Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Apám és én cikk

Apám és én


Azt hiszem ebbe őrülök bele, hogy apámon nem tudok segíteni, aki azzal amit tesz, elrontja a gyermekei életét is. De a segítség részemről elmarad, mert már belefáradtam a sok próbálkozásba. A családtagok meg nem empatikusak a témában és meggyőződésük, hogy nekem kellene nem foglalkozni ezzel a helyzettel. Tényleg igazuk van, vagy csak nem akarnak segíteni?
Apám és én

Mielőtt megszülettem, édesanyám már nagyon várt. De nem is engem, hanem Bettikét. Ő is abban volt, hogy mindkét gyermekének lánynak kell lennie. Még ha az orvosok meg is mondták édesanyámnak, hogy én nem lehetek Bernadett, mert fiú vagyok. Ennek ellenére anyám ragaszkodott a Bernadetthez. És Ő ennek szellemében kezdett engem is nevelni, merthogy nem tett különbséget a lánya és a fia nevelésében, ami persze önmagában nem is rossz. Csakhogy ez elszigetelt apámtól.

Hát lényegében ez az út is eltaszított apámtól. Meg még volt egy-két ok, amiért nem jutott nekem az, hogy komoly kapcsolatot építsek ki apámmal, aki sajnos egy jellemtelen alkoholista és a haverok, meg a pia előbbre valóbb mint a saját családja. Ő az, aki nem tudott kiállni a felesége mellett annak idején, amikor döntenie kellett volna, arról, hogy igenis ha megszületik az első gyermekem, akkor is talpon maradok és élem a saját magam életét a családommal. Ezzel szemben nem így tett. Igen, ez a múlt. Ezek a hibák azok, amiket már nem tud kijavítani az ember. Csak visszanézve tanulhatunk belőle, hogy esetleges előfordulását elkerüljük, vagy ha már újra benne vagyunk, akkor még egyszer nehogy rosszul döntsünk. Ezt kívülállóként könnyű persze elmondani, leírni, de aki benne van, biztos, hogy nem egyedül van benne.

Manapság nagyon rám nyomja bélyegét az, hogy apám kimaradt a jó nevelésemből. Mert hát persze nevelt, csak nem jól. Azt hitte, hogy mi hárman (anyám, testvérem és én) az Ő kis katonái vagyunk és nekünk parancsolni lehet mindig és parancsolni kell mindig. Az igazi keménykezű diktátor típus. A történelemből már jól ismerjük. Augusztus császárra gondolok. Jól tudjuk, hogy az Ő uralkodása egyeduralom volt a javából. Igen, sosem érdekelte, hogy mi, hogy élünk meg bizonyos dolgokat, amiket Ő minden bizonnyal azért csinálta velünk, illetve anyámmal, hogy megmutassa neki(ünk), hogy Ő egy keménykezű irányító a családban. Ezekkel a cselekedeteivel nem is gondolta, hogy tetteinek milyen következményei lesznek.

Tulajdonképpen a testvérem is hasonló, mint én, hiszen egy családban "nevelkedtünk". Gondolok itt arra, hogy mi milyen tulajdonságokkal rendelkezünk és nem rendelkezünk. Ez a mai világban nagyon zavaró. Az a sok negatív gondolkodás, félelem (mindentől) na persze a frusztrációról nem akarok megfeledkezni. Mindig is irigyeltem azokat, akik mindezen túl tudják tenni magukat és saját életüket tudják élni. Apjuktól, szülőtől függetlenül. De az én apám már-már rám akaszkodik és az istennek sem akar "elengedni" maga mellől.

Mindennek ellenére Ő elégedett a semmi eredménnyel. Merthogy amibe én belefogok semmi sem sikerül Nekem. De az okát is tudom, hogy miért nem sikerülnek a dolgaim és ebben apámnak is köze van. Amiket az imént leírtam és még más plusz negatív hatások, amit persze nem csak neki köszönhetek.


Most "felnőtt fejjel" kell ezeket a tévedéseket nekünk kiküszöbölni és kicserélni a rosszat jóra. De sajnos felnőtt korba ezt nagyon nehéz kicserélni. És egyedül nem vagyok képes arra, hogy megoldjam ezt. Kell az Ő beismerő segítsége. Azt hiszem a legnehezebb rávennem arra, hogy változtasson. Ha detoxba küldeném, azt én nem bírnám ki. Holott a helyen ahol lakunk mindenki tudja, hogy Ő mit csinál. Persze segíteni senki sem segít, mert mindenki a saját problémájával van elfoglalva.


Pedig mindenki tudja, hogy anyám meghalt. Sőt van olyan is, aki segít apámnak az ivásban. Ezzel az életstílussal engem és a testvéremet is visszatartja az élettől. Jóllehet, hogy a másik ok amiért iszik, hogy egy helyen lakunk a nagymamámmal is, aki csak bele-bele szól az életünkbe, ami még nem is a miénk és ezért nagyon haragszik apám az anyósára. Pedig sokszor azt gondolom, hogy késő már minden…nem fogok tudni rajta sem segíteni?!




Írta: Anonimitas, 2010. november 15. 21:08
Fórumozz a témáról: Apám és én fórum (eddig 10 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2018, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Sitemap | Facebook