Való Világ 2010 (beszélgetés)
Én nem állítottam be pozitívnak, csupán normálisnak. Évához képest pozitív.
Ahhoz képest, meg hogy hogyan mocskolják sokan és álszenteskédéssel vádolják, ahhoz képest pozitívabb.
Én nem vagyok elbillenbve. Sokan el vannak negatív oldalon.
stop !
nem is célom meggyőzni.
inkább az a célom, hogy ne merüljünk el abban ennyire, hogy nem álszent.
igazándiból egyik sem bizonyítható.
az, hogy normálisan viselkedik , az - ahogy már írtam - nekem még nem példamutató. a példamutatás az átlagos-normális viselkedés fölött van.
én speciel semmit nem láttam még tőle odabent, amiről konkrétan példát szeretnék venni.
tehát elfogadom, hogy ő azt az utat választotta, h visszafogja magát és ez természetesen önmagában nem negatív dolog, de nem is annyira pozitív ahogy a te álláspontodból érzem.
mert példamutatás és a szimpla normál emberi viselkedés nem ugyanaz. nekem.
Egyre érthetőbb, de közben mindenki ezt mondogatja anélkül, hogy ezeket tudta volna. Azaz ezt terjesztették el róla.
Nekem fura ez a lincseljük meg Gigit kampány.
Mindez kizárólag a múltjára való hagyatkozással.
De ez egy olyan téma, amit én például nem is tudtam.
Dora, ez enegem nem győz meg arról, hogy álaszent. Jobb nincs?
:O)
Példát mutatok a benti életemmel. Stimmel. Nem?
ez rendben is van. de pont ezért sanszosabb inkább az, hogy nem is akar másféle életet folytatni, ha kijön :)
ez persze a jövő zenéje, h mi lesz vele.
de csaba doki, ha életszerűek akarunk lenni : általánosságban véve (ne konkrétan gigiről beszéljünk) ki az a hülye, aki 16 emberre mosogat naponta többször önszántából és nem (alig) használja a mosogatógépet is ?
egy ideig még hihető lehet, hogy unja bent magár és ezzel is leköti a figyelmét, de ennyi idő után ez az én szememben inkább egy önként ( és hát talán bizonyos hátsószándékok miatt) vállalt rabszolgamunka.
mondom, nekem eddig egyedül zsanett mutatott olyat, hogy elhiszem neki, h ez a mániája.
sztem nem járatta le - mármint a pornószínésznő barátnő - , ő pozitívakat nyilatkozott róla.
hát a ckm fotózásnak is marhárat örült, nem hinném, hogy most már távol állnak tőle a vetkőzéses-szexes melók és ezentúl csak magasnyakú garbóban fog közlelekedni és megtér :)
a példamutató és a normálisan viselkedő ember az két külön dolog nekem, és elég nagy különbség van köztük.
Azta, milyen hosszú hsz :)
A kézzel mosogatásról nem is tudtam. Hogy te miket tudsz.
Hát ha ezért támadnak valakit :))) Nem semmi.
Szandikát azért mondtam példának,mert azt mondta, hogy megmutatja, hogy miért nem érdemes elitálni az ilyen lányokat.
Hát én mostmár mégjobban elítélem. Mert undorító jellemileg.
Őszinte leszek: ha nekem ennyire kínos és sokak által elítélt dolgok lennének a múltamban, nem jelentkeznék egy ilyen műsorba. Nem lennék olyan naív, hogy azt gondoljam, nem derül ki semmi a múltamról. Ha mégis jelentkeznék, mert pl. a testvérem megkér rá, akkor meg nem hiszem, hogy azzal kezdenék, hogy előadom az eddig titkolt dolgaimat. Főleg nem idegen embereknek. Hogy elmondjam valakinek, ahhoz nagyon kellene kötődöm az illetőhöz és maximálisan bíznom kellene benne. Lehet, hogy Gigi nem talált ilyen emerre a villában, nem tudom. Az is lehet, hogy megtalálta ezt az embert/embereket és mesélt is a múltjáról, de a szerkesztők ezt nem vágták bele a napi összefoglalóba, mert érdekesebb abban a hitben hagyni a nézőket, hogy Gigi mindenki előtt titkolja a múltját, mint bevágni egy olyan vallomást, amiről a nézők már sokkal korábban értesültek. Melyik vált ki hevesebb reakciót? Az a vallomás, ami semmi újat nem ad, vagy a Gigi vélt titkolózása?
A másik, ha már bement a villába, nem tartom elítélendőnek, hogy a múltja ellenére pozitív mintát tud nyújtani, sőt... Ezt én inkább jellembeli fejlődésnek hívnám és megpróbálom elhinni, hogy ez szívből jön és köze nincs az álszentséghez.
Arról, hogy a barátnője mit nyilatkozott róla, meg nem is beszélnék, mert nem tartom barátnak azt, aki lejáratja. Ha meg nem a barátja, akkor meg nem is biztos, hogy igazat mond róla.
hát ezt csak a gigi tudhatja, h mire gondolt.
de az, amikt én páldamutatónak és tiszteletreméltónak tartok egy emberben, az távolról sem nem itt kezdődik.
elfogadni persze elfogadom, h visszafogja magát, és biztos sok ember ugyanígy tenne a helyében.
szandi és gigi este ég és föld - szandi kirakta az ablakba, hogy miylen, nem árult zsákbamacskát. gigi azt árul.
tök más a két eset.
egyébként szandikának elég nagy rajongótábora van, szóval ezek szerint csomó ember számára igenis bejött.
nem akarok most belemenni nagyon a gigi témába, de alapból érdekes még nekem is, hogy mi a francért
nem használja ált. a mosogatógépet se és miért akkora élvezet neki 16 ember mosckát napi szinten kézzel mosogatni.
pl. ilyesmikre gondolnak a támadói.
és hát igaz ami igaz, ez így tényleg nem életszerű.
asszem azt is írtam már, hogy nekem valahogy a magyar valóság show történelemben eddig csak BB Zsanettől volt hiteles a takarításmánia.
amúgy meg ha már feljött a gigi barátnője mint téma, az is érdekes lehet, h honnan ismer ő pornószínésznőket.
én normál életet élek és gőzöm nincs, hol barátkozhatnék össze pornós csajokkal.
de most csak kiragadtam pár példát, ami sok embernek tüske a szemében, ezek miatt tartják álszentnek.