Pikkelysömör tünetmentesítése?! (beszélgetős fórum)
Köszönöm a segítséget, biztatást.A holt tengeri sót teljes fürdésre használtam, mert hogy az a reumatikus , izületi problémáimra is jó állítólag. Kissé húzós az ára, úgyhogy többnyire sima háztartási "tengeri sőt " használok. Nem igen tapasztalok eredmény , a hólyagok, ha akarnak kijönnek, hol több, hol kevesebb. Olyan, hogy egy sem volt , az talán egy-két napig tartott. De a helyei (barna foltok a felszívódott genny) akkor is megvannak, a diprosakic segíti, hogy hamarabb leváljanak, de attól meg elvékonyodik a bőr. Időnként bevörösödik a talpam , és viszket is. Láttam fotókat, hát...., szerencsés vagyok (?), mert csak a talpam szélén van leginkább, úgyhogy a járásomat nem befolyásolja. A kézfejemen időnkén kis területen kiszáradt a bőr, kis időre és ilyenkor többször használtam kézkrémet. Most olyan mértékben gyulladt be, majd utána kiszáradt és egyre nagyobb területen, sőt már az eddig "szűz" kezemen is megjelentek foltok, és iszonyúan visszket, Állítólag ez ekcéma, de végül is tök mindegy. Most már kenem össze vissza, és minden megjelenő piros folttól begörcsölök. Olyantól is, ami biztos nem szpori, vagy ekcéma. (Pl. most a szemem alatt szerintem megcsípett valami dög, egy pötty és duzzanat körólötte). Szóval most rém pesszimista vagyok, pedig tudom, hogy az én esetem az enyhe sporik közé tartozik. Igazad van, eddig mástól voltam stresszes, most már kifejezetten erre is görcsölök. Ráadásul ilyen még nem volt, hogy éjszaka óránkánt felébredek és eszelősen dörzsölöm, vagy vakarom a kezem. A párom meg macerál, hogy menjek orvoshoz, mert nem igaz, hogy ez nem gyógyítható. Sem szakirodalom, sem orvos nem tudja meggyőzni. Na hát ez a jóindulatú buzerálás (nem is akarsz meggyógyulni), sem javít a helyzetemen.
Nem kellene vele foglalkoznom, és ez sokáig ment is, csak ez az elvándorlás a talpamról tett idegessé. Pedig az egyik honlapon a sporis betegek rémtörténeteit olvasva be kéne fogni a szám.
Szia!
Nagyon sajnálom a kislányod.
A köröm elváltozása sajnos előjel.Nem tudom, az ő körme milyen, de...nálam a ps.kirobbanása előtt kb. 5-6 éve, megkérdezte a reumatológusom egy vizsgálat során, hogy nincs-e pikkelysömöröm......mondtam, hogy nincs,azt sem tudtam,mi az....de ő már akkor tudta, hogy bennem van, mert látta a körmömön.Sajnos, helyileg,krémmel nem tudod kezelni.Valóban nem gyógyítható, de szépen szinten lehet tartani.Reméljük, nála nem ez lesz.
Sziasztok!
A hat éves kislányom lábkörmén jelent meg elváltozás kb. két hónapja. A köröm azóta le is pottyant, de az új köröm nem normálisan nőtt. A háziorvos gombával kezelte, mivel termálfürdőben voltunk párszor egyértelműnek találta, hogy gombafertőzés. Elvittem egy másik dokihoz, miután a kezén lévő körmöcskéjén is megjelent az elváltozás, ő elküldött minket a Heim Pálba, hogy nézze meg gyermek bőrgyógyász. Pikkelysömörre gyanakszik. Pesten elküldtek minket a bőrklinikán található gombalaborba mintát vettek a lábkörméből , május 5-én lesz csak eredmény. Nagyon aggódom, mert azt olvastam nem gyógyítható, ráadásul a köröm esetében még a krémek is hatástalanok, mert nem tudnak felszívódni.
Szia! Nekem is talp-tenyeri sömöröm van.Hasonlóak a tüneteim mint neked, de nekem még nincs a lábszáron és könyökön.Viszont akárhányszor előjön, mindig egy picit feljebb merészkedik a talpamról, a tenyeremről meg már az ujjközökben is előfordul.
Diétázni kellene, amit sajnos nemigen tudok betartani, mert tünetmentesen lazára veszem sajnos.Csokit, kávét,sertéshúst,savas ételeket, savanyú gyümölcsöket ki kéne hagyni.
Nekem bevált a magamkészítette keverék, amibe csak egy nagyon kevés szteroidos krémet tettem.Minden nap szódabikarbónás fürdőt veszek, és hetente 1x holt tengeri sós áztatás.
És ami a legfontosabb....a stresszmentesség!!Ha rágörcsölsz és félsz tőle, annál rosszabb, mert akkor biztos kijön több is.
Remélem, segítettem.
Nekem is a talpamon és a tenyeremen van.Diprosalic kenőcsőtt kenem,ami nekem be vált,lább ásztatás 5 l meleg vízben feloldok tengeri sót(i kg 4* re)+20% ecetből a vízbe 2 löttyintés.
Én a cipöket viselem nehezen,a vékony piros bör könnyen reped.Kényelmesebb a papucs!!
Sziasztok!
Próbáltam olvasgatni a fórumot, de arra nem találtam választ, hogy milyen megoldást javasoltok viszketés ellen. Tudom, persze, hogy nem kellene, de annyira elviselhetetlenül viszket, hogy nem bírom ki. És ahogy vakarom, természetesen kisebesedik, és igencsak csúnya látványt nyújt. Mindkét karomon és lábszáraimon is pikkelyesek.
Valami ötlet esetleg?
Köszi!
Új vagyok a fórumon, de nem új a "sömörben".
Végigolvastam minden hozzászólást, lehet, hogy elkerülte a figyelmem, de nem találtam a talpon jelenkező hólyagokról. Nekem ez van, kicsik, nagyok, begennyesednek, ha nem szúrom ki bebarnulnak, majd lehámlanak. Nem viszket, nem pikkelyesedik, de a bőrdokik szerint ez pikkelysömör. Tíz éve (50 éves koromban ) jött elő. Először elkeseredtem (soha többé nyitott cipő,mert a talpam szélén, ha nem pöttyös,akkor piros a bőrőm ).Egy nagyon kedves doktornő a lekemre hatott, mondván, ne foglalkozzak vele annyit, nem dőlt össze a világ, ki figyel a talpamra, nyugodtan menjek strandra is, napoztassam, hetente szúrjam ki a hólyagokat, fertőtlenítsem, így hamarabb gyógyulnak, és dermovate, diproszalic felváltva.
Néha nagyon durva tud lenni, de gyakrabban nem foglalkozom vele. Most viszont bepirosodott a könyököm és a lábszáramon is megjelent néhány vörös borsószem nagyágú folt. Nem viszket, nem pikkelyesedik (egyelőre),talán mert rögvest elkezdtem psoriderm kenőccsel kenni.
Van valaki akinek a talpán hozzám hasonló nyavalyája van,és szerintetek ezek a pőttyök, ill. a könyökömön a nagyobb folt az psori ?
Félek, úgy járok, mint az édesanyám, neki 70 évesen jött elő, de az egész testén van már, csak nadrágban és hosszú újjú felsőben mer emberek közé menni.
Kicsit hosszúra sikerült, és több kérdést tettem fel, de nagyon kiváncsi vagyok a véleményetekre.
(amúgy tök ideg vagyok mostanában, az új pöttyöket biztos ezért kaptam, büntibe :)
Pikkelysömör: Kb. 20 éve olvastam Maria Treben könyvét. Abban leírta, hogy nem szabad sertéshúst és füstölt húst enni. Ezt én 1 évig betartottam és azóta se a fejbőrömön, sem a könyökömön nem jelentkezett a pikkelysömör.
Tehát nem igaz az, hogy nem lehet kigyógyulni belőle. /20 éve nincs/
Igen!Az túlzás,hogy sokat,de a magas koleszterin szint nem a sok zsíros ételtől van.Ez egyénileg más-más.Aki csak zöldséget eszik,annak az epesav nem tud mit üríteni,tehát feladja funkcióját....és csodálkozik,miért magas a koleszterin?
Én most hallottam,most aktuális...rákos beteg ne menjen kemora(ez is már köztudott)...sok mozgás,szalonna,sonka,...energia feltöltés!
Szia!
Ezek szerint az antibiotikum neked nagyon nem jó :(Mert elvileg a napsugár jót tesz.
Ezt neked kell látni,hogy allergiás vagy ps-ös tüneteid vannak.
A bőrgyógyász mit mondott a "kencékre"...mire írta fel?
Létezik egy krém, igaz nem magyar, viszont megfizethető.
A férjemnek pikkelysömöre van, vagyis csak volt! kb. 10x6 cm területen alkarján. Megkapta ezt a krémet, párszor használta és elmúlt neki!!!
Nekem a lábamon volt ekcéma, ami egy hónapja nem múlt már el, megkaptam a krémet, háromszor használtam! és nyoma sincs! El sem akartam hinni!
Privátban megírom a krém nevét, ha kell és mindenkinek, akit érdekel, de csak 3 hét múlva tudom, mert hűtőben kell tartani és nem tudom fejből a forgalmazó elérhetőségét, mert én meg a hűtőtől jelenleg 500km-re vagyok :)
Szia!
Csak egy gondolat.
A barátomnak candida diétát kellett kb. 10 éve tartania (1 évig) és az idő alatt teljesen elmúlt neki a pikkelysömör.
Azóta is figyel a táplálkozásra, stb. és nem jött vissza neki.
A candida szinted esetleg meg lehetne nézetni...hátha.
Kedves Fórumozók!
Egy nagyon jó megoldás a pikkelysömör kezelésére, az un. Krioszauna, melyet már Székesfehérváron is ki lehet próbálni a C-Med Rehabilitációs Centerben.
Az első alkalom ingyenes, így veszteni semmi sem lehet vele!
Akit bővebben érdekel: [link]
További ajánlott fórumok:
- Ha a családban van fertőzött, de én tünetmentes vagyok, akkor tényleg nem tesznek karanténba?
- Mi tesz jót pikkelysömörre?
- Fertőző-e a pikkelysömör?
- Mit tudtok a pikkelysömörröl?Tényleg lehet a máj betegség jele?
- Valaki tudja, hogy milyen színű bioptron lámpa hatásos a pikkelysömörre?
- Létezik olyan, hogy a férfi gombás fertőzésnél teljesen tünetmentes?