2013 februári babák (beszélgetés)
Sziasztok!
Ma voltam 4D-n! :) Szuper volt, én nem gondoltam, hogy ennyire jó lesz! :) Borzasztóan élveztem! A szonográfus picit csodálkozott, hogy miért jövök ilyen korán, de mondtam neki, hogy a héten lesz az esküvőm, az UH viszont csak jövő héten, én meg két ilyen stresszt ki nem bírok! :)))
Amikor megérkeztem, picur még pihengetett, keresztbe tett lábakkal :). Aztán amikor megnyugodtam, hogy dobog a kis szíve és minden rendben, felszabadultam nevetni kezdtem a cukiságain, erre ő is beindult: elkezdett ugrálni meg gimnasztikázni! :) Imádtam! :)
Szopizta az ujját,és volt, hgoy fel is állt, emelgette a kezét és kinyitotta a száját is többször. Én elméletileg most 11+2 vagyok, de az UH szerint 12+3! Nem tudom, hogy ez hogy lehet. Szerintetek?
A ruhapróbán is voltam, minden rendben ment, de hát picurral való "találkozáshoz" képest természetesen eltörpült!:)
Vancsa: nekem is magas a vérnyomásom már évek óta, és én a terhesség kezdetéről fogva szedek rá gyógyszert. Igaz, mikor tervezni kezdtük a babát, már eleve mondtam a háziorvosnak, hogy csak olyan gyógyszert adjon, ami terhesség alatt is szedhető. Nálam ezért nem jelentkezett probléma, sőt: csökkenteni kellett a dózist, mert alacsonyabb lett a vérnyomásom a terhesség ideje alatt. Szóval, szerintem ne aggódj, a gyógyszer le fogja tudni vinni a vérnyomásodat, kb. 1 hét kell, hogy beálljon, és a babádnak sem lesz baja, mert ezek már nagyon modern gyógyszerek.
nekem is a dokim ajánlotta, és miután megnéztem az oldalukat ill véleményeket, nem maradt kétségem :)
én sem néztem utána az integráltnak :/ mostmár mindegy, jó ez így :)
Így van én is kombináltra megyek :) ezt ajánlották, nem is forszíroztam tovább... meg annyi, hogy 98% pontossággal dolgoznak, ami azért nagyon jó :) illetve, hogy másfél óra alatt megvan az eredmény, az is nagyon tetszett :)
Sajna én sem értem :D
Hát én már csak a csodában bízok!!!!!!!!!Mert a védőnővel azt beszéltük,hogy 2 nap alatt HÁTHA beválik a gyógyszer,és annak a hiánya kavart be a vizeletembe...Mondjuk diétáznom is kell természetesen.
Az ebéd az jó,azon tudok diétázni,mert hordjuk az ebédet az egyik iskolából,és ott tudhatja mindenki,hogy nem kalóriadúsan főznek...
Én is remélem,hogy jól döntök......A körülmények nem a legjobbak,de...
Nálunk az a para a legjobban,hogy mi van ha....beutalnak a kórházba,és a fiunkat hova tegyük....
Szülők,rokonok,szomszédok kilőve...
Na tök jó. :)
És te is kombinált tesztre mész?
Tudod mit nem értek? Hogy máshol miért az integrált tesztet ajánlják? Itt az istenhegyin meg a kombináltat javasolják és az is a drágább vizsgálat. Te érted ezt?
Értelek már! Mi is ilyenen voltunk még csak. Mondjuk a fiammal is csak egyszer voltunk 4d-n a 18. hét körül. Az összes többi alkalommal sima rendelői UH volt (2d).
Akkor ezekszerint holnap mi is 3d-ben vagy 4d-ben fogjuk látni a babánkat a genetikai UH-on az Istenhegyiben?
Elméletben azt kell,hogy legyen amit írsz.....de nem...
Akartunk még egy babát,mert jó ha van tesó a fiunknak,de meglepiként jött most per pillanat.
A nőgyógyászhoz elméletileg hétfőn kell(ene)menni.De mint írtam nagyon gondolkozok(tam)azon,hogy úgy megyek hozzá,hogy na akkor csináljuk meg az abortuszt.Hát szerdán sok minden eldől majd...Mert már mától 3-val kapom be a gyógyszert.És vizelet nézés,és vérnyomás mérésre megyek a védőnőhöz.Ha pozitív megint akkor nincs más választásom....
A Nőgyógyász úgyis azt mondja,hogy irány a kórház ilyen vérnyomás mellett,és hogy ilyen hamar fehérje van a vizeletben...
Úgy értem, hogy csak 2D-s készüléken làttuk, hüvelyi uh-on keresztül. És mutatta a doki a hossz méretét, és látta hogy mocorog, és a kicsi szívecskéjét mutatta meg, hogy hol ver, de még csak egy fehér elipszisformájú felhőszerű látványban volt részünk. Persze nekünk ez is oltári nagy boldogság volt:)) Nem voltunk még 3D-n, nemhogy 4D, ahol persze már sokkal jobban kirajzolódik a kis teste.
És ezért várjuk nagyon a 3D-t :)
Gratula a jó eredméynhez!!!
Olyan furi, hogy a fiammal semmi parám nem volt az egész terhesség alatt. Most valamiért aggódok minden apróságon. Pedig nem lehet semmi baj (így kell hozzáállni)!!!
Szóval drukkoljatok holnapra a genetikai UH-hoz.
Hűűű akkor te sem fogsz sokáig dolgozni, ugye? Vagy kitaláltak már valami jó praktikát arra, hogy ne lélegezd be azt a sok "port" vagyis lereszelt körmöt? Annó nekem is volt műkörmöm még a fiam előtt, mert rágtam a körmöm és képtelenség volt megnöveszteni. Mondjuk sosem volt nagyon hosszú, ez az új divat pl nem is tetszik, de nagyon szerettem. Aztán amikor a fiam pici volt, levetettem, mert féltem, hogy megkarmolom pelenkázás közben stb. Aztán újra lett egy darabig, de végül leszedettem. Túl sok "gonddal" járt, hogy 3 hetente menni kellett és persze anyagilag is megterhelő volt. :( Azóta már nem rágom a körmöm és sajátom van. Néha manikűröztetek, aztán ennyi.
Pilláim meg mindig sajátok voltak! :)
Én ma kaptam meg a kombinált teszt eredményét. Nagyon alacsony kockázatú lett, annyira örültem neki.
Sokan írtátok, hogy fáj mostanában a hasatok/méhetek.
A ciklus.hu minden héten küld leírást a terhesség adott hetéről és a mostaniban pont az volt, hogy ne kepődjek meg, ha fájdalmat érzek. Ha nem túl erős és egyszerre nem tart hosszú ideig, akkor normális.
Köszi.
Nem tudom bírom-e a diétát,mert nagyon kívánós vagyok...
Közösen akartátok a 2. babát? Csak mert eléggé furi, hogy úgy érzed hogy nem áll melletted a férjed... Persze azt megértem, hogy félti az állását és hogy szeretné elkerülni azt hogy te kórházba kerülj, de talán ennek nem úgy kellene megnyilvánulnia, hogy ellened megy. Bátorítson, hogy igenis fogsz tudni diátázni, hogy le fog menni és be fog állni a vérnyomásod és hogy minden rendben lesz veletek (babával együtt).
A nőgyógyássazl is konzultálj mindenképpen, hogy mit javasol. Ügyes leszel és menni fog a diéta!!! Ha fegyelmezetten állsz hozzá, akkor nincs az a kívánosság ami legyőzheti az eltökélt akaratodat. Hajrá!
Nekem a haematóma miatt a főnökeimnek el kellett mondanom, ma voltam azóta először bent, de nem mondtam el senkinek.
Úgy tervezem, hogy ha csoportmegbeszés lesz, akkor ott bejelentem.
Kitartás Vancsa!
Nekem apukám mostanában kapott inzulint, meg szigorú diétát kell tartania és vérnyomást is mérnie.
Nagy akaraterő kell hozzá, de sokszor az egészséges életmód nagyon sokat jelent. Próbáld meg.
azon ritka műkörmösök közé tartozom, akinek nincs körme :) régen több centis csodákkal rohangáltam, most fullmini gel-lac van, kezen lábon egy szín :)
viszont a pilla 3d, az van nekem is,,, nem tudom meddig lesz erőm eljárni csináltatni :)
Ilyenről még nem is halottam.
Nálam sima éhgyomri vérvétel volt.
Terhelésesnél meg van a cukros víz és nézik 60 és 120 perc múlva a változást.