Babázzunk és barátkozzunk, beszélgessünk... (beszélgetés)
Első szülés után én is elájultam mikor elindultam zuhanyozni.
Második után fél napig nem kaptunk ágyat a másik csajjal egytt akivel szültem.
Reggel 6.18kor született Petra és délután fél 4kor kaptunk ágyat és szobát, csak nem tudom miért mert akik előttünk voltak, azokat már délben elengedték haza.
Szóval akkor volt időm kipihenni magam, úgyhogy saját lábon mentem át a szobámba, még a kisebb motyómat is én vittem.
Ja, elsőnél vágtak,másodiknál gátvédelemmel szültem.ég ás föld a különbség.
Igen, mondjuk elég érdekes h hagynak valakit összeesni.
Nekem még zuhanyozni is segített a szülésznő.
Szerintem nem, de gondolom, a nem evés és ivás miatt is lehetett, meg azért, mert rettenetesen fájt és nagyon kimerített a szülés.
Mármint amikor beértünk h szülünk.
Elhiszem.
A Margitban nem működött a lift, mondtuk a portásnak h ugye csak viccel?
Gyalog mentem fel a szülészetre ami a 3.-on volt, miközben ömlött belőlem a magzatvíz:S
Bercinél én is kivoltam purcanva. Borinál, meg azt vártam mikor kelhetek már fel, hogy lezuhanyozhassak... mert ott fektetik az embert, félnek rosszul lesz. De pedig :)
Akkor mindjárt vége a magánynak! :)
sziasztok, megint jöttem kicsit.
Petrám elaludt, remélem most több lesz fél óránál.
atyaég. Nem segítettek a felállásnál?
Léptem ebédelni,utána jövök.
Én lusta voltam, engem vittek, sőt még az ágyamba is befektettek! :)
Nagyon rossz várni-várni és még csak támpontotok sincs mikor érnek haza...tudom milyen, de nekem szerencsére már csak fél hétig kell várnom.
Írtam már neki smst, írta, h. most végzett, még 20 perc.
Hajninál volt tolószék. Mondjuk a szülőszoba a földszinten volt, gyerekágy a másodikon:S nem vállaltam be:)
Köszi!
Nektek is boldog hófordulót!
dúrva. Szegényt majd a kölkecek se hagyják békén.
Én meg összeestem a szülés után 2 órával, úgy vittek be tolószékben a szobába... Nem is bírtam felkelni az ágyból két napig, annyira legyengültem.
versenyeznek Marcival :-(((
Remélem, azért Lénárd megy hamarosan. Olyan rossz várni...
Tegnap én is fél 8-ig vártam, nagyon hosszú volt a délután.
Jó fáradt lesz mire hazaér:S
Én Vandánál nagyon szédültem, mondjuk az lelkileg is megviselt, ha nem tolószékben visznek összeesek:(
Zorkánál nem volt semmi gond:)
ja, lehet elalszunk, a gyerekek meg szétszedik a házat :)
Én mindkét gyerek után saját lábon hagytam el a szülőszobát.
Én a szülés előtti 24 órában szinte semmit sem ettem, mert mennem kellett ctg-re, aztán már be is kellett feküdnöm a klinikára szülni. Úgy pörögtek az események, hogy nem volt időm enni...
Nem hosszú cseppet ez a műszak,biztos nagyon fáradt lesz ha hazaér.
További ajánlott fórumok: