Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Egyéb témák » A lélek ősze cikk

A lélek ősze


Sokan mondják, és még több helyen olvasom, hogy ősszel testünk és lelkünk kisebb-nagyobb mértékben követi az időjárás és a természet változását. Sokan érzik ilyenkor, hogy fáradékonyabbak lesznek. Ahogy egyre korábban sötétedik, úgy szerveztünk is hozzászokik a rövidebb aktivitáshoz. És ahogy a sötétedés és az egyre hűvösebb idő bezár minket a négy fal közé, ahhoz hasonlóan mintha lelkünk is kezdene bezáródni.
A lélek ősze

Azt hiszem ez teljesen normális folyamat, hiszen mintha minden összeesküdne ellenünk. Nem elég, hogy egyre rövidebbek a nappalok, mi még ráteszünk egy lapáttal az óraátállítással. Nem elég, hogy napról napra hűl az idő, ráadásul gyakran esik az eső és reggelente köd fogad minket. Persze, hogy sokszor még elindulni sincs kedvünk.


De vajon védtelenek vagyunk-e mindezek ellen?


Egészen pár évvel ezelőttig nehezen tudtam volna nemmel válaszolni erre a kérdésre. Addig az őszök, minden szépségük ellenére, visszafogtak engem is. Sőt, a különösen esős és szürke napok igencsak le tudtak hangolni. Nem gondoltam, hogy ez alapvetően megváltozhat.

Aztán néhány évvel ezelőtt egy szeptember végi estén váratlanul megismertem valakit. Életem első és idáig egyetlen igaz szerelmét. Nem szeretném most őt illetve a kapcsolatunkat részletezni, hiszen nem ez a mostani mondandóm lényege. Ami fontos, hogy számomra addig elképzelhetetlen módon illettünk egymáshoz, és ezt mindketten hamar egész lényünkkel átéreztük. Ez a szinte tökéletes összhang pedig nem csak a kettőnk kapcsolatát tette széppé és önfeledté, hanem a hétköznapjainkat is. Ennek a kapcsolatnak az első időszaka, a kíváncsi ismerkedés, az imént említett harmónia megtalálása és egymás felfedezésének öröme a szeptemberi megismerkedést követően pont az őszi évszakot foglalta magába. Maga a kapcsolat azóta véget ért, de ez sem lényeges most. Sokkal inkább az, ahogyan azóta az ősz óta megváltozott minden ősz számomra.

Régebbi televízió készülékekkel előforduló jelenség, hogy miután kikapcsoljuk őket, pár másodpercig még látszanak az utolsóként látott jelenet körvonalai. Nem látszanak a színek, az apró részletek, a szereplők arcvonásai, csak egy halvány sziluett. Körülbelül így maradtak meg bennem azok az érzések és hangulatok, amiket azon a csodálatos őszön éreztem. Azokban a napokban életem legapróbb részletét is átitatta a szerelemből fakadó életvidámság. Vidáman nyomtam ki reggel az ébresztőórámat, szinte boldogan vetettem bele magam a munkába, és emlékszem, még a kertben a leveleket is dúdolászva gereblyéztem össze.

Azóta nagyjából minden évben hasonló módon telnek az őszeim. Szeptember végéig, nagyjából megismerkedésünk évfordulójáig, igazából fel sem fogom, hogy már ősz van. Hiába van már a naptár szerint szeptember, lehet akármilyen rossz idő odakinn, a lelkem valamiféle várakozó álláspontban van. Aztán eljön a hó vége, október eleje, és úgy érzem, mintha egy láthatatlan súly alól szabadulnék fel, ugyanúgy átjár annak az akkor érzet életvidámságnak az árnyéka. Természetesen teljesen nem tudom újra átélni, de mégis. Bizakodóbb leszek, nagyobb optimizmussal és lelkesedéssel kelek fel, és könnyebben észreveszem az élet nyújtotta apró szépségeket, mint az év bármelyik másik időszakában. Így telik el az október, majd november is, míg a tél és az ünnepek ki nem zökkentenek ebből az állapotból.

De ezek után sem tudnám azt mondani, hogy ősszel ne lennének ránk nagy hatással a természet változásai. De azt merem állítani, hogy nem ezek a legerősebb erők a körülöttünk lévő világban. Hanem az emberek, a kapcsolataink, mi magunk. Rendkívül szerencsésnek tartom magam. Nemcsak azért, mert pár évvel ezelőtt jókor voltam jó helyen, és megismertem egy csodálatos lányt. De azért is, mert akaratlanul is megtanította nekem, hogy az ősz legszürkébb napja is lehet életem egyik legvidámabb napja. Ez a tudás pedig olyan, mint a biciklizés. Sosem felejti el az ember.




Írta: siriusz, 2011. október 8. 13:08
Fórumozz a témáról: A lélek ősze fórum (eddig 13 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook