Főoldal » Írások » Egyéb témák » Sorsfordító üzenet

Sorsfordító üzenet

Fagyos, szürke szerda reggel volt, egyetlen dologban tért el a megszokottól: az éteren keresztül egy ismerős hangú, elkeseredett nő szavai melengették a lelkemet. Egy sms, ami országos botrányhoz vezetett, és ami megváltoztatta egy család életét.
Sorsfordító üzenet

„Ha nem küldöm el, biztosan hazamegyek!”- meséli Hortenzia, aki szempillantás alatt a média kereszttüzébe került. Munkahelyén, a szigetvári cipőgyárban embertelen körülmények uralkodtak: 6 fokban, nagykabátban ültek nyolc órán keresztül. Megelégelte ezt és megírta az egyik kereskedelmi rádió reggeli műsorába. Mint mondja, ha nem hallgathatták volna, már korábban feladja. Hála a nevettetőknek, gyorsabban múlt az idő, nem volt idejük a szomorkodásra.

A három, mindig jókedvű műsorvezető ezúttal szóhoz sem jutott. Percekig érezhető volt szavaikon a döbbenet, amikor visszahívták egyik leghűségesebb hallgatójukat. Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon János azonnal felajánlották támogatásukat és mindent megtettek azért, hogy segítsenek a hölgyön. Ügyvédet, polgármestert és munkavédelmi főfelügyelőt is adásba kapcsoltak, hogy pontot tegyenek az igazságtalan ügy végére. A beszélgetéssel pedig elindult egy lavina, amivel egyenes út vezetett a legolvasottabb napilapok cikkeihez és televíziós műsorok meghívásaihoz.

Országszerte szárnyra kapott a hír, közösségi oldalakon keresztül is érkeztek felajánlások. Ezeket nem fogadja el, hiszen nem ezért cselekedett. Ismeretlen emberek százai küldtek üzenetet, bátorságát és kitartását csodálva és ez minden adománynál többet jelent számára. A rádióban is napokig az érdeklődés középpontjában volt, mai napig visszahívják, hogy a fejleményekről érdeklődjenek.

Maga is meglepődött azon, mennyire segítőkészek az emberek, a legnagyobb meglepetés viszont a sajtó munkatársaival kapcsolatban érte. A híresztelésekkel ellentétben nem faragatlan szenzációhajhászokkal találkozott és történetbe sem kevertek új színt a lapok hasábjain. „Ferdítések nem történtek, félreértések viszont adódtak. Gyakran keverik például a történet szereplőit, és az sms-t sem felhívásra írtam, hanem saját akaratomból.” Nehéz lehet megszokni, hogy a nyugalmas hétköznapokat állandó telefonhívások és kérdések ezrei borítják fel. Ezt cseppet sem bánja, örül, hogy felhívta a figyelmet a történetre.

A hírverésnek azonban komoly ára van. Még aznap elköszöntek tőle, munkájára nem tartottak igényt a továbbiakban. „Gondoltam, hogy tettem következményekkel jár majd, de arra nem számítottam, hogy rögtön hazaküldenek.” Sokan a rádiósokat okolták ezért, Hortenzia viszont épp ellenkezőleg gondolkodik. „Ha valakit hibáztathatnék, az csak én vagyok. Mindent egybevéve, örülök, hogy így alakult.” Tisztában van vele, hogy a támogatókon kívül ellenségeket is szerzett, de vállalja a felelősséget és munkajogász segítségét vette igénybe.

Hogy mi a tanulság? Ha csendben szakít munkaadójával, most magányosan és reményt vesztett emberként tekintene a jövőbe, ezzel ellentétben a nyilvánosság a szárnyai alá vette és a szerencse is mellé pártolt, ami újult erővel tölti fel. Egyelőre nem tudni, hogy ér véget Hortenzia kálváriája, az igazi küzdelem még csak most veszi kezdetét.




Írta: d3d94691a4, 2011. április 6. 10:08
Fórumozz a témáról: Sorsfordító üzenet fórum (eddig 11 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook