2015 nyara - Babatervezés (beszélgetés)
Jó reggelt
Köszönöm nyuszmó84:) Hát még nem jött meg de továbbra is érzem a hasam alját.Viszont egyáltalán nem feszül úgy a mellem mint anno,és szerintem meg fog jönni.Csak idő kérdése.
Legyen szép a napotok.
Most hívott Dávid, végzett az orvosnál- sokat javultak az eredményei, a mozgékonyság is, a mennyiség is. Legutóbb a spermiumok fejszerkezete nem nagyon volt ép, most már az is szépen fejlődik, továbbra is folytatnia kell a gyógyszeres kúrát, annyi hogy még mindig valahol lát gyulladást, de ha most nem sikerül akkor akár jövőhónapban lehetne menni inszemre.
Hát remélem erre nem kell sort kerítenünk. Örülök is, de kicsit kétségbeestem, mivan ha mégis mennünk kell?
Elhiszem, hogy lelkiismeret furdalásod van és sokáig ezen töröd majd a fejed, mi lett volna ha ...De hidd el, így jobb lesz, mert fogjátok tudni hányadán álltok.
Jó mulatást a mostani lagziban is :)
Majd várunk az eredményekkel! De minden rendben lesz :)
Igen, mi is emellett döntünk szerintem, hogy most elhalasztjuk mi a peteérés alatti akciót a vizsgálat miatt, hiszen abból többet tudunk meg. De valahogy mégis kicsit lelkiismeretfurdalásom van, hogy hátha pont most jönne össze a babó :(
Furcsa érzések ezek...
Regcsi, az esküvő és a lagzi is szuper volt, minden tökéletesen sikerült és marha nagy buli kerekedett:)
Most szombaton is lagziba megyünk Bükfürdőre, onnan pedig vissza Kufsteinbe és hétfőn már dolgozunk ismét.
Puszi mindenkinek és DRUKK!!!
Lilura orulok hogy jelentkeztel, ott jo az ido? Jokor leptetek le, itt ramaty :s
Puszilunk titeket!
Eda , el se hiszem amit irsz.
Es o tartotta a kapcsolatot eddig is a gyerekkel? Vagy ez most derult ki?
Volt egy munkatarsam akinek a ferje 16evig elt kettos eletet. Volt egy masik csaladja is videken,annyira hihetetlen, es foleg hogy a felesege eszre se vette - mindig uzleti hetvegeken volt.
Elhiszem hogy igy a baba temat nem eroltetned, valoszinu igy a jobb.
Es a kapcsolatot tervezed vele tovabbra is? Vagy gondolod tud oszinte lenni veled?
Kitartast es fel a fejjel tenyleg,foleg a kis Edi miatt!
Nagy oleles!
Szonnny volt a szerelo mar 14:50kor hivott de jofej volt mondta h nem direkt erkeztek hamarabb.
Ma felhordtuk a maradek cuccot ugyhogy ma se vagyunk kipihentek. Mar varom hogy vegezzunk ezzel a pakolgatassal.
:) ezzel a kocsi temaval mi is igy voltunk, mindig keregetni es ha nem fogadjak el a benzinpenzt merthogy kb alig fogyasztott akkor mivel koszond meg.
Jovohetre akkor drukkolas :)
Mini orulok hogy jelentkeztel, annak kevesbe hogy megjott neked de annak viszont igen hogy jol kezeled :)
Eleg mozgalmas idoszakunk volt valoban , de pozitivak vagyunk ez a lenyeg.
Drukkolok a kovetkezo ciklusodra!
Sziasztok!
Köszi a kávét Moncsicsa! :-)
Idén nyáron mi sem megyünk nyaralni. Akartunk, de most sikerült autót vennünk, így maradunk itthon.
Regcsi szinte egyszerre lett kocsink.
Örülök az autónak. Így nem kell mindig szívességet kérni mástól és majd a babát is tudjuk vinni mindenfelé.
Jövőhét hétfőn megyek uh-os peteérés követésre.
Pluharniki, Libikóka, Sutyi, Drhega, Regcsi hajrá, babásodásra fel!!! ;-)
Éda!
Sajnálom, hogy ennyire nehéz helyzetben vagy. :-(
Ha ilyen komoly dolgokat titkolt előtted a párod, akkor elhiszem, hogy megrendült benne a bizalmad.
Jó lenne vele tisztázni, hogy az őszinteség egy párkapcsolat alappillére.
Remélem megtudjátok beszélni.
Szép estét Nektek!
Leginkább én is csak vissza és vissza olvasgatok, szerencsére sokat írtok! :)
Csatlakoznék az előttem szólókhoz, igaz, hogy mi még nemrégóta próbálkozunk, de szerintem az elején is lehet annyira stresszelni, mint akár 6 hónap után, főleg, ha akár 1 napot is késik... szóval már én is észrevettem azokat a dolgokat, amikről írtok, és amik a kapcsolatot nem feltétlenül viszik a meghitt irányba, pl: naptárnézegetés, időzítések, folyamatos agyalás hogy talán most jókor történt- aminek történnie kellett, stb-stb. Mondhatni még időben elkapom a "fonalat", és lehet hogy kicsit bután hangzik, de tudatosan, amolyan: "márcsakazértse" módon nem fogok rágörcsölni :D. Így, hogy sokunknak jött ez a felismerés, biztos vagyok abban hogy hiper-szuper babahullám fog minket elérni!!! :)
A hét vége felé ahogy elnéztem, már nyárias időnk lesz, és nagyon várom... eszméletlenül lelombozó ez a nyomott-sötét idő és eső. Legszívesebben ki sem mozdulnék egész nap. :)
Éda, elképesztő dolgokat írsz, el sem tudom képzelni, hogy valaki hogy tud eltitkolni egy gyereket, pláne egy olyan ember előtt, akit szeret... leírhatnám, amit gondolok, de nem megyek át pszichomókusba(:), neked kell döntened, Te tudod hogy neked mi a megoldás és hogy mi a legjobb... az biztos hogy egy ilyen nagy volumenű dolgot, mint amilyen egy közös babóca, ezerszer át kell gondolni, mérlegelni, hiszen (jobb esetben) egy életre elkötelezi magát az ember olyankor. Remélem, hogy mihamarabb minden rendben lesz!!! :)
Manono, szerintem kimaradtam a sorból, nagyon-nagyon GRATULÁLOK!!! :)))
Jujj Éda, erre én sem nagyon tudok mit mondani. Nagyon sajnálom... 😞 Elhiszem, hogy kibuktál, nem tudom, hogy én mit csinálnék a helyedben... 😞
Mini örülök, hogy itt vagy. Most sokan így gondoljuk, nem éri meg a sok tervezgetés, inkább csak élvezni kell, aztán majd úgyis akkor jön, akkor akar. 😊
Manono csak jöjjön be a pozitív érzésed! 😉
Regcsi volt a netes csávó?
Helló Mini! :) Örülünk, hogy itt vagy, és dehogy haragszunk! :)
Igen, elég sok minden történt az elmúlt időszakban, volt pozitív tesztelőnk Manono, vizsgálatok, költözés, nyaralás, kiborulás, sírás, megnyugvás, minden. :D
Sok sikert a tervedhez Mini, hasonlóra jutottam el én is. :)
Hát sziasztok Lányok!!!
Légyszi légyszi ne haragudjatok rám ... Hát tényleg hanyagoltam a fórumot pedig ennyire nem akartam! Kb 1 hete olvaslak vissza benneteket , konkrétan majdnem 30 oldal... :D
Nagyon aktívak voltatok mostanában és rengeteg dolog történt itt. Manono tiszta szívből gratulálok nektek :)
Regcsi nagyon örülök hogy sikerült a lakásmizériát lezárni és kívánom hogy gyönyörű napokat hónapokat éljetek meg ott!
Szonnny jót nevettem a kocsival benntragadós storyn :D (remélem te voltál és nem keverlek össze valakivel :D )
Hát amúgy elég mozgalmasan telt ez az 1 hónap míg nem voltam itt.Ballagásról ballagásra rohantunk közben az otthoni teendőket sem csinálta meg helyettem senki...
És jelentem megjött jún. 17-én. Úgyhogy pont nem volt értelme az applikációnak a telefonon és minden más egyébnek.De most elég jól éltem meg ezt a dolgot és én is hasonlóképpen teszek mint itt páran hogy konkrétan nem foglalkozom vele...Ha csúnyán hangzik ha nem nagyon megfogadtam hogy nem hagyom h az idegrendszerem és minden más egyéb rámenjen erre az egészre.
Olvastam még amiket írtatok az ütemezett katonás rend szexről...na ezt sem szeretném úgyhogy teljesen másképp lesz mostantól minden.Akkor leszünk együtt amikor szeretnénk nem akkor amikor kell és szerintem a 2 között óriási különbség van...Ez a tervem a jövőre nézve... Ja és mindenféle kence meg tabi meg ovuteszt meg minden nélkül.
Szép napot nektek :)
En most olyan "meleg", pozitiv dolgot erzek, ha ratok gondolok Csajok...biztos, h törtenni fog vmi!! Erzem ;)
Huu, Sopron az tök jo! En most Köszeggel voltam igy, sosem voltam ott es akartam menni, most ugye voltunk ott 1 napot es nagyon nagyon jo volt!!
Mi is tervezünk juli végére egy négy napos Balcsi-túrát. Aztán majd összel még meglátjuk.
Hát Èda, én most nem találok szavakat. Erre sajnos nem tudok mit mondani...de maximalisan megértelek és azt, h mit érzel...Sajnálom..
Helló Éda! Ez most komoly? Van egy gyereke, akiről elfelejtett szólni? Most nem azért, de felesége nincs véletlenül, csak elfelejtett róla szólni? Hát nem csodálom, hogy kezd eleged lenni belőle. :(
Nem tudok erre mit mondani, beleszólni nem lehet, tanácsot adni nem lehet, mindenesetre nem csodálom, hogy megrendült a bizalmad.
Először jött az eltitkolt vizsgálati eredmény, másodszorra egy gyerek, harmadszorra mi jöhet még?
Sziasztok, csajok! :)
Kicsit eltüntem, rengeteg dolog volt, be vagyok havazva... Ma voltam a kiscsajjal a gasztroenterológián, sajnos kiderült örökölte a tej, tojás allergiát, vettek vért is tőle, és majd ha meg van az eredménye, utána be kell vele feküdni 1 hétre a kórházba, terheléses allergia vizsgálatra. :S Irtó kellemes lesz az az 1 hét... tavaly voltunk bent oltási allergia miatt, 3 napot, na az maga volt a pokol, na de most hangoljam rá magam a 7 napra... hát... minden bajom van...
Párommal a hétvégén együtt voltunk, de igen paprikás volt a hangulat is. Kiderült van egy 10 éves fia. 19 évesen hozta össze az akkori exével. Most meg nem érti mi a baj. Nekem meg ezt se mondta, ezt is elhallgatta előlem. Kezd elegem lenni abból, hogy semmit se mond el, mindent elhallgat és hazudik dolgokról.
Valahogy már kezd elmenni a kedvem a közös gyerek témától is. Egyszerűen nem értem már milyen hozzáállás ez a részéről.
Ki vagyok bukva, és elegem van. Kezdek visszalépni a szándékomtól, valahogy nem érzem úgy, hogy jó ötlet lenne vele a közös gyerek. Ezekután, hogy rendre elhallgat sok-sok fontos dolgot, olyanokat is amiket én neki elmondtam, de ő nem... és persze ezek miatt hazudnia is kellett egy csomót folyamatosan... valahogy nem tűnik már fel olyan jó színben előttem.
Hát max a Balatonra, egy barátunk nagymamájának van ott egy kis hétvégi háza, oda szoktunk sokan menni.
Egyébként nem valószínű, nekem lettek volna terveim, de megvettük az autót, a bútorok, és egyéb apróságok, megyünk 2 esküvőre. Szóval vannak kiadások. És a babára és a saját kuckóra szeretnénk gyűjteni.
Hát nem... :D a nyár kb. mindig így telik. Úgyhogy muszáj elfoglalnom magam. :D
Igen, át szeretnénk, utánajárok mit érdemes megnézni. Az a következő 3 napra a program. :D
jó lesz bizony. Utána már csak őssze fogunk tudni menni.
Ti már nem mentek sehova a nyáron?
Akkor te sem vagy elhavazva :)
Még sosem voltam Sopronban, gondolom átruccantok majd Ausztriába is.
Jó lesz ismét kimozdulnotok :)
Úgy legyen, már nagyon jó lenne!
Képzeljétek, lefoglaltam a szállást, megyünk júli végén Sorponba. :) Úgy várom már...
Itt is eszméletlenül lassan telik az idő, alig várom már a 3 órát. Nem csak a diginél csinálják ezt.. :D
Történni fog csajok! :) És véget ér a vánszorgás!
Én annyira "beleroskadok" éppen a munkába, hogy bevásároltam online, lassan ebédidő, fél 3 kor pedig lépek is, mert ma jönnek az internetet átkötni. Bár erre kíváncsi leszek, mert a Diginek szokása nem időpontra hanem hamarabb jönni.
Tegnap hívtak hogy 12-14 között jönnénke, kérdem később, pl 3 óra? Igen-igen az jó, mondom oké , akkor 3 óra, erre ő: Oké akkor beírom a 2 órát! Kérdem mivan, most mondom hogy 3 óra. Nyomatékosítottam hogy nem lesz ott senki, ne fáradjanak oda hamarabb. Mikor az előzőbe kötötték be is 1 órával hamarabb érkeztek.
Én az idő ellenére most valahogy felpörögtem, de hogy miért azt nem tudom, meg csak vigyorgok, holott semmi se történt aminek örülhetnék :)
ez nagyonn is így van sajnos... :( tényleg ciklustól ciklusig nézzük, akarva akaratlanul...
Most már tényleg történhetne vmi... :)
Ezt látod elhiszem, hogy vánszorog az idő. :( Hosszú ez a 10 hónap is nagyon. :(
Valahol olvastam, hogy egy babára váró nőnél nem napok, hónapok, évek vannak, amiben az időt "méri", hanem az időszámítás ciklustól-ciklusig tart. És ez mennyire igaz.
Igen, tuti front van. Vhogy én is nagyon nehezen viselem az időjárás változást! :(
Igen, talán egyszerűbb lenne az elején a kivizsgálás, de sajnos ez nem így van. Ha egy pár babát szeretne, akkor hihetetlenül lassan telik az idő. :( Nekünk ez lesz a 10. hónapunk és mintha csak vánszorogna az idő... :(
Egészségetekre Lányok! :)
Szonnny, valószínű az időtől fájhat a fejed, nekem is olyan nyomott, biztos valami front van.
Szerintem én is ezt éreztem tegnap éjjel, alig aludtam valamit, most kicsit jobb volt, de azért kettőkor csak megébredtem. :( Kiborítanak a frontok. :D
Így van Regcsi, jó lesz minden! Ezt a pozitív hozzáállást szeretem! :) Csak így tovább! :)
Én is mindenhol ezt az 1-1,5 évet olvastam, ami minden további nélkül belefér egy egészséges párnál. Csak tényleg olyan nehéz kivárni ezt az időt, és ha valami ennyi idő után derül ki mégis, hogy valami pici baj, gyulladás, bármi miatt nem jött össze, akkor meg azt érzi az ember, hogy elfecsérelt ennyi időt.
Nem tudom, hogy lehetne ezeket a dolgokat kiküszöbölni, talán azzal, ha csinálnának a kezdetekkor egy teljes kivizsgálást a párnál, és ha minden oké, akkor hajrá 1-1,5 év, és nem utólag kezdenék el a vizsgálódást. Hm... nehéz dió ez...