Angyalok, égiek kísérik az életemet (beszélgetés)
Elég tipikus történet, velem esett meg.
Úgy egy éve dolgoztam már egy laboros kollégával, aki naponta 2x, 3x hozta be a kért dokumentációkat az asztalomra.
Annyi volt a kommunikációnk, hogy: "Tessék, a kért anyag." én azt mondtam: "Köszönöm." és folytattam a (jellemzően adminisztrációs) dolgomat.
Tényleg csak egy futó pillantás követte a "Köszönömöt."
Egyszer ez a futó pillantás a szokásostól valami mást érzékelt. Nem tudtam, hogy mit, de abbahagytam a munkám és megfogtam a kollégám mandzsettáját.
(Látjátok, ösztönösen nem azt írtam, hogy a kezét, mert akkor már mindjárt "továbbgondolás" lenne...)
"Zoli! Mi a baj? Most valahogy... más a tekinteted."
"Igen. A gyerekkel gondok vannak..." Stb., a részletek már nem ide tartoznak.
Több százszor volt az említett röpke szóváltásunk és amikor szüksége volt a segítségre, akkor az a "szokásos" rápillantás elég volt, hogy tovább beszélgessünk és együttműködve segíthessünk a gyereken.
Ott volt az angyal? Biztos.
Én kizárólag a jós kártyáról beszéltem, de hidd el senki nem engedi megfogni, megérinteni. Ha húzol, akkor is az érintett kártyákból lehet. Ez természetes, el kell fogadnod. Én sem engedem!
Nézd a tárgyakat illetően, ha az ember valahova meghívottként érkezik, akkor nem kell megfogni, megtapogatni semmit. A szem lát és kész. Más kérdés, ha a kezedbe adnak valamit, hogy nézd meg. Megtisztelem azt akinél vagyok, hogy nem fogdosom a személyes tárgyait stb. Megvárom illedelmesen, az útmutatást.
Ha meghívok valakit, elvárom, hogy illedelmes legyen és várja meg, hogy mik a "szabályok". Igy nem lehet sem vita, sem nézeteltérés.
Azt, hogy el kell menni, azt mindenki tudja, szükségtelen a kétség! Úgy kell élned az életedet, mintha mindennap az utolsó nap lenne! Én pl. pontosan tudom, hogy nincs halál, csak eltávozás egy másik dimenzióba, ami nincs is olyan messze, mégis fényévekre van Tőlünk! Tudom…. de ez nem befolyásolja az életemet, úgy élem, mintha ez az egy lenne, ezt szeretném jól csinálni, hogy amikor eljön az idő, ne érezzem azt, hogy valamit nem rendeztem le. Nem félek a haláltól, mert amiről tudok, attól nem félek. Kikerülni nem lehet, amitől tartok, csak a milyensége! Az egyetlen dolog, ami megkeseríti az életet, ha valaki úgy éli, hogy hibát-hibára halmoz, döntésképtelen, és rengeteget kellene korrigálni, javítani az idők során. Később ez halmozódik és emiatt nincs nyugta, ez az ami a tudat alatt létezik, tudod, hogy nem tettél meg mindent, tudod, hogy félig kész vagy, tudod, hogy sok helyrehozni valód van. Ez a saját lelkiismeret furdalásod, mely nem hagy nyugodni. Nagy igazság! Amíg minden szálat nem varrsz el az életedben, addig nyugodtan nem tudsz elmenni. Ezek az érzések azok, amik táplálják a halál iránti félelmet. Éld az életet úgy, hogy tetteidet, életviteledet, emberekhez való hozzá állásodat, párkapcsolati viselkedésedet stb. soha ne kelljen megbánnod, akkor nem lesz baj. Kérdéses, hogy kapsz e elég időt arra, hogy mindent rendbe hozz, mielőtt eltávozol.
„De a halhatatlanság érzése meg unalmat és céltalanságot, ragaszkodásmentességet kelt az anyagi világban.”
Ez nem igaz! Az emberek nagy általánosban nem foglalkoznak a hallhatatlansággal, azt hírdetik, hogy csak egy életed van, így az ilyen irányú unalom, céltalanság, ragaszkodásmentesség nem reális. Az életet csak egyféleképpen lehet élni, céltudatosan, tartalmasan és legfőbbképpen nyitottan, minden változásra. Később derül ki, hogy jó vagy rossz, de ha mindezt megléped, akkor lesz az életed, tartalmas, mozgalmas és szép, mert éled, és nem vegetálsz. Amennyiben kényelemből és félelemből nem lépsz, úgy évekig stagnál az életed, és mire észreveszed, addigra elszaladt és tényleg csak arra várhatsz naphosszat, hogy kiégve, megkeseredetten, életuntan mikor lesz vége. Az pedig nagyon szánalmas, mert senki nem azért kapja az életet, hogy leszenvedje, hanem azért, hogy élje, hogy tanuljon a negatív helyzetekből és átéljen minden csodát, amit az élet eléd hoz ! A jót és a rosszat egyaránt, mert ettől lesz igazán teljes és tartalmas.
Én szeretek kapcsolódni, no nem mindenkivel és nem mindenáron.
De szeretek ugyanabba a néhány boltba járni, vannak "kedvenc" pénztárosaim, könnyen és szívesen teremtek kapcsolatot .... egy bizonyos határig.
De persze nálam is előfordul néha, hogy lezárok.
Gyerekkorom óta ugyanoda járunk nyaralni, szeretem, hogy a fagyizóban, az ABC-ben vagy a szabadstrand büféjében ismerős mosollyal fogadnak .... hogy mindig összefutok az egyik kedvenc meseírómmal .... szeretem, hogy van Velük közös múltam .... mégha nyúlfarknyi is .... és persze bővül a kör .... :o))
Sok igazság van ebben. Minden szava elgondolkodtató.
"Elfoglaltak vagyunk, lekötnek a saját problémáink, félünk, félünk kapcsolódni másokkal, rejtőzködünk .... védekezünk ...."
----------
Igen...
Tudjátok miért lehet?
Mert egyre kevesebb olyan élet szituációba kerülünk, amikor a másik szemébe "kell" nézni.
Mindennapi szitu: bevásárlás.
Őszintén! Mikor volt egy kellemes (vagy akármilyen) összepillantásod a pénztárossal? A pultos kiszolgálóval?
-----------
Cucc kosárba be, menet a pénztárhoz, "Érintős a kártya?", "Igen.", és a kezedbe nyomják a blokkot.
Vásároltál. Sok-sok ember munkája van abban, amit hazavittél - és úgy került hozzád, mintha csak robotok lettek volna körülötted...
Régóta foglalkoztat ez a kommunikációs anomália, de most, ahogy írom, most is borsódzik a hátam - hova jutottunk.... ???
Nekem ez már provokáció. Tesztelés ....
:o))
Ez egy elég összetett dolog .... az alapvető ok szerintem a frusztráltság .... hogy mi, emberek sokszor nem vagyunk harmóniában önmagunkkal így másokkal sem, a világgal sem.
Elfoglaltak vagyunk, lekötnek a saját problémáink, félünk, félünk kapcsolódni másokkal, rejtőzködünk .... védekezünk ....
Egyetértek. És szerintem ugyanez megvan lelki/érzelmi síkon is.
Sokan nem tisztelik a másik fél határait. Vonatkozhat ez kérés nélküli véleményezésre (Te ilyen, olyan, amolyan vagy ....), kérés nélküli segítségnyújtásra (ezt vagy azt kellene tenned, hogy ... ) vagy túlzott kíváncsiskodásra, és még lehetne sorolni ....
ez nem újdonság én ismerek olyanokat akik voltak kártya jósnál és nem nyúlhattak hozzá, csak megmutathatták melyiket kérik, DE NEM FOGHATTÁK MEG
azt hittem pini az általános tárgyakra gondol tv kapcsoló stb, mert azoknak a féltése már kicsit túl van tollva...
Nem bámulni kell, elég csak ránézni, felvenni vele a szemkontaktust.
Nekem már ez sem kell.
Elég ha elmegy előttem vagy leül mellém és konkrétan ÉRZEM az embert! :))
Menekülnek amikor ott vagyok.
Nálam mindig "hézagos" a történet.
Ezzel annyit nyerek hogy nincs zsúfoltság körülöttem.
Az árnyék megérzi az erőt, és csak attól menekül.
Szerintem meg túl "sokszínű" a világ ahhoz, hogy ne legyünk benne személyválogatók, ebből a szempontból.
Nekem sajnos konkrét tapasztalatom van abban, hogy nem mindenkit lehet beengedni mindenhová, mert:
- nem ismeri a REND-et
- nem ismeri a szabályokat (és nem is akarja)
- negatív személyiségbeli hitrendszerek
- megrögzült szokásrendszerek
- demoralizált viselkedés
....
És ebben a megvilágításban már nem lesz annyira együttműködő.
Márpedig egy normális kapcsolathoz mindkét fél együttműködése szükséges.
("Kettőn áll a vásár!")
Nyugodtan nyithatsz neki topikot, mert ez egy nagyon húsba vágó kérdés!
Legalábbis nálam!
Nem kicsit! Nagyon!
Már megbocs, de a félelem és az elővigyázatosság egy külön dolog.
Én sem szívesen ülök le oda, ahol egy hajléktalan vagy egy beteg ember ült.
A rendelőkben is vannak "elkülönítők".
Nem véletlenül!
A probléma az, hogy pont a beteg embert vagy a hajléktalant nem érdekli, hogy oda egészségesek is le akarnak ülni.
Na ekkor vágják ki/le valahonnan őket!
Most a szélsőséges példákra értettem.
Mivel a legutóbbi hozzászólásokhoz tartozik - szerintem - ezért nem nyitottam ennek új fórumot, de itt felteszem a kérdést.
----
Miért van az, hogy manapság - az utóbbi 30 évre gondolok a részemről -
sokkal kevésbé néznek az egymás szemébe az emberek?
Ez addig nem tűnt fel nekem, míg kb. egy évvel ezelőtt egyre jellemzőbbé nem vált ez.
A határok tisztelete nem megy az embereknek.
Szeretünk egymásba folyni, de ez nem a magasztos, hanem a beteges változata az "eggyé válásnak"!
Nem ismerjük hogy:
- VAGYOK ÉN
és
- VAGY TE
Azt hisszük, hogy ami a másé, az a miénk is!
Ez hatalmas tévedés!
A házadat is körbeveszed kerítéssel!
Nem vagyunk olyan magas szinten, hogy minden megengedhető legyen! Erre vannak a határok és a szabályok.
Enélkül nincs hétköznapi értelembe vett szabadság!