Abortusz-téma. Nagyon fontos! (beszélgetős fórum)

Pontosan így van. Mindenki csak a saját fejével tud gondolkodni. Nem is várható el, hogy kölcsönösen átérezzük egymás búját-baját.

Másképp vélekedik egy nő erről a helyzetről, ha

- tök csóró, fiatal, nincs senkije és teherbe esik, a babát esélye sincs megtartani

- ha felelőtlen, fűvel-fával kefél, aztán két menet közt beugrik egy abortuszra, miután végzett a körmösnél, meg a fodrászál,

- aki nagyon nehezen, vagy sehogy sem esik teherbe.

- estébé, estébé...

A vasárnapi ebéd után sem mindenki gondol az afrikai éhező gyerekekre, vagy a hajléktalanokra, amikor a maradék rántott húst dobálja a szemétbe.

Tudom, hogy rossz példa, de eszembe jutott, és leírtam:)

Soha nem tudnám rávenni magam az abortuszra, ha egészséges a gyerek. De elismerem, van amikor ez a megoldás. És a te esetedben szerintem is jobb lesz úgy. Hiszen terhesség alatt vagy rendesen kell enni, vagy szedni a vitaminokat, vagy mindkettő. És a terhesek vitaminja nagyon drága. Ha fénymásolásra nincs pénzed, meg normális kajára, akkor milyen kis súlyú lenne a baba? És nem biztos, hogy a fejlődése rendben lenne. Meg a te egészséged is.

Szörnyű egy helyzet ez, és még szörnyűbb, hogy dönteni kell. De szerintem ha majd már vállalsz gyereket, hát őt nagyon fogod szeretni. Jó anya leszel. Mert már most is felelősségteljesen akarsz dönteni. És szerintem jó döntést hoztál.

Köszönöm a sok választ!

Nagyon sokat gondolkodtunk a piciről. Az isnterneten is nézelődtem, könyvek után jártam, meg minden mielőtt így döntöttem volna, és itt feltettem a kérdésem. Én is ismerem az örökbe adási lehetőséget, de azt nem tudnám elviselni, hogy azt a pici babát, akivel 9 hónapig együtt élem az életem, más kezébe adjam. Bele se akarok gondolni. :(Nagyon szeretem a gyerekeket, és szeretnék is. :( De ez a helyzet lehetelen. A párom volt nevelőintézetis, tehát az ő családját nem is ismerjük. Keményen dolgozik.

Ha mennék abortuszra teljesen egyedül kéne végig vinnem, mert a munkája miatt itthon se lesz. Most is csak december 28-án jön haza.

A saját családomról pedig nem szívesen mesélnék. A felét nem ismerem. Apámat nem érdeklem. Édesanyám törődött velem, de alkoholista lett. Nem is szeretném folytatni.:(

Én is megtartanám, ha tehetném, és valaki írt is az elején egy idézetet, hogy nem kell félni szegénységbe szülni.A suliban fénymásolásra nincs pénzem, pedig rengeteget kell.Meg ha nekünk hétköznap csak szalámiskenyérre futja egy pohár vízzel, és minden vasárnap rakottkrumpli. Mit eszik majd szegénykém? :( Nyárom jobb a helyzet, mert van egy zöldségeskertem. Én őszintén úgy érzem, hogy az lesz a "legjobb", ha nem tartjuk meg.

Dolgozni feketén szoktam tanítás után 3-tól 9- fél 10-ig.Felszolgálás, takarítás(a takartítás egy irodában, és a tulaj lakásában, a felszolgálás egy vendéglőben), gyermekfelügyelet.Annyi szerencsém van, hogy vizsgaidőszakban otthon maradhatok tanulni.Tehát február elején nem vágják az arcomba, hogy nem mentem dec. felétől.Tudják, hogy mi a helyzet.

Szóval azt mondjátok nyugodtan menjek Bajára?:SMondanátok neveket?

És kérlek, ne mondjátok, hogy rossz amit teszek, mert tudom, és így is teljesen magam alatt vagyok..

Kilukadt a gumi. Van ilyen. Ez még feljogosít arra bárkit, hogy kotorásszon a másik méhében, akarva belőle a gyereket?

Nem tudom hány fórumon át akarnak még ezen lovagolni, de nekem pl. most lett elegem. Tudom, hogy senkit nem érdekel, de pont az ilyen erőszakosság miatt telik be a pohár, és már feszt csak azért sem adják örökbe.

Eddig abba gondoltam, bele, mi lenne, ha szülés után kizárólag azzal kéne megbirkózni, hogy átadod a gyermeket másnak, ez sem volt piskóta, de ha azzal is számolni kell, milyen megvetés éri, ha kiderül.

Ahogy nem foglalkozik mások lelki bajával az, aki mindenáron örökbe akar fogadni, úgy nem foglalkozik egy állapotos nő azzal, hogy más mit szeretne.

Ha én akarnám örökbe fogadni a gyerekét, akkor igen, vállalnám az általad felsoroltakat.

Mindkettőjük élete számít, de a gyerek nem tehet semmiről. Ennyi a különbség. Én hiszek a "sorsszerűségben", azaz, hogy nem véletlenül fogant meg az a baba.

Mondom ezt EZZEL a fejemmel. Nem győzöm hangsúlyozni. Nem tudom, mit tennék a fórumindító helyében. Lehet, hogy én is elvetetném.

A gondolataim onnan fakadnak, hogy több mint 10 évig próbálkoztunk babával, lombikoztunk, tele voltam hormonokkal állandóan, és minden vágyam egy gyermek volt:)

Amikor egy rohadt hosszú gyógyszeres, injekciós procedúra után leszívták a petesejteket a meddőségiben, egész éjjel imádkoztunk, hogy termékenyüljenek meg, utána azért, hogy osztódjanak, utána azért, hogy maradjon meg legalább egy...

Nyilván, ha valaki ezeken megy keresztül (márpedig vagyunk sajnos szép számmal), akkor szomorúan veszi tudomásul, ha egy nőtársa pedig abortuszra készül.

Viszont: ha én 20 évesen (kb. hasonló körülmények között) teherbe estem volna, azt hiszem, én is elvetettem volna a babát... Én is nagyon csóró voltam, nem tudtam volna mit kezdeni egy kis gyerekkel. Épp ezért nem is ítélkezem.

Voltak olyan csajok a Kaáli intézetben, ahova lombikozni jártam, akiknek fiatalon volt abortuszuk, szerintem ők szenvedtek a legjobban közöttünk. Elvetette, aki lett volna, most pedig nem esik teherbe, vagy csak nagyon nehezen.

Na mindegy... aki érti, érti, aki nem, az meg nem.

Nehéz jó döntést hozni, az biztos.

Nem a környezettel kell foglalkozni.

Amúgy sem az állam nyakára bacott, ha örökbe adja.

"az első gyereket veszélyes elvetetni"

A terhesség és a szülés meg veszélytelen :/

Sziasztok!

Én hasonló helyzetben voltam tavasszal, mikor kiderült, hogy terhes lettem a harmadik gyerekkel. Bizony eldöntöttem, hogy elvetetem. Úgy mentem már orvoshoz, hogy nem szeretném megtartani. De akkor még csak petezsák volt. Közölte az orvos, hogy csak akkor tudja kiállítani a papírt a továbbiakhoz, ha szívhang is van. Így kell várjuk két hetet. Hát vártunk. Abban a két hétben minden megváltozott bennem/bennünk. Kettős érzések kavarogtak bennem, mindenen sírtam. És igen, ésszerűnek tűnt az abortusz. Eljött a következő ultrahang, volt szívhang. Láttam, ahogy dobog a saját szive, és akkor már igazából döntöttem belül, de időt kértem az orvostól, aki adott még egy hetet, hogy eldöntsem, kell-e, tudom-e vállalni, stb. Egy hét alatt kellett eldöntenem, hogy adok-e lehetőséget a babának megszületni, vagy sem...rémálmaim voltak, sírtam...aztán döntöttünk, vállaltuk. Most vagyok a 36. héten. Kisfiaim nagyon várják, és mi is. És soha nem fogom megbánni, ez biztos. Egyébként én is 20 évesen szültem az elsőt, diákmunkákból éltem, tanultam...de akkor nem gondolkodtam ezen....nem volt kérdés, mert az első gyereket veszélyes elvetetni. Ez az én történetem. Köszi, hogy elolvastátok, a fórumindítónak pedig azt tanácsolom, hallgasson a szívére. Nekünk sem volt segítségünk. Mégis valahogy minden lett...barátok, ismerősök, ismeretlenek is segítettek anno. Úgyhogy ezt nagyon gondold át, mielőtt hoznál egy életre szóló döntést. A te életedet is megváltoztatja.

De ha örökbe ad, akkor be tudsz regisztrálni! :)))

Na látod, megragadtad a lényeget!! :))

Értem én egyébként, csak.... na... hát nekünk is nagyon nehezen lett babánk, és én másképpen gondolkozom. Ha az ő helyében lennék, akkor megint egy más szemszögből látnám a dolgot valószínűleg.

Ennek nincs sok értelme, ha elvetetett volna, akkor nyilván nem tudtam volna beregisztrálni a hoxára.

Sajnos előfordulhat egy ilyen helyzet egy nő életében, benne van a pakliban, de mint írta is, nincs pénze, fősulira jár, stb. Az ő élete is tönkre menne meg mindenki másé is, akkor is, ha "csak" örökbe adná.