Koronavírus fórum (beszélgetés)
Ez vélemény, nem tény. A cikk szerint feb. 4-étől lehet jelentkezni kísérleti alanynak, majd az első oltás után 12 héttel jönne a második, tehát ennek a kutatásnak legjobb esetben sem lesz eredménye hónapokig. Míg biztos eredmény nincs szerintem felelőtlen dolog lenne élesben bevezetni.
Tudomásod szerint a Lyme kórost megfertőződés után mennyi idővel és mivel lehet oltani ha pozitív, és úgy tűnik az is marad?
Nem olvasta el a hivatalos tájékoztatást? Elküldöm, ha kell.
Holnap beszéli meg az onkológussal, hogy mi adható!!!
A férjem oltóponton volt febr. 25.-én, neki márc. 18. a következő időpont (Pfizer-t kapott), ami nem változik.
Lehet, hogy a háziorvosoknál más a helyzet? Fura lenne. Még Cecilia asszony is lenyilatkozta, hogy akik már megkapták a második oltásra az időpontot, annak nem változik.
Persze nem ez lenne az első dolog, ami nem igaz.
Mármint a 2.(ismétlő) oltást nem kapod meg?
Igen, olvastam. Ezek vmennyire hasonlóak is. De az elölt vírusos a vektorossal...Szerbiában a minap egy férfi Pfizert kapott, másodiknak kínait. Nem lett nagy baja, de nem érezte jól magát. De nem is ez a lényeg talán, hanem, hogy még az eredeti verziók hatásosságát is most tesztelik élesben, a kevergetés korai lehet még.
Igen, őket is tesztelték, csak én voltam pozitív és nekem tünetem is volt. Amennyire lehetett elszeparálódtam tőlük (külön háló, külön fürdő, külön wc és a ház többi részében nem mozogtam). Persze ettől még lehettek tünetmentes hordozók bármikor, hisz a gyerek suliba jár (még). De férjem járt naponta az idős anyóshoz, anyós sem betegedett le, ahogy az én nagyszüleim se (igaz maszkban jártunk hozzájuk). Ennyi emberből valakin csak kijött volna valami tünet.
Ebben a kérdésben is eltérőek a vélemények, mert Duda Ernő szerint az mRNS-alapú oltások keverhetőek a vektorvakcinásokkal.
[link]
A HO-m azt mondta, hogy én se kapom már meg.
Pontosan. Ezért nyomasztó. És amíg egy országban is jelen van, addig az egész világra fenyegetés. A mutációk egyelőre nem a vírus gyengülésére utalnak.
Egy év múlva, biztos hogy bármelyik lehet. Csak most, a 2. adagra értette. Ilyenekkel (oltások keverése)kísérletezgetnek, de ne egyezzünk bele.
Tetanusz oltás váltott ki nála rohamot, igaz régen. Azt mondták, tetanusz az életben soha többé nem kaphat.
Megkapod az oltást. Akit márc. 1. előtt oltottak és már kaptak időpontot a második oltásra, azok az eredeti időpontban kapják meg.
Ugyanazt az oltást kell kapnod, mint az elsőnél.
A csaladot is teszteltek anno nalatok? Tudjatok hogy nem az?
Nem csak a who mondja ezt. De ne feledd ez globalisan vonatkozik. Eleve azt mondtak, ha nem optimalizalnak, elosztanak, megint szetszakad a vakcinacioban a vilag. Mint az osszes tobbi vakcinazott betegsegnel... szoval helyileg vege lesz tobb helyen igazabol, vilagszinten eselytelen
Pedig azt mondják, hogy az allergia nem számít, csak az, ha valakinek oltástól volt allergiás reakciója.
Én is allergiás vagyok, de senkit nem érdekelt. Igaz, én csak kiütéses szoktam lenni, de nem gyógyszertől.
A férjem penicilin allergiás, illetve több gyógyszerre allergiás, de őt is beoltották simán. Kínaival.
Igen, tudom, hogy ezt mondta, ne de tegyük fel, hogy csak 1 év múlva oltanak újra, akkor már nem mindegy, hogy melyiket adják?
Most már nekem mindig az Astrát kell kapnom?
Hát ez az!
Nem tudhatjuk, hogy mi lesz, ha.
Nem mintha oltás mellett tudnánk...
Emlékszem, hogy azt írtad, hogy aki könnyebben esett át, az a másodiknál erősebb tüneteket produkált, de az előző hozzászólásodban pedig ezt "Aki a környezetemben átesett fertőzésen, és újból elkapta , nem volt akkora gondja már."
Ezért nem értem. Akkor erősebb tünetekkel vagy nem volt akkora gondja már.
Akkor most erősebb tünetei voltak, vagy nem volt gondja?
Vagy erősebb tünetei voltak, de nem volt gondja?
WHO szerint idén nem lesz vége a járványnak - sajnos. Most a mutációk miatt nagyon durva kezd lenni. Hogy nyaralni nem lehet, fesztiválok nem lesznek, az egy dolog. De mi lesz a sok millió ember megélhetésével. Mi lesz a munkanélküliség, az elszegényedés következménye, na ebbe nem szeretek belegondolni.
Egy családtagok vár oltásra, azt mondta a körzeti, ő fog telefonálni, és elküldi oltópontra. Allergiás, ő nem kaphat kínait valószínűleg. Ha közvetlenül az oltópontról hívnak, akkor ott kell mindent elmondani. Ami jelentéktelennek tűnik, azt is. Itt van egy kommenttárs, aki lyme kóros, elmondta, nem is oltották be semmivel. Vizsgálatot kértek neki. Nem tudom, most hogy áll, biztos jelentkezik még.
Szlávik nyomatékosan figyelmeztetett mindenkit, hogy 2. alkalommal is ugyanolyan típusú oltást kérjen. Főleg ne teljesen eltérő technológiákat keverjen. Nem biztos, hogy jó lesz, ha Astrára kínait kérsz...
Lejárt. Ódzkodtam, de 5 napja gépre került férjem full egészséges 48 éves kollégája... elgondolkodtató.
Mert nem olvastad figyelmesen.
Aki elsőre könnyebben esett át, az a másodiknál erősebb tüneteket produkált és fordítva.
Kitartást!
Hívjátok fel a háziorvost, hátha.
Én most a fiamnak próbálok mielőbb oltást intézni, hátha...
Néhány hónapja azt írtad, hogy van olyan ismerősöd, aki másodjára rosszabbul volt.
Most akkor már nem értem....
Azt tudom, de neked már lejárt a 3 hónap?
Beoltatod magad?
Együtt érzek veled:(
A szaglásom nekem se jó még, pedig van ritkán olyan, hogy 1-1 órát érzem a szagokat, és nekem is van olyan, hogy azt gondolom, hogy most tuti érzem, de a fiúk azt mondják, hogy nincs szag...
Pedig, abban bíztam, hogy az oltás felbolygatja a szervezetemet és esetleg rendeződik...
Nyugi. Tuti van természetes immunitásod neked is.
Nekem tegnap volt 3 hónapja, hogy pozitív lett a teszt. Pont 2 hete találkoztam, kávéztam, kedélyesen elbeszélgettem maszk és távolságtartás nélkül egy kollegával, rá pár napra jöttek a tünetei. Még mindig nagyon beteg. Állítólag brit verziója van, de hogy ezt miből lehet tudni azt nem tudom.
Mindegy, a lényeg, hogy nekem semmi bajom, tünetem azóta se. Nálam a család (férj, gyerek) nem volt koronás, de náluk sincs tünet azóta se, tehát tünetmentes hordozó sem lettem, valószínűleg.