Az elmúlás misztériuma (beszélgetős fórum)

Na igen, ez az elmehatárokat feszegető filozófia, ami azt jelzi, hogy semmi nincs, minden illúziószerű, elvész és felbomlik, felbomlik a tudat, a lélek atomjaira esik, egyedül a "szellem" vagy szellemiszikra atom marad, mely egyesül a világlélekkel, ami a Nihilsta felfogás szerint szintén csak káprázat.

Valójában, mint így a buddhizmus magasabb szintjei is pl: a dzogchen egy magasrendű Őstudatban hisz, melynek elérése a buddha (megvilágosodott, felébredett állapot). A lélek nem anyag, a tudat, vagy Ego szintén nem...

Ami marad, az az Ősok. :)))

Indulatokat láttam részedről, amit így tudok magyarázni, hogy mi az oka, te tudod.

A szenedést senki nem kiáltotta ki szépnek, mert nem az, a halált sem nvezném szépnek, azt hiszem ez nem jó szó rá, de van valami emelkedett benne, csakúgy, mint a születésben-szerintem.

egy szabadgondolkodó nem gondolhatja azt, hogy elvész a lélek a test halálával :)

megjegyzem hogy veszne el?

ellopja valaki útközben, vagymi? :D

Agresszívan állok a témához? Ez egyértelműen nem mondanám. Másként állok a témához ez tény de nem agresszívan. Minden ember más és más. A cikk olvasása közben végig futott rajtam az a gondolat, hogy miért kell emberekben felpörgetni azokat az emlékeket, melyek elevenen élnek bennük s oly nehezen tudnak megválni tőlük. Olvastam kommentet, aki végig sírta a cikket, de elolvasta sőt még meg is dicsérte. Más szóval számára is felkeverő volt a cikk, előjöttek az emlékek, ugyan úgy mint nálam.

Itt azt olvasni szép a halál, én erre azt mondom nem igaz s végig pörgött az a 6 hét melyet megélt családom több mint 4 évvel ezelőtt. Rövid volt, mégis hosszúnak tűnt látni férjem meggyötört arcát, látni fájdalmait és sorolhatnám, s közben tudtam az első perctől hogy nem fog sokáig élni. Hogyan éltem túl? Munkával, sírással. Haragudtam-e azért mert elment? Válaszom: NEM. Gyászoltam-e? Magam módján.-.- hogy ez mit is jelent külső szemlélőnek? Nem vettem fel feketét, mert az csak egy szín s a színfalak mögé senki nem lát. Ugyan olyan mint a fehér, sárga, lila, vagy bármilyen szín.. Az ember ne színnel mutassa a nagyvilágnak, hogy valaki távozott az élők soraiból, hanem lelkével, ami sokkal nehezebb feladat. Vicceit, mosolyát, kedvességét soha senki nem fogja elfelejteni.

S most olyan következtetést vontok le amilyet akartok... viszont sajnálom azokat az embereket akik olyan személyt vesztettek el akik nagyon közel álltak hozzájuk. Testük nincs itt de emlékük örökre itt maradt.

Én is kívánok Neked erőt a feldolgozáshoz, és elengedéshez!

Írod, hogy lebetegedtél, ehhez gyógyulást és gyógyító energiákat kívánok, gyors regenerálódást!

igen, azt hiszem, bár én is a nehezen elengedő fajtából való vagyok :(

köszönöm :)

A búcsú szerintem nagyon fontos, akár a sírás, akár a nevetés, az emlékezés.

Szép búcsúzást kívánok neked.

érdekes dolog a halál kezelése mindenképpen.

nekem most egy temetésre kellene készülnöm, édes keresztapáméra.

Közben lebetegedtem és nem tudok ott lenni.

Azt hittem, hogy az előző napokhoz hasonlóan nagyon sokat sírok majd és szomorú leszek.

De nem, talán azért mert Keri a családban a legvidámabb és legmosolygósabb ember volt, mindenből viccet csinált :)

Lehet most így búcsúzom Tőle? Mosollyal?

Fura az élet, de szép és ennek kell örülni :D

ha mosolyogsz közben az jó, csak emiatt nehogy absztrakt mintás legyen a szoba :))

bááár legalább ismét nevetsz, ha ránézel és eszedbe jutunk :D

Eléggé jelzésértékű a tabuként kezelése a halálnak, ha egy ember ennyire agresszíven áll a témához, ahogyan te.

Nem szórakozik senki, magadban kell lerendezned, ha egyes objektív hozzászólásokat személyes sérelemként veszel.

Kívánok neked erőt és kitartást, hogy végére érj a gyászfolyamatodnak.

Tanulmányaim során erre a tézisre tettem szert.

Az európai embernek elég furcsa felfogása van a halállal kapcsolatban, melyet az egyház teljesen joggal (hiszen így tartott rendet a középkorban) elferdített. Még a kereszténység kialakulása előtt megfejtették "A lélek útját" .

Tény, hogy nem kell félni a haláltól, hisz a lélek nem hal meg, csak a test!

Én nem csak hiszek a reinkarnációban, de meg is tapasztaltam.

Kicsit előre rohantam!

Tehát a lélek folyamatosan fejlődik! Az emberek lelkei állnak a fejlődési ranglista élén és a legegyszerűbbek az elején. Valaha a mi lelkünk is ilyen fejletlen volt.

A lélek minden élet után kap egy lehetőséget, hogy válassza ki a következő életét és annak főbb mozzanatait, "büntetéseit" (a fejlődés felgyorsítására vállalt rendellenességek). Ez adódhat az előző élet tapasztalataiból is pl.: nem látott valamit, ami "kiszúrta a szemét", ezért a következő életében vállalja a vakságot, hogy jobb érzékekre tegyen szert!

Ezt hosszasan lehetne taglalni, de remélem így is érthetővé tettem!

Szóval a fejlődés csúcsa az angyallá válás!

Mert az tény, hogy Isten irányítja a születés, teremtés csodáját, hogy a lélek testet kaphasson.

De onnantól a lélek feladata, hogy beteljesítse a vállalt karmákat! A karmát fel is lehet oldani, ha megtaláljuk az elvégzendő feladatot, vagy megtanuljuk a leckét!

A test korlátai miatt (egó) nem emlékszünk, nem érezzük lelkünk előző életét. Ez egy pajzsként is funkcionál, hisz a fájdalmak így nem jönnek át. A mai tudomány is bizonyította, hogy hipnotikus (egó mentes) állapotban visszamehetünk a születésünk első pillanatáig. Hát a csodás távol keleten olyan technikákat találtak, hogy az első testig vissza lehet menni biztonságosan! Én 2 korábbi életemet láttam ilyen módszerrel!

Miért gondolom, hogy az volt?!

:)

A konkrét érzelmek miatt, mely egy álom alkalmával nem élhető át!

(A félreértés elkerülése végett, senkit se akarok rábeszélni! Csak az elfogadást szeretném erősíteni.)

Innen tudom, hogy a körülöttünk élő emberek is részesei lehettek előző életünknek, életeinknek!

Szóval, miért féljek a haláltól, hisz mostani emlékeim és a volt és jelenlegi ismerőseim velem maradnak, míg a lelkem él!

Tehát a lényeg, hogy fejlesszem a lelkem, hogy angyalként többet lehessek "Lelki társaimmal" és segíthessem őket a fejlődésükben!

Ezért igyekszek hosszú és eredményes életet élni!

Régen volt egy film a "Tranzit a mindenhatóhoz".

Kissé hasonló felfogásban készült!

Ha a halálra gondolok,fura érzésem van...Nem igazán félek, hanem arra gondolok,hogy vajon mi vár utána rám?Hiszek istenben,és hiszek abban hogy minden embernek és állatnak lelke van!

Képzeld el ha nem lenne lelkünk...

Olyanok lennénk, mint az autók vagy a robotok.Nem lennének érzéseink, nem tudnánk sírni se nevetni...

Miért van az hogy az egyik ember jó lelkű, soha meg sem bántana senkit,mindenkit szeret, a másik pedig rossz lelkű, azt várja mikor kibe köthet bele,bánthatja,senkit sem szeret...Miért vannak olyanok akik még ölni is képesek? Azért mert mindenkinek van lelke!

Én még egy pókot is sajnálok agyon nyomni,vagy egy legyet leütni, mert tudom hogy nekik is lelkük van és hogy nekik is csak egy életük van,és nincs jogom elvenni tőlük!Őket is isten teremtette, ahogy minket embereket is!

Nagyon jó ember vagy! :)

Köszönöm!

Igen, pontosan ez volt a célom, amire ösztönösen, intuitíve ráéreztél. Amikor a távozni készülő lélek ráeszmél "Önvalójára" , mely nem szűnik meg a fizikai test halálával, és visszatér a bardóba a köztes létbe, átlényegül, egyé válik a Világlélekkel, vagy éppen a nirvana-ba távozik hallhatatlan lelke. Tulajdonképpen erre szerettem volna rávilágítani.

Ezoterikus körökben sikere volt írásomnak, sőt, mivel régen hospice szolgálatot is vállaltam időnként a haldoklónak is hihetetlen erejű segítség volt,amit mondanivalóm lényegét átérezték, és megértették :)

Nagyon köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat!

Azoknak is akik kételkednek, hogy Én írtam. Ez 2009 novemberében jelent meg bolgomban, (mely mivel reklám nem szeretném megjeleníteni)ellenben adatlapomra kirakom. :)

Az írásaim ezoterikusak, és mivel ezzel foglalkozom a Halál egy természetes folyamat, ennek elfogadására írodott, illetőleg, hogy talán más szemmel tekintenek e misztikus átlényegülésre, amit a magyar nyelv olyan, talán nem is érdekesen, de megboldogulásnak nevez.

Köszönöm azt is, ha segíthettem ezzel! :)

Biztos,hogy van odaát.

Biztos,hogy vigyáznak ránk,szeretnek minket.Mi is hányszor mondjuk:hiányzol;ha itt lennél;ha látnád!

Nekünk a rossz! Nem őnekik.

Nekünk hiányoznak piszkosul!

:)

a férjem nagyon aranyosan fogalmazza meg.

Mindnyájan egy utcában lakunk, de nem tudjuk hány szám alatt :)

azért jó és kellemes ébredés kívánok Mindenkinek :)

A haláltól félni?

hm.

Értelmetlennek tartom, hiszen a megszületésünk pillanatától egyenesen a halálunk felé menetelünk.

Szép lassan, csendesen.

Hogy melyik nap lesz a miénk? Ki tudja.

De nem is baj, élni kell az életünket, nem gondolni mikor megyünk el.

Aztán majd eljön a mi napunk is.

Addig ki kell használni minden szép pillanatot.

A rossz az úgy is jön magától :(

Nem véletlenül mondja a dal: csak a szépre emlékezem :)

nagyon sok éve már, hogy édes Nagyim a kórházban halt meg.

A pathológus és a férjem, az anyukám,nem engedték, hogy megnézzem.

Jól tették.

Próbálj arra az arcára emlékezni amit úgy szerettél, ahogy igazán mosolygott Rád.

Meglátod könnyebb lesz :)

Szerintem az a mosoly inkább a hozzátartozónak szól,hogy ne aggódjon,ne szakadjon meg a szíve a gyászolónak.

Kényszeredett,keserédes,de erőt adó mosoly.Hogy jó volt itt veled,de te ne aggódj,hisz majdcsak lesz valahogy nélkülem is.

Egyik tv adón megy egy olyan sorozat,ahol a rákbeteg,menthetetlen édesanyák búcsúzkodnak a családtól.Tudják,hogy nagyon kevés idő van,megpróbálnak mindent lejegyezni,magnóra mondani,tanácsokat adni a gyerekeknek,hogy majd ha már nem lesznek,könnyebben boldoguljanak.

Mindezt úgy,hogy közben élik a mindennapokat,mosolyognak,örülnek,pedig mindenki tudja,1 év,fél év hónapok,napok vannak hátra.

Ettől nehezebb a világon sincs.