2010 októberi babák (beszélgetés)
nem gondolom, hogy bántani akartál.
én bátran adtam neki eddig is. azért mondtam el, mert utálom a hazugságot.
tudod sok anyukával beszélgettem és sok tapasztalatot meghallgattam. vagyunk itt a lakhelyemen jó páran akik már korán hozzátáplálnak mint én. mindig beszélgetünk, megbeszéljük az aktuális étrendet és tapasztalatot, receptet cserélünk. Van aki már előbb jár mint én Laurával.
nemmaci őszinte leszek veled/veletek!
először nagyon bántott, hogy észre sem vettétek a hozzászólásaimat. úgy éreztem, hogy levegőnek néztek, pedig az egész terhességet közösen vittük végig mindannyiunknál és úgy érzem egy igazi jó kis közösség lettünk. úgy éreztem, hogy megvettek érte. aztán ahogy telt az idő és láttam, hogy Laura mennyire élvezi az ízeket, hogy jól van és élvezettel eszik, szépen fejlődik nem érdekelt a véleményetek a témáról.
már ott tartok, hogy leírom miket eszik, de hidegen hagy hogy ki mit szól hozzá. a gyerekorvosnak is elmondtam mert nem volt kedvem titkolózni tovább. őszintén azt mondta ha Laurának tetszik és elfogadja és allergiás tünetek nélkül van akkor nyugodtan fokozatosan ahogy csinálom. elvégre már három és fél hónapos.
mindenki úgy csinálja ahogy akarja. a saját gyereke a saját felelőssége.
nekem nincs tejem, tápis a csaj. tudom és érzem hogy Laurát már egy jó ideje nem elégíti ki a tápi és nem lakik jól vele. mióta eszik mást is azóta minden rendben és várja a kaját már rendszer van nála.
nem várok már reagálást arra, hogy mit eszik csak leírom.
bocs hogy ilyen őszinte és egyenes voltam, de ez már kikívánkozott belőlem.
Lyana!
tudom, bántott téged, hogy nem nagyon reagáltunk, mikor a hozzátáplálásról írtál. én megmondom őszintén, hogy pont ellenkezőleg gondolom, mi te, szerintem jobb minél később elkezdeni. az az igazság, hogy aggódtam. mert, ha nem tudja az orvos, hogy miket eszik Laura és valami probléma van, nem biztos, hogy jó dolgoz javasol nektek.
viszont, hogy már tud róla az orvos, szerintem így sokkal megnyugtatóbb a dolog, így már örülök neki.
kíváncsi vagyok, hogy Laura mit fog szólni a mai ebédhez.
ja és tegnaptól orvosi engedéllyel folyik a hozzátáplálás.
na, tényleg rendes volt :)
a vásárló és az eladó is.
múltkor együtt vásároltunk a párommal és még azt sem engedte az eladó, hogy a párom szuper shop kártyájára kérjük a pontokat, mert én fizettem :(
nálunk nincs bukás oltás után.
pedig tegnap már a három hónaposat is megkapta.
hogy vagytok?
bowris akkor tényleg jól jártál!!!!
szia!
nektek is szorítunk!
nem tudom, hogy van-e összefüggés az oltás és Dorka bukása között, de képzeld:
az oltás napján szopi vége felé egy teljes evés tejcijét visszabukta a drágám :(
előtte még sosem volt ilyen.
ezt csak azért írom, hogy ha van összefüggés, érdemes felkészülni, hogy több tejre lehet szükség.
bár lehet, hogy semmi köze az oltáshoz, mert senkitől nem hallottam ilyesmit.
sziasztok!
mi is nemsoká indulunk. :(
hogy vagytok?
hányra mentek?
sziasztok!
jó reggelt mindenkinek :)
szia!
Én is épp tegnap vettem így pelust:-)
És olyan jól jártam karácsony előtt. Előttem fizetett egy fickó 18000 ftért vásárol és nem kért pontokat. én Levivel voltam ép és megkérdeztem, hogy nem írhatjuk rá az én kártyámra a pontokat, mert pelusnál sokat jelentene... és engedte...:-)
A bababónusz programban a kezdő csomagban nagyon jó kuponok vannak, melyekkel jelentős kedvezménnyel vehetsz baba holmikat.
Én ma váltottam ki a dm-be az 50 pontos kuponfüzetemet és 25%kedvezménnyel vásároltam pl pampers pelenkát.
Sziasztok!
Ma megkapta Laura a három hónapos oltást, jól viselte. Délután voltunk a szemészeten, a könnycsatorna átjárható szondázás után:-)) hurááááááááá
A DM-be vettem: hipp-es vaníliás tejpép és hipp-es banán - őszibarack tejpép, vaníliás gríz, őszibarack - sárgabarack - alma püré, alma - maraquja püré, alma - banán püré.
Na szuper!Mi mindig elkésünk,ha valahová 3an megyünk:D:D:D
Nemmaci,igen sikerült mindent elintznem.Megigényeltem a dm-es bababónusz programot.Mit kaptatok???
képzeljétek, holnap apa itthon lesz, úgyhogy hármasban megyünk le a védőnénihez! :)))
meg együtt megyünk vásárolni, ügyeket intézni stb. de jó lesz!!! :D