A NŐ, a FÉRFI negyven körül (beszélgetős fórum)

Én úgy vagyok vele,hogy eddig inkább csak a gyerekeimre, a munkára, a napi teendőkre koncentráltam, a páromra nem.

Meg is lett az eredménye sajnos. Majdnem elváltunk.

Azonban felismertem, hogy a gyerekeink felnőttek, kiröpülnek,és egymásnak már csak mi maradunk....

Ezért ,a páromra koncentrálok most...

Negyvenesnek lenni jó,kiteljesedik a nő minden területen, és eszem ágában sincs lehúzni a rolót!

Én úgy látom, hogy már érzed hogy nem csak a gyerek körül kell forognia az életednek, csak még nem tudod hogyan kezdj hozzá ahoz az élethez ahol nem ő van középpontban :) ezzel nem akarlak megbántani, mert anyukám is ugyanebben a cipőben járt, mikor a húgaimmal kezdtünk elszakadni itthonról...szerintem kezdj te is elszakadni otthonról, itt egy kis átruccanásra gondolok a barátnőidhez, vagy kezdj el mondjuk sportolni :) vagy ha van kertetek, ültess virágokat :) annyi lehetőség van, csak tényleg meg kell látni, ami egy kicsit nehéz sokszor :) hajrá! Én szurkolok, hogy újra megtaláld önmagad!

Remélem nem veszed okoskodásnak a hozzászólásomat! Tényleg csak tanácsot szeretnék adni :)

Nagyon kedves vagy!

És nagyon szereted az anyukádat:-)

Nekem nem túl sok időm van, hanem inkább egyre inkább elvesztegetett időnek érzem, amit a napi rutin megkövetel, mert egyre kevésbé megy szívből.

De nagyon kedves vagy, régen én is horgoltam, és Karácsonyra fiam barátnőjének színes sálat kötöttem, szép lett! :-)

Igyekszem!

:-)

NEM!

Csak hangosan gondolkodtam:-)

Nem akartam senkit felbosszantani.

Ma este nem:-)(

...mondani könnyű:-)...

És én sem ezen rágódom ám naphosszat, csak szeretném időben észrevenni, illetve még az előtt, hogy bedepiznék, átalakítani az életem.

Na jó, lehet, hogy vállalok majd kicsit később még Pindurkát:-)

Még nem tudom, gondolkodtam a továbbtanuláson, de olyan értelmetlennek tűnik, ha nem veszem gyakorlati hasznát... úgy értem, drága befektetés a nembiztos megtérüléshez:-)

Az élet értelme...Hm...:))

Az életednek te adsz értelmet. Nem kell kötelességből..(mert azt "javasolták", hogy igy kell csinálni): moziba menni, vagy könyvtárba, nem kell kirándulni csak azért is, közben a hátad közepére sem kivánod...:DDD

Mit szeretnél csinálni? Csak úgy elmenni kirakatot nézegetni, vagy feküdni otthon egy könyvvel...Vagy csak bámulni a plafont és az élet nagy kérdésein morfondirozni???

Ha ezekhez van kedved, csináld ezt, vagy ne csinálj semmit....ez az élet értelme. TEDD azt amihez kedved van....végre azt teheted!

Nem pótcselekvésből, nem kényszerből...kedvből...:)))

Ez az egész pusztán egyéni ritmus kérdése.

Hülyeségnek tartom, hogy akkor most fogalmazzunk általános igazságokat "A NEGYVENESRŐL".

Akkor Neked a feltétel nélküli szeretet hiányzik, az, hogy szüksége legyen Rád vkinek?

Merd vállalni önmagad! Nem csak a gyermeknevelésben lehet kiteljesedni és megkapni a szeretetet .....

Gyerekkoromban régész szerettem volna lenni.

Irigyeltem őket, ahogy a kincsekre bukkannak, süt a nap, és milyen hasznos a munkájuk... ma ezt úgy látom, hogy homoktenger, tűző nap, évekig tartó munka, néha a szinte semmiért.

?????

VISSZA A GYEREKKORBA!!!

:-)

Az igaz barátokhoz.

Ilyen technikai megoldásaim vannak.

De ha pótcselekvésnek érzi az ember, akkor nincs kedve hozzá... azt az igazi, IGAZI szükséget akarja érezni, amikor a babádat testedből eteted, és a tekintetét a Tiédbe fúrja, miközben szorítja egy ujjadat... hogy ugyanannyira fontos legyen valahol, valakinek...

Talán a társunkat kellene megőrizni a Maga Fontosságában... vagy nem tudom.

Hogy legyen értelme az életednek, haszna, fontossága... nem az idő elütésére gondoltam. :-))

Megosztani az élményt valakivel, hogy hatványozni tudjuk... húsz-harminc-negyven év múlva is.

Mint amikor a baba eszik:-)

Fek kellene ismerni, hogy mikor felnőttek a gyerekek és valaki ott áll 40-50 évesen, akkor nem szabad azt gondolni, akkor most vége az életemnek, nincs tovább értelme, megtettem a köteleségem...függöny le.

Hogy hogyan kell?? Ez annyira egyénfüggő. Keresni kell programokat, eljárni otthonról. Mi volt az a hobbi amiről picit le kellett mondani a gyerekek miatt, amit félre kellett tenni...

Utazni, kirándulni, moziba, szinházba járni...

36 éves voltam mikor a lányomat szültem most ő 3 éves...az én korom ebből kiszámolható:D.

Értem miről irsz, láttam magam körül hasonló dolgokat, de úgy érzem ez engem nem érint...Kibabráltam az évekkel!:)))

Bocsánat, bocsánat, rosszul fogalmaztam.

Ez az asszony anyukám korosztálya, igazad van, én arra gondoltam, ha felnevelted a gyermekeidet... tudod, 16 éves a fiam, és gyakorlatilag egyre kevesebb szüksége van rám. Egy csomó fontos feladatomat átveszik, átvették a barátok...

...a fenébe, mindig elfelejtem, hogy még vagy harminc évem van a nyugdíjig...

...és én most nem szülök, és nem is gondolom, hogy egy nő csak és kizárólag a gyermeknevelésben merülhet el a boldogságban... de ha a munkahelyi dolgok elfásítanak, a bevásárlás már nem öröm, hanem kötelesség, a fiam éveinek növekedésével egyenes arányban csökken a velem együtt töltött percek száma... AKKOR? ...vagy ez csak nekem probléma? Nem arról van szó, hogy unatkozom - bár most táppénzen vagyok, jövő héten megyek vissza dolgozni -, hisz mindennapjaim inkább hasonlítanak egy mókuskerékhez... inkább azt a depresszív, kiégett állapotot szeretném elkerülni, de hogyan kell? Amikor az élet-hozta problémákra vagy örömökre már csak egy gyenge, erőltetett mosoly a válasz... akkor ezt mások hogyan csinálják? Jó, akkor ötven felett:-) ...és azért én nem az öregkorra gondoltam. Mert akkor már az aktív pihenésé a főszerep, tudom!

Volt a családomban egy aszony, akinek két gyermeke született. Húsz és huszonnégy éves korában. És amikor a gyerekek nagyjából felnőttek, és ő negyven lett, úgy érezte, hogy megtette, amit az élet megkövetelt tőle, rá már nincs szükség.

És a 40. születésnapján kórházban volt - addig soha -, megbetegedett, gyógyíthatatlanul, majd a 47. születésnapja előtt fél évvel eltemették. Három unokája volt már akkor, 9, 7 és 1,5 évesek. Szerette őket, de mindig elnézett a távolba a fejük felett...

Annyira megrázónak tartottam ezt a történetet (főképp, hogy valamilyen szinten része voltam, ismertem, láttam, éreztem, amit érez és amit a gyerekei éreznek), hogy mostanában aggaszt már a gondolat, hogyan kell a gyermekek felnevelése után megtalálni életünk építő értelmeit (nem pótcselekvésekre gondolok!)- kb. abban a korban, amikor az élet már kevés pozitív meglepetést, töltést tartogat?! Sokkal inkább negatív dolgok történnek... :-(

Amikor gyermeket vállalunk-nevelünk, az vagy húsz évre leköti minden energiánkat, és elszokunk attól, hogy befele figyeljünk. Úgy értem, valahogy minden más fontosabb... és egy idő után úgy tűnik, amikor önmagunkkal kezdünk foglalkozni, hogy az önzés... szívesen olvasnám negyven feletti nők (és férfiak) véleményét, tapasztalatait, esetleg... sikertörténeteit a negyven feletti boldogságról... :-)