Szakítás után... (beszélgetős fórum)

Teljesen tanácstalan vagyok. Úgy érzem összeomlott minden körülöttem. Semmiben nem vagyok szerencsés, mintha semmi értelme nem lenne az életemnek.

Már jó ideje nem találok munkát, pedig intenziven keresek, és ez a probléma már odáig vezetett , hogy párom azt mondta menjünk szét. Végül felvetődött az is ,hogy néha azért randizgatunk de előtte tartunk pár hónapos szünetet és meglátjuk mi lesz. Szeretem és majd megszakad a szivem. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? :'(

Sajnos nem egyszerű tovább lépni :( az igazi érzések nem múlnak el pikk-pakk.. mi az exemmel tavaly augusztus elején szakítottunk,de reménykedtem,hogy kibékülünk,főleg,hogy szakításunk után még találkoztunk néhányszor,segített nekem kocsit venni,meg volt,hogy csak úgy is elhívott ide-oda.. Tök azt hittem,hogy megint együtt vagyunk,erre egy beígért talinkkor nem jelentkezett,sőt eltűnt egy hónapra.Akkor üzleti ügyünk miatt találkoztunk még egyszer utoljára,ez október elején volt.. Azóta se kép,se hang,én se keresem,ő sem keres.. de én még mindig szeretem,minden nap gondolok rá :( Gondolom ő már azóta talált magának új menyecskét,és él mint hal a vízben.. én meg még mindig érzem azt iránta,amit nem kellene.. szóval szakításunk óta eltelt lassan 8 hónap,de még nem sikerült kivernem a fejemből :( sajnos ez már csak ilyen :S azért remélem másoknak gyorsabban megy a gyógyulás.

Egyébként nekem is volt olyan,hogy 6 évig reménytelenül szerettem egy pasit,ez még régebben volt,szóval szerettem,de a pasival kb 2 hónapot ha együtt voltunk összesen :S viszont én még utána 6 évig őrá vágytam :( szar ez így,sajnálom,hogy nem vagyok olyan,mint egy görény pasi,aki csak repked egyik virágról a másikra,és nem érdekli semmi,meg senki...csak él a nagy semmibe..

Sziasztok! Nekem volt egy 6 eves kapcsolatom, ami pottyet tonkretett, majd egy masfel eves kovetkezett, amit akar ki is torolhetnek az eletembol, igy visszagondolva nem is jelentett semmit. Kesobb ujra osszejottunk a 6 eves kapcsolatommal, aminek olyan csunya vege lett, hogy egyreszt nem beszelunk (o meg probalna tartani a kapcsolatot, de azok utan, amit velem muvelt, orulhet, ha az utcan visszakoszonok neki). Amig meg nagyon jol megvoltunk, elinditottuk a hajos munka koruli procedurat. En meg kozepiskola ota erre vagytam, miatta nem mentem ki anno, nosza, ha o kedvet kapott, az unokatesoja miatt, aki masodik szerzodesen van kint, uccu neki, gyerunk 1utt. Mire kijutottunk, mar nem voltunk beszelo viszonyban, sot, betoppant az eletembe a nagy O.

Csunyan osszevesztunk, par honapig szingli voltam. Boldog szingli. Aki lelkileg eros volt, csak magara, es az elotte allo kokemeny munkara koncentralt. Es akkor egy veletlen talalkozas mindent megvaltoztatott. Tinikent ismerkedtem a helyi chatszobaban, van a varosnak egy kulon internetszervere, anno volt egy chatszoba, a varosiaknak es kornyekieknek, ismerkedjenek a fiatalok cimszo alatt. Dehogy tudtam en akkor, hogy az a kis meregzsak, aki allandoan ki volt bukva valami miatt, es mindig szodott valakit, sokat karomkodott, egyszer az az ember lesz, akit belehalnek, ha elveszitenek... Es megis, ugy nez ki, el kell engedjem. :( 1 randi, 2 randi, 3 randi... es a 2 Vizonto egymasra talalt. De olyan szinten, hogy az mar ijeszto. Egyutt foztunk, rajzfilmeket neztunk... Csodas volt. O tisztaban volt azzal, hogy keszulok hajora, ugy volt vele, nem erdekli, mikor megyek, amig csak lehet, velem akar lenni. Gyonyorunek hivott, csudalanynak, en voltam az o SZIVENYOje. Mi voltunk a Csudaparos. Mindenki irigy volt, mindenki mondogatta mind2nk reszerol, hogy nagyon megerdemeljuk 1mast, mar nagyon rankfert 1 rendes kapcsolat. Megkaptam az irodabol az indulas datumat. 2,5 honapot lehettunk 1utt. Megszakadt a szivunk a bucsuzaskor. Kaptam tole egy ezust nyaklancot medallal, amin 2 sziv volt 1ben, 1 kicsi, meg 1 nagy: a Nagyfiu es a Kicsilany... O 2m magas, en jo 1 fejjel alacsonyabb vagyok nala. Hatalmas szerelem, hatalmas fajdalom bucsuzaskor... es hatalmas koppanas 2 hettel kesobb... A hajon borzaszto nehez volt helyt allnom, kokemeny munka, nulla szabadido, az egyetlen, aki tartotta bennem a lelket, aki miatt ugy erzem, kitartok, mert erzem a szeretetet, a szerelmet a tavolbol is, az o volt. 2 hettel azutan, hogy utoljara lattuk 1mast, 1 parkent a repuloteren, e-mailben szakitott velem. Beszeltunk telefonon is, akkor nem mondott semmit. Osszeroppantam. Azzal magyarazta a do teset, hogy nem erdemes folytatni ugy, hogy en hajos karrierrol almodok, neki meg oss az egyetem, amit evek ota huz, es szeretne kimenni valahova nyarra dolgozni, es pont elkerulnenk 1mast, mert mire vege az en szerzodesemnek, o mar nem lesz itthon, mire o hazajonne, en a kovetkezo szerzodesemen leszek. Ekkorra viszont mar vilagosan irtam neki tobbszor, hogy ha vegig is tudom csinalni az elso szerzodesemet, mar elore tudom, hogy nem vagok bele a masodikba, mert az egesz sz*r, nem ugy mennek a dolgok, ahogy azt ugye elore elmeselik, nem folytatom. De o kototte az ebet a karohoz. Mondta, majd ha mindenki hazaer, leulunk beszelgetni, ki hova, merre tovabb. 2 honapig birtam a hajon. Csutortoki napon ejjel erkeztem. Masnap volt a szulinapja. Megleptem. Elegge... De nem orult ugy nekem, mint ahogy en azt szerettem volna. Azota sem vagyunk 1utt. 2 hete pont, hogy hazajottem. Par napra ra nala "aludtam", mert nem vittem magammal kulcsot, mikor mentem hozza, o mondta, hogy menjek vissza hozza. Bevetettem minden noi praktikat. Megkaptam par orara. De az annyi is volt. Majd`belehaltam, mikor par napos csend kovetkezett utana. Ugy voltam vele, kap idot, essen le neki, hogy hazajottem, visszakapott, nem 8 honap vagy masfel ev, hanem 2 honap utan. Es semmi. Azota talalkoztunk is, beszeltunk is, semmi. Par napja skype-on chateltunk 4,5 orat, ahol megnyilt, elmondta, mit erez, mit gondol, utana meg haromnegyed orat beszeltunk. Ugy tunt, minden rendben lesz. De nem... Holnap meg egyszer utoljara megprobalkozom, de ha nem jon ossze, el kell engednem. Akkora lang utan neki eleg volt 2 honap, hogy elfelejtsen... Annyira tokeletesen passzolunk egymashoz... Nem akarom elhinni, hogy vege. :(

Lassan 4hónapja külön élek a feleségemtöl,néha beszélünk,de sokszor nagyon kivagyok és nehezen viselem a magányt.

Mikor fog már ez elmúlni???

Szakítás után jön a nagy semmi, én most ezt érzem. Nincs cél, nincsenek okok, nincs semmi.

Kitépni egy dobogó szívet kemény dolog.

Mindig is értetlenül néztem az olyan párokra akik úgy szakítanak, hogy szerelmesek egymásba, tessék most átélem. Őrült egy világ ez.

Szeretnék vele leülni beszélgetni jövő héten, hogy megtudjam mi jár a fejében. Így talán könnyebb lenne elengedni, ha megmondaná, hogy mit érez. Mivel nem beszéltünk hetek óta, ezért fogalmam sincs mit gondolhat.

Ha egyértelművé vált számára, hogy így jobb, legalább tudni fogom, és magamban el tudom engedni. Ha pedig billeg, hogy mit tegyen, talán segítene a beszégetés neki is.

Szerintetek hülyeség? Már látjuk mi a probléma, vannak rá megoldások is. Míg együtt voltunk, nem láttuk, így tenni sem tudtunk nagyon ellene. Jó lenne tudni, hogy valaha felmerült-e benne az, hogy megoldjuk... Ha nem, mert időközben rájött, hogy mégis velem van a gond, mert nem szeretne már velem lenni, akkor pedig jobb nekem is ezt a verziót tudni, mint azt, hogy össze van zavarodva.

Koszonom demon. Jól látod, próbálom menteni. Pont ez a nehéz az egészben, hogy nekem már megvan a saját tapasztalatom, tudom mit várhatok egy komoly kapcsolattól, és nagyjából azt is tudom, hogy milyen egy jó kapcsolat (volt már pár rossz, amire azt hittem, hogy jó, éppen ezért ragaszkodom a mostanihoz ennyire).

Megtanultam már, hogy egy kapcsolatért tenni kell, és ha vannak is problémák, azokat meg lehet oldani. Én ebből a helyzetből is látom a kiutat, nem is lenne nehéz, más kapcsolatok problémáihoz képest. Viszont sajnos élettapasztalatot nem tudok átadni, így amíg nem jön rá, hogy problémák nélküli kapcsolat nincs - eddig azt hitte, mert nem is volt nekünk nagyon, míg a rózsaszín köd tartott - addig nincs esélyünk.

Teljesen igazad van, keres még valamit, ő sem tudja, hogy mit.

Egy hónapja már hagyom egyébként, hogy élje az életét, nem keresem, rá hagyom a saját döntéseit. Viszont szeretnék még idén beszélni vele, magam sem tudom miért, talán azért, hogy egyértelműen a tudtomra adja, hogy vége...

Sziasztok! Eddig leginkább csak olvastam a hozzászólásokat, de most szeretnék én is tanácsot kérni, vagy legalabb kiírni magamból, mert szerintem hülyeséget csináltunk.

Egy hónapja szakítottunk a barátnőmmel, én 26 vagyok, ő 22 éves. 1,5 évet voltunk együtt, nagyon nagy szerelemnek indult. Azt fontos kiemelni, hogy neki ez volt az első olyan kapcsolata, ahol szerelembe esett, én voltam a 2. férfi az életében, ezen kívül volt még pár próbálkozása, de semmi több. Nekem volt már pár kapcsolatom, voltam nagyon szerelmes is, átéltem csúnya szakítást, egy szóval jóval több tapasztalatom van.

Az első 1 év nagyon szép volt, bár voltak néha apró összezördülések, de ezek segítettek abban, hogy jobban megismerjük egymást, így mindig tanultunk belőlük. Viszont a kommunikáció mindig nehezen ment közöttünk, mert ő nagyon a szőnyeg alá sepri a problémákat, míg én szeretem őket kibeszélni. Bár eddig engem engedett legközelebb magához, még így is néha olyan érzésem volt, hogy egy fal van körülötte. Amíg jól mentek a dolgok, nem is volt ebből túl sok probléma, én elfogadtam, hogy ilyen. Rólam tudni kell, hogy sokat dolgozom, ezért csak este tudtunk találkozni (7 után), míg ő két egyetemre is jár.

Viszont az elmúlt pár hónapban gyökeresen megváltoztak a dolgok. Kezdett elfordulni tőlem, és teljesen megváltozott. Próbáltam róla beszélni, de nem lehetett. Mikor kicsit mélyebben sikerült a dolgokról beszélnünk, azt mondta, hogy nem tudja mi a baja. Hogy átmeneti hülyeség, és várjak türelemmel, nem tehetek róla. Aztán egyre rosszabb lett minden, még mindig nem tudta megfogalmazni, hogy mi a baja, de nagyon szeret, és nem tudja elképzelni, hogy külön váljunk. Közben azt a mellékszálat tudni kell, hogy van egy srác az életében, akire Ő barátként tekint, viszont a srác beleszeretett, szerelmet vallott neki… Ő volt az egyetlen társasága azon az egyetemen, ahová többet jár, így mikor ott volt, nagyon egyedül érezte magát mindig, miután nem találkozott többet a sráccal (igen, sokkal hamarabb kellett volna kezelnie a szitut, de szerinte nem ő hibázott azzal, hogy nem engedi magához közel és egyértelműen lefekteti a szabályokat, hanem a srác azzal, h beleszeretett…). Szóval folyamatosan egyedül volt, és agyalt, hogy milyen rossz, majd az egészet kivetítette a kapcsolatunkra, mivel nap közben rossz kedve volt, este pedig megijedtem a folyamatosan letört barátnőmtől, aki azt sem tudja, hogy mi a baja, ezért azt hittem velem van problémája. Mikor nem hétvége volt, persze minden szuper volt (azt hozzá kell tenni, h nagyon kevés hétvégét töltöttünk kettesben, mert ő mindig haza akartt menni, hiába mondtam, h együtt kellene inkább lennünk kettesben, ő neheztelt rám, h nem akarom megérteni, hogy neki nagyon fontos a család).

A szakítás előtt 2 nappal még hosszú hétvégén voltunk, ahol minden szuper volt (mint mindig, amikor nem sulinap volt), azt mondta, nagyon jó velem, és nagyon kellett, hogy újra egymásra tudjunk hangolódni. Azt mondta, régen érezte, hogy ennyire szerelmes a mellette lévő emberbe, és nem gondolta, hogy ennyire fel tudom benne ébreszteni a lángot.

Ehhez képest két nap múlva megint kb. depressziós volt, mert találkozott a sráccal, akit kizárt az életéből. Rájött, hogy egyedül van, de mikor ő még csak a barátja volt, akkor jó volt, mert nem volt egyedül. És most így miattam szarok a napjai. Egyik nap még nagyon szeretett, másnap szakítani akart. Én tettem meg végül, mert nem volt képes rá, mindig mindenre tőlem várta a megoldást. 1,5 héttel a szakítás után elhoztam a cuccaimat tőle, beszélgettünk, és végre sikerült megbeszélni, hogy egyáltalán mik a problémái. Azt mondta időre van szüksége, de ne várjak rá. Nem velem volt gondja, inkább azzal, hogy nem tudja kezelni, hogy a kezdeti lángolás elmúlt, és úgy gondolja, hogy ha elbizonytalanodott a jövőről, akkor az a kapcsolat már rossz. Azt mondta, hogy szeret, és még mindig úgy érzi, hogy én vagyok neki az igazi. Meg is csókolt. De nem mondta, hogy kezdjük újra, így nem akartam erőltetni.

Viszont most nagyon tanácstalan vagyok, már 3 hete nem beszéltünk, és nagyon szeretném visszakapni. Szerintetek van értelme még ezen törnöm magam, úgy érzem, hogy nagyon lezáratlan, és értelmetlen szakítás. Mindketten úgy érezzük, h a másik az igazi. Mindig minden problémánkat én oldottam meg, most viszont úgy érzem, neki kellene lépnie. De ebbe a várakozásba beleőrülök. Nagyon sajnálom az egészet, olyan sajnos, mint ha még mindig hinne a mesékben, ahol nincs soha probléma. Nem akar felnőtt életet, pedig előttem mindig azt akarta. Szerintem lenne megoldás. Ti mit csinálnátok?

Kedd után, mi is tegnap beszéltük meg végleg. Nagyon fáj :( ráadásul tanulni kellene, ami azért nem igazán köt le. Néha úgy vagyok vele, hogy jó döntés, néha nagyon hiányzik, néha sírnék, vagy megkeresném, de az nem jó ötlet.

van köztetetek aki utána kapcsolatban maradt? mi azr beszéltük meg hogy napi pár percet telefonálunk

Sziasztok,

hát.. én is ramatyul vagyok mint itt sokan masok...én egy külföldihez mentem hozzá (sötét bőrű)..., 3 évig családalapítással hitegetett..most lassan 40 leszek... és most válunk...már jobban érzi magát "egyedül":)))

De fell kell állni...azt még nem tudom hogyan, de muszáj!!!mindenkinek!!!