Beszélgessünk a könyvekről (beszélgetés)
Ez aranyos:))
Ventus Tamara tényleg egy egyéniség. Sokszor elképzeltem már, hogy mi lehet azokkal a szereplőkkel, hogyan alakult a sorsuk. Katival a Hozomány című könyvből. Összejött e Treffel?
Valaki megírhatná a történetüket:))
:))
Imádtam, rongyosra olvastam. Szilvásitól a még ami nagyon tetszett a Néma és a Fekete ablakok.
Majd egyszer megpróbálom. :o)
Én meg a HP-vel voltam úgy, hogy az első részt hamarabb láttam filmben, mint olvastam, és onnantól kezdve, a filmbeli szereplőket láttam magam előtt olvasás közben, nem tudtam mást magam elé képzelni. :o)
Amúgy meg a legjobb mozi az olvasás. :o)
A korábbi könyvei jobban tetszettek, mint a később íródott fantasy történetei.
A legjobban a Halkirálynő és folytatásai tetszettek.
tizenéves koromban olvastam.(ismét először)
Akkor döntöttem el, ha lányom lesz akkor Tamara lesz, és egy szélvészkisasszonyt nevelek belőle.
Sikerült. De először fiam lett. (Tamás)
Sziasztok! Csatlakozom én is.
Mindenevő vagyok. De évközben ritkán olvasok, csak ha usziba viszem a lányom és közben. De a nyár!
Két hét olvasás.
A nap szerelmesét 13 évesen olvastam. Először.
Kedvencem még: Frank G. Slaughter : A frontsebész
Szerelem, háboru stb. Nekem nagyon bejött.
De pl. szeretem az orvoskrimiket - Robin Cook.
Az egyéb krimiket.
Vavyan Fable könyveit, imádom a humorát
És még sok-sok mindent.
Ez jó! :-)
Nekem az olvasás a hobbim, viszont ezzel az a gond, hogy vannak, akiknek a kertészkedés, vannak, akiknek a sütés-főzés, takarítás, varrás, horgolás. Na most ezek mind hasznosak, de sokszor azt érzem, hogy viszont ha én olvasok, akkor lustának tartanak...:-/
Eddig amit költhettem magamra, bizony az nekem nem ruhák, ékszerek, cipők, táskák, fodrász, műköröm formájában nyilvánult meg, hanem könyvek-könyvek-könyvek. De már most azt veszem észre magamon (pedig még nincs meg a baba), hogy jobban megfontolom, mit is veszek. Pl. a Hajnalhasadásra már sajnáltam 5400ft-ot, főleg, hogy angolul olvastam, és nem igazán jött be.
Olyan jó az új könyvek illata. :-)
De szülinapra mindenkitől csak könyvet, vagy könyvutalványt kérek, ill. már nem kell kérni, tudják maguktól.
Igazad van, nem tudhatjuk, hogy az élet mit tálal elénk:))
Az a pasi fantasztikusan kérdez. Engem ez izgat.