A férjem nem tud dönteni köztem és egy másik nő között (beszélgetős fórum)

Aranyosak vagytok, köszönöm.

Nagyon hullámzóak az érzéseim és a gondolataim, reggelente jellemzően dühös vagyok rá és magamra, de közben lelkes is, azt érzem, minden rendben lesz, csak zárjuk le végre egymással. Éjszaka meg mikor lefekszünk a sötétben, sírni tudnék, hogy hova jutottunk, eszembe jut, én miket rontottam el, és szeretném visszakapni a régi életünket.

Megmondtam neki, hogy én ezt biztosan nem csinálom tovább, így is nevetséges, hogy eddig elnéztem, hogy "barátkoznak". Hozzám vágta, hogy őt nem érdekli, meg amúgy is, ki vagyok én, hogy megmondjam, mit tehet és mit nem. Nem mondhatom meg, kivel barátkozhat, a lány tényleg pusztán jó ismerősként tekint rá, ő van csak összezavarodva. Ezután jött megint a ne haragudjak, elhiszi, hogy ez nekem mennyire nehéz lehet, de nem tehet róla.

Mondtam rendben, persze, megértem. Beszéljük át azonnal, ki mit tart meg vagy visz, aztán pakoljon és menjen.

Erre befeszült, hogy biztosan nem, ő nem döntött, engem is nagyon szeret. Mondtam neki, hogy soha nem is dönteni, mert képtelen rá ettől függetlenül is, ezért én döntöttem. Jött megint az ő rosszul érzi itt magát, elege van az egészből, belőlem is című kamaradráma, hogy megint kibújhasson a felelősség alól. Sajnos már nem hat a bűntudatomra ezzel. Egyébként ma megint összefutnak sörözni meg beszélgetni egyet a lánnyal, de esküszik, hogy csak jó ismerősök, még csak nem is közeli barátok.

Én fogok majd dönteni, csak kíváncsi vagyok, ti mit tennétek. Szerintetek szóljak előre, hogy még dönthet úgy, hogy nem megy el, de ha igen, addig biztosan összepakolom a cuccait? Vagy csak egyszerűen várja otthon az összepakolt bőrönd, mire hazaér késő este?

Ha így gondolod, nyilván nem kellesz senkinek.

Önálló ember vagy, remélhetőleg felnőtt is, nem csak felnőtt korú.

Meddig hagyod, hogy uralkodjon feletted, és játszmázzon?

Sokan 50 évesen mondanak nem-et a szärra és nem bánják meg.

Te meg 28 évesen akarod elásni magad?

Felőlem!

Most még megrémít az egyedüllét lehetősége / tudata de hidd el, menne az! Ahogy leszűröm Te egy ambíciózus, előre igyekvő nő vagy akit a férje nemhogy segítene inkább hátráltat a célok elérésében.

Ebben a korban meg simán találsz olyan párt magadnak aki úgy gondolkodik mint Te, akivel lehet tervezni és elérni a célokat. Egy kicsit erősítsd az önbizalmadat mert az évek alatt sikerült a férjednek igencsak lerombolni. Nem kell mindent magadra venni, biztos Te is hibáztál de hogy mindenben, az kizárt!

Neked kell döntened, a férjed nem fog, ez biztos! És akárhogy is döntesz, bízom benne, hogy az jó döntés lesz. Ha tanácsolhatom saját életed legyen az első számodra! Egyszer élünk, miért kellene mindig mindenben alárendelni magad?

Sok sikert és kitartást, és engem érdekel a folytatása a sztorinak :)

Igen, 27. Sajnos inkább már 28, jövő héten lesz a születésnapom. Még egyetemen ismerkedtünk meg, egyikőnknek sem volt igazán komoly kapcsolata a másik előtt. Ezt is bedobta, hogy most fogta fel igazán, hogy velem kéne leélnie az életét. Nem pont így fogalmazott, de ez volt a lényege. Azt is hozzám vágta még a nagy beismerő vallomása közben, hogy elvettem a húszas éveit, meg hogy mennyire elcsesztünk mindent, főként én, másnak ilyenkor már autója van, lakása van, gyereke van. A plusz poén, hogy én voltam az kettőnk közül, aki mindig megpróbálta terelgetni a kapcsolatot a komoly kérdések mentén, ha én is belesüppedek a döntésképtelenségébe, szerintem még mindig különélnénk, mint a tizenévesek. Olyanokat hoz fel, hogy ha ez lett volna, akkor úgy történt volna, ha meg így lett volna, akkor meg amúgy, de a lényeg, hogy minden sokkal faszább lett volna. De könyörgöm, ezek görcsös fikciók, magát hergeli a semmivel. Fogalma sincs, mi hogy alakult volna.

Mindig biztattam mindenre, hogy mennyire ügyes, csinálja, hajrá, el is kezdett haladni, de mindig mindent abbahagyott. Ez volt az egyik fő konfliktus forrásunk. Most meg képes felhozni, hogy mennyi problémánk volt, de ha belegondolok, ő okozta a legtöbbet a teszetoszasággal. Előre léptünk kettőt, aztán hátra ötöt.

Felhozta azt is, hogy nincs lakásunk. Én az utóbbi pár évben vagy tíz megoldási javaslattal álltam elé ezzel kapcsolatban, mindig elkezdtünk gondolkodni, tervezni, szép volt, jó volt, aztán leállított, hogy most hagyjuk, ez sem jó, az sem jó, most nem akar ezzel törődni, stb. Nem erőltettem soha semmit, meg akartam beszélni, azt akartam, hogy együtt döntsünk. Előfordult ritkán, hogy könyörögtem neki, lépjünk, de akkor bedühödött, hogy ne cseszegessem. Akkor megint leálltam egy időre, hogy a kedvére tegyek.

Tehát, nincs közös tulajdon, se közös hitel, se gyerek, semmi. Természetesen minden az én hibámból.

Igen, orvos állapította meg a depresszióját, ez is végigkísérte az életünket. Azt hiszem, mikor elkezdődött ez az egész 1 éve, akkor csúcsosodott ki nála, csak ugye akkor nekem is sok más problémám volt, nem figyeltem úgy rá.

Most kicsit egyoldalúan írtam le a dolgokat. Természetesen nekem is voltak nehezebb időszakaim, volt egy súlyosabb betegségem is, akkor ő is kitartott mellettem, támogatott a végsőkig, végtelenül szeretett. Nem védem őt, mielőtt írnátok, de ez még bőven pár évvel ezelőtt volt. Most teljesen ki van fordulva magából, ahogy írtam, és ő sem tudja, mennyit írhat a depressziója rovására. Viszont már nem akarom összemosni az utóbbi 1 évet ezzel, és mesélhetem tovább a semmitmondó életünket, a lényeg úgyis az, amit a fórum címének is kiírtam.

Kicsit félek, hogy fogok boldogulni lassan 30 évesen, semmivel a hátam mögött. Jól keresek, dupla annyit, mint a férjem, de mit érek vele? Félek, hogy nem kellek majd senkinek. Annyira szerettem volna már gyereket is, olyan ösztönösen, hogy fizikailag fáj.

Ha érdekel titeket, megírom majd a továbbiakat. Megértem, ha valakit frusztrál a sztori, és érthetetlen, hogy mit teszek vagy nem teszek. Kívülről nézve én is szánalmas vergődésnek látom, csak sajnos én benne élek, és dönteni kell.

Komolyan azt hittem, hogy úgy 15 évvel idősebbek vagytok. A legszebb éveidet éled/élted ezzel a férjjel, vagy utólag mondhatom, hogy elpocsékoltad rá ! Egy nő életében ezek a legszebb évek ! Majd később rájössz Te is !

Nem értem, hogy mire mondja a férjed, hogy kitart(ott) melletted ? Szerintem Te tartasz ki mellette annak ellenére, hogy az elmúlt 1 évben se szakított meg minden kapcsolatot a lánnyal. Sőt, még jobban a kedvébe jártál, mint előtte. Ő mit tett bele a házasságotokba, hogy vele maradj ?

Miért írod, hogy depis ? Orvos állapította meg ?

Jól látod a dolgokat, mintha kezdenél kijózanodni, múlna a rózsaszín köd a szemed elől.

Vedd észre, hogy alaposan kihasznál Téged ez az ember ! Mert megteheti ! Mert hagyod ! Ne tegyél érte már semmit ! Mintha csak lakótárs lenne. Amíg nem mentek külön, addig gondoskodjon magáról !

Itt nemcsak a lelki hűtlenség van meg,- ami hamar elvezethet a testihez - hanem sok egyéb, amiket leírtál. Sokan szétmennek 7-8 év után, úgy látszik, kifárad a kapcsolatuk. Jó, hogy nincs gyerek, könnyebben tudsz szakítani, válni.

Gondolj arra, ha Neked lenne egy lányod, a mostani helyzetedben ilyen férjet szánnál neki ???

És egy fontos dolog : ha most nagyon megtesz mindent, hogy ne válj el tőle, az csak rövid ideig tartana, amíg lenyugszol ! Utána kezdené elölről !!!

Amugy volt ilyen kollegam.

Volt a benti baratnoje, aki vagy 8 evvel fiatalabb volt nala. Egesz nap egyutt chateltek a ceges chaten, kavezgattak, bandaztak a konyhaban.

A srac kozben osszekoltozott a baratnojevel, megkerte a kezét, mostanra 3 gyereke van. Es kozben tobb mint 10 eve tart ez a benti romanc is, csokoloznak a liftben, egyutt jarnak futni, edzeni. Marmint a bentivel.

A benti csaj meg van gyozodve rola, hogy egyszer majd elvalik miatta.

H a felesege es a 3 gyerek mit gondol, vagy hogy elnek, azt nem tudom. Vagy hogy otthon hogy teljesit, mint ferj es apa....

A férjed döntésképtelen, de neked meg már réges-régen meg kellett volna hozni a döntést: szakítani. Meddig akarsz így élni? 27 éves vagy, és beletörődsz egy ilyen kapcsolatba?

Ennek a hímnek ez így kényelmes. Még pátyolgatod is, maximálisan kiszolgálod mert "kitart melletted". Marha jó. Kitart melletted... talán még ő tett szívességet neked?! Hagyjuk már!

Persze, hogy ennek az önző hímnek tökéletesen megfelel ez a helyzet. De mi van veled? Meddig tűröd még ezt az áldatlan helyzetet?

Esetetekben elég egy döntésképtelen egyed. Hozd meg te a döntést! Lépj, amíg nem késő!

Ha már 40 lennél, akkor talán még megérteném, de így nincs értelme ezzel a kapcsolattal nyűglődni.

A párod nem depressziós, az egy komoly betegség. Ő legfeljebb nyűgös és életunt, bár még az sem nagyon lehet, mert akkor nem a másik csajon járna folyamatosan az esze.

Az elmúlt 1-2 év a legtöbb embernek nehéz volt. Az írásodból úgy tűnik, hogy neked is. Az, hogy valaki eközben nem tud egy 30 éves ember egyfolytában pátyolgatni, teljesen érthető. Ha ő csak a saját problémáit tartja számon, önzően elvárja a segítséget, neked nem segít, viszont hibáztat a saját nyomoráért, nem valószínű, hogy valaha is olyan partner lesz, akire számíthatsz, ha esetleg a te fejed felett csapnak össze a hullámok, vagy akinek nyugodt lélekkel lehetne gyereket szülni.

Az, hogy ő mit dönt, az egy dolog. Nem ő az egyetlen, aki döntéseket hozhat a kapcsolatotokban. Itt neked kell eldönteni, hogy akarsz-e ebben a 3 fős kapcsolatban részt venni, mert ezt a te drága párod nem fogja megoldani.

Nem értelek. Mit tudsz ezen a szerencsétlen rinyáló pasin szeretni?

Baromi jól néz ki, klasszisokkal jobb pasiban, mint te nőben? Olyat nyújt az ágyban, amit senki más még idáig nem tudott? Állati sok pénze van? Egy géniusz?

Nekem idáig az jött át, tök hülyére vesz téged, ennek ellenére még a világra hoznál a kedvéért egy gyereket, aki valószínű egy savanyú nő mellett nőne fel, mert majd kifogása lenne édi-bédi férjednek, hogy változik a tested, nincs rá időd, nem akar sírást...inkább megy a másik nőhöz pihizni, meg egyébként is az olyan szexi és megértő.

A te/ti életetek, de ennyire meghunyászkodni, már fáj olvasnom is. Tudom nem kell, nem is fogom,csak kíváncsi voltam, hogyan folytatódik a történet.

Nincs a környezetedben olyan, aki erről tud és azt mondaná, hogy térj már észhez!!!....ez nem normális.

Végig olvastam a fórumodat, hát nagyon sajnállak. Nehéz helyén kezelni a dolgokat úgy, hogy még szereted a férjedet. Nálam ez már megcsalásnak számítana, nem fizikai -ha tényleg nem volt közöttük semmi még- de lelki megcsalás. Ha nem velem beszéli meg a jó / rossz dolgait, nem velem érzi magát jól, nem velem őszinte. De mindenkinek más fér bele.

Gondold át, meg tudnál bocsájtani, elfelejteni mindent? Ő tényleg lezárná ezt a kapcsolatát? Csak Te lennél ezután számára? És első sorban Te tudnál benne bízni ezek után ha téged választana?

Hogy Te hogyan fogsz dönteni -mert neked kell, rá hiába is vársz, neki ez így hármasban nagyon jó főleg, hogy szinte a beleegyezésedet adod- arra kiváncsi leszek, remélem megosztod velünk. Én biztos, hogy kiadnám az útját! Nem szeretnék egy döntés végeredménye lenni. Vagy magától akar vagy sehogy!