Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Anyák napja... cikk

Anyák napja...


Május első vasárnapja Anyák napja! Mennyi minden fér bele ebbe a két szóba...öröm, bánat, szeretet, várakozás...S hányféleképpen lehet megélni ezt a napot...Gyerekként, magunk készítette ajándékkal a kezünkben, anyaként, zsebkendőt szorongatva az ünnepségen, nagymamaként, várva az unokákat és emlékekkel, melyek a szeretett mamáról szólnak.
Anyák napja...

Emlékszem még az első anyák napi versemre, amit hét évesen fabrikáltam anyunak.

"Május első vasárnapja a Te napod anyukám,

orgonával, szép virággal köszöntelek úgy biz ám.

Szeretettel írtam neked ezt a kicsi versemet,

amit eddig értem tettél meghálálni nem lehet.

S hozhat életünk bármiféle változást, az én gyerekem akkor is csak neked mondja: Nagymamám"

Piros kartonszívre írtam barna filctollal.

A szív közepén egy ablak volt a fényképemmel, amit már nem is tudom, honnan vághattam ki. De azt igen, hogy mint valami nagy-nagy kincset, úgy őrizte hosszú-hosszú éveken át a mamám. Huszonkét anyák napját éltünk meg együtt, mindnek az emlékét nem is tudtam elraktározni magamban. Az utolsót azonban igen. Anya kórházban volt már akkor. Nem csak a betegség gyöngítette, hanem az is, hogy az év márciusában meghalt a nővérem is, három gyereket hagyva maga után. A legkisebbet, a tíz éves Zsófit mi vettük magunkhoz a férjemmel, fiatal házasként. Itt élt velünk a bátyám is, lebénulva, szinte teljesen magatehetetlenül.

Anya imádta, hiszen a fia volt, érte is nagyon aggódott.

Tudtam, hogy ez lesz az utolsó ilyen együtt töltött ünnepünk. Valami szépet, valami emlékezeteset akartam adni neki. Szívem szerint megállítottam volna az időt, de tudtam, azt nem lehet. Kis füzetet készítettem, melybe beleragasztottam a Zsófi, a bátyám, a férjem és a saját fényképemet. Mindegyikünk írt bele valamit. A bátyámmal ezt úgy oldottuk meg, hogy kezébe adtam a tollat, átkulcsoltam a kezét és vezettem a papíron, míg nagy nehezen, többszöri nekifutásra leírtuk: Szeretlek anyukám!

Aztán elővettem a felvevős kismagnómat, mely akkor volt, hogy elfért a tenyeremen.

Sokat gyakoroltunk a testvéremmel, míg kicsit artikulálatlanul, de kimondta: Nagyon szeretlek, és hazavárlak!

Vettünk egy nagy csokor virágot, és bementünk anyához a kórházba. Örült a rózsáknak, de mindennél jobban a kis füzetnek és a kazettának. Láttam az arcán, hogyha a csillagokat hoztam volna le neki az égről, az sem lett volna nagyobb ajándék ennél. Aztán nem sokkal később, anya itt hagyott minket. A füzetet megtaláltam a kistáskájában, azóta is őrzöm.

El sem hiszi, milyen szerencsés az az ember, aki mellett még ott van az édesanyja. Valahogy úgy vagyunk ezzel, hogy természetes, hogy rögtön jön, ha hívjuk, hogy segít amikor bajba kerülünk, megölel ha bánat ér minket. A kisgyerekből szép lassan felnőtt lesz, de anya, mint biztos pont, sokáig megmarad az életünkben. Ám mindezt igazán értékelni már csak akkor tudja az ember, amikor nincs többé kihez hazamenni...

Aztán mentek felettem is az évek, és egy anyák napja reggelén arra ébredtem, én is édesanya vagyok. Egy ma már kilenc éves tündéri kis pasi anyukája.S mivel tudom, gyorsan felnő, megpróbálok minél több emléket begyűjteni, elraktározni a gyerekkorból.

Az első szavakat, lépéseket, az első anyák napi ünnepséget az óvodában, az esti összebújásokat, az öleléseket, sőt a komisz megjegyzéseket, kiskamaszos felcsattanásokat is. Hiszen mindettől így kereken szép ez az egész.




Írta: ea9bff1b44, 2009. május 3. 21:03
Fórumozz a témáról: Anyák napja... fórum (eddig 13 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2018, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Sitemap | Facebook