Csecsemők és az alvás (beszélgetős fórum)

ez a "nem szabad" dolog ez így van, csak annyival kiegészítve, h a gyereknek el kell magyrázni, h miért nem szabad. Mert annak nincs információértéke, h "nem!"

Már linkeltem egy videót, most újra megteszem:

[link]

Szió:)

Igen, én is ezért mondom, hogy hallgasson a saját megérzésére. Olvastam olyan könyvet, ahol a sírni hagyást állították a tuti módszernek.Nos, én nem tudtam megtenni. Ha anya szíve beleszakd, ne erőltesse, nincs értelme. Hallgasson a szívére mindenki, akkor nem lesz baj:) A hordozás is eltérő, valamelyik babó pl nem szereti, mert ficánkolni akar:) Pl ott a babakocsi, a lányom utálta, nem maradt meg benne, csak üvöltött.Öt hónapos koráig, mert akkor már felhajtottam félig ülő helyzetbe a támla részét, és kilátott, onnantól nem volt semmi gondja a kocsival, elötte meg még bele sem tettem, már ordított. Ezt is úgy kezelik, hogy minden baba szereti a kocsit, pedig ez nem igaz:) Lánykám azt szerette, ha nézelődhet:) A keresztanyámék unokája meg már újszülöttként elaludt a kocsiban egy könnycsepp nélkül.Most fél éves, és a mai napig ezt csinálja, beleteszik a kocsiba, aztán már alszik is:)

Tudom, hogy babákat nem lehet fegyelmezni, de a cikkben tipegőkről volt szó, és szépen elmagyarázták, hogy egy egy-két éves gyereknek ne mondja a szülő, hogy valamit ne tegyen, mert a gyerek csak meg akarja ismerni a világot, és ha rászólunk, akkor az ősbizalmat veszti el, mert a fejlődésében korlátozzuk. Egyébként szerintem annak a pszihológusnak aki ezt írta, nincs gyereke:DD Ha lesz, majd akkor megnézném, hogy a konnektorba nyúlkáláskor hogy reagálna:DD Szerintem az nem fejlődés hogy a gyereket agyoncsapja a 210. Túl akarják bonyolítani, persze hogy hagyni kell felfedezni, de azért ez túlzás hogy a fegyelmezéstől sérül a lelke:)

Én két hónapos koromig voltam kórházban, születési sérülés miatt, és ott nem kapkodtak fel.Mikor hazajött velem anyu, már rég átaludtam az éjszakát, és egyedül aludtam el.Normális ember vagyok, nincs emiatt semmi lelki sérülésem, az agyam sem károsodott, jó tanuló voltam mindíg, stb.Az én generációmban pl ez volt a módi.Nem kell ebből akkora ügyet csinálni. Ha hazajöttünk volna egy hetesen, anyum felvett volna, és akkor is ugyanolyan lennék mint most:)

Szia!

Persze nem a WC-re menetelről szólt a sírni hagyás...

Vajon miért van az,hogy ha megkérdeztem rengeteg anyát,akik hagyták sírni babájukat abban a reményben,hogy önállósodik,elalszik egyedül,hogy élték ezt meg ők anyák? A válasz az volt,hogy fájt és rettenetes érzés volt,de kitartottak,nem vették ki ringatni (max. simogatták), de a baba csak sírt tovább,végül feladta és elaludt...

A lényeg: ha vmi fáj az anyai szívnek,az hogy lehet jó a gyerekének,és nem káros??

A korlátokról: szükség van korlátokra és határokra, és szükséges nemet mondani,de ez 1-2 éves kor körül kezdődik erősebben! Egy pár hónapos babát szükségtelen fegyelmezni!

Viszont egy csecsemőkorból kilépő kisgyerek,ha nem tapasztal határokat,ugyanolyan káros,mintha addig nem elégítették volna ki elemi igényeit! A kulcsszó az,hogy mindent a maga idejében,kornak megfelelően!

Szia,

Én teljesen megértelek téged. Minálunk sem szokás a számolatlan csók és ölelés. Szerintem temperantum kérdése is. Érdekes, ez még etnikumokra is leosztható.

Soha nem felejtem el, mekkora élmény volt, mikor unkahúgom elhozta hozzánk az olasz férjét, és az az obligát kézfogás után keblére ölelte a sógort, és kétszer cuppanós csókot nyomott az arcára. Jobbról is, balról is.:)

Az élmény a férjem a arckifejezése volt.:)))

Gyorsan elmentem a konyhába röhögni.

Véletlenül nem a Székelyföldön nőttél fel?

Nem keverednek. Nagyon erős érzelmi kapocs lehet emberek, családtagok, szülők-gyerekek között akkor is, ha azt lépten-nyomon nem nyílvánítjuk ki csókkal-öleléssel.

Elsősorban természettől függ, de persze hozzájárul a neveltetés is.

Szerintem meg igen, de tényleg ne vitázzunk ezen, mert nem tudjuk meggyőzni egymást. Egyikünk sem tud felmutatni egy ősanyát, aki elmondja, miért is kötötte magára a csecsemőjét.

Ami pedig az afrikai, és és más természeti népeket illeti, én valahogy nem vágyom az ők életmódjukat kultiválni.

Nagyon elgondolkoztató, amit írsz. Számomra ez arról szól, hogy kaptál valamit gyerekkorodban, és te is azt csinálod, ami persze természetes. Nehéz az embernek kilépni abból, amit hozott.

Szerintem a te általad használt gügyögés és puszi-muszi kifejezések valahogy összekeverednek az érzelmi gondoskodással, aminek nem így kellene lennie.

Lehet, hogy félreértettem valamit, de most így te is pontosítottál. A tejért való küzdelmet sajnálom, nekem ez valamivel könnyebben ment - nekem más problémám volt a szoptatással, koraszülött babám volt, akinek meg kellett tanulnia szopizni, de sikerült neki.

Mondjuk a 40 nm2-ert nem értem, hogy ez miben akadályozza az együttalvást, de nem mondom, hogy neked is így kell feltétlenül csinálni, ha nem akarod.

Egyébként ezek a dolgok valóban nem zárják ki egymást, mint más is írta itt. Attól, hogy én a mai napig szoptatok és együttalszunk, ki lehet mozdulni is. Én pl. nappali tagozatos egyetemre járok, igaz, csak napi pár órában, de ez a gyerkőc öt hónapos kora óta így van - de a gyerek akkor sincs magára hagyva, a nagymamával van és ő vele alszik, ha kell, illetve lefekszik mellé, simogatja, hogy el tudjon aludni.

sírni hagyásról nekem mindig Ranschburg Jenő (amúgy Őt is ajánlom mindenkinek olvasásra) mondata jut eszembe:

Ha egy csecsemőt sírni hagyunk, egy idő után nem azért hallgat el, mert megnyugodott, hanem mert kimerült és reményveszetett.

igen, ez azért nekem is feltűnt...

én is puszilkodós vagyok, a férjem is, a kislányunk egy éves korától nap, mint nap rengeteg öleléssel és hatalmas csattanós puszikkal ajándékoz meg minket. imádom!

Lehetséges...

én csak leírtam, hogy ilyen is van. A rossz érzése van, ha erre gondol rész volt a lényeg.

Ebben nekem csak az tűnt fel, hogy szomszédot emlegetsz család, anya, szülők helyett akikhez fordulhattál bajodban!

Én sem gügyögök, de bizony puszilok, ölelek gondolkodás nélkül, és nem divatból, hanem szívből...

Ne haragudj, de ilyen, hogy "tudatosan ösztönös" nincs.

A két kifejezés üti egymást.

Nem Nóri, nem igy értettem.

Beleolvastál az általam ajánlott topicba? Hogy hogyan érzik magukat az anyák, akik 1-2-4-5 éve otthon ülnek a gyerekkel? Vagy nem vagy kiváncsi rá?

Nem vagyok érzelmileg sérült ember. Viszont olyan közösségben nőttem fel, ahol nem volt divat a gügyögés, a puszi-muszi, de ha komoly problemám akadt, simán felcsengethettem az ötödik szomszédot hajnali háromkor, és az jött segíteni gondolkodás nélkül.

Én is ideges lettem az övétől.:)

Einsteinnal egyetértek, ettől függetlenül sem állítottam itt senkiről, hogy "buta mint a tök". Mert személyesen nem ismerek itt senkit, és attól, hogy más a véleménye a gyereknevelésről, mint nekem, attól még lehet akár zseni is.

Miben nem volt igazam? Hogy ősanyáink nem igazán a lelki kapocs céljából hordozták a csecsemőiket? Hanem a túlélés volt az elsődleges szempontjuk?

Vagy abban, hogy túlzásnak tartottam , az elefánt gesztációs időszakát összehasonlítani az emberével?

az én gyerekem is sokat van a mamánál, olyankor nem is emleget :(

nem zárják ki ezek a dolgok egymást, ahogyan a babahordozás pl. megkönnyítette az életem, mert volt két szabad kezem és a gyerek sem sírt, mert kielégült az igénye, a ház sem szaladt el és akárhova el tudtunk így menni, nem cühöltem a buszon a babakocsit. Sokszor olyan volt, mintha magam mennék.

nem az a gyerek károsodik pszichésen, aki elalszik egyedül xD

hanem akit ordítani hagynak, hogy majd megtanulja, h elaludjon egyedül...