Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Borúra derű :) cikk

Borúra derű :)


Mindig tudtam, hogy anya akarok lenni. Lehetőleg egy kisfiú, és egy kislány anyukája. De a 30. szülinapomat egyedül ünnepeltem, és úgy éreztem, az álom egyre elérhetetlenebb. Aztán megtörtént a csoda. :)
Borúra derű :)

Harmincegy éves múltam, mikor találkoztam a nagy Ő-vel. El sem akartam hinni, hogy valami ennyire jó lehet, hogy ez pont velem történik. Négy hónap után összeköltöztünk. Hat hónap után megbeszéltük, nem törekszünk mindenképp, hogy baba legyen, de ha úgy alakul, nem baj. Elmentem dokihoz, mindent rendben talált.

Aztán 2009. május 3-án lett egy pozitív tesztünk. Még soha nem voltam olyan boldog. A párommal madarat lehetett volna fogatni. Ő talán még nálam is jobban várta a trónörököst. Mert szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy csak fiú lehet.

Nem voltak tüneteim, nem volt reggeli rosszullét, émelygés, talán többet aludtam.

A 19. héten nem mutatta meg magát, a következő UH aug. 21-re volt előirányozva. 28-án este nem éreztem túl jól magam, enni sem kívántam. Éjjel hánytam, és ment a hasam. Gondoltam ebből reggel doki lesz. Hajnalban egyszer be is pisiltem, illetve most már tudom, hogy az a magzatvíz volt. Később úgy éreztem, ki kell mennem. És mindenféle előjel, görcs, fájdalom nélkül megszületett a babám.20+6 napos voltam.

Azt a fájdalmat nem tudom leírni. A tudat, hogy ezt már nem lehet "visszacsinálni", hogy soha nem hozható helyre. Hogy elvesztettem. Nem látom felnőni, sosem mondja nekem, hogy anya.

A mentősök sajnos nem voltak a helyzet magaslatán, így csak a kórházban vették el tőlem. Műszeres befejezésre volt szükség, amit érzéstelenítés nélkül csináltak, de akkor ez sem érdekelt.

Még aznap elővettem egy naptárt, hogy megnézzem, mi az a legkorábbi időpont, amikor megint anya lehetek. Cél 2010. aug. 1., párom szülinapja. Onnantól ez éltetett, másra nem is tudtam gondolni. A párom mindenben mellettem állt. Tudtuk, hogy ebbe vagy tönkremegyünk, vagy megerősíti a kettőnk közti köteléket. Egymásban tartottuk a lelket, hiszen ez nem csak az én veszteségem volt, hanem az övé is. Magyarázat nem volt, nálam minden tökáletes, és a babánál sem volt semmi eltérés.

A műtét után négy héttel megjött. A hat hetes kontrollon azt mondta a doki, hat hónap. De én nem akartam ennyit várni. Így utólag, talán kissé felelőtlen voltam. Kivártam még egy ciklust, aztán belevágtunk. És harmadszor már nem jött meg. Augusztus 4-re voltam kiírva. :) A karácsonyt, és január 17-ét, amikor meg kellett volna születni a kisfiunknak (mert tényleg fiú lett volna), úgy éltem túl, hogy tudtam, van a pocakomban egy baba.

Ez a várandósság, már nem a felhőtlen boldogságról, és a rózsaszín felhőkről szólt, hanem az aggódásról, hogy minden renbden legyen. Az első perctől táppénzen voltam, nagyon szigorú és rendszeres ellenőrzés mellet, de szerencsére nem volt semmi baj. Aztán a 36. héten a tanácsadáson 180/100 volt a vérnyomásom. Másnap kórház. Tabletták, semmi javulás. Vajúdó, vérnyomáscsökkentő infúzióban. Ezzel nagyon lassan, de biztosan lentebb ment. Visszaraktak osztályra. Megint tabletták. Délután megint emelkedett, este vissza a vajúdóba, infúzió, ekkor már ez is eredmény nélkül. Végül este 10 után 220/160-nal toltak a műtőbe. 2010. július 14-én megszületett a kisfiunk Koppány Dávid.

Nagyon hamar szerettünk volna kistesót, úgy hogy max. két év legyen köztük. A korom miatt is, meg nem akartam visszamenni dolgozni a két gyerkőc között. És Koppány egy éves szülinapjára megvolt a pozitív teszt. A 18. héten pedig kiderült, hogy egy kicsi lány költözik hozzánk. Nem volt egyszerű, mert apa ekkor már Ausztriában dolgozott, de próbáltam vigyázni magamra, és most már a vérnyomásomra is kiemelten figyeltünk. Betöltött 32 hét után állandósult a 140/90. Kórház, bogyók, tüdőérlelő. Kevés volt a magzatvíz, rossz az áramlás. "Loptuk" a napokat. 33+2-nél azt mondta a doki, jobb lesz már neki kint, mint bent, mert bent már nem fejlődik. 2012. január 25-én délelőtt megszületett Annabella Réka. Három hetet töltöttünk kórházban. Semmi probléma nem volt, csak a 36. hetet kellett megvárnunk. Nehéz időszak volt, mert a szívem kettészakadt. Tudtam, hogy a kicsinek nagy szüksége van rám. Három óránként mentem hozzá, de otthon volt a nagy, alig másfél évesen.

De ez már csak a múlt. Már csak az számít, hogy van két gyönyörű gyermekem. Soha nem szabad feladni az álmainkat. Talán erre a fájdalomra volt szükségem, hogy igazán boldog tudjak lenni, hogy meg tudjam becsülni, amim van, hogy tudjam, az életben mindenért meg kell küzdeni, de megéri.

Köszönöm, hogy elolvastátok.




Írta: Z.Györgyi, 2013. július 30. 09:08
Fórumozz a témáról: Borúra derű :) fórum (eddig 12 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook