Az elmúlás misztériuma (beszélgetős fórum)

az utóbbi hónapokban elég sok szerettem távozott el.

Ez a cikk, nem a Halált emeli széppé, inkább arról beszél, hogy minden lehet szép, akár a halál is.

Nézd másképpen.

A sorok között olvass, amikor nem fejezi be a mondatot, amikor azt látod egy távozón, hogy eleinte retteg, mert már érzi, mennie kell, de fél, hiszen nem tudja mi fog következni.

És akkor jön az utolsó pillanat, amikor már nincs félelem, látja szinte az utolsó percben a lezajlott életét, tudja mit miért tett, ahogy Manó írja is.

És ekkor tisztázódik minden a lelkében.

Szerintem inkább azt szeretné elérni, ahogy kezdi a cikket, ne féljünk attól, hogy elvesztünk akárkit, mert az illető jó helyre kerül és Ő tulajdonképpen már nem szenved abban a percben.

Nekem ez az írás a legjobbkor jött.

Köszönöm.

Keresztapám távozott el. A felesége megnézte és azt mondta, mosolygott egy aprót, ez látszik az arcán, semmi félelem, semmi fájdalom, csak ez, ez a picike mosoly.

Igazad van.

Minden halál szörnyű.

Az írás pedig azért megható,mert erre emlékeztet.

"A megsemmisülés nem kelt bennem rettegést, hiszen kipróbáltam már, mielőtt megszülettem."

Mark Twain

Te nem félsz a halált illetőleg?

Számomra annyira felfoghatatlan maga az egész gondolata is. No jó, lehet h még nem vagyok annyira "öreg" korosztály; nemtudom.

De belegondolni hogy most miket csinálunk nap mint nap, emberekkel érintkezünk és a külvilág ingereire reagálunk.

Utána mindez megszűnik. Nem láthatjuk tovább gyerekeink hogyan boldogulnak, mi lesz velük, az addig elért dolgaink hirtelen mind fölöslegessé válnak. Utána csak fekszünk darab faként, porhadunk elfele. Az idő telik, a világ változik, mi meg... maradunk ott, az akkor 2megállt időben" örökké.

Nem tudni után már mi történik körülöttünk stb... No jó, aki meghal már tény h nem fáj, nem érdekli már h mitcsinálnak utána vele, nem érzékeli már a körülötte lévő ismerősöket, barátokat, családtagokat h mennyire fáj nekik, s szenvednek a hiányától. No meg már eleve az egész búcsú ami a tiszteletére van rendezve abból se tud semmit.

Nem tudom van e abban igazság (nagyon hihetetlennek gondolom) hogy odafenn a mennyekben elhunyt rokonaink, ismerőseink találkoznak egymással, együtt élnek ismét és onnan néznek le ránk.

Mindenesetre ha ez így vagy mind a 4 nagyszülőm nagyon boldogok lehetnek. No meg keresztanyám is a szüleivel.

Lényegtelen hogy ki írta, hanem a szándéka a lényeg!

Segíteni másoknak, akik félelemben élik le az életüket,mert a halál az elkerülhetetlen!

Igen, elgondolkodtató, szívhez szóló!

Tudjuk hogy egyszer mindannyian oda kerülünk,valaki fél valaki nem..Én hiszek abban hogy az embernek van lelke, mert ha nem lenne, mindannyian egyformán gondolkodnánk,egyformák lennének az érzéseink,és nem lenne se jó, se rossz ember...

Nagyon megható, elgondolkodtató amit írtál. Sírva igaz, de végigolvastam; és közben felidéződött bennem mamám mikor novemberben lesz 2 éve hogy meghalt. Mit érezhetett mikor ottvolt mindhárom szeretett gyermeke és kinyitotta szemeit legutoljára az életben. Mit érezhetett mikor az utolsó héten bennvoltam nála párszor és beszéltem hozzá, s bár már nagyon félrebeszélt ill értetlenek voltak amiket mondott, de a szemeiből mindent kilehetett olvasni.

Soha nem felejtem el azt a tekintetet. És mennyivel máabb volt már akkor mikor másnap a "hullaház"-ban megnéztem még utoljára.

Hogy mennyivel másabb "emlékszerű" volt már akkor mikor láttam, s előtte mikor láttam.

Lelkileg nagyon megrázott, szinte sokkot kaptam mikor megláttam ott bent életmúlt testét. Hazafele a buszon egész úton bőgtem, zokogtam, senki nem tudta mi történhetett, csak én.

Sajnos a temezésére nem tudtam elmenni mert aznap volt vizsgám és nem lehetett elhalasztanom későbbre, de talán még rosszabb is lett volna.

Így úgy van előttem mikor legutoljára láttam ott benn nyakig betakarva... s bár már akkor nem élt, előttem még most is az a mosolygós mamikám maradt mint ami volt. Nem az a kép van előttem mint akit egy koporsóba beletéve eltemetnek földdel.