Verselemzés! (beszélgetős fórum)

Szóval...

A másik féle,hogy versszakonként bontod,de akkor egyből beszélsz a költői képekről,nem tudom,h milyen a rímelése...ah elnézem semmilyen...de még ilyenekről is lehet írni.

A bevezetés inkább csak egy legyen.Abban inkább az irónőről beszélj.Életrajzából azokat az elemeket ragadhatod ki,amik a vers megírása környékén volt,vagy úgy 1-2 általános mondatot írsz róla.

Aztán a tárgyalásban kezdjük el szétbontani a verset.Többféleképpen lehet csinálni.Az egyik,hogy a tartalomról beszélsz,utána költői képeket magyarázod,majd a befejezésben összefoglalod,h mekkora egy lezbikus barom volt Sapphó.

A neten találtam. Nézz körül te is, aztán fogalmazd át a te szavaiddal kicsit és kész is vagy. Én is mindig ezt csináltam, mert az verselemzésnek nem sok köze van az irodalom élvezéséhez, szerintem.

Szapphó: Aphroditéhoz

Szenvedélyes érzelmeket jelenít meg Aphroditéhoz intézett himnusz, mely teljes egészében személyes hangvételű. A vers három részre tagolódik.

1-2. versszakban: a jelen idejű könyörgés a meghatározó elem. „…jőjj hozzám…” Az istennőt egyszer, mint a kín megszűntetőjét másszor, mint okozóját szólítja meg a lírai én. - „Fájó kínra mért csalod, … tőrbe a lelkem?

A második versszakban a könyörgést meggyőzéssel, érveléssel kapcsolja össze, s eszközként az istennő múltbéli segítségére hivatkozik – „…s jöttél kedvemért elhagyva…égi atyád.”

3-6. versszakban: Aphrodité múltbeli megérkezésének és jótékony beavatkozásának történetét idézi fel. A harmadik versszak az istennő fogatának indulását – „Fürge pár veréb a kocsidba fogva…”,- a negyedik megérkezését és Aphrodité megszólalását - „ Gyorsan érkeztek veled… úgy kérdezted, hogy mi bajom,…”- jeleníti meg. Az ötödik, hatodik versszak pedig már az istennő szavait intézi – „…mond ki, ki bántott? … most ha nem szeret, érted ég majd”. Az egymást követő sorok a szerelem egyre intenzívebb megjelenítését adják.

7. versszakban: jelen idejű könyörgésesl zárul a vers. „Jőjj ma is hozzám, s szabadíts ki engem…”

E versszakban a könyörgés négy variációja sűrűsödik össze.

A szövegen következetesen vonul végig az istennő és a földi nő, a líra én szembeállítása: tarka trón, arany lakás – feketéllő föld, föld … a mélyben – égi úton, könnyedség – súlyos gond.

Versformája az ún. szapphói strófa, mely három szapphói és egy adoniszi sorból áll. Mindkét sorfajta a trocheus és a daktilus valamilyen variációja.

Szapphó Aphroditéhoz intézett himnusza már nem a közös kultuszok személytelen hangján szólal meg, hanem erősen személyes tartalmú, olyannyira az, hogy a költőnő neve is szerepel benne. A vers három nagyobb egységből épül föl. Az első két versszak, akárcsak az utolsó jelen idejű könyörgés. A közbülső négy versszak Aphrodité múltbeli megérkezésének és jótékony beavatkozásának történetét beszéli el.

Az első versszak a lírai én lélekállapotának zaklatottságát a mondatok modalitásával érzékelteti. Ugyancsak ez az érzelmi túlfűtöttség okozza, hogy az istennőt előbb mint a kín megszüntetőjét, utóbb mint okozóját szólítja meg a lírai alany. A második versszak a könyörgést meggyőzéssel, érveléssel kapcsolja össze. Ennek során a lírai én az istennő múltbeli segítségére hivatkozik. Mivel a múltbeli történés éppen az istennő most is várt cselekvésével azonos, az eseménysor elbeszélése ezért meglehetősen részletes. A "cselekmény" a négy versszakban arányosan rendeződik: a harmadik az istennő fogatának indulását, a negyedik megérkezését és Aphrodité megszólalását mondja el. Az ötödik, hatodik versszak az istennő szavait idézi.

Az idézet első része Aphrodité biztató kérdéseit, második fele pedig döntését tartalmazza. Utóbbi fontosságát emeli ki háromszori megfogalmazása, ami a hatodik versszak első három sorának párhuzamos szerkesztését eredményezi. A sorok jelentése annyiban azonos, hogy a lírai én helyzetének teljes megváltozását ígérik. Ugyanakkor az egymást követő sorok a szerelem egyre intenzívebb megjelenítését adják (felkeresi; ajándékot ad; érte ég). Az idézés következménye, hogy az esemény múltbeli volta ellenére az igék jelen idejűek, ami elhomályosítja múlt és jelen határait. A nyelvben már meg is történt az áhított esemény, a múlt - az istennő kegyes segítsége - jelenné vált, azaz megismétlődött. A lírai én újraéli az isteni beavatkozás boldogító pillanatát. Végül könyörgéssel zárul a vers, amely még a korábbiaknál is sokkal intenzívebb. Az első két versszak háromszor fogalmazta meg a lírai én kérését, most pedig egyetlen versszakban a könyörgés négy variációja torlódik egymásra.

A szövegen végigvonul az istennő és a földi nő, a lírai én szembeállítása. Ilyen ellentét a tarka trón, az aranylakás és a feketéllő föld ellentétes színhatása, vagy az ég és föld, a magasság és a mélység; a fürge könnyedség és a súlyos gond; a boldog isteni mosoly és a lírai alany kétségbeesése; az istennő szabadsága és a lírai én kényszerű cselekvése.

sulinet.huról egy kis ötletadó