Az időskori demencia tényleg csak idősebb korban fordul elő? Fiatalabb (55 éves korban) nem? (tudásbázis kérdés)

A Cavintonnal kapcsolatban,nem véletlen adták neki,nem csak a feledékenység miatt ugyebár(álltalában ehhez társítják ezt a gyógyszert),ez egy értágító az agyi ereket nagyon jól tágítja ezáltal megfelelő az agy vér és oxigén ellátottsága,még az esetleges fejfájások is enyhülnek/elmúlnak.

Írtad,hogy különböző hangokat hall stb...,na most az egy dolog,hogy megmagayrázza magának,hogy bizonyos illető szelleme jár vissza stb..,viszont ha ez valós ténylegesen előforduló esemény nála akkor bizton lehet állítani,hogy halucinációi vannak,ami lehet a cavinton elhagyása miatt is vagy más pszcihotikus betegség miatt.

Azért gondoltam,hogy el menni vásárolni vele mert esetleg így lehetett volna bizonyos határt szabni neki,de látom mostmár,hogy ez is halott dolog így az akaratossága miatt.

Hát lehet,hogy bele tudnátok beszélni a dolgot,ha azt mondanátok,hogy ismertek egy depressziós hölgyet,stb...és hogy mennyire sajnáljátok ,mert nagyon rossz neki é, senki sem érti meg pedig milyen igaza is van,jár kezelésekre ,gyógyszereket kap,stb....szóval olyan dolgokat mondva neki amire tudjátok hogy ugrik és Ő is szertné magának tudni a tüneteket és a sajnálatot,s ismerve a hipohondriáját,tuti hamarosan ezzel a betegséggel ülne a dokinál.

Apropó nem létező dolgok:

Azt mesélte, hogy gyereksírát hallott, és szerinte ez az apánk volt, mert ő is sírt, mikor meghalt, és biztos, hogy ő jár vissza.

Több ilyen kísértetes baromságot mesélt már, aminek se füle, se farka.

De ez megint olyan dolog, hogy ebben mindig is hitt, és gondolom megint hinni akarja, hogy ez így van.

Szóval ezt orvos nélkül senki meg nem mondja, hogy micsoda, azt hiszem.

Ráadásul a segítséget is csak olyan formában lehet nyújtani, ahogy elképzelte.

Ha azt akarja, hogy én csináljak meg valamit, akkor nem fogja értékelni, ha elmondom, hogy kell.

Vagy ha azt akarja, hogy én vegyek meg valamit, vagy mondjam meg, melyik érintőképernyős telefont vegye meg a lányának, akkor nem fogja segítségnek tekinteni, ha azt mondom, hogy ne dobja ki a pénzt az ablakon.

Neki az kell, hogy az őt körülvevő emberek ajnározzák, ha nemet mondanak, oltári balhé van.

Kézremegés nincs, a tárgyak nevét pedig még gyerekkoromban is keverte.

Nem mondhatnám, hogy feltűnő lenne.

Nem szed semmit.

Kapott Kavintont, az se szedik évek óta, mert keserű. (Szerintem úgy gondolja, nincs rá szüksége.)

Meggyőzni semmiről nem lehet.

Nekem meg két kicsi gyerekem van, viszem az egyiket az iskolába, hozom haza, főzök, van egy nagy kertesház: bocs, de képtelenség reggel elindulni anyámmal, vegyek persze jegyet, ami neki nem gond, mert nyugdíjas (és még van pénze a takarékban, amiből telik rá), és estig járjam vele a boltokat?

Ezt már kamaszkorban sem bírtam idegekkel, annyira erőszakos, valami hihetetlen.

Kb. fél év alatt őrülnék bele, de előtte még el kéne adni pár dolgot, hogy legyen miből követni három megyeszékhelyen keresztül.

Soha nem azt teszi, amit mondunk. Ha valamire azt mondjuk fehér, azt mondja fekete, ha rávágjuk, hogy tényleg, milyen fekete, akkor megint fehér lesz.

Egyszerűen mindig, mindenben pont az ellenkezőjét teszi, mint amit tanácsolunk.

Esetleg le kéne beszélni, hogy nehogy elmenjen kivizsgálásra?

Az én mamikám hosszú évek alatt romlott le annyira hogy már egyáltalán nem lehetett egyedül hagyni.Sokszor nem tudta hol van és milyen nap van.

És a remegés is nagyon súlyossá vált,de ő 80 éves kora után lett ilyen,előtte még csak beteges sem volt.Most egy éve hogy meghalt és még nagyon fájó érzés ez nekem.

Azt hiszem valahol én is hasonló cipöben járok, mint te. Az én édesanyám, akit mindenkinél jobban szeretek, a nagyszüleimmel él együtt. Hogy hogyan és miért azt inkább nem részletezném, de jópár éve már, hogy látom, kikészíti magát ill. kikészítik a saját szülei. Hétröl-hétre látom, hogy hogyan csúsznak le mindhárman. Eleinte engem hívott, ha kiborult a bili valami miatt én pedig rohantam és segítettem. Aztán ezt vettem észre, hogy lassacskán az én életem is az ö problémáik körül forog. Hiába segítettem, a következö alkalommal ugyanaz történt és én újra rohanhattam. Így egy idö után választanom kellett, vagy marad minden és csendben rámegyek én is, vagy kiszállok a körböl. Az utábbi történt... Ha hívtak, elmondtam a megoldást, de nem mentem. Persze nagy viták voltak és közben vérzett a szivem, de sikerült megértetnem velük, hogy senkinek sem tartozom az életemmel. Jogon van élni az én életem!

Szerintem neked is (mint mindenkinek) joga van a saját életre, de csak akkor lesz rá lehetöséged, ha kiharcolod magadnak. Ha mindíg megsütöd a húst az anyukád helyett, akkor miért is tanulná meg ö maga elkészíteni?! Tanulj meg nemet mondani, és néha hagyd, hogy a problémáját saját maga oldja meg. Abból fog igazából tanulni, ha majd koppan a feje a saját butasága miatt.

Kitartást!!!

Igen sajnos ez így van,csak akkor tud kigyógyulni ha Ő is akarja.Nálam speciel az akkor 4-5 éves gyerekem volt az indok ami miatt feleszméltem és lepakoltam az összes gyógyszert amitől egész addig szerintem csak még "hülyébb" és betegebb lettem.Nagyon nehéz volt saját erőmből kigyógyulni,pláne az elvonási időszak alatt(a nyugtatók elhagyása olyan elvonási tüneteket okoz mint a drogosok elvonási tünetei),de csak az lebegett a szemem előtt,hogy a gyerekemnek szüksége van rám és akrom látni felnőni,milyen jövője lenne melletem ha nem gyógyulnák meg.....

Szerintem van az Ő életében is pár "ok" akik miatt érdemes meggyógyulni.

Bár nekem valamiért az-az érzésem,hogy Ő már kapja az antidepresszánsokat meg nyugtatókat.Iletve tudom miért érzem így:mert csak az igent tudja elfogadni,a nem az jelenleg nincs a szótárában ismert szóként és elutasítja a nem szóval rendelkező embereket.

Semmiképp se szűkítsd le a minimálisra a kapcsolatotokat,már csak a húgod miatt is.Nehéz így jó tanácsot adni,mert bárhogy közelednél hozzá,támadásnak érzékelné.

Talán amit most tehetsz annyi,hogy csendben figyeled a fejleményeket,s ha nagy butaságot csinál,akkor úgy irányítsd a beszélgetést,hogy a végén Ő mondja ki azt amit Te mondtál volna neki s így Te igazolhatod is rögtön,hogy milyen igazat szólt most ezt tényleg így kellene stb...

Esetleg elmenni vele vásárolni hátha így visszább tudnád a költekezését fogni(kecske is jól lakott káposzta is megmaradt elmélet).

A huival még szerintem nem tudsz mit kezdeni,mert túl fiatal,Ő még nem érzékeli az anyagi világot úgy mint egy olyan gyerek aki esetleg elmegy nyári munkára,hogy megdolgozzon a zsebpénzéért.2-3 év múlva remélhetőleg okosabb lesz,s remélhetőleg a Te segítségeddel a helyes úton fog maradni s nem kallódik el.

Ez az utolsó mondat az, ami az egésznek a gátja. Hogy ő élje az ő életét.

Csak hogy ő úgy képzeli, hogy ha gond van, majd én megyek, és kihúzom. Kimagyarázom a gázszolgáltatónál, megfejtem a hivatalos leveleket, tanulok a húgommal, aztán majd minden hónapban kap tőlünk egy összeget, hogy eltartsuk, mert ő az anyám, és nekem ez a kötelességem.

Ez így igaz, amit leírtál. Ezeket az indokokat értem is.

De anyám már csak tagadni tud. Hiába állna mellé bárki, ha ő elzavarja.

Nem csak velem ilyen, mindenkivel. Addig nagy a barátság, amíg helyeselnek, meghallgatják, mije fáj, mi volt este a tévében, és lehet panaszkodni.

Tudom, hogy rólam is azért hazudozik mindenkinek, hogy sajnálják, és addig is rá figyelnek, de az nem jelenti azt, hogy ennek így is kell maradnia.

A depresszióval pedig az a legnagyobb baj, hogy ha ő nem akar meggyógyulni, akkor nem is fog.

Tényleg, lehet, hogy az lenne a legjobb, hogy a minimálisan szükségesre szorítanánk a kapcsolatot, és hadd csinálja?

Akkor is, ha mi jobban látjuk, mindez hová vezet?

Na látod épp ezért lépj tovább!

Hagyd őket! Nem kell erőltetni, hisz soha sem fogjátok megérteni egymást, csak mérgezitek egymás életét!

Hidd el sokan vannak még akik ilyen gyermekoruk volt, de a legfontossabb, hogy éld a saját életed! Ő meg élje az övét!

Már írtam, hogy egy sülthúst nem tudott egyedül megcsinálni.

Az volt a születésnapján, áthívott minket, hogy én főzzek meg, és aztán "ráfogtuk", hogy ő adott ünnepi ebédet.

Ilyen többször előfordult.

Nem is főz magukra, inkább rendeli az ételt. Ahogy mostanában az életei sikerülnek, ez nem csoda.

A memóriája soha nem volt fényes, és nem volt egy hűdeokos nő, pl. 18 évesen végezte el az általánost, nem túl fényes eredménnyel.

Ezt nem bántásból írom, ezek tények. Nekem már elsőben sem tudott segíteni a tanulásban, mert nem értette még úgy sem, mint én.

Ahogy most állunk, én speciel megértem a férjedet.

Neki talán segítene, ha elmagyaráznád, hogy neked és a gyerekeknek rá van szükségetek, nem egy férfira, hanem konkrétan rá, mert őt szeretitek. Nem teheti meg, hogy ilyen terhet hagy a gyerekeire, hogy inkább meghal, csak ne kelljen őket támogatni az életben, nem áll mellettük, nem fogja őket az esküvőjükön látni, és téged is egyedül hagy.

Sokszor bennem is csak ez tartja még a lelket, hogy a családomnak nem "egy anyára" van szükségük, hanem rám.

A költekezése szükségtelen dolgokra,az állandó orvoshoz járás,a hazudozás depressziós tünet.A depresszió nem minden esetben a megszokott búskomorsággal-sírással-zavarodottsággal jelentkezik,van olyan mikor azt látod tök vidám az illető csak épp hirtelen sok hülye dolga lesz tartósan.Az állandó vásárlási kényszer: a sajátmagának való örömszerzés miatt van,és ezt a szokást nem tudja elhagyni mert akkor megszűnnek a "boldog" percek.Az orvos sűrű látogatása :a figyelem felkeltés miatt van,ekkor csak és kizárólag vele foglakoznak Ő van a központban rá figyel mindenki.Hazudozás :szintén mindenki rá figyel,igazolják az állításait és még sajnálják is,tuljadonképp mártírt csinál magából azzal,hogy a saját íze szerint ad elő eseményeket.

Összefoglalva,mindegyik helyzetben bizonyos öröm és boldogság szabadul fel a testében amitől pár órára nagyon jól érzi magát.

Amit tudni kell,nem tudatosan történnek ezek a cselekedetek,tehát nem direkt csinálja.Egész egyszerűen egyre rosszabbúl érzi magát ha ezeket nem teheti meg s a végén már egy megmagayrázhatatlan hajtó erő készteti,hogy induljon azonnal,mert csak akkor fog újra boldogságot érezni.

Ezeket azért írtam le,mert 2 évig súlyos depressziós voltam,Én is vásároltam és orvoshoz jártam (szerintem hazudtam is).Sőt egyenest utaztam arra,hogy kórházba kerüljek:már tudom az oka annyi volt,hogy ott biztonságban éreztem magam,mert nem ért semmi féle bántás-atrocitás,tulajdonképp nekem ez olyan volt mintha visszakerültem volna a biztonságos anya méhbe.Valós fájdalmaim/tüneteim voltak amivel orvoshoz mentem,de okát álltalában nem találták semminek-ma már tudom hogy a depresszió okozott testi tüneteket.Amit így utólag gyógyultan látok ,akkor nem értettem miért állt értettlenül anyum és a családom a dolgaim miatt,hogy miért piszkáltak bántottak stb. mert Én úgy éreztem nem változtam -teljesen természetesen viselkedem ahogy mindig is,pedig gyógyult fejjel visszagondolva mennyire hogy másés felelőtlen voltam.Igaz Én saját erőmből gyógyultam meg ami ritka,de szeretettel és türelemmel lehet segíteni a depressziósokon,azt is tudom nehéz mert teljesen más szemmel látják a világot,de a dühösségel és az állandó magyarázással-irányítással csak az ellenkezőjét érhetjük el náluk mint amit eredetileg szerettünk volna.

Tisztában vagyok vele, hogy jó esélyem van rá, hogy én leszek a gyámja, és az én felelősségem lesz a továbbiakban a húgom nevelése is, az is, hogy mennyi számlájuk van befizetve, és a többi.

Az jó, hogy ha te csak dühös voltál.

Nekem pedig nincs rá lehetőségem, hogy anyagilag támogassam, de egyelőre ezt sem sikerült vele megbeszélni.

Anyám már ott tart, hogy mi segítünk a hugomnak, hogy letegye a diplomát. Egyelőre a verset nem tanulta, meg, ami elsejére kellett volna, de neki már diplomája lesz!

Mindezt úgy, hogy mikor én akartam főiskolára menni, nekem nem lehetett.

Nem érzem kötelességemnek, hogy akkor is eltartsam őket, ha saját magunknak nem jut lassan.

Márpedig ő most egyre inkább ezt hangoztatja. De spórolni nem akar!

NEM AKAR, és ezen van a hangsúly.

Mi lesz később? Haragudni fogok rá, ha mondjuk elárverezik a házukat, de hogyan tovább? Jönnek hozzánk lakni is?

Vagy mehet az utcára?

Akkor mi öröme lesz az életben, és ki fogja nevelni a hugomat?

Mert ez egyenes út afelé.

Azt soha nem ismeri el, ha hibázik.

Azt pedig már nem tudom eldönteni, hogy azért beszél össze-vissza, mert már nem emlékszik a dolgokra, vagy azért, mert szokás szerint a szemembe hazudik?

Pl. volt, hogy kitalálta, hogy felvettek újságírónak Szegedre, csak nekem a f...sz kellett inkább, nem akartam otthagyni a I..kámat (férjem neve), úgyhogy magamra vessek.

Azért arra emlékeznék, ha felvesznek valahová úgy újságírónak, hogy 200 km-re lakok onnan, és nincs rá képesítésem.

Vagy amikor kijelent, hogy tőle én soha még egy pofont nem kaptam. Ehhez képest amíg egyedül nevelt, férjhez nem ment, naponta ütött-vert, és elég brutális módon, tehát nem egy pofon. Eltöri a seprűt egy 6 éves gyereken, és hasonlók. Ezekre ő nem emlékszik.

Először nekem is Alzheimer-kór jutott az eszembe,de ahogy végig olvastam az észrevételeidet,láttam sehol sem írsz,olyat,hogy bizonyos dolgokat elfelejt.Pl:a rendszeresen főzött ételek összetételében elbizonytalanodik,vagy elmegy meghatározott szándékkal a boltba és ott már nem tudja mit is akart venni,vagy esetleg koordinációs zavarai lennének néha.Tehát ilyen mindenapi dolgokra gondolok amik előtte rutinból mentek ,s most pedig nem megy zökkenő mentesen.

Ha eleve régi módi beállítottságú(tehát nem nagyvilági és nem igazán kiséri szemmel a világ előrehaladását)akkor igenis élhet a múlt világában,pont mint az idősek.Az idősek legtöbször erejükben teljes korszakukra emlékeznek szívesen,pont azért mert akkor még a világot is megtudták volna pozgati a mostani dős ényükkel/testükkel ellentétben.

Sokszor Én is így vagyok(pedig Én még haladok is a korral előre),hogy nagyon szeretek a gyerek és tini éveimről beszélni és visszagondolni,és megvan a miértje is:annyi gondal kell megküzdenem családon belül(párkapcsolati),a mindennapi anyagi kérdések,a gyerekek előre haladás,mi lesz velünk a jövőben stb.....s ha visszaemlékezünk a múltra-arra a múltra amikor még nem kellett semmi ilyenen törni a fejünket,agyedüli problémánk az volt mit vegyünk fel hányast kapunk a suliban tetszünk e a kiszemelt pasinka-, akkor talán kicsit fellélegzünk,hogy milyen jó is volt akkor még.

Azt akartam ebből kihozni,hogy mindenkinél megvan a lelki ok miért szeret a "múltban élni".

Egy biztos retteg a magánytól, s ezért irányíthat a húgod.

Valóban nem lenne baj ha sikerülne még ha csak egy ideggyógyászati szakrendelésre is elvinni őt.

Nem kell veszekedni vele,csak annyit mondj neki nagyon szeretet teljesen:hogy mivel nem minden nap találkozól vele így jobban megláttad nem olyan már mint régen-aggódsz miatta nagyon-nem szertnéd elveszíteni őt-és a lekiismereted csak úgy tudna megnyugodni,ha tudnád,hogy Te mindent megtettél az Ő érdekében-s csak nyugodt szertnél lenni hogy minden rendben van vele.

Tudom nehéz.Nálunk is hasonló a helyzet csak itt a párommal és az alkohollal van gond.Én is próbálom szépen/csúnyán/sírva/gyerekekkel-munkahelyel érvelve stb átbeszélni vele a dolgot,sajnos egyenlőre hiába .Ő sem érti még most miért aggódom,pedig egyértelmű jelek vannak a fennáló alkoholizmusra.Lassan Én fogok nyugtatózni,mert vele van gond.Fogalmam sincs kitől-mitől várhatnék útbaigazítást-segítséget ,hogy jobb irányba forduljon minden.

Már azt is mondtam hogy az annya fogja eltemetni,pedig normális esetben fordítva kellene lennie,azt mondta hálisten úgy is ez a célom mert így legalább minden rám meg a gyerekekre marad(milyen válasz és gondolkodás ez?).

hát nézd. nemkell szeretned, biztos van rá okod, nem ismerlek. de a hugodnak szüksége van rá. most képzeld el hogy elrángatod szegényt orvoshoz, ott el-elejtesz pár megjegyzést hogy nem tud róla gondoskodni és már kész a baj. mi lesz ha elveszik tőle? te szeretnéd nevelni vagy az állam nevelje?

ne sértődj meg ezen, veletek se lehet könnyű. elég erős akaratunak tünsz teis, meg gondolom a hugod is olyan. szegény meg egyedül van, 55 éves már, vásárolgat. abszolut megértem.

az én anyukám is elég szétszórt, elfelejt szinte mindent, elhagy dolgokat, a pénzzel se bánik jól, sőt mikor a szüleim elváltak, a fél ház árát elköltötte marhaságokra. akkor nagyon haragudtam miatta, de később megértettem valamennyire. már ő is elismeri hogy hibázott, visszacsinálni nem lehet, de folyamatosan változik, és próbálja javítani amit lehet.

én megsajnáltam az anyukádat nagyon. (igaz mondom nem ismerem) hogy valamelyest elrontotta az életét, rossz döntései vannak, a pénz kifolyik a keze közül, meghalt a férje, cukorbeteg is, a gyerekei nem tisztelik és nem is szeretik, kezeltetni akarják. mi van neki akkor ebben az életben?? ebből nem fog semmi jó kijönni, próbálj megbocsátani szerintem, vagy legalább logikusan végiggondolni, hogy TÉNYLEG mi segíthet.

Nem gyerek az anyud! Már sok mindent meg ért!

Mai gyerekek másabbak mint annó a mi gyermekeink, így hát jobb lenne hagyni, még ha rossz döntést hoz akkor is, főleg mikor már 5 évesen szeretted!

Éld te a saját életed, ő pedig az övét!

Épp azzal rontasz legtöbbet, hogy meg szeretnéd mondani mit tegyen!

Hidd el csak rontasz a helyzeten!

Ha ennyire zavar ne menj hozzá, és nem látod , majd ő szól, ha segítség kellene!

De akkor is módodba lessz nemet mondani!