2013 nyarára jó pár kilótól megszabadulok (beszélgetős fórum)
a munkahelyemen is ülök egész nap, nem stresszes, ráérek enni itt is:(
csináltam azt, hogy délután 5 után amikor hazaértem elmentem futni, de 9 körül már olyan éhség jött rám, hogy felfaltam a hütöt.
Na, tudom, nem nyavajogni kell, hanem belevágni.
Most ettem meg egy nagy bagett kiflit, kolbásszal:(((
Na, de legalább őszinte voltam, délután már csak gyümölcsöt eszem.
Igen, szerintem is igy van, mert csak a szemünk kivánja és a megszokás.
Na, jó, megfogadom, én is megállok a felénél minden adagnál!!
De hogy állandóan ezután igy kell étkezni??
Jaj, a gondolkodásunkat kellene átalakitani, és lefoglalni magunkat, hogy ne foglalkozzunk sokat az evéssel.
az a baj, hogy én otthon állandóan fözök, munka után megyek haza és azon gondolkozom, mit fözzek, pedig a gyerekeim már nagyok, nem is igényelnék tulságosan.
De ez egy pótcselekvés is nálam, egy pasit kellene találni és elterelné a gondolataimat:)
Anno én is alapból 2 párat ettem, ma néha az egy pár is sok, egy zsömlével, a zsömléből általában marad is.
Érdekes, az ember észre se veszi, mi a sok.
Én sokat ettem sajna az utóbbi időben, években.
A hétvégén leteszteltem magam, hány virslit és hány szelet kenyeret (csomagolt, kis kocka) tudok megenni együltemben, éhesen, reggelire. Az eredmény (nagyon szégyellem, de leírom): 5 virsli és 5 kocka kenyér. Persze ezt az 5.-et már csak a szememmel kívántam, de megettem. Tele voltam. Nem jó érzés. Jobb volt, amikor mindig egy kicsit éhes maradtam.
Szia. Üdv köztünk. Küzdjünk együtt, igaz, nekem jó 40 kilótól kell megszabadulnom. Nyárig - pontosabban AUGUSZTUS 26-ig ARRA GONDOLTAM, HOGY PONT 26 KILÓVAL KÉNE KÖNNYEBBNEK LENNEM! Akkor lesz ugyanis a férjem unokatesójának az esküvője. Most vagyok kb. 106 kiló, tehát 80-ra kéne lefogyjak .)
Már el is kezdtem újra. Kenyeret hanyagolom és kevesebbet eszem, csokiból is.
Sziasztok!
Én sajna náthásan :( de remélem jobb lesz.. a hétvégémre rányomta a bélyegét ez a hülye betegség..
Én ma már ettem egy ananászt :D most sajna kicsit drágábban, mint amennyiért szoktam venni, de reggelire pont jó volt és legalább az is vitamin :D
Igen, jóval kevesebbet. Anno én sem éreztem úgy, hogy sokat eszem, de ezek szerint mégis...
találd meg azt, ami neked jó és hosszú távon is tartani tudod. Bár hosszú távról még én sem beszélhetek, majd ha 5 év múlva is tartom a súlyom, akkor. Nagyon tartok a visszahízástól.
Háát ezt nem értem:( akkor egyszerüen csak kevesebbet eszel???
Én nem eszem sokat szerintem, és csak jönnek rám a kilók az utobbi évben.
Na, nem tudom, csak az bosszant, hogy mindig vékony csinos voltam, akkor biztosan ez a "változókori" nyavaja kavart be!
de nem hagyom hogy legyőzzön!!!
Semmi ilyesmit nem követek. Akkor eszek ha éhes vagyok, ha este 8-kor akkor este 8-kor. Az elcsábulást mire érted? Semmit nem hagyok ki, csoki, sörözés, tészták... De egyszerűen kevesebbet eszek, itthon a tányért lecseréltem kistányérra, és néha már ez is sok. A futással én is így vagyok, pedig tudom, hogy jó lenne.
próbáltam én már mindent, Norbitól a 90 naposig, a turmixot is. lementek a kilók, utána kamatostól vissza. Szilveszter előtt döntöttem el, hogy le akarok fogymni, épp zserbózás közben, értsd: a maradék fél tepsi zserbót fogyasztottam, mivel másnak nem kellett :D
Ezt tudom tartani, természetes lett, azóta se jött vissza semmi, sőt, folyamatosan megy le.
Olvastalak benneteket lányok,helyesek vagytok, és irigykedek én is hogy már ennyit sikerült fogynotok!
Nagy a problémám nekem is, mert az utobbi 3 évben szépen felkusztak a kilók.
Ok, változókor, de nem foghatom rá, annyira jól éreztem magam olyan 63-65 kilóval, és most 74:((
és minél jobban foglalkozom vele, annál inkább nem fogyok.
Próbáltam már annyi mindent, de nincs rendszer az életemben.
És az esti csipegetés meghozta gyümölcsét.
De le kell fogyjak, mert nem tudok öltözködni,és baromi rossz lrzés, hogy feszül, vagy rám se jön a ruha.
A nyáron futottam, de azt is ugy hogy elkezdtem többször, ment egy két hétig, aztán valamiért abba hagytam,
Pms1, azt hiszem te irtad, hogy 91-ról indultál?
ez nagyon szép eredmény!
Azt irod, hogy csak kevesebbet eszel?
De hogyan? soha nem csábulsz el?
én is figyelek az egészséges kajákra, de nem sikerül fgynom:((
Este 6 után eszel?
mert én evvel küzdök, de nem birom ki,hogy ne egyek semmit este.
Most arra gondoltam, megpróbálok egy turmix italos diétát:)(
Már párszor csináltam a juharszirupos diétát, ez inkább méregtelenités, nagyon jól birtam, 7 napig csak ittam, le is megy 5-6 kiló, de idővel visszaszedtem:(
Tudom életmód váltás, de nem megy:((
Nektek sok sikert!!
Nem is igazán f3gyelem ez. nehéz elmagyarázni, de valahogy átálltam. Eszek én csokit, sütit, bármit, de kevesebbet, és nem azért, mert fegyelmezett vagyok, valahogy nem kívánom.
Egy példa: régen egy pizzát simán megettem. Múltkor a párommal elmentünk pizzázni, ketten rendeltünk egyet és még maradt is belőle. egyszerűen elég volt, nem kívántam többet.
Szép tervek. :)
Azt gondoljuk, hogy a fogyás a nehezebb dió, de szerintem a megtartás még annál is nehezebb és persze az életmód váltás..
Tudod, régebben, amikor még csak 42-es méret voltam (még fősulis koromba - most vagyok 35 éves:) elkezdtem szaladni. Pár hónap alatt szépen le is futottam a felszaladt kilókat (persze arra is odafigyeltem, hogy mit eszek, de semmitől sem fosztottam meg magam). De akkor minden este futottam kb. 4-5 kilómétereket, esőben-télben, nem számított, mindig is szerettem futni (emlékszem, az emberek bámultak ki a buszból, néztek mint a moziba, én meg szakadó esőben róttam a kilómétereimet:) s érdekes, nem lettem tőle beteg, mert akkor, abban az időszakban edzett voltam.
Hát, ez most már nem megy. Pontosabban, mióta szültem (van egy 7,5 éves lányom). Legnagyobb sajnálatomra nem megy a futás. Pedig sokat segítene.
2010-ben, tehát egy év alatt két babámat is elvesztettem, ez elég volt egy depihez, ami tavasztól nyárig tartott. Könnyű volt fogyni (bár nem az volt a célom, abban az időszakban célom sem volt), mert semmi étvágyam nem volt. Csak aztán átestem (mikor felébredtem a révületből) a ló másik oldalára és visszaszedtem, amit abban az állapotban "könnyedén" leadtam. Lehet, hogy ez a titok? Alig enni? Csak az a baj, hogy nem depisen mar az éhség.
Vagy annyit enni, amennyit akarok, csak nem lenyelni:)
A Jojónak "hála" nem kell új ruhákat vennem :) Azt majd akkor akarok ha elértem azt a súlyt amivel meg leszek elégedve, valahol 60 kiló körül.
érdekes, depi alatt én inkább hízok.
A fénykép nagyon jó ötlet. Motiválni fog, ha látod a fejlődést.
Sokat mozogsz, kétlem, hogy ebbe ne férne bele délután egy csoki, vagy egy szelet kenyér, de te tudod. Én azt mondom, mértékletesség, mindent lehet, csak ésszel. De neked kell érezned, mi az amit sokáig tartani tudsz. A legtöbb diétával az a baj, hogy hosszú távon az ember besokall, és kezdődik minden elölről. Jojó effektus, amivel sikerült magam 92 kilóra hízlalnom.
Öszintén szólva most összezavarodtam. Azt hiszem, kell csináljak egy listát magamnak, hogy mit nyerek és mit vesztek vele, ha lefogyok.
Én nagyon lelkesen állok neki egy-egy életmódváltoztatásnak, fogyókúrának. S csinálom is, komolyan, de legtovább egy hónapig, mert akkor jön a mumus, a PMS... és ez eddig mindig legyőzött és ezt most nem mentségként írom, mert ez tényleg kudarc.
Most már megvan a pontos időpont a nyárra, amíg meg kéne szabadulnom a jó pár kilótól - méghozzá a férjem unokatesójának az esküvője. Olyan jó lenne, valami csinos ruciba bújni mondjuk 42-es RUHAMÉRETTEL!
Eddig úgy gondolkodom, hogy maradok a paleo-szerű étrendnél, tehát azon az irányelven, csak én heti 1x-2x fogyasztok kenyeret, tésztát - mert van, amit csak ezekkel tudok megenni, ill. teljes mértékben a csokiról sem tudok lemondani.
Viszont a paleonak megfelelően igyekszem minél több halat, zöldséget, húst, gyümölcsöt fogyasztani. S ami a leglényegesebb: minden nap délután 16:30-tól kezdődnek az edzéseim, tehát én onnantól már csak igazi paleosan étkezhetek, vagyis délután már se csoki, se kenyérfélék, se tészta, egyrészt mert akkor rámrakódna, másrészt meg visszajönne, amit lemozgok. Azért a listát is megírom, bár egy kövér ember fogyása csak pozitívumként élhető meg.
Van egy szép barna, hosszú ruhám. A barna nem a kedvenc színem, de ennek ellenére észrevettem, hogy nagyon jól áll nekem ez a szín. Lehet, hogy pont ezt kéne felhúznom a lagziba, ezt még úgysem látták rajtam és a megfelelő kiegészítőkkel, szerintem pont oda illene! Fogok csinálni egy képet magamról a ruhában így kövéren és folyamatában is.
További ajánlott fórumok:
- Sikersztorik! Akinek 10, vagy több kilótól sikerült megszabadulni, leírhatná a történetét
- Szerintetek szép leszek, ha minden fölösleges kilótól megszabadulok?
- Hétfőtől, Augusztus 31-től fogyi: utolsó pár kilótól való megszabadulás
- Hogyan tudnék augusztusig legalább 10 kilótól megszabadulni?
- SOS! 5 kilótól szeretnék megszabadulni....
- Ha már százszor elbuktál...avagy mit tegyünk, hogy megszabaduljunk akár 25 kilótól