Csodás ajándék (beszélgetős fórum)

Ja, és még, ami fontos:

Lassan fél éves a kislányom, a tápszeres kiegészítést cumisüvegből kapta, de nem szokott le a ciciről, sőt, mostanra elértem azt, hogy napközben szopik, főzeléket eszik, délután gyümölcsöt és csak este kap tápszert. Sokkal nyugodtabban, kedvtelve szopizik. És tejem is van annyi, amennyi, de sokkal nyugodtabb vagyok, mert tudom, hogy ha kevés, jól tudom lakatni!

Kedves Cikkíró!

Ritkán szólok hozzá, de most muszáj... Sajnos azokkal értek egyet, akik nem értenek veled egyet... Értem én, hogy te csak azokat ostorozod, akik "sodortatják" magukat és nem is akarnak szoptatni.. De olyat tényleg nem lenne szabad kijelenteni, hogy a szoptatás fejben dől el...

Mint ahogy a szülés sem fejben dől el, mert ez olyan, mint a szülés, hiába akar valaki természetes úton szülni, ha nem sikerül neki. Már ez is egy kudarc, mert mindenhonnan az jön, hogy a természetes az igazi. Így is van, de ha valaki nem tágul, rosszul fekszik a baba, akkor sajnos császár lesz a vége.

Második babámat is így hoztam a világra, az elsőnél sürgősségi császárt alkalmaztak (elromlott a szívhang a vajúdás alatt, döntöttek a fejem felett a babám érdekében).

Az első babámat 13 hónapos koráig szoptattam, nem volt egyszerű. Anyatejes pótlás kellett az első két hónapban, folyamatosan fejtem, szedtem mindent, ettem, pihentem, de már 4,5 hónaposan hozzátápláltam, mert már nagyon kevés volt neki a tej. Babától is függ: ő jól szopott, nyugodtan, kitartóan. De nem volt egyszerű! Ha csak fejben dőlne el a dolog, mindenki dalolászva szoptatna! Ráadásul a császár miatt lelkifurdalásom volt, édesanyám pedig akkor már búcsúzott, három hónapos volt a kisfiam, mikor végleg lement..:-(

De annyira rettegtem a tápszeres hozzátáplálástól (propaganda), hogy éjjel is fejtem, a háztartás futott, csak ezzel foglalkoztam...

Második babámnál 10 órát vajúdtam, ebből 4 volt nonstop, azt sem tudtam melyik világon vagyok, már régen meg kellett volna császározni, mert ment szét a hegem, de nem volt orvosi team!!! Rettegtünk a férjemmel, a babám szívhangja időnként elromlott... Megjártuk a poklot, mikor végül megcsászároztak (nem tágultam), megváltás volt.

De a babám is és én is nagyon elfáradtunk, a császározás a legtöbb nőnek nagyon megterhelő, egy hosszú vajúdás után meg pláne. A kórházban óránként szoptattam a babámat, órákig szopott, de bealudt (olyan fáradt volt), már második nap visszaesett a súlya, hiába tiltakoztam, hogy ne adjanak neki tápszert, harmadik napon be kellett látnom, ha nem engedek, a koraszülött osztályon végezzük.. Már a kórházban homeopátiás bogyót szedtem, fejtem, teát ittam. A mellbimbóm 90 fokos szögben vált el a mellem többi részétől, dőlt belőle a vér, de nem hagytam abba!

De az én kisbabám igen gyengén és lassan szopott, a tej kb. a tizedik napon indult be. Viszont nem volt egy relaxált szopó, folyamatosan abbahagyta, lekapkodta a fejét... Nem részletezem, kb. az első hónap végére értem el, hogy ne kelljen már tápszert is adni neki, és igyekeztem csak pici mennyiségeket kiegészítésként (hiába akartam, nem írtak fel anyatejet)...

Sírtam, mikor kevertem a tápszert... mintha mérget adnék a gyerekemnek... Közben fejtem, fejtem, fejtem, ettem, ittam, pihenni a másik gyerekem miatt nem tudtam annyit... Két hónap volt, mikor sikerült elérnem, hogy nem adtam neki mást, csak cicit. Nyáron óránként, másfél óránként szoptattam, a napok csak szoptatásból teltek!!! De néha mégis kellett pótlást adnom neki... 4,5 hónapos kora óta hozzátáplálok főzeléket (ebéd), de az esti tápszeradagot vissza kellett állítanom, mert csak sírt, ha fürdés után a szájába került a mellem, mert nem indult már be, hiába szopizta.. Sírva meg nem tudnak elaludni...

Olyan lelkifurdalásom volt/van emiatt, hogy nem tudom elmondani! Itt a Hoxán kaptam kedves ismerőseimtől támogatást, hogy ne lássam már ennyire borúsan a dolgot, a tápszer nem méreg, és ha éhes a baba, meg kell etetni!

Jó lenne, ha azok a nők, akik könnyedén szoptatnak, nem sokkolnák azokat, akik bizony sokat szenvednek, és nem jön nekik könnyen! Ezzel segítenének és nem a kéretlen tanácsokkal! Mindenki ösztönösen érzi, tudja, hogy az anyatejes táplálás a legtökéletesebb, a legtöbb nő mindent meg is tesz ennek érdekében, és hagyjuk a statisztikát, hogy 100-ból csak 5 nem képes genetikailag szoptatni, a valóságban teljesen más a helyzet!

Ráadásul sokan képmutatóak, dicsekednek, hogy ők csak szoptatnak, aztán a védőnőm mesélte, hogy bizony a legtöbb kismamája egy nap egyszer (ált. este) kénytelen tápszert is adni a babának... Csak erről nem beszélnek, mert azt sulykolják belénk, hogy csak az anyatej, semmi más...:-(

Tessék már azt mondani, hogy igen, mindenki szoptasson, de ha esetleg nem elég az anyatej, nyugodtan adjon pótlást (ha már mindent megtett), ne éheztesse a babáját!! Mert baja nem lesz tőle! Sokkal nyugodtabb lesz mindenki és a görcsösség is el fog múlni, mert tudja, hogy van megoldás...

Szia!

Egyetértek Veled teljesen. Számomra is a szoptatás csodálatos érzés, bár nehezen indult el nálunk a dolog.

A kislányom születésénél a kórházban töltött három nap alatt nem indult be a tejem, a kislányom be sem akarta kapni a mellbimbóm. Amikor a csecsemősök segíteni akartak a gyerek csak bömbölt, ezért nekem is kínszenvedés volt az egész. Nagyon el voltam keseredve, mert egész terhességem alatt készültem a szoptatásra és vártam ezt a pillanatot. Nagy szomorúsággal töltött el a tudat, hogy nem akar beindulni a tejem. Hazafelé még egy doboz tápszert is beszereztem. Amint megérkeztünk a mi kis nyugalmas otthonunkba, leültem az ágyunkra és újra megpróbáltam. A kislányom nagy örömmel szopizta a tejcsit :-) A saját kis környezetünkbe sikerült megnyugodnom és minden rendbe is jött :-) Valóban nagyon fontos: Akarni kell :-)

Minden szavaddal egyetértek. Viszont 4 hónap is (egyetlen nap is) csodálatos ajándék a babának, ha anyatejet kaphat, és nagyon sokan örülnének, ha négy hónapig tudtak volna szoptatni. Ne gondolj erre kudarcként. Szerintem egy kudarca van az anyaságnak, ha a gyermek és az anya is boldogtalanok egymás közelében, együtt. Van az a pont a tejserkentésben, amikor már nehéz lehet boldogan csinálni, és az éhes babánál is boldogabb az, akit az anyukája a dédelgető ölében cumisüvegből jóllakásig etet:)

Mindezt úgy mondom, hogy nekem egyelőre nincs gondom, de tisztában vagyok azzal, hogy semmi, de semmi garancia nincs arra,hogy egy kistestvérnél is ugyanígy menne minden. Biztos, hogy én is rosszul élném meg, de ésszel tudom, hogy messze nem ez a döntő az anya-gyermek kapcsolatban.

Szerintem ez a szoptatási mizéria kicsit túl van lihegve az utóbbi időben, ugyanúgy, mint a természetes szülés mindenek felett való hangsúlyozása.

Persze hogy minden anyuka arra vágyik, hogy gyertyafénynél, férjjel-dúlával, háborítatlanul, természetes úton szüljön és utána mindennemű probléma nélkül legalább egy évig szoptassa a babáját. És hírből se ismerje a mellszívót és a társait, a cumisüveget, a tápszert, a mellgyulladást... De hát a valóság általában nem ilyen rózsaszín. És a gyerek boldogsága igazán nem azon múlik, hogy hogy született és szopizott-e.

Gondolom a cikkíró babatornájára sem olyan anyukák hordják a gyereküket, akit elhanyagolják/alultáplálják/bántalmazzák a babájukat. Akkor miért idegesíti magát azzal, hogy más hogyan szoptat vagy hogyan nem szoptat?

A szoptatás egy ajándék, úgy mint a háborítatlan szülés is. Akinek sikerül, az tegye össze a két kezét, de ne ítélje el azt, akinek nem sikerül.

A lényeg az, hogy a baba és a mama is egészséges és boldog legyen. Az pedig, hogy jól neveljük-e a gyerekeinket, úgyis csak huszonév múlva fog kiderülni.

Én nem értek veled egyet kedves cikk író, pedig én azok közül való vagyok, akinek annyi teje van hogy első perctől kezdve hordják tőlem, mégsem mernék ilyen kijelentés tenni.

Fejben is sok dől el, ez biztos ,de függ az étrendtől is, a folyadékbeviteltől is, a környezettől is, de legfőképp a a genetikától szerintem.

Biztos van olyan is aki nem akarja szoptatni a gyerekét, tápszer és pont, találkoztam ilyennel,az is az ő dolga, de nem hiszem hogy aki nem tud szoptatni azok közül mindenkit vádolni kellene.

Örülj hogy te a szerencsésebbek közül való vagy és tudsz szoptatni nem kellene ítélkezni mások felett...

Uhh....hát ahogy ezt olvastam elöntött az ideg. Igen....pont az ilyen vélemények, írások miatt alakul ki egy szoptatni nem tudó nőben az a mély "rossz anya vagyok" érzés, ami bennem is kialakult. Méghogy fejben dől el! Az életben mindenhez pozitívan álltam mindig!! Mindig elértem mindem célom, pusztán mert mindenben hittem amit csináltam. A szoptatás is ilyen volt. Tudtam, a világ legtermészetesebb dolga ez és tudtam is szoptatni 4 hónapos koráig a picimet. Szorgalmas voltam. Szaporító fejést csináltam, nem hanyagoltam el a dolgot. Majd 4 hónap után valami történt. A baba sírt etetés közben (valószínű nehezen jött neki a tej). Reá kellett döbbenem, hogy igen....éhes maradt és bár rettentően nem akarom, de tápszert kell adjak, ha nem akarom, hogy éhes maradjon. Emlékszem, zokogva nyomtam a tápszeres cumit babám szájába. Kudarc volt ez a javából, de elhatároztam, engem semmi nem tántorít el a szoptatástól, semmi!!! Vettem More Milk Plus kapszulát, állandóan fejtem (a babám sokszor mellettem sírt, a háztartás romokban hevert...), de nem adtam fel, NEM! Aztán minden nap egyre kevesebbet tudtam magamból kipréselni. Mígnem arra jutottam, hogy napi 80 ml tejért kár órákat fejegetnem....s feladtam. És igen, ha én is tudtam volna szoptatni én is leírnám, hogy "Fejben dől el", meg akarat kérdése az egész....Ja persze....Hát hogy jön ehhez egy olyan ember, aki képes volt szoptatni? Hogy?

Ha tudtam volna sokáig szoptatni én is azt mondanám, hogy mert fejben eldöntöttem:))))Eszem megáll...

Én is mindent megtettem ami csak tőlem telt, hogy anyatejet kapjon a babám. Sajnos a kialvatlanságtól, a folyamatos éhség ordítástól és a végeláthatatlan ördögi körök miatt, elapadt a tejem kb pár hét alatt, nem mintha az elején sok lett volna, fejés közben sem spriccelt sosem, nekem mindig is csak pötyörgött éppen egy picit...

De azért kb 1 hónapig tejet kapott, közben tápszert, amikor már nem bírtam a strapát, mert amikor hetekig nem alszok, csak napi 1-2 órát, és nem jut enni sem, mert nincs időm a kicsi ellátása miatt, hát ember legyen a talpán akinek nem kezd elfogyni a teje.

Irigylem azokat akiknek olyan sok van, hogy másoknak is tudnak eladni belőle.

Én most már csak annyit mondom, a nagy anyatej propaganda tett tönkre az egészet, mert mindenkinek megakartam felelni, de ez lehetetlen.

Ahogy az ösztöneimre hallgattam pár nap alatt megszűnt a gond, jó alvó lett és nekem is begyógyult a vérhólyagos cicim. Tej benne nem sok volt akkor sem, így be sem csomósodott végül, eltűnt mintha a csapot elzárnánk, amikor a 6. héten megjött az első mensesem, aztán rá 2. hétre megint megjött. Ennyit az anyatejes táplálásról, és a bűntudat keltésről.

Most már nem vagyunk az őskorban, vagy a középkorban.

Hogy szegény babáknak akiknek az anyjuknak nincs vagy kevés tejük van, hosszú szenvedés útján éhen kellett halniuk.

Most már olyan szuper tápszerek vannak, hogy ha valami gond van, és hetekig nem megy a dolog, valamilyen okokból kifolyólag, nem kell tönkretenni magunkat a lelkiismeret és a bűntudat miatt.

Örüljön minden anyuka, akik egy picit is tudták ha pár hétig az is valami, táplálni tejjel, mert már az is sokat számít.

Érdekes módon totál tápszeres babák, akik 1 csepp anyatejet sem kaptak, azok is boldogan felnőttek és nem is 1 van ilyen a környezetemben.

Nem kell a bűntudat keltés, mindenki addig tudja szoptatni amíg tudja, mindenki megteszi azt amit csak tud az ügy érdekében.

Ha pedig valaki 1 évig is tudja, az nagyon szép dolog, nagyon jó dolog.

De aki csak mondjuk 1 hónapig, az is nagyon jó dolog, mert van olyan anyuka akinek nem indul be a teje. Mégis túl lehet élni, mégis felnőnek, mégis egészségesek és szépek.

Az anyukák és babáik közti kötődő jó kapcsolat pedig nem csak a cicin keresztül létezik, hanem annak csak egy kiegészítő formája, amit mindenki megpróbál, lehetőségei szerint.

De a bűntudat és versengés fokozása csak hátráltatja ezt a pozitív folyamatot, még kevesebb kedv, erő és tudás lesz mögötte, mert csak a "van-e tejed" és a "szoptatsz-e még" kérdésekből áll mindenki, pedig a gyermek nevelés nem csak ebből az 1 dologból áll. Szép dolog saját testünkből táplálni a szülés után is gyermekünk, de ha valami miatt korábban megszakad ez, mint ami a reklámozott elvárás, az ne legyen már bűn és megkövezendő.

Én inkább azt mondom, ne a védőnő és az orvos mondja meg azt amit az anya is érez és tud ösztönösen, mert ezzel csak tönkreteszik azt a természetes folyamatot, ami amúgy alapból követné a szülést és a gyermekágyi időszakban.

Nem olvastam vissza, gondolom, kaptál már hideget, meleget kedves fórumindító. Én arra a mondatodra reagálnék, hogy a szoptatni tudás fejben dől el. Ezzel a mondattal az a gond, hogy azt sugallja, akinek nem ment, nem akarta igazán.

A szülés előtt semmit nem tudtam az igény szerinti szoptatás valódi mibenlétéről, amit itt olvastam róla, az inkább elvette a kedvemet. Nagyon nehéz lesz valaha megbocsátani magamnak, hogy nem volt igényem ennek jobban utánajárni, szerencsém volt, hogy anélkül jutottunk végre el idáig, hogy tejproblémáim lettek volna, és csak utólag tudom, hogy a gyermekorvos által javasolt etetési idők, időtartamok mind-mind azellen dolgoztak, hogy sokáig tudjak szoptatni. Az éjszaka átalvására való túlzott és túl korai törekvés szintén.

Szóval nem fejben dől el szerintem a dolog, inkább azon, hogy a szoptatás-tejtermelődés valódi természetét ismeri-e valaki, vagy ösztönösen ráérez-e, és meri-e követni az ösztöneit, ha igen.

És mindemellett vannak olyanok nagyon sokan, akik minden létező módon megtettek mindent azért, hogy tudjanak szoptatni, de mégsem megy. Nem szabad az ő szívükben még tovább forgatni a tőrt azzal, hogy aki szerencsésebb, és nem volt ezzel gondja, vagy meg tudta oldani, azt sugallja, hogy ez a világ legegyszerűbb dolga, és mindenki képes rá. Van, amikor nem megy.

Minden estere a Suttogó és a hagyományos gyermekorvosi-védőnői tanácsok helyett én minden szoptatni akaró kismamának inkább a La Leche Liga oldalát ajánlom kötelező olvasmányként.

Nézd:

nem olvastam el az összes hozzászólást, de gondolom kaptál hideget is meleget is. A szoptatás az egyik legmegosztóbb téma az édesanyák körében.

Az én véleményem az, hogy mindenki úgy és azt teszi amit a szíve, lelke, teste, körüményei diktálnak. Senki életébe nem láthatsz bele.

Én csak annyit mondhatok, hogy nekem két gyermekem van, az egyiket viszonylag sokáig, a másikat csak 3 hónapos koráig tudtam szoptatni. De sem egészségben, sem kötődésben, sem szeretetben sem fejlődésben semmi különbség nincs a két gyermekem között. Sőt, a "nem szoptatott" gyermekem sokka erősebb immunrendszerű és sokkal fejlettebb sok mindenben mint az anyatejes, bár valószínű nem csak ezen múlik a dolog.

Nagyon jó dolog az anyatej, nyilván. De emiatt ne törj pálácát senki felett, mert egy tápszeres baba is kötődhet nagyon az édesanyjához, én nem is értem mi itt a összefüggés.

olyan rossz ezt olvasni. Hogy mondhat ilyet egy doki, hogy mindenki tudja szoptatni a babáját. Anyukám 4 hónapos koromig tudott szoptatni, a nagymamám pedig szerintem nem is szoptatta anyukámat, mert a 6. hét után vissza kellett menni dolgozni, és csak a dédi volt otthon anyával.

Mégis felnőttek.

Nem szabadna ennyire lenézni azt, aki nem tudja valamiért szoptatni a babáját.

Nem csodálom, hogy ez a cikk ennyi embernél kiverte a biztosítékot. Mondom ezt én, aki az első fiamat 2 éves a másodikat 2,5 éves koráig szoptattam. A kicsinek még tejtestvére is volt, mert annyi tejem volt, hogy szinte ömlött belőlem. DE, szerintem ez a legtöbb esetben egy adottság és igenis vannak olyan nők, akiknek nagyon kevés a tejük, vagy hamar elapadnak. A kedves cikkírő szerint nagyanyájink idejében, amikor még tápszerről nem is hallottak miért volt sok olyan eset, hogy egymás gyerekét szoptatták. Azért, mert akkor sem volt mindenkinek elegendő teje. Soha nem adtam a gyerekeimnek tápszert, mert nem volt rá szükség, de eszembe nem jutna, hogy ezért bárkit is bántsak, mert tápszert ad a gyermekének. Tudom, hogy csakis a legjobbat akarja neki az esetek 99%-ban.

Igen, én is találkoztam egy anyukával, akinek ugyan volt teje, de nem volt hajlandó szoptatni. Na, őrá azért furcsán néztünk, de ezt nem lehet erőltetni.

1 hétig a nagyobbik fiam gyerekkórházban volt újszülött korában. Sajnos a nővérek is sokszor csúnyán bántak azokkal az anyákkal, akiknek nem volt elég teje. Az egyik anyukát lehordták, hogy biztosan nem is akar szoptatni. Szegény majdnem elsírta magát.

Igaz, hogy engem meg azért szidtak le, mert túl sok lefejt tejem volt a tejtároló hűtőbe. Van akinek semmi se jó.

Reagálva a kérdésédre, mert szeretnék.

Miért éreztük kevesebbnek magunkat?

Mert igen, a csapból is ez folyik, már a várandósság alatt, a szülés előtt is, hogy anyatjej, anyatej, anyatej, tehát ha nem akarom is, akkor is egy konkrét elvárás fogalmazódik meg bennem ezzel az egésszel kapcsolatban. Talán még sosem hallottam olyan mondatot, hogy: " Elsősorban szoptatás, de ha esetleg nem lesz elég tejük, vagy nem sikerül a szoptatás - ezek szerint ilyen elő sem fordulhat...vonod le a következtetést - akkor szépen fog fejlődni az a gyerek a tápszertől is." Ilyet sosem hallottam.

Aztán, ami még rátett. A gyerekorvos feje, amilyen megvetéssel felírta nekem az elrebegett kérésemet, hogy nincs elég tejem, sőt, alig van, legyen szíves írjon fel tápszert. Az a nyegle, megvető, fintorgó arc. Megjegyzem férfi. Ott is hagytam aztán...

Az a magamra hagyatottság a kórházban, hogy segítségért könyörögtem a szemeimmel és a szavaimmal is, mind a szakszemélyzet (!!!), mind az engem körülvevő anyák - akár többgyermekes - esetén, és nem kaptam segítséget. Lesújtott. A családom nem jöhetett be az osztálya, így még a saját édesanyám sem tudott segíteni.

A gyermekem egyszerűen nem tudta szájára venni a mellemet...Aluszékony volt, sárga, programozott császárral született, stb, stb..Megvoltak az okok.

És még egy. Én sem foglalkoztam sosem előtte, a szülés előtt azzal, hogy mi lesz, ha nem lesz tejem. Egy pillanat erejéig sem, mert meg voltam győződve róla, hogy lesz!!! Miért ne lenne? Édesanyámnak is volt. Nekem is lesz. Hát nem lett...

Azért érezzük mi "kudarcos" anyák magunkat kevesebbnek ilyenkor, mert ezt éreztetik velünk. A megvető mondatok, hogy "Anyuka, szoptasson!", és Te azt sem tudod, hogyan csináld.

MOndtam már, írtam már. A civilizáció előtt, az őskorban sem hagyták magára a megszült asszonyt, hanem aszsonytársai óvták, körbevonták, segítették és addig a csecsemőt ellátták és az anyának segítettek a táplálásban, tanították. Így volt ez még alig 100 éve, de merem feltételezni, hogy akár 55-65 éve is...Az anyák segítetették lányaikat. Az anyák a frissen szült anyákat. Most meg...

Engem is szíven ütött, végigolvastam az összes hozzászólást, és meglepődtem, mennyien járnak hasonló cipőben, mint én.

3,5 hónapos a várva-várt babám, indított szülésem volt terminustúllépés miatt. A kórházban állandóan jártak utánam a csecsemős nővérek, és mindig megleppetten kérdezték, hogy "jé, maga szoptat?". Mondom igen, miért, nem kéne? Volt, hogy éjjel berontott egyikük (családi szobába), hogy itt sír-e a baba, persze aludtunk, talán a fáradtságtól. Nappal nagyon gyakran mellre tettem, mégis állandóan sírt, a folyosó végéről megismertem, ha tolták vissza vizsgálatról, olyan rekedt volt a hangja, mondták, biztos blues-énekesnőnek készül. 2,5 nap után behívtak szoptatásmérésre, kiderült, hogy azért jártak utánam, mert ők már tudták, amit én nem, hogy a gyerek súlyvesztése elérte a 10%-ot. 40-45 perc alatt 5 grammot szopott, 5 óra alvás után 10-et, pedig ő szegényem mindent jól csinált. Először vizet kaptunk, aztán tápszert. Amikor a 2,5 napos gyerekem 30 ml tápszert kapott, és láttam rajta azt az ernyedtséget, "kaja-kómát", amit a jóllakottság okoz, majdnem sírva fakadtam.

Tápszerrel jöttünk haza, minden étkezés előtt szoptattam, aztán pótoltunk üvegből, szerencsére nem zavarta meg. A 6. napon volt a tejbelövellésnek nevezhető valami, akkor tudtam 30 ml-t is fejni... 9. napon szoptatási tanácsadót hívtam, mert előtte a védőnőm tanácsára vérző mellből bimbóvédővel szoptattam, és másnap a gyerek nem akart bimbóvédő nélkül szopizni, és alig volt 5-10 ml tej. Biztos más is ismeri az érzést, aki nem, annak mondom, hogy volt, amikor szopi végére -20 grammot mutatott a mérleg... A tanácsadó mutatott pózokat, biztatott, hogy egy cseppről is vissza lehet hozni a tejet, szoptassak, fejjek. A mellen pótlást is megbeszéltük, meg is próbáltuk a szondát, de nem voltunk ügyesek, melléfolyt minden, azt inkább hagytam, és tápszer után engedtem még "cumikázni", hogy stimuláljon. Most ott tartunk, hogy lassan több anyatejet kap, mint tápszert, elértük az eleinte álomnak látszó 2, majd 3 hónapot, és még mindig szopizik, nem kizárólagosan, de mégiscsak, na.

A mai napig nem tudom, hogy sikerként vagy kudarcként könyveljem el a szoptatásomat, inkább nem is próbálom beskatulyázni sehová. A párom az orvos édesapjával eleinte minden héten megbeszélte, hogy miért is nincs tejem, miközben az anyukám agyon dicsért, hogy ennyi is van. A gyerekem imád szopizni, én pedig szoptatni (szerintem most épp mellgyulladásom van, de ezen is túl leszünk), ennyi a mi történetünk. Bocs, hogy hosszú lett, de azért írtam le, mert nekem is sokat segített, hogy elolvastam a ti hozzászólásaitokat.

Ja a másodiknál már okosabb leszek.. :D Nem fogok stresszelni. Őszintén, nekem eszembe sem jutott szülés előtt, hogy ilyen gondjaim lehetnének. Talán azért ütött annyira szíven. Mindegy mostmár én is feldolgoztam.

Tesóka úton van, biztos ügyesebb leszek és jobban fogom akarni a fejemben :D

"szoptasson anyuka, mert a tápszeres babák bizonyítottan butábbak mint az anyatejesek".

Ez egy nagy baromság. Szerinted hány kisebbségi asszonyka tápszerezi a babáját? Azoknak megy a szoptatás, egész életükben rajtuk csüng a 6oo gyerek, s lám, milyen okosak. Csak úgy nyüzsögnek az egyetemeken.