Velencei karnevál 2011 (beszélgetés)
PROGRAM
Indulás a kiválasztott indulási helyszínnek és időpontnak megfelelően, egy éjszaka az autóbuszon (egészségügyi pihenők 4 óránként). A kikötőbe érkezésünk (kb.reggel 09:00) után külön hajóval kezdjük meg szigettúránkat. A hajón idegenvezetőnk mutatja be Velence híres lagúnavilágát, valamint az érintett szigeteket.
Első kiszállásunk Burano szigetén lesz, ahol a csipkéjéről és színes házairól híres szigeten lesz időnk gyönyörködni a kézzel vert buranói csipkékben, esetleg megreggelizni egy hangulatos öbölben.
Majd áthajózunk Murano szigetére, ahol egy üvegműhelyben a szemünk láttára készíti el az üvegmester becses portékáját. Nagyon nagy élmény látni, hogy a nagy múltú muránói üveg egy izzón folyó anyagból miként formálódik percek alatt csodálatos kehellyé, vagy figurává. Az üvegműhelyben sok érdekességet hallhatunk az üvegkészítés fortélyairól, Muránó jellegzetességéről.
Utunkat a tengeren hajózva folytatjuk. Szigettúránk végeztével mintegy 12.45 körül kötünk ki Velencében, a Szent Márk tér közelében. Innentől mindenki szabadon használhatja fel az idejét. A Szent Márk téren és a belvárosban ünnepség, parádé történelmi kosztümökben (álarcosok, pantomimesek, zenészek), az esti órákban zenés, táncos karneváli hangulat vár minket.
Visszahajózunk a buszunkhoz, majd utazás hazafelé pihenőkkel, éjszaka az autóbuszon. Visszaérkezés a kiindulási helyre a vasárnap reggeli órákban.
Sziasztok!
Én most 25-én megyek Velencébe a párommal! :)
20 éve én már voltam ott,akkor nagyon tetszett.
Szia!
Mi a nyitóra megyünk, Miranoban van a szállás, ez kb 25 km Velencétől. Ti melyikre mentek?
Csütörtök éjszaka indulunk, péntek egy kis pihi, majd csavargás egész 7végén, és vasárnap éjszaka indulunk haza.
Remélem kibírjuk az utat+ a tömeget!
Jaj, már nagyon várom.
Nem tudom említettem-e, hogy autóval megyünk.
Kérdésem az lenne, hogy Ausztria felé, vagy Szlovénia felé érdemesebb menni.
Szlovéniában milyen az autópálya, nem terelnek le róla? régebben 2-3 éve jellemző volt.
Ausztrián keresztül 1 órával ír többet a program.
Nem tudjátok véletlen, hogy a gyerkőcnek elég a lakcímkártya, vagy igényeljek neki személyit?
Mivel igazolom őt, ha vhol kérik? Útlevél?- de az meg drága
Na az tuti!
Jaj egyszer én is úgy szeretnék eljutni a Velencei karneválra...
Egy kicsit kezdek aggódni a tömegtől főleg , hogy kisgyerekkel megyünk.
Ki volt már karneválozni, gyerkőccel?
Nem egy rövid út, de biztos megéri. a barátnőm 2 hónapig volt Szicíliában, alig akart hazajönni.
olyan jó ilyenekről álmodozni, és az ember ha megvalósítja az meg maga az álom!
Jut eszembe, megnézem a lottómat, hátha holnap indulunk:)
Mi egyszer egészen Capri-ig mentünk autóval, sok-sok helyet megnéztünk, a legeslegnagyobb élményem az életben.
Egyszer Sziciliába szeretnénk eljutni, de legalább 2 hétig maradnánk ott.
Olaszország a kedvencünk, bárhol máshol járunk, mindig az olaszokat emlegetjük.
Biztos az előzőéletünkben ott ...
Reméljük szép idő lesz- fő a pozitív gondolkodás.
A szállást, pont ma fizettem be úgyhogy biztos megyünk!
Ha mást nem elmegyünk másfelé városnézésre Bologna, Verona,Padova. Kitalálunk vmit. Itthon nem maradok az biztos.
Én is réteges öltözködést tervezek, főleg a gyerkőcnek, még az sem kizárt, hogy sioveralt adok rá.
gyűlölök fázni4
Sok forró teát iszunk
Majd legközelebb te is jössz!
ha jó lesz jövőre is megyünk, de a záró 7végére