Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Tóth Árpád: GYOPÁR

GYOPÁR

Már jó utat bejártam,

Térdig kopott a lábam,

Hej, Élet, hallod-e?

Vadont jártam sokáig,

S nem rózsában bokáig,

Még nem sokallod-e?

Vad voltál, furcsa Élet,

Birokra kelni véled

Fog kellett és köröm,

Kis részem a kenyérből

Ritkán adtad tenyérből,

Kevés volt az öröm.

S ha volt is benne részem,

Vidáman és merészen

Nem kaptam semmi jón,

Én mindig úgy keringtem,

Mint bokszoló a ringben,

Örök-gyanakodón.

Bölcsebb lettem s erősebb,

De a szivem merő seb,

Csodákért vívni kár -

Már hetyke ölre véled

Nem szállok én ki, Élet,

Jobb, hagyjuk abba már!

Utadból félre vágtam,

Vén csend ormára hágtam;

Nap süt; pihenni jó;

Ragyog a szirt kopárja,

Enyém késő gyopárja,

A rezignáció.

Kun Magdolna : Ne szégyelld

Ne szégyelld, ha lelked gyengédebb, mint másé,

ha mások szíve sokkal-sokkal érdesebb,

mert hidd el, mindig csak a gyenge lélek képes,

ég-magasba emelni a nehéz könnyeket.

Ne szégyelld, ha olykor könny csordul a ráncon,

s elerednek a szomorúság bánat cseppjei,

hisz csak azok tudnak mindig lélek mélyből sírni,

kik megtanultak valaha emberként szeretni.

Ne szégyelld, ha kinevetnek az érzéketlenek,

mit tudják ők mit jelenthet fájdalomból sírni,

s mit tudják ők mit jelent úgy élni az életet,

hogy abban egyetlen percért is érdemes meghalni.

Aranyosi Ervin: Táncolj velem

Egy közös tánc az élet,

figyeld a dallamát!

A szép szívedhez érek,

egy érzést adva át.

Élvezd ki minden percét,

s érezd szíved ragyog!

Érezd azt, hogy milyen szép,

mikor veled vagyok!

Táncoljuk ezt a táncot,

légy Te az örömöm!

Napunk ettől lesz áldott,

hálásan köszönöm!

Márai Sándor

Felelni

Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező,

s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell,

az egészre. Ki vagyok? Mit akarok?

Ki ellen, kinek érdekében akarok élni?

Miért? Milyen képességekkel, eszközökkel, felkészültséggel?

Ami fontosabb mindennél: milyen szándékkal?…

És, felelni az egészre: hol tartok?

Van-e még tartalékom áldozatkészségből, önzetlenségből,

vagy már csak megóvni és megmenteni akarok maradék készleteket?

Ez a pillanat az életben, amikor felelni kell.

Várják a választ, a csend nagy, drámai.

De ilyenkor megtudod és észreveszed,

hogy e kérdésekre szavakkal nem, csak az élettel lehet felelni.

Csak addig menj haza ...

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,

Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,

Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,

Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,

Amíg neked suttognak a hazai szelek.

Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,

Nem engednek tovább, vissza - vissza tartnak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -Vállára borulhatsz az édesanyádnak!

Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!

Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,

Mikor üresen kopognak a léptek,

Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,

Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,

Amíg nem kopognak üresen a léptek,

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,

Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !

(Feinek György)

József Attila:

TEDD A KEZED

Tedd a kezed

homlokomra,

mintha kezed

kezem volna.

Úgy őrizz, mint

ki gyilkolna,

mintha éltem

élted volna.

Úgy szeress, mint

ha jó volna,

mintha szívem

szíved volna.

Tóth Árpád: GYOPÁR

GYOPÁR

Már jó utat bejártam,

Térdig kopott a lábam,

Hej, Élet, hallod-e?

Vadont jártam sokáig,

S nem rózsában bokáig,

Még nem sokallod-e?

Vad voltál, furcsa Élet,

Birokra kelni véled

Fog kellett és köröm,

Kis részem a kenyérből

Ritkán adtad tenyérből,

Kevés volt az öröm.

S ha volt is benne részem,

Vidáman és merészen

Nem kaptam semmi jón,

Én mindig úgy keringtem,

Mint bokszoló a ringben,

Örök-gyanakodón.

Bölcsebb lettem s erősebb,

De a szivem merő seb,

Csodákért vívni kár -

Már hetyke ölre véled

Nem szállok én ki, Élet,

Jobb, hagyjuk abba már!

Utadból félre vágtam,

Vén csend ormára hágtam;

Nap süt; pihenni jó;

Ragyog a szirt kopárja,

Enyém késő gyopárja,

A rezignáció.

Némethné Mohácsi Bernadett: A szív szava!

Lelked nyomasztja a sok teher,

mit a sors keresztedre szegel,

csak könny... számkivetett érzés!

Lelkemnek kínzó... gyötrelmesen nehéz!

Mondd, hogy segítsek? Kifogytak a szavak,

dühöngő némaság, mit lelkem sírva ad,

őrjítő csend... lelket ordító fájdalom!

Szerető szívemmel enyhíteni nem tudom!

Mondd, hogy vegyem le a súlyos terheket,

hogy kötözzem be a vérző életet?

A barát, mondd, barát, hogy lehet?

Az ész tudja, segíteni nem lehet!

A szív szava az egyetlen, mi ilyenkor célba ér,

az élet rögös útján, Téged mindvégig elkísér,

erőt, kitartást és bátorságot ad,

mikor a reménység így kitaszíttat!

S lelkem, leküzdve a némaság hangját,

üvöltve árasztja a szeretet szavát,

lelkedben megcsillan a hit, az akarat,

mely utat törve, cipeli sorsodat!

Kun Magdolna : Ne szégyelld

Ne szégyelld, ha lelked gyengédebb, mint másé,

ha mások szíve sokkal-sokkal érdesebb,

mert hidd el, mindig csak a gyenge lélek képes,

ég-magasba emelni a nehéz könnyeket.

Ne szégyelld, ha olykor könny csordul a ráncon,

s elerednek a szomorúság bánat cseppjei,

hisz csak azok tudnak mindig lélek mélyből sírni,

kik megtanultak valaha emberként szeretni.

Ne szégyelld, ha kinevetnek az érzéketlenek,

mit tudják ők mit jelenthet fájdalomból sírni,

s mit tudják ők mit jelent úgy élni az életet,

hogy abban egyetlen percért is érdemes meghalni.

Kányádi Sándor Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,

ha te hozzám nem hajolnál,

te sem volnál, ha nem volnék,

ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te:

só vagy az én kenyeremben,

mosoly vagy a bajszomon,

könny vagyok a két szemedben.

Köt a vére, köt a vérem:

szeretőm vagy és testvérem.

köt a vérem, köt a véred:

szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,

viharom, ki szerteszaggatsz,

szelőd vagyok, ki simogat,

viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,

én sem volnék, ha nem volnál.

Vagyunk ketten két szép nyárfa,

s búvunk egymás árnyékába.

Meggyesi Éva : Múlnak az évek

Megváltoztam. Múlnak az évek.

Ma már egészen más vagyok,

másképp látom az őszi kertet,

másképp érzem az illatot.

Nemrég még hamvas rózsa nyílott

a sűrű, zöldülő bokrokon,

ma már lehulltak, s ott hevernek

a dértől gyöngyöző pázsiton.

Elhervadtak, ahogyan én is,

bár a szívem még úgy dobog

mint rég, amikor ifjú voltam,

s nem voltak ráncok arcomon.

De a szívem még ugyanúgy érez,

ma is éppen úgy szeretek

minden jót, amely boldoggá tesz,

s megszépíti az életem.

Ha eső mosott, én bőrig áztam,

s habár a testem remegett,

szívemből olyan melegség áradt,

mely messze űzte a hideget.

Ha vihar volt, gyakran megtépázott,

összetörve a lelkemet,

s mégis: annyiszor talpra álltam!

Mindig volt, ami éltetett.

Ha hideg volt, remegve, félve

őriztem azt, akit szeretek,

meleg kabátként átölelve,

hogy elűzzem tőle a hideget.

S most itt vagyok. Hajamra dér hull,

arcomra sűrű köd szitál,

egyedül, mint egy gyönge nyárfa,

amely oltalmat nem talál.

Mégsem félek, hisz van miért élnem!

Van két gyönyörű gyermekem!

S szeretnék értük többet tenni,

hogy ők boldogok legyenek.

Istentől már csak annyit kérek,

csak annyit adjon még énnekem,

hogy tudjak még nekik valamit adni,

amíg a földön megleszek.

Aranyosi Ervin: Úgy kellene a szeretet

Úgy kellene a szeretet,

mint utolsó darab kenyér,

mit odalöknek teneked:

– Nesze koldus, ma még egyél!

De hová lettek álmaink,

az igazak, a közösek,

mit megálmodtak nagyjaink,

kik nem voltak még gőgösek?

Hát csak a küzdelem marad?

A “bízva bízz” frázis csupán?

A világ nélkülünk halad,

s mi bámuljuk csak ostobán?

Úgy kellene a szeretet,

mint utolsó kenyérdarab,

mely csillapítja éhedet,

s az illúzió fennmarad.

Hogy élünk még a mában itt,

hogy van miért és van kiért,

s van még ki jóérzést tanít,

egy eljövendő holnapért.

De jaj, ha elvész az a hit,

ha bennünk szakad az a szó,

mit nem merünk kimondani,

mert lázadozni nem való!

Úgy kellene a szeretet,

a pénz, a vagyon mit sem ér!

Jó lakatni a lelkeket,

ha van még szóból gyúrt kenyér!

Légy jó mindhalálig...

Ma még fiatal vagy s minden szépnek látszik.

Hulló könnyed is szivárvánnyá válik.

De ahogy az évek gyorsan tova szállnak,

Úgy gyűlnek szívedben a gondok és az árnyak.

Rövid ez az élet, mégis sok a könnye,

Mikor Te sírsz, mások könnyét törlöd le!

Mert ahogy Te szeretsz, úgy szeretnek mások.

Úgy lesz ellenséged, úgy lesz jó barátod.

És ha minden álmod valóssággá válik,

Akkor se feledd : Légy jó mindhalálig!

(Móricz Zsigmond)

Kányádi Sándor: Zsörtölődő

Elegünk van már,

elegünk.

Meddig kell még di-

deregnünk?

Mondják a kupás-

cserepet

megülő fagyos

verebek.

.

Télen átal is

nyaraló

fecskének lenni

volna jó,

csettegeti a

porkahó

alatt csőrölő

kis rigó.

.

Varjú körözget,

billeget,

letácsol rigót

s verebet.

Hogyha kedves a

tollatok,

annyit ne sopán-

kodjatok.

.

Megértem én már

eleget,

ennél is zordabb

teleket.

De olyat eddig

sohasem,

hogy vége egyszer

ne legyen.

Tiszta szívvel... /Mentovics Éva

Hófehér csend volna jó,

szép, lélekbe olvadó.

Hótiszta szó, hótiszta lét,

értékelni, ami tiéd,

hálát adni az új napért,

családodért és magadért,

békességet, jót akarni,

szeretetet, hitet adni,

nem kérkedve, visszavárva,

firtatva, hogy mi az ára?

Adni, hisz az fogyhatatlan,

bármennyit adsz, egyre több van.

Tiszta szívvel, jól szeretni,

ki elesett, felemelni,

hűnek lenni és igaznak,

nem ejteni ki szidalmat,

megértésre törekedni,

vitáknál nem ölre menni,

jónak lenni és szerénynek,

becsesebb a nemes lélek...

Hótiszta szó, hótiszta lét,

értékelni, ami tiéd,

s hálát adni az új napért...

Várnai Zseni

Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,

hogy a fűszálak milyen boldogok:

újjászületnek, és a bogarak,

azok is mindig újra zsonganak,

a madárdal is mindig ugyanaz,

újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,

minden tavasz csodás megújhodás,

a fajta él, s örökre megmarad,

a föld őrzi az életmagvakat,

s a nap kikelti, minden újra él:

fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,

innám a fényt, ameddig rámragyog,

a nap felé fordítnám arcomat,

s feledném minden búmat, harcomat,

élném időmet, amíg élhetem,

hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,

hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,

s a holnapom? Azt meg kell érni még,

csillag mécsem ki tudja meddig ég?!

de most, de most e tündöklő sugár

még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,

hogy éreztessem, ahogy érezem

ez illatot, e fényt, e nagy zenét,

e tavaszi varázslat ihletét,

mely mindig új és mindig ugyanaz:

csodák csodája: létezés... tavasz!

Túrmezei Erzsébet: Fületlen bögre

Ma este elmosogattam éppen nyolcra.

Rakosgattam a bögréket fel a polcra.

Kettő van fületlen, de elölről szépek,

Egészen olyanok, mint a többi épek.

Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,

S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.

Most eszembe jutott sok felebarátom,

Hogyha képletesen fületlennek látom,

Úgy teszem-e őket életem polcára,

Hogy ne lássunk mindig arra a hibára?

Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,

Mert (csak ha így térek egyszer nyugovóra)

Akkor tesz el az igazságos Isten

Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn

A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel

Hátrafelé az én letörött fülemmel.

Müller Péter Sziámi: Nem szeretném....

Nem szeretném, ha szeretnének

A gonoszak és ostobák.

Barátok helyett sose tűrnék

Pár cinkost, party-mostohát.

És utálnám, ha szeretnének

a pökhendien önteltek,

Kik kegyosztóként vetnek koncot,

Lekvárból fölkent jöttmentnek.

És megtiltom, hogy szeressenek,

Akikben nincs is szeretet.

Csak dobálóznak hűlt szavakkal,

Érzelegvén egy keveset.

És kérem, ne nagyon szeressen Senki,

ki tőlem pénzt remél.

Úgyis mindenem odaadnám,

Nem szeretetért, ingyenért.

Akit bántottam, ne szeressen,

Megvert kutyaként engemet,

Bocsásson meg a gazdijának,

Elég, ha ennyit megtehet.

Könyörgöm, tényleg ne szeressen

Az a szegény, kit nem tudok,

Mert elfutok zavarba esten,

Ha őt szeretnem nem jut ok.

És meg se próbáljon szeretni

Akinek nem megy könnyedén,

Aki nem bír velem nevetni,

Szánkázván rosszkedvünk telén.

Az pedig véglegesen ne szeressen

Akinek erre kell rá apropó,

Aki tisztelve kedvel, látván,

Hogy nem vagyok tán naplopó.

Csak az szeressen versem végett,

Ki olvasta megérti és érti is,

S a lelke mélyén még felörvend,

"Lám, verset írt a vén pisis!".

De rosszul esne, ha szeretne,

Akinek kevés a lelkem éneke.

Maradnék inkább számkivetve,

S nem szeretném, ha Ő szeretne!"

Szuhanics Albert

Valentin és a hóvirág

Lassan elmúlik a tél,

földünk új tavaszt remél.

Alszik a rügy óvatag,

hóvirág kél hó alatt.

A barka még kicsit vár,

éjjel fagyos a határ.

Ám a februári nap,

tündér-ujja simogat.

Megvillan a bokrokon,

látogat, mint jó rokon.

Jegenyefán integet,

hozván fényes híreket.

Tavaszias szél dalol,

Valentin vár valahol.

Oly üde most a világ,

mint a nyíló hóvirág!

Fénnyé vált a szeretet.

ha Bálint nap közeleg.

Szép szívünkben fénylenek

az örökkön kék egek...

Kun Magdolna: Béke volna jó

Béke volna jó, Uram, egy szebb és jobb világ,

olyan világ, hol ismernék a szeretet szavát.

Ahol minden ember tudná milyen érzés az,

mikor beléd vetett hitünk virágot fakaszt.

Jóság kéne, Uram, mely a gonosz fölé nőne,

s akkor bizalommal nézhetnénk jövőink elébe,

és oly boldogan élhetnénk ezt a röpke életet,

mintha magunkénak tudnánk évezredeket.

Szív kellene, Uram, sok-sok embernek,

hogy megtöltsék érzelemmel a szívteleneket,

és megtanítsák nekik, az a bátor hős,

ki méltósággal hajol meg a szeretet előtt.

Kun Magdolna: Láthatatlan könnyek

Mennyi láthatatlan könnyet hord az ember,

amit egész életében folyton megtagad,

és mennyit visz magával a síron túli mélybe,

hogy meg ne lássák azok, akik fontosak.

Mennyi parázs--nyomú sebet eltakar a lélek,

mikor halványságba rejti égésnyomait,

s mennyi örömöt színlel akkor is, ha olykor

véletlenek terítik ki rejtett kínjait.

Ki igaz szívvel szeret, az hallgatni is tud,

és tűrve viseli a bántás-okokat,

mert az a szív, mely tudja mi a szenvedés,

az nem ruházza másra az önnön-gondokat.

Gyulai Pál

Szeretnélek még egyszer látni

Szeretnélek még egyszer újra látni

A kertben, ott a fák alatt,

Hallgatni édes csevegésed,

Mint gyermek, úgy örülni véled,

Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni

Homályos őszi délután,

Kandallódnál a karosszéken,

Ha mintegy elringatva, ébren

Alszol, s álmodva nézesz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,

Midőn úgy várod jöttömet,

Megismersz immár a távolból,

S bár ajkad olyan hidegen szól,

Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,

Szép csöndes nyári estvélen,

Holdfénynél az akácok árnyán,

Midőn fejed keblemre hajtván,

Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni,

A vén udvarház csarnokán,

S ha elhangzott az isten-hozzád,

Még visszanézni utolszor rád

S először sírni igazán.

Szeretnélek még egyszer látni,

Meggyógyítna egy pillanat.

Mit szenvedtem, feledni tudnám,

S még egyszer örömest feldúlnám

Éretted ifjúságomat!

Juhász Gyula: Emlék

A szálló évekkel

Sok minden megy el,

De a szív, a koldus,

Tovább énekel.

Mi remény volt régen,

Emlék ma csupán,

De legalább sírhatsz

Tűnt szépek után!

Ami emlék, szebb is,

Mint az, ami él,

Romok is ragyognak

Hűs hold fényinél!

Ady Mariska: Hadd menjek a nyárral...

Ha menni kell, Uram, hadd menjek a nyárral,

fehér homlokomon fehér violákkal.

Arany sugarakkal selyem szemfedőmön,

kék búzavirágos, pillangós mezőkön.

Fecskecsicsergéssel...pacsirta dalával...

Fehérruhás lányok tündöklő hadával:

felhőtlen égbolt baldachinja alatt -

(mint egy királylány, ha esküvőre halad).

Mert - mint tudod, Uram - tél volt, mikor jöttem,

havas táj...kopasz fák busongtak köröttem.

S azóta is mindig jég-mezőkön jártam.

Utolsó utamra hadd menjek hát nyárban.

Jankovich Ferenc: Az egyszeri-kétszeri fánk

Fánkot sütött nagyanyánk... Volt öröm!

Egy üst zsír feketéllett a tüzön.

De amikor kezdett duzzadni a fánk,

Nagyanyó kiált: „Elfogyott a fánk!”

Se fánk – se fánk...

Szaladtam én a szerbe szívesen,

de ott sem volt biz egy sziporka sem...

Holott kezdett már esteledni ránk.

Ott a sok fánk, és nem volt semmi fánk!

Se fánk – se fánk...

Mit csináljunk? Gyomrunk is korgott,

Csak szipogattuk a finom szagot.

Nyálunk kicsordult, fényesült a szánk:

csak hűlt a fánk, és parázslott a fánk...

Se fánk – se fánk...

„Átfutok a szomszédba!” – mondtam én...

„Jaj, úgy röstellem” – húzódott szegény,

és nagyokat zötyögött nagyanyánk:

„Itt egy garmada fánk, és semmi fánk...”

Se fánk – se fánk...

Hát akkor mi legyen a vacsoránk?

Zsíros kenyérhez volt sónk, paprikánk.

Nem oly finom volt, mint valami fánk,

de került másnap jó akáca fánk,

S irral-pirral mégis kisült

az egyszeri-kétszeri fánk.

Juhász Magda - De jó lenne...

De jó lenne jónak lenni,

mindig, mindig csak szeretni,

lelkem szállna, mint a lepke,

olyan könnyű, lenge lenne.

.

De jó lenne jónak lenni,

csak a szépet észrevenni,

nem félni, és nem remegni,

mindig, mindig csak szeretni.

.

De jó lenne jónak lenni,

a nagy Istent megkeresni,

a lábához kuporodni,

és az Igét befogadni.

.

De jó lenne... de nem lehet.

Farkasok közt nem élhet meg,

aki bárány, aki balga,

megrohanja azt a falka.

.

Megrohanják, leteperik,

mert a jót itt nem szeretik.

Lelkünk fáradt, szívünk remeg,

nincs közöttünk aki szeret?

.

Gyilkosságok, fegyver, átok

miért sújtja a világot?

Hisz` szeretni könnyebb lenne,

lelkünk szállna, mint a lepke.

.

De jó lenne jónak lenni,

egymás kezét megkeresni,

és a gonoszt mindörökre

eltemetni, elfeledni.

.

De jó lenne jónak lenni...

Kun Magdolna : Ne szégyelld

Ne szégyelld, ha lelked gyengédebb, mint másé,

ha mások szíve sokkal-sokkal érdesebb,

mert hidd el, mindig csak a gyenge lélek képes,

ég-magasba emelni a nehéz könnyeket.

Ne szégyelld, ha olykor könny csordul a ráncon,

s elerednek a szomorúság bánat cseppjei,

hisz csak azok tudnak mindig lélek mélyből sírni,

kik megtanultak valaha emberként szeretni.

Ne szégyelld, ha kinevetnek az érzéketlenek,

mit tudják ők mit jelenthet fájdalomból sírni,

s mit tudják ők mit jelent úgy élni az életet,

hogy abban egyetlen percért is érdemes meghalni.

Aranyosi Ervin: Táncolj velem

Egy közös tánc az élet,

figyeld a dallamát!

A szép szívedhez érek,

egy érzést adva át.

Élvezd ki minden percét,

s érezd szíved ragyog!

Érezd azt, hogy milyen szép,

mikor veled vagyok!

Táncoljuk ezt a táncot,

légy Te az örömöm!

Napunk ettől lesz áldott,

hálásan köszönöm!

Feinek György: Csak addig menj haza

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,

Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,

Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,

Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,

Amíg neked suttognak a hazai szelek.

Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,

Nem engednek tovább, vissza - vissza tartnak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -Vállára borulhatsz az édesanyádnak!

Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!

Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,

Mikor üresen kopognak a léptek,

Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,

Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,

Amíg nem kopognak üresen a léptek,

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,

Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK!

Kökény Éva:Karnevál

Velencei karneválon

elveszett a kedvesem!

Elragadta arany-herceg

és azóta ál-arcok közt

keresem de nem lelem.

Velencei maszkabálon

elveszett a kedvesem!

Lagúnák vizén ringó

gondolák mélyén

keresem, de nem lelem.

Karneváli kavalkádban

nem lelem a kedvesem!

Festett bohócarcok

mosoly-maszkok közt

keresem, de nem lelem.

Karnevál Hercege, kérlek!

add vissza szelíd szemű

szép mosolyú kedvesem!

nevető álarca mögött

titkok bánata bujkál –

Herceg! Add vissza őt nekem!

Ady Endre

SZELÍD,ESTI IMÁDSÁG

Uram, adj csöndes éjt,

Nyugodalmas, nagy éjt

A te vén gyermekednek,

Beteg, rossz gyermekednek.

Fölséges dáridók,

Keserves dáridók

Muzsikája kerüljön,

Hangja messze kerüljön.

Ne ülje szívemet,

Nyomorék szivemet

Az ébrenlét lidérce,

Rettenetes lidérce.

Aludjak kacagón,

Álmodjak kacagón

S boldoguljak álmomban,

Ifjuljak meg álmomban.

Valami nagyon nagyot,

Valami dicső nagyot

Álmodva hadd képzeljek,

Éjemben hadd képzeljek.

Imádkozzak, mint gyerek,

Régi, iskolás gyerek

Istenes áhitattal,

Altató áhitattal.

Mikor az alkony leszáll,

A barna alkony leszáll,

Régi imám az ajkam

Szaporázza az ajkam: "Adj

csöndes éjt szüleimnek, adj csön-

des éjt mindeneknek. Istenem,

én járva-kelve, fölvirradva

és lefekve, imádlak, mint

édes Atyám. Jó Atyám, vi-

selj gondot rám, ámen."