Van jelentősége annak, hogy kimondjuk, vagy éppen nem mondjuk ki azt, hogy "szeretlek"? (beszélgetős fórum)
Nem feltétlenül...volt idő, amikor együtt dolgoztunk, együtt keltünk, feküdtünk...
Akkor is így volt :-)
Ez a titka:D Ritkán találkoztok:)
De igen,mi is minden nap mondjuk,ez a természetes.El se tudom képzelni máshogy.
Én minden nap írom a Férjemnek sms-ben és Ő is.
Sajnos 6-8 hetente tud hazajönni a munkája miatt.
Ha itthon van, akkor sem múlik el úgy nap, hogy ne mondjuk el többször is.
Még mindig szerelmesek vagyunk :-)
Szerintem mindenkinek naponta többször kéne használni.Napi szinten hallom a páromtól az anyukámtól,és nagyon jól tud esni egy beszélgetés végén,amikor a barátaim is odaírják,h szeretlek.
Ez a szó összetett,nem csak a szerelmet jelöli,ma a szeretet,a másik ember fontossága,hiánya,megbecsülése..ez egy kifejezési eszköz.És mindenki megérdemli,hogy hallja!
Ki is kell mondani,és ki is kell mutatni...
Érezni kell a másiknak!
De egyébként el tudom képzelni, hogy a felnőttek nagy részét gyerekkorukban nem tanították meg arra, hogy az érzelmeinkről beszélni kell... a szeretetünket ki kell fejezni, mindenféleképpen, mert az a másiknak (is) jó... és miért vagyunk, ha nem azért, hogy a szeretteinknek jó legyen.
Szóval mindenképp a probléma gyerekkorban gyökeredzik... szeeeeeeeeeeeeeeeerintem. :))
... én meg az emberekről általában....
Az pedig meg se fordul a fejemben, hogy ha nem érzem, akkor is mondom... vagy mondják nekem érzelem nélkül..
Egyfajta megerősítés ezt hallani a társadtól,nem hiszem hogy van olyan ember akinek ez nem esne jól.Igenis ki kell,ki kellenne mutatni,éreztetni,mondani.
Az én férjem száját kb.5éve nem hagyta el ez a szó...Fáj-e?Mindennél jobban.
Én nem a gyerekekről beszéltem, a felnőttekről.
A gyerekeknek az ember nagyon sokat mondja, a kezdő szerelmesek is többségben igen. Viszont, ha hosszabb távú kapcsolatban mondja valaki és közben nem érzem, akkor hiába mondogatja naponta el százszor is.
"Az érzelmeinkről beszélni kell, mert az jó. . . ha valami fáj, valami bánt, azt is meg kell beszélni. . . akkor az örömünket, a szeretetünket. . . miért ne kellene? :)"
Abszolút egyetértek!
"Főleg én úgy tapasztalom, ha valaki gyakran mondogatja az talán önmagát is nyugtatni akarja, hogy. . . . . jó-jó szereti azt a valakit."
Ezzel nem értek egyet. Mi pl. itthon is sokszor mondjuk, a gyerekek is... szeretlek, imádlak... és a bocsáss meg ...se nehéz.
Az érzelmeinkről beszélni kell, mert az jó... ha valami fáj, valami bánt, azt is meg kell beszélni... akkor az örömünket, a szeretetünket... miért ne kellene? :)
Szerintem fontosabb érezni, mint hallani.
Főleg én úgy tapasztalom, ha valaki gyakran mondogatja az talán önmagát is nyugtatni akarja, hogy.....jó-jó szereti azt a valakit.
Nagyon szeretem Lázár Ervin Dömdödöm magyarázatát a szeretettől. Bocsánat hosszú lesz!
Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: „Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…” Mi az, hogy „de ha még egyszer” – gondolkozott Dömdödöm –, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. „Ejha!” – mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. „Én szeretem az embereket – ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával –, de azt nem tűrhetem…!” – óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. „Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!” – mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.” Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: „Én igazán szeretlek.” „Mi az, hogy igazán?!– háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.” S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.