Három nővér... (beszélgetős fórum)

Igen, azoknak.

Ha meg már az se megy, azért találták ki az Otthonokat.

Lehet szívtelen, de azt sem tartom minden esetben jó megoldásnak, hogy muszájból csinálják, aztán 10-15 év agybaj napi szinten, mert más generációk más életvitelét összeegyeztetni igencsak megterhelő olykor.

Az ápolási meg éhen halni is kevés. :/

Amikor anyu beteg lett, megpróbáltam igénybe venni az ápolási díjat. Értd: felmondtam volna a munkahelyem. Erre nekik nincs pénzük, de van egy gondozónő, aki naponta 1x benéz. Hát ezzel ki vagyunk segítve egy daganatos betegnél... sajnos az önkoris segítség csak azoknak jó, akik részben önellátók.

Igaz, jelen esetben megfelelő lehet.

Soha nem értettem az ilyen testvéri+szülői kapcsolatot.

Teher a szülőnek segíteni, ha a másik kettő nem teszi?

Ez valami verseny? Mindenkinek egyformán oda kell tennie magát?

Mi úgy lettünk nevelve, hogy mindenki annyit tesz bele valamibe és azt teszi bele, amire képes.

Nálunk az öröklés sem ettől függött. Lemondtunk annak a testvérünknek a javára, akinek épp szüksége volt rá, és nem azzal foglalkoztunk, hogy az illető tett e bele eleget.

Tehát, mi is hárman vagyunk testvérek. Amikor a szüleink meghaltak, akkor a biztosítási pénzt háromfelé osztottuk, a lakás pedig a bátyánké lett, mert neki nem volt saját lakása, így neki volt rá szüksége.

Bár a mi szüleink fiatalon haltak meg és nem kellett egyiket sem ápolni/támogatni, de soha senki nem azt leste, hogy a másik kettő meglátogatja e őket elég gyakran, vigyáznak e annyit az én gyerekemre, mint a másik kettőjére, stb.

A helyetekben, én boldog lennék, ha az ennyi idős szüleimet támogathatnám. Nem szeretnék jósolni és a tutit sem tudom, de a koruk miatt már bármikor bekövetkezhet a haláluk, fontos most ezen civakodni?

Ugyan már.

Bármi, amit szeretetből teszek, nem teher.

Úgy látom, igenis teher ez.

Szerintem itt nem arról van szó, hogy nem akarja csinálni! Arról, hogy esetenként jó lenne, ha valaki leváltaná őket, hogy ők maguk is ki tudják engedni a gőzt.

Ez nem elsősorban a kötelességről szól, hanem a szülők iránt érzett gondoskodásról, az odafigyelésről, a segítésről, a szeretetről szól!

Jó reggelt!

Nem is értem, mi a gond.

Ha neked teher, ne csináld. Sehova nem kellenek mártírok.

Egyébként minden településen működik házigondozói szolgálat, és ők ezt csinálják.

Segítenek. Bevásárolnak, fát hordanak be, receptet iratnak, ki is váltják, fürdetnek is.

Ezt csak kérni kell.

Mindenre van megoldás, ha akarja az ember.

A másik: miért akarod elvárni, hogy a tesvéreid is olyanok legyenek, mint te?

Ők nem mennek, nem segítenek, és az is rendben van.

Mindenki éli az életét.

Senkitől nem kell elvárni semmit.

Ha meg az a bajod, hogy ők is annyit örökölnek, mint te, beszéld meg az egész családdal.

Neked sem kell segíteni, ha nem akarod.

Az anyagi támogatás a távol élő testvér részéről alapjaiban a ti problémátokat nem oldja meg. Attól még nem lesz kevesebb teher rajtatok, és nem lesz több időtök pihenésre, önmagatokra, a saját életetekre.

De: ha a munkahelyi szabadságuk idején akár csak egy hetet is itt töltenének a szülőknél, és arra az időre ti tudnátok ilyen tekintetben "szabira menni". Vagy éppen 1-2 hosszú hétvégés ünnepeken váltanának fel titeket, akkor jogosan állnának majd sorba ők is a hagyatéki tárgyaláson. Mert ugye arra majd el tudnak jönni?

Ezt így, ilyen összefüggésben meg lehetne nekik említeni!!!

A helyben lakó testvérrel pedig összefogni, és egymás között beosztani, legyen benne egy rendszer, pl. heti váltással, hogy nektek is legyen pihenő időtök ilyen vonatkozásban.

Az indok ugyanaz, mint a távol élő testvérrel kapcsolatban.

Nálunk ugyanez ment. Egyik testvér távol élt, a másik helyben, de jó ha kéthetente beugrott 10-15 percre... Több mint 5 éven át munka és saját háztartás mellett napi rendszerességgel figyeltem oda édesanyámra. Egyedül a párom segített, a napi bevásárlást elintézte. :))

De a hagyatékira mindkettő tudott időt szakítani. Ha akkor teszem nekik szóvá, hogy a korábbi években miért nem tudtak időt szakítani, úgy éreztem, szemétség lett volna tőlem.

Hát most szólj nekik! Most szeressék a szülőket, amíg ők örülni tudnak a jelenlétüknek, a segítségüknek, az odafigyelésüknek! A sírjukra rakott koszorúkat ők már nem fogják látni!!!

Más ötletem nincs, mint üljetek le hárman és beszéljétek meg, hogy ki és mikor megy a szülőkhöz.

Aki nem tud, az meg váltsa meg pénzben, vagy küldjön maga helyett valakit, esetleg mondjon le az öröksége bizonyos részéről.

Legrövidebb út az egyenes. Valaki meg fog sértődni biztos, de ez van.

A szülők már tudják, hogy kifelé lépdelnek az életből, gondolom egyik gyereküket sem akarják megbántani, hogy ne a rosszra emlékezzenek, ha elmennek.

Az lenne a legjobb, ha még életükben a szülők elrendeznék ezeket, de van akinek ehhez nincs bátorsága.

Legyen neked bátorságod, hogy ezt mond a testvéreid szemébe, hogy nem fair, hogy ti ugorjatok mindig, ha baj van.