Barátok közt - így látjuk mi (beszélgetés)
most volt az előzetes:
attila nórát hívja, akarom mondani az üzenet rögzítőjét.
:\
honnan tudod?
nem!
Attila a keresésükre indul
és kimenti őket
Puff neki.
És ott fognak álldogálni reggel fél 10-ig, mig a melósok meg nem jönnek?? :D
Nóra azért ment e helyszínre, mert nem érte el mikit! Mikor ezt a szemére vetette, miki azt mondta, hogy lemerült amobilja.
Erre mondta Nóra, ahogy az övé is, mert annyit hívogatta.
Sziasztok!
Most olvastam, hogy Solti Ádám(Non-stop), a mai részben fog először szerepelni. Gőzeke unokaöccsét, Linda unokatestvérét fogja alakítani. Már a megjelenése is vitákat kavar. Gondolom ő lesz az ismeretlen pasi, akit a nagyeszű Géza meglát Gizivel, és biztos rosszra gondol.
Mi az, hogy nem lehet beszerezni az eredeti alapokat? Hát a stúdióban azt is a kezébe nyomjhaták az énekesnek éppen azért, hogy el tudjon járogatni fellépni. És az is simán sokszorosítható.
Aki élőben tud énekelni, az úgyis csak alappal megy.
Aki meg nem tud, pl. Fresh együttes anno, az meg úgyis a totál-CDvel.
ne felejtsd el, ez Kőbányára vonatkozik.
Van még pár kerület, meg város, falu, ahol erről szó sincs.
Az országban meg sok tehetséges zenész van, kellene őket foglalkoztatni.
Sajnos egy zenekar gázsija + a szükséges technikai apparátus jelentősen megnöveli a költségeket, s így persze, hogy kisebb,de saját zsebbe menő gázsiért mennek el az énekesek zenei alappal (CD)
Sajnos ez a pénztelenségről szól, de Póka Egon kezdeményezése előtt viszont le a kalappal!
????
mi???
azért elég nagy különbség van egy szóló előadó+a CD-je és egy többtagú zenekar között, Dani!!
Nem kell ahhoz kihúzni az áramot, hogy meg lehessen állapítani, valaki zenekarral jött-e vagy a zenei alapjával.
Mert ez a BK.
:ODDD
Mikinek lemerült ezért nem tudta hívni, a Nóráé meg szintén.
De miért nem rúgták szét az ajtót? Nem hiszem, h ha ketten nekiesnek akkor nem lehetne széttörni. Pár jól irányzott rúgástól egy faajtó összetörhet.