2010 augusztusára várt babák (beszélgetés)
Na egyébként a gyerek elszívja dologra rátérve:
Én néha kis élősködőnek hívom:D Mondom a páromnak, "te, ez tiszta élősködő. Elszívja az energiám, a kajám, a vitaminjaim, egyre csak nő, és aztán elhagyja a gazdatestet, ha már ninincs elég tápanyag számára:D
Szia Fanny!
Mit sütöttél? Mondjuk lehet írtad már, csak a gyerek elszívja az IQ-mat.:D
SZiasztok, befejeztem a sütögetést. Na hajjátok, olyan jókat röhögök rajtatok:D Én is ki tudok néha akadni néhány dolgon. Hétfőn nem találtam a sapkámat, amit a gyárban kell viselnem. Délután kerestem, meg aztán együtt kerestük a párommal. Hát teljesen kibuktam, hogy most mit mondjak odabent, hogy tiszta szerencsétlennek fognak nézni, hogy egy hete kértem a sapkát, mert a hajhálő lenyomja a fejemet, és most meg elhagyom. De tudtam, hogy tuti otthon kéne lennie, mert péntek délután mutattam a páromnak, szal otthon hagytam el, és ezen voltam kibukva, hogy hol a sza-ba van. Kiabáltam is vele, hogy biztos, hogy ő rakta el. Egy kicsit visszaszólt, de rögtön lehiggadt, és odajött, "nyugodj meg, majd meglesz" Hát meg is lett, ma megtaláltam, a padláson egy dobozban.
Szóval csak azt akarom mondani, ő is azt mondta, hogy a terhesség miatt most még idegesebb vagyok.
Szerintem betűről-betűre el kéne menteni a fórumot, és pár év múlva visszaolvasva, akkorát röhögne mindenki, hogy milyen hülye picsák voltunk:D
Belegondolva, tényleg hiányozni fog ez a hangulat, hiába a sok mellékhatás:D
A középiskolai bálomon azt mondta a töritanárom, aki a másik osztály osztályfőnöke volt, hogy próbáljuk meg tudatosan átélni ezt az estét, hogy mindig emlékezzünk rá. Azóta, ha tudom, hogy valami nagy dolog történik velem, próbálom tudatosan átélni. A terhességemmel is így vagyok. Soha nem fogok lenni újra elsőre terhes, másodjára már tudni fogom, hogy ez most a babám mozgása, vagy csak a beleim szórakoznak, és nem fogok azon kiakadni, hogy akármi történik velem a terhesség alatt, az tuti terhes mellékhatás. Persze most azért akadok ki ilyesmin, mert amikor terhességi mellékhatásokról beszélnek az emberek, mindig csak az első 12 hét reggeli rosszúlléteiről beszélnek. Nem említik, hogy majd mozogni fog a beled, lüktetni a gyomrod, eleredhet az orrod...stb
Bocs, már megint hosszú vagyok, mert szeretek beszélni:D
És röhögés,mielőtt elalszom:)!!!:):)
Köszi Neked!Jó éjt majd Neked is,ha behunyod kékeszöld szemecskéidet!Mer olyan színűek nem?Vagy nagyon beba..tam?:)
Ahaaaa... Tuti van vmi piád, aszt nem adtál.:)))
Szép álmokat.Pusszancs
Szia Zizike!
Én bmeg úgy elálmosodtam,hogy most megyek aludni!Azonnal!(esküszöm nem ittam semmit):)
Jó éjt!Holnap leszek!
De jó lenne!Biztosan szarul érintené!Bár ő nem féltékeny típus.Mondjuk vannak dolgok,amire ugrik.Pl ha a volt barátom hív...Hétvégén hívott...Én meg tegnap este mondtam is neki...
Megyek Barátok Köztöt nézni,utána jövök!
Ezt egy fórumon olvastam.:) akkorát nevettem.
Azt hitte, engem egy papír nem boldogítana.Azt hitte egyáltalán nem várom, hogy megkérje a kezem. Azt hitte, engem nem izgat a földig érő fátyol és a habos ruha. Azt hitte, zavarna a sok rizsszem a hajamban templom után. Azt hitte, nem akarok feszíteni a barátnőim előtt, elsőként dobva közéjük a csokrot. Azt hitte nem számítok semmi érdekesre idén karácsonykor. AZT HITTE, MILYEN JÓPOFA ÖTLET, MEKKORA POÉN JEGYGYŰRŰ ALAKÚ KÖNYVTÁMASZT ADNI A CSAJÁNAK KARÁCSONYRA!! Hát...akkor volt egy kis hiszti. Azóta megnyugodtam.
A könyvtámasz amúgy meg nagyon tetszik, szeretem, ott van a polcomon.
De a vendettán gondolkodom.
Azon a honlapon ( [link] )lehet kapni kurzor-kezecske alakút. Szeretném megkérni a tervezőt, hogy módosítsa egy kicsit. a kinyújtott mutatóujj legyen inkább kinyújtott középső. Hogy odaadhassam neki, ha egyszer tényleg megkéri a kezem :) És akkor kvittek leszünk.
Az meg nekem nincs,de holnap csinálok!Ott én is elfelejtettem a jelszavamat!:)Holnap írunk,jó???
Fel a fejjel!A kis kucorgód Veled van!
Na én megyek,majd még lehet hogy leszek!
A kutyám "megőrült":)Imádom ilyenkor...Ellopta az üres ásványvizes üvegemet,és üldözi,harapja,morog neki,tologatja,fut utána,nagyon nagy a küzdelem!:)