Csecsemők és az alvás (beszélgetős fórum)

Én nem mondtam azt, hogy az érzelmi megnyugtatás nem fontos, sőt!!! 3 hónapig gyakorlatilag le sem tudtam anno tenni a kicsimet, mert folyamatosan sírt, akkor még igény szerint szoptattam, konkrétan volt olyan, hogy napi 10-12 órát mellen volt, mert nem volt tejem. És egyszer csak megelégeltem! Mint mondtam én nem vagyok ezek szerint az a "szuperanyu" típus, mert 3 hónap után teljesen kikészültem, igenis 4 fal közé voltam zárva, majd leszakadt a derekam, alig tudtam zuhanyozni eljutni és enni, nemhogy kimozdulni otthonról, és miért? Mert küzdöttem foggal-körömmel a tejért, mert ringattam állandóan, mert csak cicin aludt el a babóm. Én 3 hónapig csináltam, és nagyon elfáradtam, ezek szerint ti évekig, és élvezitek. Nem vagyunk egyformák! De egyformán jó anyaként igyekszünk/igyekeztünk helytállni. Azért gondolom, hogy rossz szokás, mert 2 sírdogálós elalvás után a gyermekem gyönyörűen szépen alszik egyedül a mai napig. Hogy miért lett volna rossz, ha minden marad a régiben? Azért mert hamar vissza kellett mennem dolgozni. Erről nem szól a fáma a cikkben sem, és a beszélgetéseitek során sem, hogy bizony sokan vagyunk, akik nem jönnek ki gyedből/gyesből, és vissza kell menni dolgozni. Talán érzelmileg jobb egy másfél éves babának, ha a bölcsibe beszoktáskor kell teljesen leválnia az anyjáról, aki addig egész nap hordozta? Nem hinném. És nem címkéztem, ez a tapasztalatom, Neked más, Neked így jó, nekem így, nem is értem miért bántják itt egymást egyesek.

Mint írtam Neked, nekem sajnos nem volt időm megvárni azt az "időt", amit írsz. Amúgy pedig tényként kezelitek itt azt, hogy az, akinek el tud aludni egyedül a babája, az károsan pszichés rá nézve. Miért lenne ez tény? Számtalan kismamás-babás szakkönyv, oldal, szakember éppen az ellenkezőjét írja, ergo nem gondolom hogy tény lenne, ez is csak egy vélemény, amelynek vannak támogatói és ellenzői.

Nálunk a 40 m2-ünkön megvalósíthatatlan az együttalvás, reggel a férjem hogyan menne dolgozni, este hogyan végezném a házimunkát?

Hát a kulcsszó az utolsó mondatodból a "bizonyos életkortól" mi már babám 6 hónapos korától ki tudtunk mozdulni, remekül elvolt és elvan a mai napig a nagyszülőkkel, ott is alszik többször nélkülünk.

a környezettudatosságban biztos vagoky. Egyrészt a jövő embere rá lesz kényszerülve, másrészt már a hugomat is nagyon környezettudatosan nevelik a suliban. A szülészetek is egyre-másra fognak nyitni a természetesség fele, ha tetszik ez az orvosoknak ha nem. És ezek szépen felépítik újra azt, hogy az ember "tudatosan ösztönös" legyen és ne egyfajta édes tudatlanságban éljen, mint sokan ma.

Julie!

Annak csak örülhetsz, hogy a babád végigaludta az éjszakát és hülyeséget beszélt az, aki azt szerette volna, hogy ébreszd fel enni. Pontosan erről beszélünk, ha nincs igénye enni, akkor nem adunk neki, nem úgy mint régen háromóránként...

az én kislányom első időkben 5-6 órát is aludt napközben egyhuzamban. Az én védőnőm is makogott valamit, h keltsem fel, de egyik fülemen be, a másikon ki. Majd felébred ha éhes, nem?

Nézd kedves Julie!

Szavaidból árad a keserűség! Inkább az lenne a kérdés,mi történt veled az életben,ami ilyenné tett,megkeményített,"erőssé" tett?

Mi,akik így neveljük gyerekeinket falat egyáltalán nem húzunk magunk köré,sőt ( sok mindenki belefér az életünkbe,kisfiam nyitott és érdeklődő barátok és programok irányába is), az viszont feltűnő,hogy a te magad köré épített falaid elég stabilak! Nem tudom,átengedsz-e egyáltalán rajta valakit...

Pont ilyen egy érzelmileg sérült ember ( nem szerettél együttaludni senkivel,pároddal is azért,mert így szokás????) nehogy érzelmes legyél,mert akkor megbánthatnak (megint?)

Inkább bízol a falaidban,páncélben,ami megvéd a sérülésektől...:-(

Nem véletlenül lett ideges a hsz-odtól...

Einstein is megmondta: "2 dolog végtelen, az Univerzum és az emberi butaság, de az előbbiben nem vagyok teljesen biztos."

A tapasztalatom az, h annak a legnaygobb a mellénye, akinek nem sok hozzáértése van az adott témához. Abban a kérdésben nem volt igazad, mégis sikerült elérned, h az érezze magát rosszul,aki tudja is h miről beszél.

Hmmm.... hogy is írtad sarah-nak, mikor azon panaszkodott, hogy ideges lett a hozzászólásomtól?

"Ne is húzd fel magad azon, ha valaki buta mint a tök, és még neki áll feljebb" . 106-os hsz. A tied. Mi is a baj az én hangnememmel?

Te így gondolod, én nem. Én soha nem szerettem senkivel együttaludni, és a gyerekeim sem. Amiért a testvérek sokszor együtt alszanak, nem jelenti azt, hogy tetszik is nekik. Vagy a kollegisták nem kívánnának maguknak külön szobát, csak nem telik rá.

A párommal együttalszom, mert így szokás, és mert kicsi a házunk. És mert ő igényli, én meg szeretem őt. De a külön takaróról nem mondok le.:)

Kedves Julie!

Eddig egyetlen hozzászóló sem pocskondiázta a te módszereidet. Az azonban feltűnő, h te milyen hangnemben beszélsz mindazokkal akik nem a te ezsméidet vallják.

A cikk is arra akar kilyukadni,h mindenki csinálja úgy, ahogy jólesik. Nem akar megtéríteni senkit, h akkor, most csak az együttalvás a világmegváltó. Kérlek olvasd újra a kommentjeidet.

Érdekes, pedig 2000-ben, amikor szültem, már mindenki apait-anyait beleadott, hogy meggyőzzenek arról, hogy milyen jó dolog egész nap szoptatni. Sőt, kimondottan rosszindulatúnak könyveltek el, mert nem voltam hajlandó az éjszakát simán átalvó babámat éjszaka is felkelteni megetetni.

Azt meg sehogy sem értem miért kellene kellemetlenséggel és kényelmetlenséggel járjon, hogy van gyereked.

A mai trend az, hogy az anya minél többet otthon üljön a gyerekkel, lehetőleg senkit ne engedjen be a kettőjük kapcsolatába, egész nap és egész éjjel szoptasson, ne foglalkozzon semmi mással csak a gyerekkel, építsen falat maguk köré, felejtse el a barátait.

Nézz már bele a "Kisgyerekes anyák hétköznapjai" topicba, főleg a kezdő oldalt olvasgasd.

Az emberi életet tekintve úgy gondolom, egyáltalán nem természetes a teljesen egyedül való alvás, elalvás, még egy felnőtt ember életében sem. Miért erőltetnénk akkor ezt egy babára?

pl.

- gyerekkorban sokszor testvérek együtt alszanak

- diákok kollégiumban egy szobában alszanak

- felnőttként együtt alszunk a párunkkal

Persze lehet egy csomó egyedül alvós szituációt is felsorolni, de én egyáltalán nem gondolom azt, hogy az lenne a normális az együttalvással szemben. Egyszerűen életünk nagy részét másokkal együttaludva töltjük, ez van. Miért kéne a babának egyedül aludnia, mikor mi sem ezt tesszük?

Manóházi, összességében rendben van, amit írsz, de valamit mégis kifelejtesz, illetve én tévesnek látok valamit: miért lenne "rossz szokás" a kézben alvás? Miért csak a baba/gyerek fizikai szükségleteit kell kizárni, hogy azok ki legyenek elégítve? Miért nem lehet elismerni azt, hogy a testközelség, az anyuka mellé bújás, az érzelmi megnyugtatás megléte ugyanolyan igény, szükséglet, mint az evés, ivás, fájdalom csillapítása, stb? Nem értek egyet azzal, hogy "rossz szokás" lenne a kézben alvás. És ha megszokta is, miért rossz ez? Kinek rossz? Miért ne adnánk meg neki azt a testközelséget, ami életre hívta ezt a szokást? Komolyan nem értem, miért kell így címkézni kisgyerekeket, babákat, hogy rossz szokásuk van.

A szocializációval az alvás terén pedig meg lehet várni azt az időt, amikor majd valóban igényli az önálló alvást, elalvást, nem kell siettetni, erőltetni ezt, én így gondolom. A siettetés nem szocializáció.

Hullafáradtság: az együttalvásnak pont ez az egyik előnye az anyuka számára, hogy nem lesz hullafáradt, mert a baba és az anya alvásciklusa összehangolódik. Komolyan, ezt tapasztalatból mondom.

Ettől még nem kell lemondani egy-egy közös estéről, szerintem is beleférhet bizonyos életkortól, hogy a baba mással aludjon mondjuk el.

Ismerek olyan harmicas éveiben járó embert, aki határozottan emlékszik, hogy járókában volt egyedül és rossz érzései vannak tőle. Úgy gondolja ezért nincs elég önbizalma és nem sikeres az életben. Meglepődtem mikor hallottam, de ilyen is van.

Önbizalomról pedig még annyit, hogy a későbbi nevelés is nagyon fontos a kezdetek mellett. Ott is nagyon el lehet cseszni a dolgokat.

sziasztok

úgy gondoltam írok én is ide.

mért kell vitázni????

mindenki úgy csinálja , úgy neveli, szoktatja a gyermekét ahogy jónak látja, minden gyerek más. lehet h én vele akarok aludni, de ő nem, vagy épp fordítva. lehet neki arra van szüksége h veled legyen. de lehet egyedül akar aludni, annyira változó-

nem lehet egymásra erőltetni semmit.

velünk is egy szobába van még a 15hónapos fiunk, sőt egy ágybaba alszunk, mert utálja a kiságyat a rácsokba ütközik és felébred, de persze van h pár órát ott alszik. lassan kap saját ágyat, szobát és ugy fog aludni.

3 hós korátol átalussza az éjszakát. állta lába egyedül alszik el, csak picinek kellett ringatni, az első 1- 2 hónapba,

magától szokott le a ciciről, cumiról.

volt idő h járókába játszott kicsit egyedül.

kiegyensúlyozott, boldog baba.

mindenki maga tudja mi jó a gyermekének.

én ellenzem például azt h éjjel cicizzen egy 6-8 hós nál nagyobb baba , ugy aludjon el, azért mert nincs nyugodt éjjel, pluszba nem pihen a pocija,

de aki szoptat éjjel, azt maga tudja mért, nem lehet bele szólni.

nincs olyan h jó módszer.

a mi gyremekeink már másak lesznek igen. Szinte midnenki ösztönösen fog nevelni, nem ad majd eldobható pelenkát a gyerekre, stb.

egyébként ezeknek a nevelési elveknek nem feltétlen a rövidtávú eredményeit kell nézni. Mer tlehet, h nekem most rosszabb, mint annak az anyának, aki egész éjjel alszik (bár én nem élem meg rosszul), de a gyermekek pszichéje bevési a csecsemőkori sérelmeket, ahogy a jó élményeket is és később egy rendkívül nyitott, barátságos, jóindulatú gyermek és felnőtt lesz belőle, aki jól kezeli a stresszt, mert az vésődött be neki, hogy a gondja megoldásra talál. Optimista lesz.

A hugom egy rettentő kötődően nevelt gyerke volt, mert anyuék akkor váltak el, amikor két éves volt. Másfél éves koráig szopott, anyuval aludt nagon sokáig, már cukkoltuk is miatta xD

És ma egy nagyon szófogadó tinédzser, aki nyitott mindenkivel szemben, nincenek előtéletei, könnyen beilleszkedett az iskolaváltáskor és anyuval sokkal nagyobb a abizalma, mint pl. nekem.

pontosan egyet értek Nórival, időzavar...

akik most viselkedési zavarokkal küszködnek, azok pontosan a járókába zárt letojt gyerekek

Azok a gyerekek, akik most érik el az iskoláskort, stb. azok pont nem ezek az elvek szerint nevelődtek, sőt! Amit én vallok, az egyáltalán nem trend, a mai trend az, hogyan szorítsuk be a gyereket a karrier mellé, és lehetőleg minél kevesebb kellemetlenséggel és kényelmetlenséggel járjon az, hogy van gyereked. E szerint nevelődnek a gyerekek és ennek nyomait lehet látni a felnövőkön. Régen is az volt, hogy korán vissza mentek dolgozni, a szoptatás sem működött igazán, és egyáltalán az egész kötődésre nem voltak tekintettel, na ez látszik a mostani gyerekeken.

A cikk és az én felfogásom azoknak szólt, akik bizonytalanok a dolgokat illetően és nem azoknak, akik mereven elzárkóznak a szívközpontú neveléstől, mert ez nem hittérítő cikk volt.

Mellesleg, akik bizonytalanok, pont azért azok, mert nem kapnak támogatást arra, hogy a szívére hallgasson, ugyanis a mi generációnk is aszerint nevelődött, hogy hagyd csak sírni a gyereket, ne vedd fel, erősödik a tüdeje, tanuljon önállóságot. Ez a mai trend! Ez az anyai ösztönök ellen szól, és nem veszi figyelembe a gyerek ösztönös igényeit, sem azt, hogy önálló személyiségek, önálló gondolatokkal, vágyakkal.

És ez nagy hiba, ez van.

Erről ennyit.

Nézd, kedves Nóri, ez hogy egy kisgyereknek a nap 24 órájában az anyjára van szüksége, és csakis az anyjára, hogy lehetőleg le se tedd a kezedből, hogy nappal és éjjel számolatlanul szoptasd, hogy az ágyadba altasd, ez egy trend. Egy trend, ami tizenvalahány éve jött divatba, és további tizenvalahány év múlva átadja a helyét majd az akkori irányzatnak. A mi gyerekeink, majd éppen annyira fel lesznek háborodva, ha ezeket az irányelveket akarod rájuk kényszeríteni, mint ahogy te háborogsz, ha anyukád azt mondja, hogy nem jól csinálod.

Már csak azért is, mert szép lassan elérik a tinikort az első gyerekek, akiket ilyen elvek alapján neveltek, és bizony egy cseppet sem kiegyensúlyozattabbak, könnyebben alkalmazkodóak, mint mi voltunk. Sőt! Mintha egyre több gond volna az iskolai fegyelemmel, az otthoni szófogadással, a tisztelettel, stb.

az ilyen összeomlásoknak mindig van előjele, nem egyik percről a másikra történik.

figyelni kell a testünk-lelkünk jelzésére, és kikapcsolódni, magunkkal törődni (cikkbe is benne van), de a babázás és a kikapcsolódás nem zárja ki egymást!

és soha nem a gyerek a hibás egy anya kimerüléséért! átszervezés is jól jöhet. nem kell pl. a háztartásnak 100 %-osnak lennie, nappal pihenjünk a babával, ha ő alszik.

ne akarjunk túlzottan megfelelni a világnak, ismerjük el, ha tűréshatárunk végén vagyunk, fogadjuk el magunk gyengébbik részét is! annyit vállaljunk 24 órából, amennyit tudunk vállalni, egy anya nem mindenható, de a felelőssége a gyereke pszichés fejlődéséért, személyisége alakulásáért mindig 100%-os! A többin lehet változtatni, ezen nem! ha nagy a teher, ismerjük be és kérjünk segítséget!

de a gyerek nem élheti meg azt, hogy a gondozói cserben hagyják, és nem elégítik ki az igényeit!

mellesleg a gyerek a legnagyobb tanítónk a földön, pont a gyenge pontjainkra mutat rá! minden válság a fejlődés lehetőségét hordozza magában!!

Nem a cikkből olvastam, magam körül látom!

Szerintem az a normális és természetes, ha egy gyerek egyedül elalszik, nem az ellenkezője. Mindenki úgy altatja a saját gyerekét, ahogyan jónak látja. Ha valakinek az a jó, hogy az egész család egy ágyba aludjon, lelke rajta.

De azért nem kellene úgy beállítani ezt a dolgot, hogy ez így minden világok legjobbika.

Mi is le kellene feküdnünk este kilenckor mint a gyerek? Hogy összebújjunk? Mi későn fekvő emberek vagyunk, az alatt a 3-4 óra alatt beszéljük meg a dolgainkat, fejezzük be a házi munkát, olvasunk, tévézünk, miközben a gyerek már alszik. Aki mellesleg imádja az ágyát, a puha takaróját, az esti programot, a mesét, a pingvinjét, amelyik a hálótársa. Mert az az övé, az ő helye a házban, ahol biztosított a nyugalma.

na ez már nem az, ami jót tesz a harmonikus baba-mama kapcsolatnak.

Mindent addig kell csinálni, amíg mindkét fél örömére történik! Ezért írtam, ha ez nem jó a mamának, akkor ne csinálja, mert a gyerek ebből annyit érez, hogy anya miatta morcos, dühös, ingerült. (az már más kérdés, miért így éli meg)

Én is szoptatok éjjel, ringatok, hordozok, de nem áldozatvállalásnak érzem, hanem természetesnek veszem. Ettől függetlenül van sexuális életem,vannak barátaim és ápolt vagyok, nőies.

Az nem mindegy, hogyan éljük meg az anyaságot és a vele járó nehézségeket, a megváltozott hétköznapokat. Nem muszáj összezuhanni, kitikkadni... lehet boldog az öasazes résztvevő is!

"miért kényszerülünk vissza a négy fal közé?"

Mert ezt látom, bármerre nézek. Kedves kis kolleganőm könnyekkel a szemében bizonygatja, hogy ő semmiképp nem mehet el a férje cégbulijára, mert neki éjszaka szoptatnia kell. Hogy is követhetne el ilyen bűnt, hogy ezt kihagyja, különben is hónapok óta nem volt ideje rendberakni a haját, a körmeit, meg már nem is tudja, milyen az, társaságba menni....

És könnyes a szeme, és szenved, meg féltékeny is kicsit, de közben meg van győződve arról, hogy ő a jó ügy érdekében hozza az áldozatot, és mélyen sajnálja önmagát.

1,5-2 évesen már meg szokták érteni, ha nincs éjjel szopi, tramua nélkül is kivitelezhető.

A legérzékenyebb, legsérülékenyebb időszak az első 1,5 év, akkor alakul ki a bizalom (jó esetben), későbbiekben már ebből merít. Ez az időszak nagyon gyorsan eltelik, nem árt odafigyelni.