Szakítás után... (beszélgetős fórum)

Szia!

Hát próba szerencse, de a legtöbben fantázianevekkel vagyunk, nem írunk konkrétumokat.

Próba szerencse... :D

9 éve jártam itt utoljára...és lám, újra itt...

Csak nevetni tudok már magamon... önmagam paródiája!!

Sziasztok!

2 napja szakítottunk a barátommal. 1 évig voltunk együtt. Röviden tömören a sztori,hogy a szakítás előtt 2 héttel volt egy durvább veszekedésünk és azt mondta hogy szeret,de nem szerelmes és nem tudja mit akar. Mivel nem akartam elveszíteni, végül abban maradtunk, hogy megpróbálunk tiszta lappal indulni, tehát én nyugodtabban reagálok dolgokra, illetve mindent meg beszélünk. Na ebből az lett, hogy egyre ridegebb lett velem. Magától nem ölelt vagy puszilt meg, nem közeledett hozzám. Tehát effektív lakótársak voltunk.

A szakítás napján hallottam, ahogy a barátaival beszéli meg ezt a dolgot és amikor rákérdeztem akkor kiborult. Ellenséges lett velem, azt mondta hogy ő az elejétől fogva tudta, hogy sose fogja ugyanazt érezni és végül így mondta ki hogy szakítsunk.

A kérdésem annyi lenne,hogy normális, hogy nem sírok utána egyfolytában? A szakítás napján se sírtam, inkább dühöt éreztem. Másnap reggel jött ki belőlem, de aztán gyorsan megnyugodtam. És egyfolytában az eszembe van, de mégse vagyok annyira letört, amit azért se értek, mert a szakítás előtti 2 hétbe padlón voltam. Rettegtem hogy szétmegyünk és semmihez se volt kedvem. De félreértés ne essék, jó, hogy nem szenvedek tőle csak furcsállom.

Volt már valakinek hasonló tapasztalata? A válaszokat előre is köszönöm.

Szeretném veletek megosztani a történetemet, hátha valakinek tanulságul szolgálhat.

Első látásra tini szerelem volt, még csak 16 évesek voltunk, amikor találkoztunk, de mindketten azonnal tudtuk, hogy nekünk együtt kell lennünk. Mindkettőnknek ez volt az első komoly kapcsolata. Kezdetben a környezetünk nem nagyon vett minket komolyan, mondván tini szerelem, úgyis gyorsan elmúlik. Teltek múltak az évek. Felnőttünk egymás mellett. Nagyon szerettük egymást, bármit megtettünk volna a másikért, nem voltak számunkra akadályok, ha kettőnkről volt szó. Természetesen voltak nehézségeink. De melyik párkapcsolatban nincsenek? Ezeket mindig megoldottuk. A közös baráti társaságban álompárnak számítottunk, irigykedve néztek ránk, hogy mekkora az egyetértés és a harmónia közöttünk. Én úgy éreztem hazatértem, megtaláltam azt, akivel az egész életemet le tudnám élni.

Ő dolgozni kezdett én egyetemre jártam. 6 éve voltunk együtt, amikor már komolyabban elkezdtük tervezni a közös jövőnket. Szerencsés helyzetben voltunk, mert már adott volt egy külön ház, amiben el tudtuk volna kezdeni a közös életünket. VOLNA…. és itt jön a szomorú rész.

Egy téli estén felhívott, majd közölte, hogy beleszeretett a szomszédjába és az elmúlt egy hónapban-ha éppen nem velem volt- minden napot és estét vele töltött, szakítani akar. Szereti és vele akar lenni. Mintha kést szúrtak volna a szívembe. Sokként ért a bejelentése. Nyilván nem erőszakoskodtam, elfogadtam a döntését. A leginkább viszont az zavart, amilyen ridegen kezelte ezt a dolgot, valamint az, hogy ennyi együttöltött év után annyi gerinc sem volt benne, hogy elém álljon és úgy közölje. Borzalmasan éreztem magamat. Hetekig enni és aludni sem bírtam, lefogytam, a családtagjaim aggódni kezdtek értem. Úgy éreztem, hogy megszakad a szívem és egy részem meghalt. De a történet még itt koránt sem ért véget. A szakításunk után napokig sértegető üzenetekkel bombázott, úgy viselkedett, mintha én szakítottam volna vele és minden csak az én hibám lenne. Mivel ez nagyon nem segített a feldolgozásban ezért többször is megkértem, hogy hagyja ezt rá, ne okozzunk több fájdalmat egymásnak. Eltel néhány hét. Írt, hogy találkozni szeretne, mert barátkozni akar velem. Én megírtam neki az indokaimat, hogy szerintem ez miért nem lenne jó döntés, én miért nem szeretném ezt. Ezután a közös barátainkat elkezdte ellenem hangolni, ócsároló sztorikat talált ki rólam. Rosszul éreztem magam. Nem értettem, hogy miért bánt. Meg eleve neki ott volt az új pár, foglalkozzon vele. Több alkalommal is megkérte a haverjait, hogy írogassanak nekem, derítsék ki van-e már új párom, hogy állok a felejtéssel. Mivel nem ejtettek a fejemre, ezért ezekre az üzenetekre semmit sem reagáltam, nem akartam, hogy bármit is tudjon rólam, azok után, amit velem tett. Csak el akartam ezt az egészet felejteni és nyugodtan továbblépni. Közben kiderült, hogy nem megy jól a sora. Az a lány, akiért elhagyott csak kalandot akart az exemtől. Ő összetört, alkoholba, cigarettába és drogba folytotta a bánatát. Elbocsájtották és anyagi nehézségei lettek. A számítógépes játékfüggősége az egekbe szökött. Közben minden nap más lánnyal kalandozott. Azóta visszaköltözött a szüleihez, eltartják és komoly kapcsolata is lett.

Nem titkoltam, nagyon megviselt ez az időszak, életem eddigi legnagyobb és legnehezebb megpróbáltatása volt ez. Nem csak azért, mert nagyon szerettem őt, hanem mert ő volt az első komoly kapcsolatom. Jól tudom, nem fogom tudni őt sosem elfelejteni, viszont muszáj ahhoz, hogy valami esélyem legyen a jövőben a boldogságra.

Visszatekintve az eseményekre ma már tisztábban látom a dolgokat. Csalódtam elsősorban benne, de magamban is. Egyedül azért maradt bennem tüske, mert még csak esélyt sem adott arra, hogy megbeszéljük a szakítást. Emberségből pedig örökre levizsgázott nálam. Sajnálom, hogy ilyen sok időt pazaroltam egy ilyen emberre. Az összes közösségi oldalon, ahol fent van kénytelen voltam letiltani, mivel nem szeretném, ha bárhol kémkedne utánam. Emiatt sokan megszólnak és gyerekesnek tartanak. De ez az én döntésem. Soha többé nem akarok róla hallani semmit és látni sem akarom. Szomorú, hogy 7 év után ekkorát változott. Szavahihetetlen és hazug ember lett.

Ez 1 éve történt. Még mindig sokszor gondolok rá, de már nem hiányzik. Azóta gyakran eljárok szórakozni, ismerkedni. De érzem, nem tudok a férfiak felé igazán nyitni, mert talán legbelül még mindig ott van bennem az a tüske vele kapcsolatban. És a legigazságtalanabb az egészben, hogy ő nagyon gyorsan túllépett a dolgon én pedig úgy érzem itt maradtam egyedül és teljesen sosem fogok tudni felépülni ebből.

Sziasztok!

A mai nap folyamán szakítottunk a barátommal. Kicsit bonyolult a dolog de lényegében annyi, hogy nagyon gyakran előfordult, hogy hogyha veszekedtünk akkor ő olyanokat mondott, hogy nem szeret már, lehúzom őt, stb. Az elején azt gondoltam, hogy csak dühből mondja, mert másnapra már teljesen nyugodt volt és bocsánatot kért (persze erre rájátszott az, hogy futottam utána, amit már szégyellek...) azonban az utóbbi időben egyre gyakoribb lett ez a dolog. Pár napja vesztünk össze, és ismét ezeket mondta (hangsúlyozom üzenetbe, mert hogy a telefont se volt hajlandó felvenni) és én nagyon rosszul kezdtem magam érezni. Valahogy tudtam, hogy itt a vége, de nem akartam elhinni. Eredetileg úgy volt, hogy szerdán találkozunk és leülünk beszélni, de én egyrészt addig megőrültem volna, másrészt pedig a szavaiból simán letudtam szűrni, hogy már nem szeret. Hozzáteszem azt is mondta, hogy már március óta érzi ezt. Megpróbáltam ma találkozni vele, de jött a szokásos kifogásaival így inkább én zártam le ezt az egészet. Úgy gondoltam, hogy ha ennyit nem tud megtenni a kapcsolatunkért, akkor felesleges folytatni.

A helyzet viszont az, hogy majdnem 2 évig tartott vele a kapcsolatom, vele volt minden először és én szerettem őt. Az elején még minden rendbe is volt, de a mai napig nem tudom, hogy mikor és hol romlott ez meg. Most nagyon rosszul érzem magam, nem tudom mit kéne tennem. Ő az első szerelmem (már ha lehet így nevezni) és sose éltem még át szakítást... Szerintetek jól cselekedtem, hogy szakítottam vele?

A válaszokat előre is köszönöm!

Sziasztok!

Sokat olvasgattam a neten, mit lehet csinálni egy szakítás után, hogy az ember minél hamarabb túl legyen rajta, úgy jutottam el hozzátok. Valahol kicsit örülök hogy nem vagyok egyedül az érzéssel...mert ez most nagyon fáj... Igazából azt szokták ugye mondani, a remény hal meg utoljára. Na igen. az a rohadt remény..és úgy érzem, amíg ez él bennem, nem leszek túl rajta. De azért olvasgatlak titeket, hátha kicsit erőre kapok.

Az a szülői szeretet. Az, hogy önmagad elé helyezed őket nem azonos az önzetlen szeretettel.

Ez a fórum a szerelemről, párkapcsolatokról szól.

Figyelmedbe ajánlanám a fórum címét: Szakítás után

Ez nem egy szektás, vallási fórum.