Végtörlesztés rögzített árfolyamon?! (beszélgetés)
Elolvastam. Jó olvasni, hogy van, akinek már a múlt a CHF. :)
Hát a mienk nem volt ilyen egyszerű sajnos. :( 2 oldalt simán tudnék írni arról, hogy mi minden jött közbe és milyen nem várt akadályokkal kerültünk szembe. :( Úgy, hogy mindenki biztosított arról többször, hogy minden rendben és ne aggódjunk.
Az ügyintézőnk fiókja 9-kor nyit, megyünk hátha sikerül valahová jutni vele, vagy a fiókvezetővel.
Minden végtörlesztőnek számítottak fel a tőketartozáson kívül kamatot? Vagy csak bennünket részeletettek ebben a kegyben?
Sajnos nekünk nem volt más lehetőség. A párom hatalmas pedagógusi fizetésére és az én Gyes-emre nem adtak több hitelt. Isteni szerencse, hogy az LTP-nk most járt le decemberben. A kombihitelünk életbiztosításának visszavásárlási összegét meg csak akkor kapjuk meg, ha a hitelbe törlesztjük, különben elveszett. Egyszerűen nem ment másképp, nem lehetett egyszerűbebn megoldani.
Érdekes egyébként, hogy decemberben és január elején mindenki azt mondta, hogy minden oké lesz. És amikor megjött az LTP és indítottuk élesben a dolgokat, hát mindenhol gond volt, és nem is kicsik. Napi szinten érdeklődöm én is, nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam.
Én nem irigylem tőle, pláne nem a felelősségét...
Csak az én hitelem kapjam meg rendesen...
mkb-val ugyanígy jártunk!
Két szék közül a pad alá - mert hittünk nekik!
Hasonlóan érzek én is!
Ekkora átverést!!!
November végén adtuk be a papirokat. Végig hitegettek! Amikor már lekéstük a többi bankot, közölték, hogy nem adják meg a hitelt!
Ez tényleg gyomorforgató!
Bankárvilág!!!
Kiváncsi lennék, hogy érzik magukat a hitelfiókok dolgozói, azok az ügyintézők, akik "fentről" utasításba kapták, hogy húzzák az időt.
Hiszen ők is csak alkalmazottak. A bankok rabszolgái.
Tudnak tükörbe nézni? Hiszen, végigasszisztálták ezt a dolgot! Ehhez gyomor és pofa kell!
Vajon kapnak jutalékot egy-egy "sikeres" elutasított tranzakció után????
Minden esetre én sem hagyom annyiban! Panaszt teszek minen létező fórumon!
Sok sikert, bízz a legjobbakban és akkor minden rendeződik:)
Nekem a Te hitelkiváltó megoldásod ismeretlen, mert én egyszerűbben intéztem (önerő és más banki hitel).
Mindent papírozz le, ha tudsz és ha kell 3-szor hívd fel őket, hivatalból nem tehetik rád a telefont...kitartást.
Nekünk február 15-e van megjelölve. De ma átutalta a hitelintézet az ő részét, és mi is befizettük az önerőt, amit az LTP-ből kaptunk ki ma reggel. Már csak az a félmillió hiányzik, ami a CHF hitelünkhöz kapcsolódó életbiztosításunk visszavásárlási értéke. Az meg a papír szerint pontosan "T-5 nap".
Holnap megpróbálom ezt is kideríteni. És persze a kedves és udvarias formula híve vagyok én is. Ritkán ragadtatom el magam, de annk nagyon alapos oka van. Remélem holnap szépen csendesen egy okos ügyintézővel sikerül tisztázni a dolgokat. :) És ha nem, jön a telefon. Valaki csak segít!
Neked meg nagyon szorítok, hogy sikerüljön megúsznod a februári részletet. :)
Örülök, hogy Ti már túl vagytok a nehezén. :)
És hát a CHF hitel nagyon sok ember életét megváltoztatta. :( Sajnálom, hogy én is közéjük tartozom. Nem is akarok belegondolni mennyi keservesen megkeresett pénzt hajigáltunk ki feleslegesen a bankok feneketlen kútjába. :(
Bár haszna is volt: pénzügyekből, gazdasági hírekből, tőzsdei változásokból nagyon kiműveletem magam és naprakész vagyok. Ezt se gondoltam volna soha, mert totál humán beállítottságú vagyok. :D
Visszafizetés: nézd meg a papíron, amit a BB kiállított, h mi az a dátum, amire a pénznek oda kell érkeznie, feltéve, ha 30-ig nem ért be...elvileg akkor néznek csak rá, h ott van-e a pénz...a te esetedben nem tudom, hogy mi a folyamat, de sztem legkésőbb a papíron feltüntetett dátumhoz képest 1-2 nap és sztem ott lesz a pénz.
Én tényleg csak azt javaslom, hogy hívd fel a BB kp-ot, ott kapcsolnak majd egy kollegát és beszéld át vele. Tudom, h vmikor jobb keménykedni, nálam volt mindkettő és mindegyik bevált, de ügyintézők esetében, akiktől infot akarsz kicsikarni, sztem a kedvesség válik be...
Most látom, hogy Ti már meg is kaptátok a FT hitel folyósításának napján.
Nekünk ma kellett az önerőt is befizetni, meg a Ft hitelt is ma folyósították. Mégis elkérték a "biztosítékot", és szó sem esett a visszafizetésről.
Na, holnap megyek vissza, hátha jutok valamire....
Karmolka, wcsilly: Nagyon köszönöm, a válaszotokat. Igyekszem megnyugodni, ha tényleg visszafizetik. De egyszerűen nem értem, hogy ezt miért nem tudták a bank két fiókjában sem elmagyarázni. Mindenesetre azért ez nagyon nagyon jó lenne.
Azt nem tudjátok véletlenül, hogy mikor utalják vissza?
Mi sajnos mindenképp fizetjük a februári részletet, mert a kombihitelnél az életbiztosítás visszavásárlási értékét csak az összes többi pénz beérkezése utáni 10 napon belül utalák. :(
Bár annó amikor ezt megkérdeztük, azt mondta egy ügyintéző, hogy mindenképpen ki kell fizetni, mert így lett kikalkulálva a végtörlsztési összeg. :((( Így mi is két helyre fizethetünk törlesztőt februárban. :(((
ÁÁÁ, azt mondanak és csinálnak, amit csak akarnak. :( Mi most annyi pofont kaptunk a különböző pénzintézetektől a végtörlesztés hajrájában, az elmúlt héten, hogy alig bírunk felállni. :(
Én alapból szépen kezdek mindenhol, mert eddig hittem, hogy egy csepp mézzel könnyebb legyet fogni, mint egy hordó ecettel. DE most a mi városunkban semmi nem használ. :(
Ez egy biztonsági tartalék, elvileg nem kérhetnék, de a BB kéri, nálam is így volt, bele kell menni és csengetni, lekönyvelés után ezt az összeget visszafizetik, abban nem vagyok biztos, hogy a tőkerészt is, de kb azt a plusz 131-at vissza fogod kapni.
Elvileg a kimutatásod alján le is van írva kis betűkkel. Nekem a BB-nél vezetett FT számlámra fogják visszafizetni. Már alig várom...
Mi jan. 13-án végtörlesztettünk.
Ma megkaptuk postán a jelzálog törléséhez és egyéb intézni valókhoz (Funda, biztosítás) szükséges papírokat.
Ezúton szeretnék megköszönni minden segítséget, támogatást és biztató szót.
Kívánom mindenkinek, hogy mielőbb pontot tehessen a hitelügylete(i) végére!
Sziasztok! Tudnátok segíteni egy kicsit?
Budapest Banknál van életbiztosítással kombinált hitelünk. Megkaptuk a "Tartozás kimutatás végtörlesztéshez" nyomtatványt a banktól.
Szerepel rajta:
- Tőketartozás
- Kamat összege
- Életbiztosítási kötvény visszavásárlási értéke
- Visszavásárlási értékkel csökkentett fizetendő tartozás
Ezeket értem.
- Végtörlesztés teljesítéséhez biztonsági tartalék összege (a végtörlesztés teljesítésének legkésőbbi határidejéig esedékes kamat, adminisztrációs díj, és hitelfedezeti biztosítási díját tartalmazza)
Na ezt nem értem. Ez egy 131ezres tétel. És a banknál nem voltak hajlandóak elmagyarázni.
Valaki érti, mi ez?
Nem vágom ezeket a mélyebb dolgoka!
Mi ez a könyvelés dolog?? Miért fontos, hogy mikor van? És az ügyfélnek kell kérnie??
Nálam a tak.szöv febr.1-én utal a banknak, ugye akkor kérhetem, hogy febr.2.-val könyveljék? Végtörlesztéskor az elszámolásnak milyen kötelező adatokat kellene tartalmaznia a hitelemre (hiteltörténet) vonatkozólag?
Hitelemhez kötve lett törlesztési biztosítás szerződésemben ez is dokumentálva,előre egy összegben fizetve, törlesztve lett, ugye végtörlesztéskor ezt is időarányosan el kell elszámolniuk?
Előre is köszönöm a válaszokat.
Sziasztok!
Nekünk a banki kölcsönszerződésbe benne is van a 8 nap, de úgy rémlik, hogy munkanap!
További ajánlott fórumok:
- Akinek nem sikerült végtörlesztenie :(
- Kérhető csak úgy az otp-nél, hogy nézzenek meg egy pénzlevételt, amit kamera rögzített?
- Nem birom bediktálni a gázfogyasztásomat, mert az írja ki a rögzített érték túl nagy, mit tegyek?
- Felszívtam magam és rögzítettem a mozgó lépcsőfokot. Lassan...
- Véleményeteket szeretném kérni meglévő K&H lakáshitelünkkel kapcsolatban, végtörleszteni szeretnénk...megéri?
- Kinek mennyire volt hatásos a sok évvel (pl.: 10-15 évvel) ezelőtti rögzített fogszabályozás?