Akik 2012-ben szülni szeretnének:) (beszélgetés)
Sziasztok,
tegnap voltam este dokinál, de későn értem haza, így már nem ültem a gép elé.
Na a helyzet a következő: mivel nekem 35-45 napos ciklusaim voltak, a doki 6 hetesnek írt a papírra. 22 mm-es már a szikhólyag, benne 5mm-es élő embriócsomó látható. Én szinte semmit nem láttam. Azt mondta két hét múlva menjek vissza kontrollra, akkor már többet fog látni. Remélem nem lesz gond, a doki is nyugtatott, nagyon hamar jöttek már a terhesség jelei.
Hétfőtől otthon leszek, pihenni kell, viszont reggel néztem meg a papíromat, a körzeti orvosom számára semmi információt nem írt rá, akkor így most a körzeti orvos nem fog tudni kiírni?
Nagyon remélem, hogy minden rendben lesz.
Sziasztok.Közbe én is írok pár sort,túl vagyunk a színezésen,már csak a takarítás része maradt.Ez az eredmény várás a legrosszabb,szerdán megvolt a pém,így remélem a hétfői együttlétünknek eredménye (kislány)eredménye lesz.Nem jól érzem egyébként magam,de ez már egy hete tart,minden reggel fejfájás,pé-kor iszonyú hányinger,ami soha nem volt még.Persze mindent bebeszélek magamnak.Mindegy szedem a vitamint,és várok.Én 28.-ra nem várom,de majd 25 körül tesztelek egyet biztos.Én nem vagyok olyan ügyes mint ti,hogy tudtok várni,
Manócskaah,neked itt halkan csendben drukkolok és holnap reggel már nagyon várom,hogy tesztelj-hozzáteszem kisfiamat én is 3 nappal előbb teszteltem,és vittem ki a barátnőmnek,hogy Ő is látja-e,de ő határozottan igent mondott a kis halvány csíkomra:)Így lett Zétény kisfiúnk:)
Missheart neked is megy a drukk.tesztelj te is gyorsan,minden jel babára utal:))A negatív teszted még lehet,hogy korai volt,pár nap és ha nem jön meg,már ki kell,hogy mutassa.
Én Gabriel tesztet vettem a kisfiamnál is és most is.Elég érzékeny bármikor meg lehet csinálni mikor rád tör a frász,hogy nem tudsz tovább várni.
(már megint fáj a fejem:(()
Na megyek,ma én nyitom az ovit:)Szép napot mindenkinek!
Csinálj egyet reggel is. Sok folyás, késik is, egyenlőre ne mondj le róla! :)
Manócska, ügyes vagy, hogy kibírod a hétvégéig. Igazad van, addig pedig gondolj a babádra egyfolytában. Ott van ő...;)
Én kerek perec megmondtam a dokinak (a háziorvosnak is és a nőgyógyásznak is), hogy a főnökasszony nem bírja nézni a képem mióta terhes vagyok és azt mondta jobban járok, ha kiíratom magam. Semmi extra nem volt, csak a nőgyógynak mindig rá kellett írnia a papírra, hogy fenyegető vetélés. Vicces volt, mikor kiadta a papírt, hogy panaszmentes, majd ez a duma alatta. Át is kellett íratni. :)
Nem fizettem egy fityinget se egyiknek sem, tb-s rendelésre jártam, mégis kiírtak.
Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy ilyen ritkán írok. Minden nap olvaslak titeket, de velem nem történt mostanában olyan dolog, amit leírhatnék nektek. Pedig már nagyon szeretném!!:-)
7-én volt PÉ-em, most "várok".
Szerintetek mikor lenne érdemes egy tesztet csinálni?
Jó éjt mindenkinek!!
jajj csajok olyan aranyosak vagytok:))) vasárnap regel tesztelek újra,mivel holnap vagy szombatra nem várom,és ha vasárnapig nem jön meg reggel első pisiből tesztelek:) addig nem akarok,nem szeretnék negatív tesztet :S:)
tegnap délután óta mensis görcseim vannak,de mára hálaisten már sokal gyengébben és csak néha érzem például mikor mozgok,vagy állok,igy ülve egyáltalán nem is érzem.meg van valami fehér folyásom is(nem fertőzés,nem okoz viszketést és szaga sincs) csak furi ilyenkor nekem nem szokott lenni mensi előtt,a hasam egyfolytában bugyog... :D
ja és egésznap fáj a fejem és még a gyógyszer sem mlasztotta el :S még jo hogy nem nagyon fáj csak ilyen tompán...
Sziasztok!
Na nem bírtam tovább, megcsináltam a tesztet az előbb. Negatív. De akkor miért nem jön meg?
köszönöm szépen!
Vigyázok rá nagyon,csak már feküdni se tudok.Nem tudom,hogy bírom ki,hogy jövő hétig fel se kelhetek :(((Ráadásul költözőfélben vagyunk,úgyhogy minden ráhárul szegény férjemre,meg anyukámra,mert feljött nekem segíteni,amíg ilyen állapotban vagyok.Olyan tehetetlennek érzem magam.Na de majd minden megoldódik:)))Tudjátok csak pozitívan!!!Mindenkinek szorítok nagyon!:)))
Oké! :)
Neked meg főleg muszáj,h sikerüljön! Nekem már van kettő a harmadik ajándék lenne! :)