Csodás ajándék (beszélgetős fórum)

hogy miért?

Engem úgy engedtek haza a kórházból a gyerekemmel, miután egy hétig volt az inkubátorban és nem ölelhettem magamhoz, hogy "szoptasson anyuka, mert a tápszeres babák bizonyítottan butábbak mint az anyatejesek". Ezek után, te nem stresszeltél volna? Nekem sem indult be a tejem. Hiába fejtem éjjel nappal. Vettem meg minden piacon kapható bogyót, teát miegymást. Hallgattam én idióta mantrákat is. Mégis csak napi 30 millit tudtam összecsiholni. Szoptatási tanácsadáson sem tudtak segíteni. Megmutatták, hogy hogy itassam a gyereket pohárból, hogy ne szokja meg a cumisüveget. Miközben egy hétig azzal etették a babámat az intenzíven.

Nagyon szíven ütött ez a cikk, meg az összes többi, amiket azok a nagyokosok írnak, akiknek van tejük és azt gondolják ettől ők jobb anyák/nők.

Azért, mert akkor ott úgy érzed, hogy a legjobb amit tehetsz ha a gyermeked anyatejjel táplálod, és ott állsz értetlenül, hogy pedig mindent elkövettél, de nem tudod még sem megtenni.

Ennek az érzésnek a kialakulásához persze aznis hozzájárul, hogy a csapból is az folyik, hogy szoptass, mert az a legjobb a babádnak. Én akkor voltam a legdühösebb, amikor a tv-ben egy férfi!!! gyerekorvos kijelentette, hogy mindenki tud szoptatni, aki akar...

Szoptatás...

Érzékeny téma...

Anya vagyok. Nem volt tejem, nem indult be, a gyermekem nem tudott bőr-bőr kontaktusban szopni (ugyebár tudjuk, hogy milyen stimuláns a bőr-bőr kontaktusban szopó gyermek?!?!?!) vagy csak alig-alig. Küzdöttem. Sokáig. Én is és a pár hetes, majd hónapos gyermekem is. Éjjel is, nappal is.

Kértem segítséget - személyesen, telefonon, interneten - kaptam is meg nem is, mint Mátyás király...De mégsem lett több tejem. Kitartó ember vagyok. Nagyon is! Nem adom fel csaz azért a dolgokat, mert elsőre nem sikerülnek. Még azért sem, ha másodikra sem. Ezt századszorra sem adtam fel, pedig fel kellett volna. Sokkal felszabadultabb lettem volna, és nem egy elvárást, vágyálmot, teljesíthetetlen célt üldözök, ahelyett, hogy örülök testestül-lelkestül a gyermekemnek, aki igen, odaadóan fogadta el a táplálékot üvegből is, amit tápszernek hívnak.

Idézlek:

"Ne gondoljátok, hogy elítélek akárkit is, de felháborít, hogy sokan harc nélkül feladják. Tisztelem persze azokat, akik mindent elkövetnek, de ennek ellenére mégsem sikerül nekik. A végsőkig el kell menni, hogy a szoptatás sikeres legyen!"

Igen, a végsőkig mentem el, amikor már azt éreztem, semmi vagyok, nem vagyok jó anya, mert nem tudom anyatejjel táplálni, és addig, amíg már megkérdőjeleztem, hogy az alig pár hetes gyermekem miért nem fogadja el a mellem és a tejem.

Nem ítélsz el senkit? Nem ítélsz meg senkit? Hogyan is tudhatnád, mit élünk mi át, akik végóül "vesztesként" kerülünk ki ebből a "harcból"? Mégis bántanak a soraid. Ahogy olvasom őket. A szívem és a lelkem mélyéig hatolnak, még akkor is ha kivétel vagyok a véleményed szerint, és megpróbáltam küzdeni és nem adtam fel azonnal, küzdelem nélkül. Csak tudod, én nem is feltételezek ilyesmit egy anyáról, hogy meg sem próbál szoptatni. De ha mégis...Akkor az egy döntés, amit okkal hozott, és ezt tiszteletben kell tartani.

Én pedig, ha 3 gyermek édesanyja lennék, akiket mind sikeresen szoptattam, egyet tennék...

Bölcsen és csendben örülnék ennek az áldásnak, és hálát adnék érte, s ha tehetném, segítenék azoknak, akiknek valamiért nem megy, vagy nem ment...

További sikeres szoptatást kívánok Neked és azon anyatársaimnak pedig, akik haosnlóképpen "szerencsétlenek" voltak, mint én, azoknak pedig elfogadást, bölcsességet, és a felismerést kívánom, hogy tudják, mikor kell "feladni".

U.i.: Olybá tűnik a cikk, mintha nem egy valóságos anya írta volna, csak egy újabb propaganda lenne...Akár ez, akár az, bántó. Sokunknak. Még ha nem is ez volt a szándék. olyan sebeket tép fel, amik mélyen szunnyadank bennünk, akiknek nem sikerült...

Minden jót Neked!

Húú, de megbántam, hogy elolvastam ezt a cikket, jól felidegesítettem magam, csak nehogy elmenjen az a kevés tejem is ami van.... És ezért a kevésért is mennyit küzdöttem,küzdök, hogy legyen,maradjon.

Egyoldalú, semmit mondom, "verem a mellem" cikk a semmiről!

Te most feltaláltad a szoptatást, mint olyat??? Fejben dől el...

Akkor Te nagyon ügyes vagy és megveregethetd a vállad, nem is vitatnám el az érdemet Tőled.

Csak így tovább!!!

Addig amíg el nem fogy a tejed mindenképpen próbálkozz, max kiegészíted tápszerrel. Érdemes már szülés előtt 2 hónappal elkezdve fürdésnél kenni a mellbimbódat bimbóvédő olajjal. Az szépen fokozatosan felpuhítja majd.

Nagy valószínűséggel lesz kis véraláfutás meg hasonlók, de anyatejjel szépen be kell kenni, és az gyógyítja. Vihetsz magaddal már a kórházba lanolint is.

Nem szeretnék okoskodni,de azért 4 nap után nem kell áttérni a tápszerre, mert fáj.

Az én lányom nagyon ugyesen szopott az első perctől kezdve, de az első 1,5-2 hétben összeszorított fogakkal raktam mellre, mert kisebesedett, és a szoptatások miatt nehezen gyógyult. Viszont a szoptatás méhösszehúzódásokat okoz, ami segíti a regenerálódást is ott lent. Fájdalom miatt a szülés folyamatát sem állítod meg :) De persze a te döntésed.

Figyelj! Nyilván jobb az anyatej, de bemagyarázni embereknek, hogy a tápszerezés mennyire sz.r, az ilyen gyerek majd nem kötődik, és beteges lesz, hatalmas baromság.

Én rövid ideig szoptam, aztán próbálkoztak táppal, tehéntejjel (fúúú-igen, régen még divat volt), de egyiket sem fogadtam el, így szinte azonnal enni kezdtem a pépes dolgokat. Megmondom őszintén, kiskoromban szinte alig voltam orvosnál. Egy konkrét esetre emlékszem ötödikből. Télen szinte soha nem voltam megfázva, suliból betegség miatt ha egyszer hiányoztam egytől nyolcig, akkor sokat mondok. Az öcsém tápszeres volt. Nem beteges ő sem, hogy kötődik-e anyuhoz? Most hatodikos, és még mindig bújik hozzá, mint egy óvodás. A húgom babaája tápszeres. Erős, ügyes kislány. A férjem anyatejes. Ősztől tavaszig meg van fázva, ha jön egy kis szellő, már kész a baj. S hogy miért nem bújós, kötődő? Mert úgy lett nevelne-A SZOPTATÁS ELLENÉRE.

Elárulok egy nagy titkotkot, ez az egész genetika kérdése. Ki mennyire fogékony a betegségekre stb, a többi meg nevelésé, nem mellen csüngésé. Csak a szoptatósok-hogy különlegesnek érezzék magukat-szeretik elhitetni másokkal, hogy amit csinálnak, egy világmegváltó dolog, és a baba legfőbb érdeke.

Ez kb. olyan, mint amikor egy ismerősöm császár utáni depresszióba került, mert nem tudta átpréselni a babát a szülőcsatornán, hisz azt olvasta ilyen, és ehhez hasonló okostojások által nyitott fórumokon, hogy majd tutyimutyi lesz a fia, mert nem küzdött meg az életért. Ezek után meg csodálkozunk, hogy bekattannak a gyesen maradó anyukák, akik ilyeneken filóznak.

Konklúzió: örülj, ha van tejed, és bírod szoptatni, de ha nincs, akkor se ess kétségbe, mert nem ezen fog múlni, hogy egészséges lesz-e a babád, és mennyire fog szeretni.

24 evesen elso babamat varom, es nagyon erdekel engem is ez a szoptatas vs. tapszer dolog.

En tapszeres baba voltam, mert anyunak egyaltalan semmi teje nem volt. Megis elek es virulok, sose voltam beteges, kisbabanak sem! Es batran merem allitani, hogy 1000szer jobb kapcsolatban vagyok anyukammal, mint olyanok, akik esetleg anyatejen nottek fel.

A parom kislanya, amikor megszuletett, az elso perctol tapszeres baba volt, mert az anyja kijelentette, hogy o aztan nem fog logo mellekkel maszaklni, amiert a gyereket szoptatja. Szintencnem volt beteges baba, az mar egy masik kerdes, hogy ilyen onzo no miert vallal gyereket...

En ugy vagyok vele, ha lesz tejem es MINDEN GOND ES KIN NELKUL tudok, akkor fogok szoptatni. De ha egy kicsit is faj mondjuk 4-5 nap probalkozas utan, akkor lelkiismeretfurdalas nelkul tapszert adok a sajat gyermekemnek, mert egyvanya gyerek kapcsolat nem a szoptatastol lesz jo, azca gyerek nem a tapszertol leszcbeteges vagx egeszseges, de megis szerintem az a legfontosabb, hogy az anyacszeretettel es orommel tudjon a kisbabaja fele fordulni. Ha pedig egymasnak fajdalmat okoznak, akkor felnek, nem lenne az tiszta, oszinte egymas fele fordulas.

El lehet itelni, lehet, hogy beteg a fejem, megis ezt gondolom.

Masreszt meg 100%og tudom, ha a vedono vagy a korhazban barki ott fog ugralni korulottem, hogx igy kell csinalni vagy ugy, tuti nem fogok tudni szoptatni. Szerintem ezt a nok azert megerzik, belenk van kpdolva, hogy mit kell csinalnunk. - bar, errol lehet, hogy idovel majd valtozik a velemenyem.

Nálunk minden etetés úgy nézett ki, hogy először szopott, aztán lefejtem a maradékot amit pohárból megivott (poharaztunk, hogy rá ne szokjon a cumira - ez volt a világ legnagyobb baromsága)a következőe etetésnél, majd tápszert kutyultunk, hogy jól lakjon és azt is megitta pohárból.

Ez így ment 4 hónapig, aztán egészen más problámáink lettek.

Tortúra volt és még most is a hideg ráz ki, ha a szoptatásra gondolok.

Lehet nagy szája annak, akinek a gyereke csak rácuppan a cicire és kész.

A második gyereknél csak 5 hétig csináltuk ezt, utána 10 napig el voltunk választava (kórházi kezelés miatt) és amíg távol voltam hagytam elapadni a minimális tejem és semmit nem tettem, hogy fenntartsam, sőt örültem, hogy így alakult. És aztóta is így gondolom, hogy ez volt a helyes.

Őszintén megmondva nekem sincs jó véleményem azokról, akik mondjuk 2 napos csecsemő mellett kijelentik, hogy nekik nincs tejük, nem megy, és végérvényesen elköteleződnek a tápszer mellett.

De, hogy ezen túl ilyen egyszerűen kezelni a témát. Csak a mi esetünk Marcival.

Anyósom unszolására kapott a kórházban tápszer kiegészítést, ezzel gondolom nagy hibát követtem el :(

Viszont hazaérve mindent beleadva küzdöttem a tejért. Egy alkalom szopi 1,5 óra volt, kivéve az esti, ami 6-7-kor kezdődött, és 10-11-ig eltartott. Ezt úgy értsd ahogy írom. Más nem hitte el, hogy az 1-2 hetes csecsemő ennyit egyáltalán ébren tud lenni, de igen!!! Ha este 11-kor még mindig fájdalmasan sírt, akkor jött a táp, mert már nem bírta se a mellem, se én idegileg, se Marci, hisz ő is aludni szeretett volna csak nem tudott!

Így ment ez hónapokig, alkalmankénti esti kiegészítéssel. A legnagyobb gond a folyamatos bukással volt, de senki nem gondolta, hogy ez lehet a probléma forrása, "hisz olyan szépen fejlődik". Ha meg beszámoltam a napi 10+x óra szoptatásról (már 2-3 hónapos babánál is), egészen biztosan nem vették komolyan amit mondok.

Mellesleg jegyzem meg, hogy sokkal jobban szerette a Manó a jobb mellemet, így a kezdem is kezdett "eldeformálódni" ami baromira zavart. Alapból a szülés utáni csúcsformára rátett, hogy amikor már meg volt telve a jobb, borzasztó cikinek éreztem az utcára is kimenni :(

Közben Marci elkezdett éjszaka légzéskimaradásokat produkálni. Míg végre sikeresen megállapították a refluxot. Itt már az idegeim tényleg padlón voltak . Nem mertem vele aludni, mert akkor nincs légzésfigyelő, nem mertem külön aludni, mert akkor nem érzem. Alapból nem is nagyon aludtunk, mert csak ekkorra derült ki, hogy a reflux okozta fájdalmak miatt ilyen borzasztó alvó a gyerekem.

Majd 4 hónaposan egyszerre kijött 2 foga, 40 fok meleg volt, és gondolom mert már nekem is elegem volt, elutasította a cicit. Ezt úgy kell érteni, hogy a nyugodt gyerekem, ha a mellemet meglátta kínkeserves ordításba kezdett. Erőszakoskodtam valamennyit, de már tényleg rémes volt minden.

Fejtem, de egy hónap alatt teljesen elapadt.

Amióta Marci tápszeres, vagy egy normálisan alvó, nyugodt kis Manóm. A sarki zöldségesen túl messzebbre is el tudunk menni otthonról, mert gondolom más se ülne ki egy padra 1,5 órát szoptatni akár...akkor már inkább el se indulsz! Nincsenek légzéskimaradásai, és én is visszakaptam a testem!

Én azt hiszem mindent megtettem, de nem ment!

Egyébként szerintem legyen már mindenkinek a magánügye, h szoptat e és meddig szoptat... Nem értem, h mit kell háborogni, hogy "ismerősöm meg a szomszéd, meg a fene se tudja ki meddig szoptat, és szoptat e egyáltalán"..Kinek mi a franc köze van más gyerekéhez???? Mindenki nevelje és szoptassa a saját gyerekét úgy, ahogyan neki jó!

Irigylem azokat, akiknek ennyi idejük és energiájuk van mások életében kutatni....

Tudod te miről beszélsz???? Kikérem magamnak!!!

Már meg ne haragudj, hogy mersz ilyet mondani, hogy fejben dől el????

Hiába is akarnék szoptatni, a nekem kötelező és életmentő gyógyszerek a fiaimnak sajnos halálos mérgek lennének!!!

Gondolkozz már, mielőtt beszélsz!!!!

A védőnő hozzám is csak az elsőnél jött többször, a másodiknál talán egyszer, akkor is csak egy kis beszélgetésre, régóta ismertük egymást.

A gyermekorvos járt ki kéthetente és "levizitelte " a családot egészen a gyerekek egy éves koráig. Nekem ez így nagyon jó volt, egyfajta közvetlenség alakult ki már az első gyermeknél az orvossal, ami még mindíg tart. Nekünk ez vált be, egy kis anyagi teher, de legalább nem kellett behordanom őket és mindíg átnézte tetőtől talpig mindkettőjüket és ha kellett minket is.