Való Világ 2010 (beszélgetés)
lefordítod nekem?:))))))))
Mert eddig azt hitték, hogy védett lesz. Asszem ezért :O)
inkább ügyes húzásnak mondanám :))
Nana, közben megláttam egy másik hsz-edet. Most visszakozok :O))))
Egyet nem értek:
Miért mondják és írják mindenhol azt, hogy aki most győz (mármint tegnap), az mindenképpen benn van a fináléban. Mivel megszűnt a védettség, miért lenne benn mindenképpen?
Két hét múlva még kieshet Jerzy, bár remélem nem így lesz
teljesen egyetértek. De nem Csabával, hanem veled :DD
Én szintén ezen a véleményen vagyok.
Becseréljük a te tegnapidra? :))
Igen. Feketeözvegy. Találó :O)))
Kíváncsi vagyok, a gyagyás Tódi elnevezés után a villának kinek jut végre eszébe az, amiről itt a fórumon már régen beszélünk.
Nevezetesen az, hogy Ani mellől mindenki kihullik. És végre eszükbe juthatna már a fekete özvegy elnevezés a napraforgó helyett.
Ani visítva rohanna ki magától:)
Hát igen. De lehet, hogy ezeket is azért észreveszi és szépen lassan ráeszmél.
Bent is osztotta néha Gigit, amikor Gigi túl kemény volt vele. Emlékszem, hogy számon is kérte. Én látok esélyt pislákolni :)
Talán kezdte már most is érezni, hogy Gigi nem pont úgy állt a dolgokhoz.
Szerintem Jerzy okosabb, mint amit mutat. Nagyon ügyesen párbajozott. Nagyon jó stílusban.
Lehet, hogy tudatosabb, mint amennyit mutat :)
Én mindig hiszek a mesékben és Mátyás király volt a kedvencem :O))
alekosz nevezte ot Racz urnak :)
Mivel Éva mesélte a párbajáról visszatérve, hogy Gigi vezetett, és aztán ő átvette a vezetést, sejthetik, hogy ez lesz Anikónál is. Esetleg Éva vezet, megmutatják, és az Ani rajongók, vagy az Éva utálók gyorsan cselekednek. Szerintem nem olyan elveszett dolog még az az Ani Éva párbaj, amiről Ani fog visszamenni.
hát bízom benne,hogy nem tudnák átvágni,de ha valaki szépen néz rá,félek rögtön beadja a derekát,gigi tegnap is le se ...hogy ott van,csak a bécire koncentrált,erzsi meg majd el ájult hogy ott van
A szerelem az más!:-(
Az vakká teszi az embert:-(
Jaj, veled sem szoktam? :)
végre valamiben eggyetértünk
Lehet, hogy Jerzynek a nyeremény után kinyílna megint a szeme. Most is át látott villám gyorsan a szitán :)))))
Hátha megint :)))
hali,ugye ti sem szeretnétek,ha anikó nyerne,nekem annyira kétszínű és ostoba nő,de ha erzsi nyer,akkor szegény megint pórul jár,mert nem marad semmilye a rácz család mellett,gigi csak kihasználja szerintem,hát nem is tudom,én senkinek nem adnám oda ezek közül a fődíjat,ti hogy álltok ezzel?
További ajánlott fórumok: