1. osztályos bizonyítvány! (beszélgetés)
Én nem aggódnék ezen!
Az én fiamnak azt írták bele az elsős bizibe, hogy sokat késik. Meg is kérdeztem a tanárnőt, hogy ezt vajon, hogy csinálja a fiam, amikor minden reggel fél 7-re beviszem és 8-kor kezdődik a tanítás? Erre azt mondta, hogy az óraközi szünetek után szokott elkésni, mert későn egy el pisilni.
A véleményem az, hogy ezekre a problémákra a tanítónak kell figyelnie, és neki kell a gyerekeinket irányítani/nevelni, hogy megtanulják ezeket.
Beszéld meg a tanítóval, hogy figyeljen a gyerekre, mert bár te beszélsz erről vele, de napközben nem vagy ott, hogy figyelmeztesd erre.
Én is ezt tettem. A következő évben már nem késett;)
Miért nem a tanárnőt kérdezed meg?
Mondjuk nálunk elsőben már nem járkáltak a gyerekek pisilni,hiszen 45 percet ki kell bírniuk. Egyébként még két elsőst sem lehet összehasonlítani, ha az óvodában nem voltak elvárások...
Szerintem is ha nagy gáz lenne szólt volna évközben,,,egyébként ha belegondolok,,vagy akár te is,,hányszor volt hogy csak testben voltunk ott egy órán.
Persze figyelj oda,,próbálgasd a szünetben,,adj neki kis "feladatokat",,rajzoljatok,,kirakózzatok, olvassatok,,stb.
Első osztályos korban még gyakran elkalandozik a gyerek figyelme. Önmagában ettől még egyáltalán nem biztos, hogy figyelemzavaros. Persze nem kizárt.
Ezt a tanító néni tudná megmondani. Gondolom, ha ez állandóvá vált volna, akkor már év közben is jelezte volna a tanító néni.
Ezek az írásbeli értékelések inkább tájékoztató jellegűek. Kár, hogy nem tudtál rákérdezni a tanító nénitől, akkor előbbre lennél. Így csak a bizonytalanság marad, mert a tutit senki nem fogja tudni megmondani.
Azért emiatt ne izguld végig a nyarat.
Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne, hogy a bizibe beírta a tanítónéni, hogy a figyelme elkalandozik órán! Lehet, hogy figyelemzavaros?
Köszi!
További ajánlott fórumok:
- 3. osztályos lett a gyerekem
- Felfüggesztett büntetés szerepel-e az erkölcsi bizonyítványban, és el lehet-e így helyezkedni valahol?
- 6. osztályosok tanítási órán a Múmia c. filmet nézik a tanár beleegyezésével. Szerintetek ez normális?
- Második osztályos lányomnak a Kincskereső kisködmön a kötelező olvasmány. Reális ez?
- Országos Kompetenciamérés...Tanulói kérdőív: 6. osztályos fiamnak adták ma.
- 5. osztályos kirándulás