Az élet úgyis hozza…

Ez történt velem is. Míg pár hónapja azon agyaltam, hogy mit tehet az ember, ha szegény családba születik és nincs ellátva minden földi jóval, és mégis, galád módon arra vágyik, hogy bővítse a családot, és igazi dilemma volt ez nekünk, hogy egyáltalán merjünk-e gondolkodni családalapításon? Hiszen ha nincs elég pénzed, hogyan is nevelnél fel egy gyereket?

A sok tanácsot és tapasztalatot meghallgatva arra jutottunk, hogy olyan, hogy tökéletes körülmény, sosem lesz, mások is élnek nehezebben, és nem attól jó szülő a jó szülő, hogy a legújabb játékokkal látja el csemetéjét. Mi is megéltünk valahogy és nagyon boldog gyerek voltam!

Így abban maradtunk, hogy oké, nekünk is lehet gyerekünk –EGYSZER.

Akkor még olyan távolinak tűnt, bár világ életünkben úgy beszélgettünk a dologról, hogy ez el fog jönni egyszer valamikor…

Meglepetésünkre nem is váratott olyan sokat magára… ugyanis az a bizonyos mindent megváltoztató perc elkövetkezett… bevonultam egy terhességi teszttel a mosdónkba, mint aki érez valamit… mensi előtti nap… este 7-kor, amikor még vajmi kevés esélyem lenne bármit is megtudni, de biztos, ami biztos alapon azért teszteltem egyet.

Az a perc volt a minden! Ahogyan első pillanatra kirajzolódott a 2. csíkocska… ahogyan felfogtam, hogy ez mit jelent… abban a pillanatban zokogásban törtem ki… Egy magzat növekszik bennem! Engem, minket választott!

Biztos vagyok benne, hogy oka van az érkezésének, és nagyon boldogok leszünk. Akár albérletben, akár kocsival, akár saját lakásban, akár kocsi nélkül… Ép és egészséges gyönyörű kisbabánk fog születni, aki a tökéletességhez közelebb lesz mint egy virág a réten! :) Jaj nekem de kis szentimentális lettem hirtelen :D

Még semmi pontosat nem tudunk, hiszen még nagyon korai, de hamarosan meglátogatjuk az orvost, aki remélhetőleg csupa jó hírrel szolgál majd: jó helyen, szép egészséges csuda kis magzat növekszik odabent!

Már elfog a rettegés, ha csak rá gondolok, hogy bármi baja lehet… ez nagyon furcsa, mert még nem merek elmerülni a boldog súlytalanságban, aminek ilyenkor lennie kéne… De gyanítom, hogy innentől már csupa aggódás lesz az életem, az életünk… így csupa egyszerűen, az anyai szív mindig félig odaköt, az anyai szem mindig fél szemmel arra tekinget…

Úgyhogy most várakozunk, vigyázok magamra, hadd növögessen a kis lakóm :) Csupa egészségeset eszem, a kávé már nem is igen megy le, így egyetlen szenvedélyem maradt, a hajfestés, no meg a munkám, de ezek csak összeegyeztethetők az egészséggel! Nem hinném ugyanis, hogy már ezek az anyagok olyan nagy gondot okoznának. El is kalandoztam, kicsit csapongó kezdek lenni, ez is mutatja, mennyire cikáznak fejemben a gondolatok, mennyire váltja egymást aggódás és boldog öntudatlanság… De már nagyon várom, hogy hallhassam a pici szívdobbanásait… hogy láthassam ŐT!

Addigis, nyugalom és egészség, még jelentkezem…