Kihasználós család (beszélgetős fórum)
Én azért arra lennék kíváncsi, hogy aki szerint normális az, hogy a srác a fél fizetését legombolja a családjának, mert ők "szeretik egymást", azok vajon a saját, különélő gyerekeiktől is elveszik a pénzt? Vagy ha nem kapnak, azért elvárnák, hogy fizessen? Ha a gyerekük felajánlaná a fél fizetését, miközben még semmije nincs, akkor komolyan elfogadnák, ahelyett, hogy azt mondanák "fiam, előtted áll az élet, arra gyűjtsél?"
Én is azt mondtam, amit te: azért az nyilvánvaló, ha valaki cigizik vagy iszik. Miért nem azt mondja a szülő, hogy leszokik ezekről és akkor a gyereknek nem kell kisegíteni őt? Feltételezem, a szülőknek saját lakásuk is van, mégis ők nem tudnak kijönni 160-200 ezerből, a gyerekük oldja meg ugyanezt albérletben, lakásra gyűjtve?
Esküszöm, nem értem. Az én szememben az a normális család, akik gondban támogatják egymást, nem hagyják pácban a másikat, nem az, ahol 3 rokon a luxuskiadásait fizetteti azzal az eggyel, aki értelmesen gondolkodik. Nem is értem, hogy lehet ez valakinek normális, hogy lesz ebből az, hogy a fiú legalább szereti a családját, a lány meg számító? Durva.
Ez így jó kezdés, mármint, hogy a srác belátja, és változtatni akar. Ne legyen igazam, de gondolom, akkor derül ki anyuka tüdőrákja, mikor épp elkezd nem adni a srác, és akkor ő lesz a hálátlan kölök, aki leszarja haldokló anyját meg a családját. De nagyon nem kívánok ilyet, na, csak így szokott lenni, Murphy törvénye szerint.
Együtt az unokahúgoddal, kitartóan, talán észhez lehet őket téríteni, hogy szálljanak le a srácról.
Szerintem az összegből, amit leírsz, havi 150-200ezer, nem lehet mindezt megcsinálni, amiket leírtál. Elhiszem, hogy lejmolják de hogy ez mind kikerül belőle, azt nem.
Persze, hogy segíteni fogja a családját a fiú mert ebbe nőtt bele, és erről egy külsős sose fogja tudni lebeszélni, hiszen a döntés, hogy nem akar többet adni, magától kell, hogy jöjjön.
Sőt, az unokahúgod még bunkónak lesz beállítvaa családban, ha ez kiderül, még ő lesz a bunkó, a fiú szerint is, mert mit dumál bele.
Alkesz anya, khm...nehéz ügy ez.
Egy szülő amúgy azt kellene, hogy nézze, hogy a gyerekei is gyarapodjanak és nem leszedni őket, itt anyuka, apuka egyaránt hibáznak, mert nem minimális megélhetési gondokra kell, vagy létfontosságú dolgokra. Meg amúgy is, én szégyellnék a gyerekemtől kérni bakker. Szóval teljesen igaza van az unokahúgodnak csak ez a dolog ilyen felállásban esélytelen, mert a többi embert nem változtathatja meg, abban a családban már kialakultak ezek a szokások.
A tesó meg...milyen felsőkategóriás kocsi hitel részlete kerül ki havi 100euro-ból? Az nem annyira felső kategóriás, de amúgy meg nem, nem köteles a srác kifizetni neki.
Miért írod, hogy mindenük megvan, miért ne támogathatná a családját? A lakáskassza nem hogy nem minden, hanem csak a kezdet. Lakás, kocsi, gyerek, ezek még mind előttük állnak, és mind sokba kerülnek. Pont, hogy a szülőknek van meg már mindez. Alapesetben szép dolog támogatni a családot, de itt más a helyzet. Szerencséd van, hogy nem ismersz lehúzós rokonokat. Az ilyen emberek nem szeretnek dolgozni, költeni viszont annál jobban. Először adsz nekik egy keveset, mert miért ne. Aztán kicsit többet kérnek, majd még többet. Mindig van indok, hogy épp mire kell. "Nem nekem kell, hanem a gyereknek, hiszen itt az iskolakezdés." Végül magától értetődőnek veszik, hogy jár nekik az a pénz, sőt egyre több és több, mert nincs az a mennyiség, amit el ne tudnának harácsolni. Ez a helyzet egyre csak rosszabb lesz. "Dehát megteheted, miért sajnálnád tőlünk azt a kis apanázst?" Persze ha neked van szükséged pénzre vagy bármilyen más segítségre, hirtelen mindegyik eltűnik. Plusz ezek az emberek kitűnőek érzelmi zsarolásban. "Csak nem sajnálod édesanyádtól azt a pár szál cigit?" Holott nem pár szálról, hanem két kartonról van szó. Én pont azért nem adnék neki, mert szeretem annyira, hogy ne asszisztáljak a lassú öngyilkosságához.
Oké, hogy még nincs gyerekük, de szerinted csak akkor kell elkezdeni számolni, ha már ott a gyerek? Szerintem nem árt előre tervezni, és megteremteni az egzisztenciális alapot, nem pedig utólag vakargatni a fejünket, hogy akkor miből is veszünk pelenkát. Egyszerűen nem lehet a "majd lesz valahogy"-ra alapozni egy olyan országban, ahol naponta kerülnek családok az utcára.
Csak együtt futnak? Tehát amíg nem házasodnak össze, addig itt sem lehet tervezni, csak látatlanba beleugrani. Aztán majd ha már benne van, és nehéz menekülni, akkor lehet csak számot vetni, hogy menni fog-e együtt? Attól mert valaki szerelmes, még akarhat biztos jövőt magának, mert a szerelem elmúlik, de lakni kell valahol. Tudom, hogy nem egy romantikus gondolat, de a házasság nem csak a szerelemről szól. Sajnos ebben a csúnya kapitalista világban komoly gazdasági köteléket is jelent. Ugyanis úgy van kitalálva a rendszer, hogy általában csak két fizetésből lehet fenntartani a családot.
akkor egyszerű a dolog, a lány tegye a következőt.
- üljön le a sráccal és kérdezze meg kerekperec, hogy mennyi pénzt tesz be havonta a lakásba. ha ez mondjuk 150E, akkor a lány is tegyen bele ugyanennyit. így mindent közösen, egyenlően teremtenek meg.
- kérdezze meg, h a jövőben is támogatni fogja-e a családját. ha igen, akkor vagy fogadja el, vagy tipli. ha nem, akkor gond egy szál se.
Még egyszer leírom: ne vegyél már mindent magadra! Te normálisan kommunikáltál, az nem tetszik, amikor valaki a saját véleményét úgy akarja megtámogatni, hogy személyeskedni kezd vagy csak a saját véleményét fogadja el helyesnek, a másikat meg nyíltan vagy burkoltan lehülyézi.
Ha csak abból következtetek, amit eddig megtudtunk, akkor a következő kérdéseim vannak:
Miért kell támogatni azokat, akik ha jól osztanák be a saját pénzüket, akkor simán jól megélnének belőle?
Miért várja el a szülő, hogy a vele nem egy háztartásban élő gyermeke rendszeresen anyagilag támogassa? A nővér mi jogon tart rá igényt?
Ha ilyen eset előfordul, akkor felvetődik bennem a kérdés, hogy a fiú miért érzi úgy, hogy tartozik a nővérének és a szülőknek? Miért fontosabbak ők, mint a közös jövő, a saját ház megteremtése?
Nekem nem furcsa, hogy ismeri a tágabb család pénzügyi helyzetét, ha régebb együtt vannak ez lehet természetes is. Én is ismertem az apósomékét, már akkor amikor még udvarolt a volt férjem. Persze a pénzükhöz nekem semmi közöm nem volt, nem is szóltam meg őket, hogy mire költik, mert nem az én pénzemet vagy a páromét költötték. Akkor még a párom támogatta őket, aztán a közös kasszába ment a pénze, ahogy én is beletettem a magam fizetését. Közösen döntöttük el még azt is, hogy melyik hónapban mit veszünk, mert nem kerestünk annyit, hogy egy hónapban mindkettőnknek jusson mondjuk cipőre, mert félre is tettünk, s ahhoz ragaszkodtunk, hogy nem nyúlunk. Annyit megtartottunk magunknak, hogy pl. egy-egy kávéra fussa, a párom cigizett, arra is megvolt a külön pénze. Persze, akik ennél lényegesen többet keresnek másképpen osszák be a pénzüket.
Ami zavar a történetben, ha igaz: mi az, hogy csöpögtetve jöttek az információk: az ember látja, ha a párja szülei cigiznek, azt nem szokták dugiba csinálni, aki egy nap elszív két csomag cigit egy közös családi ebéden is szívja, a lakáson is érzik a füstszag, ha gyakrabban találkoznak az alkohol szag is észrevehető. Ha alkohollal küzd, akkor jó segíteni rajta, amennyiben hagyja, de semmiképp nem azzal, hogy adok neki pénzt, legyen amire igyon. Nagyon sok olyan szegmense van ennek a történetnek, amely elgondolkodtató. Persze tanácsot nem lehet adni, mert a másod-, harmadkéz nagyon látszik a leírásból.
A fiút meg nem hibáztatta ha jól figyeltem senki, mert igazán nincs miért. Ő szegény próbál mindenkinek megfelelni, nincs könnyű helyzetben.
amíg felesleg van addig adsz nem?? ha saját családot akarsz , saját kecót, életet, onnantól hol itt a srácnak a feleslege??? nem többmillás fizetésről beszélünk ;)
Én is segítettem tesómnak míg tehettem. De mikor összejöttem a majdani férjemmel, nem nem voltunk egyből házasok, nem még együtt se laktunk, tesóm vot az első, aki közölte, hogy innentől eszembe ne jusson őt istápolni. Amikor meg úgy alakult később még segített is. Végül mindkettőnknek lett külön háztartása, beszarás, de egyikünk se fizetgeti a másik hitelét, vagy ad apanázst. mondom, akkor ha tesóm utazgat, mert neki telik rá, ne tegye, hanem inkább minket pénzelt volna, mert nekünk nem volt egy darabig kocsink?? röhej!! eleve röhej, hogy számolhat valaki a testvére , vagy a szülők a felnőtt 27 éves, családalapítás előtt álló fiuk pénzére... mire gondoltak?? sose nő fel?? nem akar majd családot??
bár van calád, olyat is látni, ahol benyujtják a számlát, hogy ennyibe került téged felnevelni, azt le kell dolgoznod , csak utána mehetsz. de ha mész, kitagadunk... pff... sokak szerint biztos ez a normális.
miért forgatjátok ki a mások szavait? azért, mert valakinek az a természetes, hogy ad a családjának és nem nézi, hogy mire, még nem lumpen rossz ember!
nem vagyok fiús anyuka és mindig is megfogtam a pénzt. viszont azt is gondolom, h nehéz rendes és megbízható fiút találni. persze lehet tovább próbálkozni a lánynak, ha ez akkora nagy probléma, h emiatt dobja a srácot. majd meglátjuk, mire megy, talál-e tökéleteset...
Valamikor , hajdanán :) egyik ismerős pasi 30 -hoz közel eljegyezte jövendő feleségét , akkortól nem adta haza az anyjának a fizetését , hanem a lánynak adta , a közös jövőjükre gyüjtögetni :) míg otthon lakott hozzájárult a saját ellátásához továbbra is :) az anyjának nem igazán tetszett :( de szerintem ennyi éppen elég is ! hagyni kell a fiatalokat boldogulni , ha az ember esetleg nem tud segíteni , legalább ne hátráltassa őket :)
Az emberek legtöbbje nem rendelkezik havi 160-200 ezer ft-os jövedelemmel , a kedves szülők és a testvér is ossza be a sajátját !!!!
Szerintem leragadtál a kommunizmusban. Tudod, mindenki igény szerint részesül a közösből.
Csakhogy az említett lány és a fiú fizetése a nagycsaládnak nem "közös pénz". Másrészt két igyekvő fiatal jövője és a pénz elcigizése, elivása, tesó meggondolatlan autóhitele közé ne tegyünk már egyenlőségjelet. Mindenki a saját f...val verje a csalánt (szokta mondani apukám).
Aki pedig azt bizonygatja, hogy pénz nélkül, szerelemből meg lehet élni, az is érdekes, bár az nem te vagy, de volt itt egy fórumtárs.
Jesszus, de elhúzódott.
Azért döbbenet, hogy itt a 90 % egy elvtelen kompromisszumba akarna belelökni egy fiatal, értelmes, igyekvő lányt.
Én elhiszem, hogy a többségnek itt megvan a maga frusztrációja, de hogy ezt egy fiatal teremtésre vetítitek ki, az szánalmas, már elnézést.
A többség belemegy bármibe, aztán lehet sírni. Aki okos, átgondolt, tervez, az számító ri...nc. Lehetne ám gondolkozni.
Kb a maradék tíz százalék véleményét osztom.
Hihetetlen mennyire maskepp latjuk a vilagot, de bizonyos szint ala ne menjunk a vitatkozasban, s akkor nem kell hetente nick nevet valtoztatni!
Szerintem, ha hitelt akarnak felvenni akkor az elso az lenne, hogy minel hamarabb megszabaduljanak tole, a sogornom pedig a svajci frankos hitele mellett dozsolt - ezt nem tudom megerteni, de o azt az eletet valasztotta, en emezt. Igaz, egymas penzet nem tartottuk soha szamon.
Nem fut vele, ez a te köreidben szóhasználat. A lánykérés őt magát is meglepte, a gyűrű is (fehérarany gyémánttal, ahogy illik.)
És különösebben nem tettél nagy megállapítást, a lánynál zéró a tolerancia. Ha összeomlik a nyugdíjrendszer, az is más lesz. De akkor sem bagóra, piára, felelőtlen tesó gyerekére.
De te fogadjunk, hogy mindig a "támogatott" oldalon állsz, haza beszélsz. Ilyen ...hogy is fogalmazzak...pénzkezelési kultúrával, ami neked van, másképp nem is lehet.
Akinek az értékrendje szerint bűn félretenni a leendő gyerekekre, elkülöníteni egy alapot arra az időre, amikor a lány babázik majd, félretenni nődokira, vizsgálatokra, kötni egy erős életbiztosítást, ha már repked a munkája révén. Ebből boztos a szülők és a felelőtlen nővér plusz kiadásait kellene fizetni.Tudod, hogy lehessen majd öt év múlva rinyálni a hoxán, hogy "mikor lesz a családi pótlék a számlááán???"
Így van. Tesóm Balin nyaralt tavaly. Én sehol. Akko neki kötelessége az én családomat szintre hozni?
Gyerekeitől megvonva?
És szerinted hogy lesz hova szülni, meg gyereket nevelni, ha nem kezdenek el a saját dolgaikról gondoskodni?? Nem úgy olvasom, mintha nekik potyogna a pénz az égből.
FElénk nem szokás ez a mások kárára támogatósdi. :) Mi összejövünk, megvendégeljük egymást, jókat röhögünk, stb. de mindenki a maga hitelét fizeti (már akinek van). Van aki luxusban él, van aki szerényebben, de senki se pattog, hogy mindenkinek ugyanúgy kéne élnie csak mert egy család... amiről te írsz, az kb egy szekta, vagy maffia... nem család
Nyilván tudni szeretné, hogy mihez asszisztál majd. Ez nem egy kommunizmus, hogy kiki igényei szerint. A nővér lejmolja vagy perelje a gyereke apját, ne az öccsét. Drága kocsit akkor vegyen, ha telik rá, ne az öccse pénzén. Közepes is elég lenne.
A jó állás nem egy fa, hogy megrázzuk, és hullik a pénz. Tartalékokat kell képezni, mert bármi lehet. És akkor lehet a hoxán rinyálni, hogy hitel, gyerek, baleset volt, meghalt, felrobbant, kirúgták, beteg lett, megtakarítás pedig nincs.
További ajánlott fórumok:
- Hagyod magad, hogy kihasználjon a munkáltatód?
- Mit tennétek, ha azt látnátok hogy a gyerek kihasználja a szülőt?
- Nem találok normális barátot, mindenki csak kihasznál.. és már ezek miatt nagyon bizalmatlan vagyok... Nem hívok meg senkit hozzám ..
- Ez segítség vagy kihasználás?
- Garzon lakás jó kihasználása-tippek, trükkök?
- Kihasznál a családom. Mit tehetnék?