A halál előtti pillanatokban mit érzünk majd? (beszélgetős fórum)

Anyukám mondogatta, hogy "anya", "mama" .... ők már ugye régen meghaltak... és egyszer mondta, hogy "Zsuzsa". Ő volt az utolsó, aki anyu előtt elment. Már várták...

De akkor nem tudtam, akkor reménykedtünk, bizakodtunk, de utólag már tudom, hogy haldoklott, sokáig. Mellette voltunk végig.

:'(

a mamám tavaly szeptemberben kerult korhazba.

a mento 1 orat kesett, pont azutan erkezett, hogy a tesoim haza ertek sulibol

es mindenki eltudott tole bucsuzni, bár nem gondoltuk, hogy ez a vegso bucsu

nem erezte rosszul magat, kisetalt a mentohoz

majd masnap reggelre 2 stroke, tudoembolia

az utolso mondata hozzam: “siess hozzam minel hamarabb”

nem volt nagy gond, amiert bekerult

en megis nagyon sírtam, mert ereztem

szeptember 23-an 81 eves lett, es 24-en hajnalban ment el..

nagyon hianyzol, az angyalok vigyazzanak rad!

remelem tudod, hogy az otthonodban Ukrajnaban is kiharangoztak, sosem feledunk!!!!!

Ki tudja azt...

Én nem tudtam eldönteni, hogy a apukám az édesanyját hívja, vagy anyut, mert olykor neki is azt mondta, hogy édesanyám. Már 2-3 hónappal a halála előtt így volt.

Utólag bánom, hogy nem kérdeztem rá.

De nagyon úgy tűnik, hogy valakire figyelnek. Nagymamám mielőtt válaszolt volna bármire is, elnézett a vállam felett a szoba sarka felé, mintha engedélyt kérne valakitől. A fura az egészben, hogy amikor be akartam vinni hozzá a kutyát, az nem volt hajlandó átlépni a küszöbön, a sarok felé ugatott, és az összes szőrszála felborzolódott. Ijesztő volt. Ha nem látom, nem hiszem el.

Előtte általában borzasztó félelem van, utána éppen az ellenkezője! Nem akarnak visszajönni!

[link]

[link]

[link]

Papám a mamámmal beszélgetett halála előtt. Napokig.

Előtte 2 hónappal ment el.

15 évvel ezelőtt anyumat is újra kellett éleszteni. Neki is el volt égetve a mellkasa.

Nem tudott róla. Nem látott semmit, nem érzett semmit.

Ezt olvasni is megrázó.

Nem látàl semmit? Nem éreztèl semmit? Mi volt az utolsó gondolatod mielőtt jött a rosszullét ?

Szerencsére az agy okos, idővel kigyomlálja a "zavaró" szakaszokat."

Tényleg igy van, de sajna depresszióban ezek a gondolatok visszajönnek

"Jőjjön ebédelni szólt a feleség. A férj csak feküdt, lába a széken, szemében csak egy könnycsepp csillogott, halott volt"

Micsoda szép halál!

Az a fenéket! Igaz rövid, de ki részére?

Mert az infarktus vagy a stroke pár másodperce is hosszú az eltávozó részére

A másik két napig szenvedett az infarktustol

Adj pénzt az orvosnak, mondta a fiának, hogy gyógyitsanak meg

Sajnos az nem pénzkérdés volt :(

Nagyapám nemrégiben halt meg, egy idős otthonban.Nagyon odaadóan, emberségesen gondoskodtak róla, és apukám kétszer is be tudott menni, mikor látszott, hogy már közel a halála.A Covid időszakban is megadták a tisztességes búcsú lehetőségét.Úgy aludt el végleg egyik éjjel.

Mesélte szüleimnek az egyik ápoló, hogy egyik világosabb pillanatában (mert erősen demens is volt már), azt mondta nagyapám, hogy “egyenes az út”....

Az egyik rokonnal volt úgy hogy szólt a doktor hogy haldokkik menjünk be hozzá. És üveges volt a tekintete csak a plafont nézte meredten. És fölé hajoltam és köszöntem neki és becsukta a szemét. Utána már nem nyitotta ki hanem aludt. Órákig aludt ott ültem vele és én elköszöntem tőle 5-6 óra után mert dolgom volt. Haza értem és pár perc múlva szóltak hogy meghalt.

Ha ott maradok még 1 órát vele lehettem volna az utolsó légzésnél és nem egyedül ment volna el

Láttam meghalni szerettemet. 50-es, sportos, fiatalos, fess férfi volt a keresztapám. Mikor Pestre került kórházba és először mentem be hozzá, alig hittem a szememnek. Az én magas, élettel teli szerettem egy teljesen lefogyott, erőtlen, idős embert tükrözött vissza. Ereje sem volt már, tolókocsiban tolták néha ki az udvarra. Napokkal a halála előtt már láttam, hogy a távolba réved. Ő már félig máshol járt.. A halála hajnalán már kómába került, nem volt magánál, nagyokat, erőset lélegzett. Még be tudtam reggel menni hozzá. A lányai siettek vidékről, mert tudták, itt a vége, keresztanyam meg simogatva mondta neki, tartson még ki, mindjárt itt vannak a lányok. Sajnos elakadtak és már rossz volt nézni a vegetálást. Ekkor keresztanyam azt mondta neki, menj. És pár perc múlva vett egy nagy levegőt, összeszorította a szemét, az arcán éles fájdalom látszódott... És kifujta az utolsó levegőt.. Elment. A kezeim között volt a keze. Fájdalmas volt, mégis örülök, hogy az utolsó pillanatában még ott voltam vele,talán számított valamit.

Apu áprilisban halt meg későn kiderult vastagbél rák miatt. Reménykedtünk, próbáltunk harcolni, de sem az idő, sem az orvosok "nem voltak mellettünk". Már gyenge volt az utolsó napokban, de még tervezte, hogy ha jobban lesz erre meg arra megy majd. Kemora készültünk, de ördögi kör, mert ahhoz meg kellett volna erősödnie. Ő soha nem beszélt lelki dolgokról, érzelmekrol, olyan volt mint a papám. Így kicsit idegen számomra, számunkra, olyan ismeretlen :( az utolsó előtti napon hirtelen rosszul lett, mosdóba indult, nekiesett az asztalnak. Anyu mentőt hívott, nem tudott felkelni. Jöttek is gyorsan. Összeomlott a keringese, a hője 34 fok volt... Már covid időszak volt így a kórházba senki nem mehetett be vele, hozzá. Telefonon is nehezen adtak infót. Másnap délután még szólt az orvosnak, hogy hívja fel anyut az állapotával kapcsolatban. Nem tudom, ő mit tudott... Mondott e az orvos valamit neki vagy érzett már valamit. Azt hiszem azt akarta a telefonnal, hogy még bent lehessünk vele, mert itt a vége... Az orvos hívott kora este h a reggelt már nem éri meg... Elvileg tudtak volna intézni egy papírt, hogy legalább egy ember bent lehessen vele de nem tették meg. Pedig akkor az orvosok a záró alapján már tudták egy napja, hogy mi lesz. Keringéstámogatást kapott amit aztán elhagytak lassan mert tudták, hogy már nincs értelme... Este meghalt. Egyedül, mintha senkije se lenne. Hogy mit erezhetett, mit érez ilyenkor vajon egy haldokló? Szerintem tudja, hogy itt az idő... És óriási félelem lehet bennük, mert nem tudhatjuk, milyen lesz, fájni fog e, mi lesz azután, van e élet utána.. És ezt egyedül megélni miközben ott lehetne a család mellette. Óriási fájdalom a ki nem mondott szó, amit még lehet, mondott volna, fájdalom, hogy ő maga már tenni semmit nem tehet, és "magára hagyja" a szeretteit a fajdalmukban... Lelkiismeretfurdalas talán, hogy ezzel fájdalmat okoznak, holott nem tehetnek már semmit. Fájdalom, hogy mi lesz ezután a szeretteimmel. Fájdalom, hogy még élni akart, tervei voltak, feleség, gyerekek, unokák... És menni kell. Kegyetlen érzés lehet nekik, főleg egyedül :( más, ha egy idős ember megy el, aki azt mondja, már leélte békében az életét, tartalmasan.. Nekik talán könnyebb. Vagy azoknak, akiknek hosszú ideje óriási fájdalmat okoz a betegség. Az valahol feloldozás nekik. Egyetlen dolognak "örülök". Hogy nem "szenvedett" sokáig... Nem volt hónapokig, évekig tartó fájdalom, vegetálás, hanem viszonylag rövid idő alatt lett "vége az egésznek", bár borzasztóan fáj. Fáj, hogy nem tudtunk búcsúzni, fáj, hogy nem lehettünk mellette élete talán legnehezebb, legbizonytalanabb, legfélelmetesebb perceiben :( ő sajnos nem beszélt, bizakodott is és sosem volt az a lelkileg kiadom magam típus. Így nem tudjuk, mit érzett, mit látott az utolsó napokban... De már ő sem volt teljesen "ott"... Egyszer azt mondta, nem nekem, ha mennie kell, hát megy.

Bocsánat, ha hosszúra nyúlt.

Kislány korában nagyanyám gyakorlatilag vízbe fulladt, de hamar kihúzták és sikerült megmenteni.

Ő gyönyörű virágos rétet látott,és a megmentőjének először is az arcába csapott, hogy miért nem hagyta azon a szép helyen. Fuldoklás érzéséről nem is számolt be, arra valószínűleg nem emlékezett.

Judit:

Nem jár a méltóságvesztés érzésével, mert ha az öregség miatt jutsz kiszolgáltatott állapotba, akkor azt nem érzékeled.

Anyám mindig arról félt, hogy elbutul. Amikor ez lassan és fokozatosan bekövetkezett, nem érzékelte. Szépen hagyta magát pelenkázni is.

Valóban lehet érezni. Az én szeretteim is jelezték hogy érzik. Halál előtt 1 héttel, vagy pár nappal felgyorsul a leépülési folyamat. Apukámat halála előtti napokban alig tudtuk mosdatni, mert már az érintés is fájt neki.

Azok a szerencsések akik hirtelen összesenek és meghalnak.

Szerintem anyukám is tudta, hogy itt a vég.

Mielőtt jött a mentő sírva búcsúzott el a lányomtól.

Másnap telefonáltak, hogy elment. 😭