül, eddig amúgy a rekord 13 tűszúrás-próbálkozás volt 15 percen belül. Most azonban második próbálkozásra sikerült is. Ilyenkor mindig elgondolkozok, hogy ha a tűszúrás ilyen nehezen megy, akkor vajon maga a műtét mennyire pepecselős? A szokásos szövegemhez hűen, most is minden jelenlévővel elmondattam, hogy ugye minden jó lesz-e. Megnyugtattak, hogy persze, hogy minden jó lesz.

Azt vettem észre, hogy az egész személyzet NŐ. Nő volt az összes nővér, nő volt az altatóorvos és az asszisztense, nő volt maga az orvos is, és persze, bennem is egy pici NŐ volt.

Ez azért érdekes, mert mindkét fiam születésénél férfi volt a személyzet nagy része, és most hogy lányunk lesz, úgy látszik, női személyzet dukál. Nagyon jópofának tartottam, amolyan "nincsenek véletlenek" típusú felfedezés.


Kaptam oxigénmaszkot is, ami azért volt vicces történet, mert a nővér annyira szorította az arcomhoz, hogy összenyomta az orrlyukamat, és hát pont a cél ellenkezőjét érte el vele, mert alig kaptam levegőt. Próbáltam beszélni, mert akkor 1-2 másodpercre levette, hogy megértse, mit mondok, de aztán sajnos mindig az orrlyukamra helyezte vissza. Gondoltam mindegy, most már az altatásig csak nem fulladok meg! :) Közben aztán elkezdték lefertőtleníteni a hasamat, és aztán az egészet, jókora nyomás kíséretével, fóliával leragasztották. Itt már az altatóorvos asszisztense betekerte az altató injekciót a kanülömbe, és várt a vezényszóra. Folyamatosan rettegtem természetesen, de mindig azt mondogattam magamban, hogy csak ezt a percet éljem túl. Azt gondoltam, hogy... ó most még csak a másik ágyra szállok át, ó most még csak egy tűt szúrnak, ó most még csak fertőtlenítenek... de aztán ennél a pontnál már tudtam, hogy csak 3 másodpercem van hátra. Gondoltam kipróbálom, hogy nem csukom be előre a szemem, vajon milyen érzés... aztán egyszer csak jött a vezényszó, ment az altató, és 800 kilós lett a fejem, és inkább becsuktam a szemem, bár lehet 1 másodperccel később amúgy is becsukódott volna.


2018 február 6.-án, kedden, 13:00.kor megszületett Völgyes Chloe, 3794 g, 50 cm, fejkörfogat 34 cm


Chloe tökéletesen egészségesen született, semmi komplikáció!

Most először a három császárból történt meg az, hogy már a műtőn kívüli folyosón úgy magamhoz tértem, hogy emlékeztem is rá, ezért most először történhetett meg velem az az öröm, hogy tudhattam, hogy a kislányom jól van, megpuszilhattam, magamhoz ölelhettem, és aztán vittek is fel a "keltegetőbe". Addig Chloe férjem védelmező karjaiban pihent és élvezte az élete első óráit.

13:50 volt a "keltegetőben", szóval körülbelül 3/4 óráig tartott a műtét. Megkérdeztem az ápolót, hogy körülbelül mikor "mehetek" le a szobámba. Kb. 1 óra múlva, hangzott a válasz. Magamban elkönyveltem, hogy akkor kb 15:00-kor.

A rám kötött automata vérnyomásmérő 15 percenként mérte a vérnyomást, és mivel izgatott voltam, nem nagyon akart lemenni... 170 körül mozgott... 15:00 órára letornáztam 160-körülire, de ez még mindig soknak bizonyult. Mondták, hogy így nem megyek sehova, és még egy óra várásra ítéltek. Közben a "keltegető" tartalma kétszer kicserélődött, de én még mindig ott rostokoltam. Próbáltam megnyugodni, de ettől a ténytől, hogy itt rabosítanak, még inkább csak ideges lettem... de végre sikerült egy 150 körüli értéket produkálnom, amire mondták, hogy oké, mehetek... deeeee... előttteeeee... még egy mérést megvárunk, hogy kontrolláljuk... Hát mondanom sem kell, hogy ettől felment a pumpa,.. egészen 175-ig. Na így aztán tényleg nem megyek sehova. Én erre már elkezdtem zokogni, hogy azért magas, mert ideges vagyok, lelki alapú, hadd menjek már le, és akkor jó lesz. Mondom úristen, itt maradok örökre. Mondták, hogy hát ők nem vállalják a felelősséget, hogy ha lemegyek és meghalok, mert így ez nincs rendben, hiába mondtam, hogy az előző két császárnál ennél durvább értékkel (190) simán leengedtek, és a szobában egyből normalizálódott az érték, nem kellet hozzá semmilyen vérnyomás csökkentő. Amit egyébként most folyamatosan adagoltak belém, és ők is láthatták, hogy rajtam az nem fog segíteni, ez tényleg lelki eredetű volt.


Végül aztán, 3 óra várakozás, 1 óra sírás, és több tucatnyi könyörgés után leengedtek a szobába.

Kinyílt a szobaajtó, és ott várt rám a férjem, karjában a mi pici kis hercegnőnkkel, Chloe-val! :)

Azonnal elkezdett szopizni és mind a hárman nagyon élveztük ezt a pillanatot, hogy végre együtt vagyunk, minden jól sikerült. A műtét után 4 órával már sétáltam, ezért egy csőtől megszabadultam, és máris sokkal jobb kedvem lett. Még egy picit együtt voltunk így hárman, aztán a férjem hazament. Másnap jöttek látogatóba Chloe testvérei: Kevin és Emil, és anyósom is kíváncsi volt az új unokára. Lufival rohantak be hozzánk és hatalmas mosollyal köszöntötték az új kistesójukat, akire nagyon büszkék voltak. Emil: "Chloe olyan cukiii!" Kevin: "Pont ilyen kistesóra gondoltam!" :)


Elkészült az első ötös fényképünk is, az első, amin mindenki rajta van! :)

Az utolsó vizitet pont az a doktornő tartotta, aki az én műtétemet is csinálta (itt nem lehet választani, mindig épp az ügyeletesnél szülsz), és ezért megkérdeztem tőle, hogy ment a műtétem, minden rendben volt-e, voltak-e összenövések, lehetséges-e egyáltalán még egy császár? Belenézett az aktáiba, mert nem is emlékezett rá, hogy nála szültem (ami jó jel, mert akkor tuti biztos, hogy minden szokványos volt, különben megjegyezte volna), és közölte, hogy semmi különleges nem történt a császár alatt, minden tökéletes volt, simán lehet még császárom, semmi akadálya. Hatalmas kő esett le a szívemről! Teljesen fölöslegesen ijesztgettek a komplikációk miatt, ennél simábban nem is mehetett volna. Nagyon örültem neki, hogy ha akarnék, még lehetne babánk, de persze ezt most nem tervezzük. Így még mindig nőnek érzem magam, nem vagyok megfosztva a lehetőségtől, ez sokat számít!


Az 5. nap után a kórházban végre hazamehettünk. Ez a harmadik császár fájt talán a legkevésbé, talán azért, mert tudtam, hogy sokat kell mozogni ahhoz, hogy gyorsan gyógyuljon. Minél többet mozog az ember, annál kevésbé fog fájni... kicsit ironikus, de igaz. Egyébként végül nem kellett kapcsozni, sőt, kifejezetten nagyon szép volt a sebem, felszívódó varratokkal.

Amint átléptem a házunk küszöbét, megjött a tejem! Déja-vu! Pont, mint az előző kettőnél is, most is csak otthon engedtem el magam annyira lelkileg, hogy berobbanjon a tej! :)

Annyira boldogok vagyunk, hogy megszületett a lányunk, nagyon vártunk rá, így már nincs hiányérzetünk, megvan a harmónia.

Ezt a harmóniát 10 nappal Chloe születése után egy családi fotózással koronáztuk meg.

Köszönöm a férjemnek és a gyerekeimnek, hogy tartották bennem a lelket, hogy vigasztaltak, és hogy ők is legalább tizenháromszor elmondták, hogy "Minden jó lesz!"




Írta: Claire1990, 2018. február 24. 09:08
Fórumozz a témáról: Chloe Hercegnő születése fórum (eddig 20 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2018, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook