Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » 9 hónap várakozás után, megérkezett Amira kislányunk :) cikk

9 hónap várakozás után, megérkezett Amira kislányunk :)


Hol is kezdjem?! :)

Fiatalon lettem anyuka, de képes vagyok megfelelni eme gyönyörű és örökké tartó köteléknek.

Lesznek nehezebb napok, esetleg hetek, de Érte bármit megteszek!


"Van valakim nékem ezen a világon,

Kiért még az életemet sem sajnálom.

Odaadnám az életem is, ha kellene érte,

Hisz Ő az ki, az életét tőlem nem kérte.

Nem kérte, de kapta tőlem egyszer,

Boldogság tölti el azóta is a lelkem.

Mikor először megpillantottam,

Onnantól kezdve a rabja voltam.

Életem részéve lett, és én az övé lettem,

Ő a legszebb, legjobb, ami történt velem.

Szeretem, ahogy csak egy anya szeretni tud,

Ő az én kincsem, szívem érte dobog." (T.Magdi)

9 hónap várakozás után, megérkezett Amira kislányunk :)

19 éves voltam, amikor úgy döntöttünk párommal, bevállaljuk az első közös gyermekünket! Az első tesztem sajnos negatív lett, de rá 3 napra, 06.08-án pozitív teszt sikerült. Nagyon boldogok voltunk, és alig vártuk, hogy az orvos is rámondja az igenjét.


Mivel a nőgyógyászom sajnos nem látott semmit az ultrahangon, kicsit megrémültem. Nagyon sokat olvasgattam (ami viszont nem mindig a legjobb döntés) és rögtön a méhen kívüli terhességre gondoltam. El is küldött a Csongrád megyei szentesi Dr. Bugyi István kórházba egy komolyabb ultrahangos vizsgálatra, ahol kiderült, már 5 hetes a magzat és minden a legnagyobb rendben van vele. Elmondhatatlan érzések kavarogtak bennem, de még teljesen nem is fogtam fel, hogy babát várok!


Nagyon szépen növögetett a pici babánk, és a 20 hetes UH vizsgálaton már meg is mutatta magát, hogy ő bizony kislány!

Minden a legnagyobb rendben volt a picivel is és persze - nem utolsó sorban - velem is.


2014.02.16-ra voltam kiírva az orvosok szerint. Mivel az vasárnapra esett, így hétfőre kaptam a beutalót, hogy befeküdjek szülészeti osztályra.

Hétfőn reggel 8 órára be is mentünk, megtörtént mindenfajta vizsgálat és vártunk! Teltek-múltak a napok és semmi. A jóslókon kívül semmi más nem jött.

Szerdán, február 19-én távozott a nyákdugó is, de még akkor sem történt semmi. Február 20-án (csütörtökön) szobatársammal egész nap sétáltunk, lépcsőztünk, hogy valami már legyen, mert már megőrülök az izgalomtól. Első babám, így fogalmam sem volt, hogy mit kell érezni, mi fog történni.


Délután 5 órától kezdtem érezni valami nagyon furcsát! A jóslóknál picivel erősebb fájások jöttek, és folyamatosan. Egyre erősebbek. Drága nővérem 3 gyermekével és férjével volt épp nálam látogatóban, és még szerencse, mert Ő tudta, hogy ebből már baba lesz! Haza is mentek, én pedig 7 óra körül felmentem a szobámba vizitre, ahol elmondtam, hogy már 5-6 percesek a fájásaim. Megvizsgált az orvos, de még 1 ujjnyira sem voltam kitágulva, így úgy döntött, hüvelyen keresztül magzatvíz mintát vesz, de ekkor elfolyt a magzatvíz.

Hirtelen megijedtem, hogy úúristen, ez mi volt?!Lábam közé tett kis tálka tele lett valami féle folyadékkal, az orvos hátrébb gurult a székkel, majd mosollyal az arcán közölte, indulhatunk a szülőszobára.

A kedves szülésznőm elmondta gyorsan, mit vigyek be, beslattyogtam a szobámba, a folyosón még nagy pocakkal ülő "kismama barátnőim" mosolyogva gratuláltak.... Bár olyan ideges voltam, nem értettem miért... :D bementem a szobámba, ahol már várt a két szobatársam. El sem tudtam nekik mondani, mi van, mert közben azon kattogtam, mit is mondott a szülésznő, kit is kell most hívnom.

Először nővéremet, hogy azonnal szóljon sógoromnak, hogy menjen páromért és jöjjenek. Tesóm sírva-mosolyogva üzente, hogy megy és ügyes legyek, azonnal hívjam, ha meg van Bébike.


Összepakoltam a cuccomat és irány a szülőszoba, 20:00 körül. Párom is beért szinte 20 perc alatt (pedig a távolság, ami köztünk volt, majd 60 km volt) és együtt töltöttük a vajúdás óráit.


Először csak NST-re raktak, ott néztük a fájásokat. Egyre erősödtek, de még messze voltunk a végétől. :) Nem volt fogadott orvosom, így szülésznő volt mellettem egész végig, aki nagyon aranyosan, kedvesen fogadott minket és mindenben segített!

Elmentünk a folyosóra sétálgatni és ez igen sokat segített, 2-3 perces fájásaim lettek. :)

Utána megint NST és irány a tusoló.

A szülőszoba saját tusolójában be volt készítve egy labda, amin volt egy lepedő. El sem tudtam képzelni mit kell itt csinálni. :D

Mint kiderült, rá kellett ülnöm és ha jött a fájás a pocimra, ha nem volt épp, akkor a derekamra locsolni a majdnem forró vizet. Na az olyan jó volt, hogy legszívesebben ott maradtam volna még. :)

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett ott el, de utána vissza mentünk a szobába és akkor kezdődött a java. :)

Egyfolytában jöttek a fájások, de még akkor sem voltam még egy ujjnyira sem kitágulva, a szülésznőnek kellett tágítani fájások közben. Nem volt egy leányálom, de még mindig jobb, mint ha császározni kellett volna. Megkaptam az oxitocinomat is és hozzá valamit kaptam a popsimba is, de én nagyon hadakoztam ellene, hogy nem kell, mert azt mondták fájdalomcsillapító. Én pedig nem akartam. De csak megkaptam. :/


Beért az ügyeletes orvos is és már tudtam, nemsoká vége az egésznek és a karomban tarthatom Amirát!

Így is lett. Ő is megnézett, illetve tágított is, majd megkaptam a csini, zöld, óriás zoknikat. Lábakat fel, lehet nyomni! :)

Mint már írtam, első babám, így fogalmam sem volt, mikor kell nyomni. Persze ott mondták, mikor kell, de amikor pihenni kellett volna, mert nem jött fájás, én akkor is nyomtam, mert éreztem, hogy nem hagyhatom abba! :)

Már rám szólt a szülésznőm, hogy Ivett, nagyon ügyes és kitartó, de kicsit pihenjen is! Pár másodperc volt csak és újra nyomtam. :)

Nem számoltam, hány nyomás volt, de gyorsan ment és "könnyen"!


Kibújt a kislányunk, de semmi hang, semmi nyöszörgés. Hallgatóztam... semmi. Igaz ezek másodpercek töredékei voltak, de mire oda néztem, már el is kezdett sírni. Akkor még nem tudtam, később monták el, hogy kétszer rá volt tekeredve a nyakára a köldökzsinór. Még jó, hogy nem mondták el akkor, mert nem is tudom, mit csináltam volna.


2014.02.21-én 0 óra 13 perckor sima szüléssel világra jött Amira kislányunk, 3200 grammal és 48 centivel.


A másik dolog, ami még mai napig nagyon bosszant, hogy utólag kiderítettem az internetről, hogy amit adtak szurit, mi is volt valójában. Hát nem fájdalomcsillapító, hanem egy enyhe nyugtató. Ez miatt, ahogy megszületett Amira, megnéztem, meg fogtam, egy könnycsepp nem jött ki a szememből. Meghatódtam, de nem úgy, ahogy elképzeltem.... Hát persze, mert le voltam szedálva, mint valami "állat"! Ez nagyon elkeserített... Párom is ott pityergett mellettem, én meg csak néztem, mint aki be van kómázva. Az biztos, a következőnél NEM FOGOM ENGEDNI!


Ahogy elvitték Bébibabát, Krisznek mennie kellett vele, engem pedig összevarrtak. 6 vagy 7 öltésem volt összesen. Kívül-belül varrtak. Az utolsó 2-3-nál már nagyon húztam a popsimat, mert már kezdett az érzéstelenítő hatása kimenni.

Eközben elkezdtek beszélgetni körülöttem a szülésznők, hárman, plusz a doki, aki varrt és annyira kínosnak éreztem a szituációt! Gondoljatok bele... ezt kimondom... ott a véres-meggyötört alsó fertájad és reflektor fényben fölötte beszélgetnek, hogy kinek milyen volt a hete, vagy mit tudom én, már miről. Annyira zavarban voltam, azt sem tudtam, hová nézzek. Erre a szülésznőm rákérdez... Én mindig ilyen csöndes vagyok?!

Hát köpni-nyelni nem tudtam. Most komolyan kezdjek el traccspartizni?! Hát igen, azt kellett tennem, mert nem hagytak békén. El kellett mesélnem az egész élettörténetemet, míg varrtak.

Végeztünk, jöhet a Baba. Visszahozták kicsit, jött Apa is, aki nagy mosollyal mesélte, milyen volt az első pancsija. Innentől kezdve kicsit homályosak az emlékek, nem minden képkockára emlékszek.

Arra emlékszem, hogy beszéltem telefonon sógornőmmel, aki Londonból hívott fel, beszéltem nővéremmel is, hogy jöhet Krisztiánért, de hogy kivel-mit, arról halvány lila gőzöm sincs. :)

Azt sem tudom, ekkor hány óra volt, de olyan 2-fél 3 lehetett, amikor elment haza Krisz.


A babát is elvitték, én pedig ott maradtam pár órára. Aludni?! Ki bír olyankor?! Pihenni?! Esetleg azon gondolkozni, vajon most mit csinálhatnak az egyetlen gyönyörű-icipici kislányommal!?

Jött a szülésznőm, kedvesen lesegített az ágyról, de kb. olyan érzés volt, mintha átment volna rajtam egy kamion. A vérnyomásommal is baj volt, már az elejétől fogva, a nagy izgalomban is 90/x volt... Akkor meg aztán főleg alacsony lett, amikor annyi vért veszítettem. De eljutottunk a tusolóig, ahol végre letusolhattam, öltözni is segítséggel tudtam, majd visszakísért a szobámba.

Kaptam egy fájdalomcsillapítót és megkért, aludjak. Csak mosolyogtam. :)


Szobatársaimnak gyorsan elmeséltem, mi volt, párommal eszmecsere folytatás telefonon, majd próbáltam aludni, de ha becsuktam a szemem, a kislányomat láttam magam előtt. Talán ez olyan 4-fél 5 körül lehetett. 6-kor nyitották a csecsemő osztályt, 6 után 10 perccel már ott bicegtem. :)

Nagy büszkén odaszólok az egyik csecsemősnek... jöttem F. N. Amiráért. :)


Mondják, ott van bent, keressem meg. (Utána tájékoztattak az anyukák, hogy csak bemegyek, megkeresem és viszem. Ha van valami, majd ők szólnak.)


Egy kis üveges szoba tele kis kocsikkal. Sárga-kék bevásárló kocsik, tele édesnél-édesebb babákkal. Na, akkor kezdjünk neki.

Nem ő az, ő sem az, de ő sem... fogalmam sincs hány baba volt, sok, de egyik sem az én kislányom. De akkor hol van?!


Mire megláttam a kis tábláját: "F.N. Amira vagyok...." És megpillantottam ŐT! Az utolsó kocsiban volt, mert ő született aznap egyedül és csak ott volt hely. :)


Azonnal vittem is ki, "rohantam" a szobába.

Azonnal kivettem, magam mellé fektettem és néztem-sírtam-pusziltam-néztem-sírtam-öleltem! :)

Ez egy elmondhatatlan érzés volt! Csodálatos-varázslatos.


Úgy aludt ott mellettem, mint egy kis angyalka.

Apának rögtön küldtük is a képet, aki majd elolvadt tőle/tőlünk.

Aznap jöttek a mamák-papák-taták-nagynénik-mindenki. Persze csak szépen... beosztottam ki mikor jöjjön, ne mindenki egyszerre. :)

Pénteken született, 0 óra 13 perckor és hétfőn jöhettünk is haza.

Megkapta a szurit, megvizsgálták, minden oké volt. Sárgasága sem volt, se odabent, se itthon.


Azóta már 8 hónap telt el.

Gyönyörű, okos, szép és formás kislány lett.

Mászik, illetve kapaszkodva feláll. :)

Imádjuk nagyon, Anya-Apa Szeme Fénye :) <3




Írta: b.ivett és amira, 2014. november 11. 11:23
Fórumozz a témáról: 9 hónap várakozás után, megérkezett Amira kislányunk :) fórum (eddig 30 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook