Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » 2 gyerek közös szobában? fórum

2 gyerek közös szobában? (beszélgetős fórum)


jan. 25. 14:37

Nekem egy szobában vannak, holott lehetnének külön is.

Amikor kisebbek voltak, akkor én mentem hozzájuk, nem ők jöttek hozzám (reggel persze igen, de éjjel nem). Ha kellett, inkább én aludtam a földre rakott matracon ott, de ha tehettem, a saját ágyamban aludtam a férjem mellett.

Nem gondolom, hogy jó dolog ezt feláldozni.


A gyerekek nagyon hamar megszokták egymást. Sőt, a nagyobbik is jobban szereti az ágybamenést, mióta nincs egyedül a szobában. Ha bármelyik felébredt a testvévére, akkor megtanult visszaaludni. De legtöbbször ha alszanak, akkor úgy durmolnak, hogy ágyút lehet mellettük sütögetni.


Ha kisebb lakásom lenne, ugyanígy tennék. Semmiképp sem áldoznám be a nappalit, mert valahol lenni is kell. Ha a pici alszik, akkor ti többiek hol lesztek? Vagy máshol altatod napközben, meg este? Szerintem jobb, ha megszokja a helyét időben. Az ajtót be lehet csukni, a nagyobbal lehet addig játszani a nappaliban.


Ha nagyobbak lesznek, akkor persze újragondolom. De szerintem óvoda végéig minimum lehetnek együtt.

24. Falipapir (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
jan. 25. 14:06

Vannak bizonyos időszakok amikor nem túl jó ötlet ha együtt vannak, de összességében nincs ezzel baj.

A korai csecsemőkorban, és amikor az idősebb iskolába kezd járni, akkor lehet kis probléma a közös szoba.

23. secret8 (válaszként erre: 22. - Fincsi5)
jan. 24. 22:10
Ugye hogy változnak az idők?
22. fincsi5 (válaszként erre: 17. - Ghost👻)
jan. 24. 18:12
Nagymamámék meg "lábtól" aludtak.:))))
21. jooeva
jan. 24. 18:02
3 év különbséggel születtek a gyerekeink, 2 szobás házba. Mindkét gyerek addig a mi szobánkban volt, míg szoptattam őket (1 és 1,5 év). Aztán közös szobájuk volt, 7 és 10 évesek voltak, mikor felújítottunk és kialakítottunk még egy szobát a folyosó egy részéből.
jan. 24. 15:51

Miért ne lehetne 2 testvér közös szobában? Nem is értem a kérdést.

Amíg pici, veled lesz éjjel.

Aztán, amíg kicsik, simán ellesznek 1 szobában, megtanulnak kicsit alkalmazkodni. Tini korban érdemes a külön szobán gondolkozni, addig nem lesz gond, ne is aggódj ezen.

jan. 24. 14:47

Mekkora a kislány? Mert ez is számít. Bár, ha a második gyerek még csak a tervezés szinten van, akkor érdemesebb lenne akkor gondolkodni ezen, ha már tényleg útban van a második.

Normálisan, ha már átalussza az éjszakát, nyugodtan lehetnek együtt, ha nincs nagyon nagy korkülönbség.

18. Napsugár8 (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
jan. 24. 13:58

Hely híján??? Te a pároddal egy fél szobában jól el vagytok, sőt még az első időkben a picit is oda szeretnétek. A kislány egyedül alszik az egyik nagyszobában! Ha ti ketten! elfértek egy fél szobában, akkor ők is ketten el fognak férni egy egész szobában! Ráadásul a pici még egyelőre nem is szaladgál.


Egy panelban hiába is akarod a nagyobbikat óvni a kicsi sírásától, stb. stb. azt akkor is hallani fogja, hogy külön szobába rakod őket. Szerintem gyorsan megszokja, hogy nincs egyedül.

jan. 24. 13:40

Egy szoba-konyhában nőttem fel és nem lettem sérült...

Most meg akkora a ház, hogy vendégszoba is van.

Miért ne lehetnének közös szobában amint a kicsi akkora lesz?

Ráértek tinédzser korban átgondolni, hogyan tovább.

jan. 24. 13:33
hm.... mi is közös szobában nôttünk fel öcsémmel, még külön ágyunk se volt. Pont ezért küzdöttem foggalkörömmel hogy az én gyerekeimnek legyen saját, 10 éves koruk fölött meg is kapták. A nagyobik 2 évesen kapott külön szobát, mikor meglett a kisebbik, vele egy szobában voltunk majdnem két évig, majd költózótt a nagyhoz, emeletes ágyba. 12, 10 évesek voltak amikor tudtunk lakást cserélni s mindenkinek lett szobája. Elégedettek vagyunk így
15. tumbo2 (válaszként erre: 14. - Tumbo2)
jan. 24. 13:07
most ugyan talán harmincan lesznek bejelentve a választások előtt.
14. tumbo2
jan. 24. 13:06
hát előre megyünk,nem hátra.régen öten voltunk egy szobában.
jan. 24. 13:03
Szerintem remekül ellesznek közös szobában, amíg kicsik. Ha kamaszkorba lépnek, akkor majd felébred bennük az igény a külön szobára, de addig még sok víz lefolyik a Dunán.
12. _Berry_ (válaszként erre: 7. - Alnisa)
jan. 24. 13:00
Kérdés, hogy milyen lakásban laknak. Átjáróházas nappalik inkább csak azok, amelyekben a konyha is a nappaliban van.
11. semleges (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
jan. 24. 12:55
Míg picik lehetnek egy szobába.
jan. 24. 12:54
Nem tenném egy szobába!
jan. 24. 12:53

Nalunk van kulon szoba, mégis egyutt vannak. 2 es 4 evesek.


Szerintem raer kesobb bealdozni a nappalit, ha sulisok lesznek, vsgy még kesobb hs kamaszodnak es igenylik.

jan. 24. 12:25
NEM.
jan. 24. 12:25

Én a nappalit biztos nem áldoznám fel. Az kvázi átjáróház. Ha felébred férj, vagy nagyobb gyerek éjjel, akkor rajtatok mennének keresztül pl a konyhába vagy pisilni.

Ha az első időkben amúgy is veletek alszik, akkor értelme sincs.

Egy idő után pedig már át fogja aludni az éjszakát, akkor már össze lehet költöztetni a nagyobb gyerkőccel.

jan. 24. 12:22
Tudom, ma már másképp gondolkodnak az emberek, de anno, mi szoba-konyhás lakásba vállaltuk a 2 gyereket. Semmi probléma nem volt. Én, lehetőség szerint a kis szobába tenném a picit, ahol én is alszom.
jan. 24. 12:20
nappalit áldoznám fel, a gyerekeknek jobb a külön szoba minden életkorban
4. Bettina005 (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
jan. 24. 12:06

Semmi esetre sem "áldoznám" fel a kislány szobáját egy újszülött babával!

Gondolj bele,hogy éjszaka 3 óránként eszik,sír,pelusozni kell akármilyen jó alvó is legyen.

Én úgy oldottam ezt meg anno,hogy a nagyobbik aludt Apukával én pedig beköltöztem a gyerekszobába a picivel,így nem zavartuk a nagyobbik gyermek éjszakáit.

és ha még nappalink is lett volna,akkor királyság lett volna...........de nem volt :)

3. *Szöszke* (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
jan. 24. 12:03
Nálunk 3 gyerek,mindenkinek saját szoba.Szerintem az nincs előírva,hogy mindenképp kell saját.Annó nekem közös volt tesómmal,aki majdnem 6évvel idősebb.Itt szerintem akkor okoz gondot a saját szoba hiánya,amikor kezdenek tinédzseresedni és szükségül van egy magánszférára...Szerintem 10-14év fölött okozna gondot...
2. libikóka (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
jan. 24. 11:59
Ez szerintem később fog eldőlni,,,mert ki tudja milyen lesz a kicsi,ha pl kicsit sírósabb lesz,,vagy keveset alvós.Lényeg a lényeg mindenkinek van külön hely ,,akár a nappalit ideiglenesen beáldozva is.
jan. 24. 11:50

Mi most szeretnénk második babát, egy 2 +fél szobás lakásban élünk. Ebből 1 szoba a kislányunké, a félszoba pedig a miénk. A maradék egy szoba nappali. Áldozzuk be a nappalit babaszobának, vagy jobb ha a gyerekek összekerülnek? Első időkben velünk aludna a baba..


Hely híján ti hogyan oldanátok meg? Költözés nem szerepel a terveink között.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2022, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook