Bababorzalom - Avagy minden, amit a babákról nem akarsz tudni (beszélgetős fórum)

:))

Aranyos :)

"A tiédéhez hasonló stílusú hozzászólások csak súlyosbítják azok gondját, akik nem képesek teljes kontroll alatt tartani érzéseiket, érzelmeiket."

Nem hinném, hogy az én kommentem súlyosbítaná ezeknek az embereknek a problémáját. De azt el tudom képzelni, hogy aki nem tudja kontroll alatt tartani az agresszióját, az ráfogja X-re, hogy azért vagyok hülye, mert kihoztad belőlem:) Magyarul keres egy bűnbakot, aki miatt dühönghet. A gyerek is ilyen bűnbak egyébként.

Ez de jó!!!:)

Ezt még nem is olvastam tőle, de pont hasonlót szoktunk a kisfiamnál alkalmazni, ha rosszalkodik. Elkezdünk beszélgetni, hogy "valami rossz manó elvitte az aranyos Barnikát, vajon hol lehet?"

Nagyon hamar le szokott csillapodni, és szól, hogy itt van, és akkor örülünk neki, hogy de jó, megint a jó Barni van itt...

Na, akkor itt félreértés van. Nem a másik mellett csapkodom az asztalt (én mondjuk évente kétszer), hanem amikor már annyira fáradt vagyok, hogy a "lassan vesz levegőt, még lassabban fúj ki" már nem elég, akkor teszem - és általában egyedül vagyok az adott helyiségben.

Egyébként jellemzően ez az utolsó csepp, ugye, a legapróbb dolog, aminél szakad a cérna.

És még mindig nem gondolom, hogy ezzel baj lenne :)))

Oké, azt elfogadom, hogy van olyan baba, akinél ez nem működik, mert átlátja. Nincs olyan módszer, ami minden babánál működik, de minden gyereknél van olyan módszer, ami feleslegessé teszi a verést és a csapkodást.

Persze most mentálisan egészséges gyerekekről beszélve.

Nem kell a tojáshoz engedni. Ez a szülő feladata és nem az, hogy egy pici gyerektől elvárja, hogy megértse, hogy nem szabad. Ameddig ezeket nem tudja értelmezni, addig a szülőnek kell távoltartania a veszélytől a gyereket.

Nem idomítani próbálni.

Hát boccs, de ebben messze nincs igazad. A kisgeyerk sok ideig meg sem tudja különböztetni azt, hogy én és azt, hogy anya. Egynek kezeli magát az anyával.

Azután nem kevés idő, mire meg tudja különböztetni, hogy amit ő nem lát az attól még létezik.

Ez nem hülyeség kérdése, hanem fejlettség kérdése.

Így működik.

Hát ezt sem mondhatod általánosan, mert én meg láttam ezt a módszert működni.

A kisgyerek nem hülye azt mondod, mégis hisz a mesékben, az angyalokban stb.

Nem egy kis felnőtt, hanem gyerek. Egészen másképp működik sok minden benne, mint amikor már felnőtt lesz.

Én azzal értek egyet, hogy nem kell csapkodni.

Ha már olyan mélyen van valaki, hogy nem tud mit kezdeni az indulataival, akkor azt ne a gyereke előtt vezesse le, mert ezzel neki semmi jót nem ad, viszont félelmet annál inkább.

A gyerekeknek olyan szuper antennáik vannak, hogy a legkisebb lelki rezdülésedet is észreveszik, lehetsz te akármilyen tudatos. Minden kínodat befelé nyelni és elfojtani magadban nagyobb bűn, mint a gőzt akkor kiengedni mikor még csak épp feszít. Nem szerencsés hisztisnek titulálni az esetleg depresszióval küzdő embert.

Minden tiszteletem azoké az embereké akik úgy tudják magukat kontrollálni, hogy semmi ki nem billenti őket lelki egyensúlyukból, de ahhoz mindenki ilyen legyen, mindenkit egy anyának kellene megszülnie egy apától, bár testvérek között is hatalmas különbségek vannak, nem még idegenek között.

A tiédéhez hasonló stílusú hozzászólások csak súlyosbítják azok gondját, akik nem képesek teljes kontroll alatt tartani érzéseiket, érzelmeiket. Nem érdemes ennyire szarkasztikusnak lenni. De mint írtam, nem vagyunk egyformák.

Szeretem Ranschburg Jenőt:

"a dackorszakon minden gyerek átesik. Nagyon helyes, ha megfogják a „támadó kezecskét”, és nagyon határozottan közlik a gyerekkel: Ezt nem szabad, az ember nem okoz fájdalmat a másik embernek. Ha a gyerek mégis folytatja, több lehetőség kínálkozik. Nálam például jól bevált a „mágikus játszma”. Eltűnt a kisfiam, hol van a gyerek? – csodálkozik a szülő, és úgy tesz, mintha valóban nem találná a gyereket: Érdekes, amikor így viselkedik, hirtelen eltűnik! Az ilyen korú gyereket ezzel általában zavarba hozza a szülő, mert valóban felébred benne a szeparációs aggodalom: eltűntem? Mi lesz velem, ha anyu és apu nem találnak meg? Éppen ezért abbahagyja a hisztit, és ilyenkor a szülőnek „meg kell találnia” a gyereket: Megvagy! De jó, hogy újra együtt vagyunk! Amikor a „találkozás örömén” túlesnek, a szülőnek ismét kezdeményeznie kell a témát: a másik embernek nem okozunk fájdalmat. Meg kell beszélniük azt is, mit érez a másik. „Emlékszel, amikor elestél tegnap, és beütötted a fejecskédet? Ugye, hogy fájt? Ilyesmit érez az is, akit megütsz.” Megtaníthatja kisfiát arra is: mit kell csinálnia, ha nagyon mérges. Mert egy gyerek is lehet nagyon mérges, de ilyenkor nem üt, hanem megpróbálja elmondani, amit érez (Pl. Nagyon dühös vagyok, mert abba kellett hagynom a játékot – vagy: mérges vagyok, mert nem sikerült megépítenem a várat a kockákból stb.), és ha elmondja, a szülő segít neki a probléma megoldásában. Az indulatnak nagyon gyakran éppen az az oka, hogy a gyerek érzi, hogy baj van, de nincsenek még megfelelő szavai arra, hogy zavaró érzését többé-kevésbé pontos szavakká formálja. Ha Ön sejti, mi váltja ki a gyerek dühreakcióját, már akkor, amikor elkapja a kezét, mondhatja neki: „tudom, hogy most azért vagy mérges, mert….gyere, próbáljuk együtt megoldani a problémát.” Ilyenkor, ahogy a gyerek beszéde, szókincse fejlődik, egyre ritkábban érez belső kényszert indulatának fizikai levezetésére, és egyre gyakrabban válik képessé arra, hogy szavakba öntse problémáját. Így lehetőséget ad a közös megoldásra."

Ha ez a gyereknél jól működik, akkor a szülőnél is :)

Én kb: ostorral adnék vissza minden egyes "kezérecsapást", "seggéreverést" annak a szülőnek, aki megteszi a saját gyerekével. 20 hónaposnak odavágni????? Pff..

Elnézést az offért, kussolok is, csak megragadta ez a mondat a figyelmemet....

Én az előző kapcsolatomban csapkodós voltam. A mostaniban nem :)

Sokkal kellemesebb így élni :)

Szerintem nem kell az asztalra csapni :)

És szerintem is az a kérdés, hogy ha elszakad a cérna, akkor mit tesz, meddig megy el és mennyire sűrűn szakad az a cérna :)