A legjobbat akartam, mindenki céltáblája lettem (beszélgetős fórum)

Amíg nem voltak a helyzetetdben, nincs joguk ítélkezni. Ezt meg is lehet mondani nekik, azt is hogy már utólag szégyeled magad miatta, de egyszerűen nem volt más választásod.

Itt érvényesül az a mondás, hogy vannak emberek akikért "tűzbe mennél". Ha nem értik ezt meg, az őket minősíti. Neked ez egy áldozat volt, amit meghoztál egy szerettedért!

Igen, más pedig ugyanezt megcsinálja kedvtelésből fél óra ismeretség után...

Én is ezt gondolom, amit te.

És általában azok kiabálnak leghangosabban, akiknek rejtegetnivalójuk van, mert ezzel (azt gondolják) nem vonják magukra a figyelmet, hisz mindenki az érintettel foglalkozik.

Evin86!

Ajánlom, hogy vedd be a "leszarom tablettát" és lapozz.

Amit tettél, azt már nem lehet visszacsinálni.

A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve". Ismerős?:)

Majd lesz másik téma.

Gondolom faluról van szó.

Kedves Fórumozók,

a történetem azért osztom meg veletek, mert már nem tudom mit tehetnék annak érdekében, hogy könnyítsek a lelkemen, és lerakhassam a terhet, amit cipelek magammal. Harminchoz közel járok, a történetem kezdetekor huszonéves lány voltam, akinek akkor is, és most is az édesapja volt a legkedvesebb. Épp ezért nem volt kérdés, hogy amikor megműtötték, és nem maradt már pénzünk, minden áron segíteni akartam, hogy ki tudjuk fizetni az egyébként elég drágán dolgozó sebészt. Kevés időm volt, és kaptam egy lehetőséget. Egy felnőtteknek szóló rövid kisfilmben kellett kézzel kielégíteni egy vadidegen férfit. Megtettem, szörnyen megalázó volt a szituáció, de az éltetet végig, hogy meglesz a pénz. Meg is lett. A kisfilm videóta került, alá semmit nem írtam, és évek múlva újra láttam magam az interneten. Amikor úgy gondoltam, hogy ez a tett, örökre a múltba vész, akkor vágott csúnyán arcon a tény, hogy ez nem így történt, eléggé naiv voltam. És mi az ami mégis bánt? Az, hogy engem gúnyol, illet undorító jelzőkkel szinte az összes ismerősöm? Talán igen, mert nem tudják az okaimat. Holott apám jár, nem tolószékes, és ez kárpótolhatna. Nem szokott érdekelni mások mit hisznek rólam, de úgy érzem most ízekre szednek, és belebolondulok. Hangoztataom, hogy apáért újra megtenném, de most biztos nem ezzel az eszközzel, de akkor nem volt több időm okosat kigondolni. Az sem vigasztal, hogy a barátaim mellettem állnak, pedig ezt egyébként csodálatos értéknek tartom. Hihetetlen számomra, hogy emberekbe ennyi gonoszság szorul. Meg se tudom magam védeni, mert nem ott lakom már, ahol megy a sztorizás, és a csodálatos virtualitásban fejezi ki mindenki nem tetszését. Édesapa semmit nem tud, és nem is tudhat, abba meg ő roppanna bele. Meg kell tanulnom, hogy nem számít ki mit hisz, de iszonyú nehezem megy, tanácstalan vagyok.....