A rendszeres gyermekvédelmi támogatást nyáron mikor kapjuk? Hallott már valaki róla mikor hordja a postás? (tudásbázis)
Jó úgy megkapnánk,de azt mondta a jegyző,hogy a bruttó bért kell nézni,akkor most hogy mondjam meg neki hogy rosszul nézte?
A nettó az a kézhez kapott összeg,ugye?
Sziasztok, olyan kérésem lenne,hogy a bruttó vagy nettó összeget nézik?
Tavaly megkaptuk,idén meg elutasították...
Köszi!
Szia! ma beszélte az önk.-nál a növel azt mondta hogy jövöhéten kezdikel kiosztani.
Hát ezt én sem, mert mai nappal - aug. 10-ig - kell az igényeket az önkormányzatoknak elküldeniük. Ezután kerül sor a kifizetésre, én úgy saccolom, hogy legkorábban a hónap végén. Önkormányzatnál ezzel (is) foglalkozom.
Na most beszéltem postással, és mondta hogy Orosházán ebben a hónapban biztos hogy nem lesz még gyerekvédelmi.
Elvenni nem veszik el, csak míg tavaly júliusba és novemberben járt, idén már augusztusban és novemberben jár. Mert módosították. Én Orosházi vagyok, és tavaly a júliusit kaptam augusztus elején, idén az augusztusit majd csak aug végén, szeptember elején kapjuk itt Ohán.
hát ez remek :( bár jobb később, mint soha :) köszi a választ!
Lehet ezt is elveszik és csak egy bizonyos réteg kapja meg mint ahogy szokás általában a segélyekkel
Én is ezt utálom benne mert eddig legalább tudtuk hogy julius vége, de most? semmit. :-(
Sziasztok! székesfehérváron már multhéten megkapták, kápolnásnyéken is tegnap. Én nem értem akkor már ezt az egészet, egyszer ezt mondják egyszer azt?
Én tudom és rossz hírem van: már kétszer hívtam fel őket és mind a kétszer azt mondták aug. vége vagy szept. eleje.:-((
Nálunk semmi hír róla, ezt utálom a legjobban legalább mondanák meg mégis mikor számíthat rá az ember nem akarom elhinni hogy nem tudnak egy rohadt időpontot mondani.
Nem tudjátok, hogy Debrecenben mikor utalják? Nekem még nem jött meg. :( Most kapnám először.
Ohán áll. majd csak szeptember elején lesz.
Tudja valaki, hogy Orosházán mikor kapjuk?
sziasztok.most hivtam őket azt mondták megérkezett be lehet menni érte.
Nekem azt mondták 5.-én várhatom a postást! Úgy legyen!!
Én megkérdeztem ma az Önkormányzatot, és azt mondta a nő, hogy fogalma sincs hogy mikor lesz belőle valami. Bemenni nem kel érte az biztos, vagy posta vagy utalás.
Én holnap kapom az tuti:)Nálunk személyesen kell bemenni érte vagy utalják,az utalások ma megérkeztek,de aki személyesen megy annak holnap és pénteken lehet menni.
sziasztok.irjatok ha valaki megkapta.holnap felhivom őket megkérdem mi van,aztán irok
Sziasztok! Én a múlthéten kérdeztem rá az Önkormányzatnál és közölték velem csak augusztus vége felé fogjuk megkapni a pénzt. Mivel módosult a törvény, de semmiféle új határozatot nem küldtek.
Akinek mielőtt lejárna 3 hónappal előtte is meg lehet hosszabbíttatni hogy folytonos legyen az elbírálás másfél 2 hét.
Júniusban be kellett volna adnia a papírt,hogy az ellátás folyamatos legyen.....
Jó hogy nekünk augusztus 19-ig jár, így még kapunk, de mi van azzal, akinek júliusban lejárt, az most nem kap? Mert az eredeti határozatban az áll, hogy akinek július hónapban fennáll, de a változásról egy sort nem kaptunk. Egyébként sem értem miért kellett változtatni.. na mindegy.
nálunk jövőhét szerdán adják és a hivatalba kell érte bemenni...
sziasztok mikor lesz gyermekvédelmi?tudtok valamit?
Sziasztok!
Törvénymódosítás volt. 1 hete kaptam meg a friss határozatot, azon ez szerepel:
...a település önkormányzat jegyzője annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága a tárgyév augusztus 1-én fennáll, a tárgyév augusztus hónapjában, a tárgyév november 1-én fennáll, a tárgyév november hónapjában pénzbeli támogatást folyósít, melyet a kérelmező által megadott lakcímre, illetve tartózkodási helyre utalunk.
Remélem segítettem :)
Nekünk konkrétan megmondták hogy augusztus első hete..Ha nektek is akkor adnák még tudnál venni iskolába való dolgokat,mert én is abból venném meg a gyerekeknek,sajnos mi nem kapunk iskoláztatási támogatást:(
További ajánlott fórumok: